10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Nyugovóra térni
2020.03.08 - tiszatáj

AZ ATLANTIAK

Üvegtorony emelkedik a dakari hőségben, előtte munkások téblábolnak, miközben hipnotikus aura hatja át a helyszínt: a rövidfilmesként és színésznőként (35 pohár rum, Az igazi Simon) ismert, A hiéna útját készítő Diop Mambety unokahúgaként színre lépő Mati Diop nemcsak a tavalyi cannes-i versenyprogramban vált a mezőny első fekete rendezőnőjévé, sokkal fontosabb, hogy Az atlantiak hangulata rögtön berántja a nézőt és további 100 percen át nem ereszti.

Nagytotálok és premier plánok váltják egymást mérnöki precizitással, a csatangoló, pontokká zsugorodott építőipari melósok hatalmas látószögű vágóképére hirtelen zaklatott, üvöltöző átlagemberek premier plánja felel: Diop rendkívül érti, hogyan lökjön bennünket egyik érzelmi stációból a másikba. Tájképekben realizálódó higgadtság módosul indulatos, testközelbe hozott beállítássá, de a rendezőnő okosabb, hogy filmje csupán üres munkáspropaganda legyen. Laktatóan meditatív szerzői futama állapotokat, érzéseket konzervál – utal a színesbőrű munkások helyzetére, pontosabban kizsákmányolására (akiket épp egy jólétbe merevedett fekete góré nulláz le), így Az atlantiak tűpontos szociográfiai látlelet szegénységről, munkanélküliségről, ugyanakkor tiszta mozis eszköztárral rendelkező, képek és hangok transzformatív erejére hagyatkozó látomás, utóbbira a közelben húzódó, címben is jelzett Atlanti-óceán hívogató, végtelenséggel kecsegtető és rendre visszaköszönő látképe reflektál.

 

 

Mintha Claire Denis 1988-as Csokoládé című filmjének babonázó nyitánya ismétlődne, Mati Diop lassú filmes modora pedig a részletgazdagság és az áradó gondolatok legnagyobb tárháza: kulcspillanatait nézésekbe, éghajlat-szimbolikába, halk levegővételekbe, arcokról jókor lecsorduló könnyekbe rejti. Szubverzív melodrámaként ugyancsak figyelemreméltó darab Az atlantiak. Ada, a szegény, de egy gazdag férfinek odaígért dakari lány és Souleiman, az üvegfelhőkarcolón dolgozó nincstelen építőmunkás (a rendezőnő non-professionalekkel, vagyis amatőr színészekkel kölcsönöz autenticitást a szerelmesek vagy a többi atlanti minden rezdülésének) rögtön a poszt-kolonialista teóriák jegyében a színesbőrűek hányatott sorsát jelenítik meg. Toleranciára, méltóságra óhajtozó karakterekként áll előttünk a pár (erre bök rá az őket elzavaró úr jelenete), ám Diop, aki egyébként saját, azonos című 2009-es rövid-dokumentumetűdjét bővítette egész estéssé, a bevándorlókrízissel is foglalkozik. Souleiman és társai 3 hónapnyi bér híján, a jobb élet reményében hajóra szállnak és Spanyolországban kötnének ki – vagyis a távolság, a folyamatos nélkülözés, a kizsákmányolás Ada és Souleiman őszinte, igaz szavakon, reakciókon nyugvó lamúrját semmisíti meg, pláne, hogy a galád vállalkozó kényszeríti Souleimanékat az útra, ahol aztán ott is hagyják a fogukat. Maszkulin válságdarabként is számításba vehető Az atlantiak: drámaiatlan zöngékben dús, minimalista, elegáns cselekménye szerelmi történetből egy nyomatékosan feminista, Ada magányát, kitartását, önmagára találását forszírozó karaktertanulmánnyá érlelődik.

Diop részéről a bevándorlás-tematika csupán keretet nyújt a film valódi dilemmaköréhez, hovatovább, vizuális nyelvezetéhez. Fekete, olykor kékben úszó jelenet-fragmentumok árulkodnak Ada belvilágáról: egyedül ül a környék férfijainak bevételéből üzemelő óceánparti diszkóban, a rá boruló sötétség a benne zajló szüntelen tépelődés indexe, melyet zöld stroboszkóp-pontok váltanak fel, tovább fokozva nyugtalanságát és totális elveszettségét. Claire Mathon a Portré a lángoló fiatal lányról után ismét bizonyítja, mestere a felvevőgépnek. Impresszionista, transzcendenciába hajló képein asszociatív erővel bír a naplemente, a hullámzó óceán, a már említett sötétkékben pingált enteriőrök egyszerre futurisztikus és intim atmoszférája. Szociális, gazdag vs. szegény ellentétet rajzoló problémafilm lényegül tónusokkal, Fatima Al Quadiri zeneszerző hol melodikus, boldogságot ígérő dallamaival, hol csaknem fülsértő zúgásaival is operáló, csaknem Chris Markert vagy Raúl Ruizt idéző experimentális románccá: Az atlantiak nemcsak az omló falakkal, tehenekkel, törmelékkel zsúfolt dakari szegénynegyed utcafilm-miliőjét állítja szembe a vagyonosok jachttal, koktéllal színesített világával – hibátlanul kiragadott helyzetekkel, trivializáló pillanatképekkel is rávilágít Ada, illetve barátnői sorsára. Nemcsak az édesanya leharcolt szobában való pörölésre vagy a fotelben ülő nagymamára kell gondolni: Diop legfőképpen hősnője önállósulási törekvéseiről szónokol, melynek fényében az osztálykülönbség-narratíva kap gellert. Érdekházasságba kényszerítenék Adát egy gazdag, őt nem imádó, pusztán javaival lekenyerező ficsúrral, vagyis Az atlantiak újfent a materializmus kontra őszinte érzelmek oppozíciójából az utóbbira szavaz. iPhone-nal, hitvesi ággyal hajtaná igába Adát a rideg férfitekintet, plusz a mama is a hagyományok szerepéről papol, vagyis a direktornőt röghöz kötő tradíciók és emancipációt, felszabadulást ígérő talpra állás dichotómiája is lázba hozza.

