„a világban történő dolgok tükre”

CHIOGGIAI CSETEPATÉ, KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

Carlo Goldoni (1703-1793) Chioggiai csetepaté című vígjátéka csupán arról szól, hogy a nők nem tudnak lakatot tenni a szájukra, aminek a következményei aztán a férfiak életét is alaposan összekuszálják. Örökzöld. Ezért lehet a színházakban rendszeresen elővenni, hiszen könnyed tanulságokkal szolgál olyasmiről, amit mindenki tud, de rendre el is felejti.

Mert mit tesz a pletyka? Bogarat a fülbe, amiből aztán komplett rajzás keletkezik, és kész a baj. Nagy szerencse, ha akad valaki, aki józanésszel rendet vág a káoszban.

Majdnem el is mondtuk, hogy miről szól a darab, de azért nézzük konkrétabban.

Chioggiában, ebben a (Velence közeli, velencei mintára épült) kicsiny halászfaluban a legfőbb probléma az, hogy több a nő, mint a férfi. Ez már önmagában is elég lenne, pláne, ha a férjhez menési rátát nézzük, ám ráadásul, az apák és az ifjak hosszú hónapokat töltenek a tengeren. A lányok és az asszonyok tehát jórészt várakoznak, sóhajtoznak és unatkoznak, az utóbbiból kifolyólag egymással kötekednek, s amikor Toffolo kedveskedve sült tökkel kínálja Luciettát, aki egyébként a tengeren halászó Titta-Nane jegyese, kirobbannak a kisszerű indulatok.

Akár ismerős is lehetne az alaphelyzet, annyira köznapi. De, hát pont ez Goldoni darabjainak a lényege: az élet reális komikumának a megjelenítése és a megfigyelésen alapuló karakterábrázolás, (az ekkor már) a kifáradás jeleit mutató, egyre sablonosabb, a rögtönzésre és figurasémákra építő commedia dell’ artéval szemben. Goldoni nem kevesebbet tűzött ki célul, mint megteremteni az olasz komédiát valódi színészi alakításokra alkalmas (rögzített) szöveggel, s benne érzékeny, hús-vér jellemekkel. „A színház ne legyen más, mint a világban történő dolgok tükre” – írta 1750-ben, pedig akkor még bő negyven alkotói éve volt hátra.

De térjünk vissza a cselekményhez, amit részletezni fölösleges, de lekerekíteni illik: bár a nők megfogadják, hogy a hazatérő férfiaknak egy szót sem szólnak perlekedésükről, természetesen eljár a szájuk. Célozgatnak, vádaskodnak, amitől mindenki megsértődik, és minden jól összegabalyodik, míg végül a jóságos(?) jegyző, Isidoro segítségével a félreértések elrendeződnek.

A Chioggiai csetepaté Goldoni egyik leggyakrabban játszott darabja, most a kecskeméti Katona József Színház mutatta be. Az előadásból úgy tűnik, a mű cserfes életszerűsége mit sem halványodott az elmúlt háromszázötven évben, igaz, a szöveget kissé korszerűsítették, s Rusznyák Gábor rendező ügyelt arra is, hogy a figurákat maibbnak, s ezáltal árnyaltabbnak lássuk.

Főleg az eredeti műben egyértelműen jóságos Isidorót, aki itt, a Kaposváron végzett, fiatal és tehetséges Porogi Ádám parádés alakításában koránt sem tűnik oly önzetlennek: a vőlegényre áhítozó Chekka jövendőbelijének előállításáért és hozományának kiegészítéséért sejthető, hogy némi természetbeli hálára tart majd a jövőben igényt. Checca Trokán Nóra finoman szellemes megformálásában (és jelmezében – Debreczeni Borbála munkája) egyébként úgy mozog a többiek között, mint egy eltévedt úttörő, épp félúton a lányság és az asszonyiság között. Hasonlóan toporog a határvonalon Orth Péter Titta-Nanéje is – kicsit macsó, kicsit kölyök, hol sértett, hol dühös – vonzóan színes alakításban.

Nem csak ők, összességében bájosak és szeretnivalók a figurák. A dadogós Fortunatót alakító Fazakas Géza nagyszerűen szórakoztatja a közönséget hálás ziccerszerepében, mint ahogy Aradi Imre is a mulya szerelmes Beppét játszva. Téby Zita azt sugallja, hogy Lucietta föltehetően az orránál fogva vezeti majd a párját, Hajdú Melinda Liberája pedig meggyőz a tapasztalt és rafinált asszonyiság hatalmáról. A többiek is mind hozzák a formájukat, de egy dolgot nem értünk, mit keres Tóth Ildikó az alkatidegen Pasqua asszony szerepében?

És akkor érjünk a darab előre megjósolható végére: a vígjáték szabályai szerint, a sok félremagyarázás után mindenki elnyeri a hozzáillő (vagy megérdemelt) párját.

Rusznyák Gábor összefogott, atmoszférikus, szórakoztató előadást rendezett. Kiemelte a darabot az időből, de azért jó érzékkel lecsapott egy-két vásári komédiás és burleszkes labdát. Az ügyesen szervezett tömegjelenetekkel megmutatta, milyen az a nagyhangú, mediterrán csapongás, de közben arra is rávilágított, hogy az egész csetepatét a hibáinkkal leplezett vágyak mozgatták.

Ibos Éva   

 [nggallery id=117]