 

 

Ugyanezt hangsúlyozza a sztori formanyelve: bűzös utcákból hirtelen fényűző közegben vagy folklór-ceremónián találjuk magunkat, az esős éjszakában lengedező pálmafák és a szürke, barátságtalan óceán panorámái utat nyitnak a tűző napsütésnek – vagyis a hangulatok ugyanolyan ritmusban váltakoznak, ahogy Ada éppen próbálja összeszedni magát és nyomorító kisvilága fölé nőni. Lírai realizmussal kokettáló coming-of-age story-t kreál Diop, valamint újabb csavarral is él: Az atlantiak ugyanis mitológiai párhuzamokat – például az Antigonét vagy a Lüszisztratét, sőt, Pat Barker brit írónő The Silence of the Girls című regényét is megidézi, amely az Iliászt Briszéisz perspektívájából regéli újra – felvonultató szerzői melodráma, hovatovább kísértettörténet. Ada és Souleiman hamvába holt szerelme így a szellem, tehát Souleiman metaforikus karakterén keresztül vágyról, románcról, de gyászról, veszteségről, traumafeldolgozásról és újrakezdésről is beszél. Diop a szellemsztorival újfent az elesettek olthatatlan szeretetvágyára, méltóságára irányítja a figyelmet, sőt, a lidérc-szálat is kiterjeszti, ráadásul a kísértettörténet-jelleg a film gender-politikáját is erősíti: nemcsak Souleiman tér vissza a halottaiból, de a többi odaveszett munkás is, akik női vagy férfi testbe egyaránt költöznek, így Diop nem von határt patriarchális és matriarchális szemszög közé, nőben és férfiben is képes felismerni a humánumot.

Kriminarratívával is él Az atlantiak, de végül ez a szál sem lóg ki a meséből: az Ada és Souleiman után gyakran megszállott voyeurként kutató felügyelő szála hirtelen vívódással, tartalommal telik meg és hibátlanul egészíti ki a kísértet-motívumot, mi több, a melodrámai közelítésmódot – e poétikus-asszociatív fejlődéstörténetben nemcsak Ada révbe érése számít, hanem a melósok, illetve a többi szereplő megváltása is. Nyughatatlan kísértet a legtöbb szereplő, akik traumáikat, fájdalmaikat levetve szeretnének végre megpihenni, így Diop a Ghost vagy a Hatodik érzék „heaven can wait”-dramaturgiáját formálja érzékekre ható, spirituális élménnyé, leginkább a Hirokazu Koreeda jegyezte Maborosi stíljében – noha a japán maestro a válaszokra lelés képtelenségét, valamint az élet folyásából sarjadó harmónia elfogadását emelte ki, Diop másra gondol. Nyugalomra lelésről filozofál a rendezőnő, tiszteletben tartja a kísértetmesék legfőbb motívumát (a szellemek csak akkor fogadják el félember-létüket, ha a problémáik megoldódnak, így fel is tudják azokat dolgozni és csak ekkor léphetnek be a túlvilág kapuján), de azt Ada sorsfordulatain keresztül az élőkre, a férjeiket, szeretőiket elsirató nőkre is rávetíti. Diop biztos kezű rendezésében a hősnő végső átszellemülése, vagyis a mű rögrealista hangvétele és a természetfeletti perspektíva egy pillanatra sem hullanak darabokra, épp ellenkezőleg, csodálatosan olvadnak egymásba. Tapasztalható és érzékfeletti nászából a rendezőnő szerint belépünk egy világba, ahol már nem létezik rendőrségi autoritás, hatalommal való visszaélés, az alacsonyabb sorúak kizsigerelése. Pusztán a jövő és Ada bíztató jelene sejlenek fel: erre utal a film tökéletes zárómonológja – mely az allegorikus női főhőssel dolgozó Mati Diop remélhetőleg fényes nagyjátékfilm-rendezői karrierjét is előrevetíti.

Szabó G. Ádám

 

 

 

Atlantique, 2019

Rendező: Mati Diop

Szereplők: Mame Bineta Sane, Amadou Mbow, Ibrahima Traoré, Nicole Sougou, Aminata Kane

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.09.28 - tiszatáj

ALBERT CAMUS: A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN 
1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik. Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk […]

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő