02.11.
| Jazz Kocsma – Simon Bettina Strand című kötetének bemutatója >>>
02.08.
| A vád tanúja című produkciót mutatja be a Játékszín >>>
01.31.
| Müpa – Négy az egyben >>>
01.30.
| Asztali beszélgetések… – Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért >>>
01.22.
| Homo Ludens Project: Humánia >>>
01.20.
| Átírt városok – Kettős könyvbemutató az E-MIL szervezésében >>>
01.18.
| Szabadon szárnyaló karmester, óramű pontos alkotó >>>
01.16.
| Bereményi Géza mesél az első Cseh Tamás-lemezről >>>
01.13
| Beethovent ünnepli a világ >>>
01.11.
| Januárban folytatódik a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen sorozata >>>
01.10.
| Impróműhely, mesedélelőtt, hangszersimogató – januárban indul a második STARTfeszt! >>>
01.18.
| Különleges Kakaókoncerttel készült a Miskolci Nemzeti Színház >>>
01.17.
| Világsztár érkezik Budapestre! – Az Animus elhozza olvasóinak Jo Nesbøt >>>
01.17.
| Megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete >>>
01.16.
| JCDecaux – Jöjjön velünk egy kortárs művészeti utazásra! >>>
01.14.
| Öt hiányszakma képzését támogatja a Nemzeti Filmintézet >>>
01.14.
| Plusz előadást hirdet a Szabadtéri az Apáca show-ból >>>
01.14.
| A Fiatal Írók Szövetségét Antal Nikolett és Pataki Viktor vezetik tovább társelnöki rendszerben >>>
01.13.
| Az Élősködők hat kategóriában Oscar-jelölt! >>>
01.04.
| Tandori Ágnes emlékére >>>
12.28.
| Lukács Sándor kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt >>>
12.22.
| Elkészült a Kecskeméti Katona József Múzeum digitális gyűjteményi adatbázisa >>>

Fenyvesi Orsolya, Mezei Gábor, Nagy Lea, Payer Imre, Sokacz Anita versei

Balogh Gyula, Bogdán László prózája

Tanulmányok Juhász Ferencről (Borsik Miklós, Csehy Zoltán, Kabdebó Lóránt, Kerber Balázs, Nemes Z. Márió, Németh Zoltán, Pomogáts Béla, Varga Emőke)

Kőszegfalvi Ferenc Tornyai János humoráról

>>>

éjszaka van – negyven
kihűlt vagonnal és három fűtöttel
száguld a vonat

bár az én fülkém hideg
jobbat kívánnom
nem visz rá a lélek
mert száguldva szépek
az elszáradt tájak
s az elnagyolt árnyak
olyanok mint valami
földöntúli szabályosság síkidomai
[…]

>>>

Az emberi létezés hibrid alteregói
2019.12.17 - tiszatáj

HODWORKS: DÉLIBÁB

Hód Adrienn 2007-ben alapított társulatával, a Hodworksszel dekonstruálják a test, a mozgás, a tér és a zene kereteit, és meglepő módokon építik újjá. A társulat keménymagját szabadúszó táncosok adják, akik változó konstellációkban már évek óta dolgoznak együtt. Előadásaikat három alkalommal válogatták be az európai tánchálózat Aerowaves programjába, Magyarországon pedig többszörös nyertese a Lábán Rudolf- és Imre Zoltán-díjnak.  Hód Adrienn a színházat olyan biztonságos térként képzeli el, ahol a felvetett témák és a róluk szóló párbeszéd teljes mélységükben tárhatóak fel és tehetők művészileg láthatóvá.

A Délibáb gondolatébresztő a magunkról megfogalmazott és a kívülről ránk szabott kulturális és politikai valóságok küzdőterén. A kortárstánc megsemmisítése és pusztulása, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság állapota, hitvesztés, kudarc, a mozdulat halála. Mindennapi érzéseik és elképzeléseik megkérdőjelezése. Ebben a fiktív(?) térben csikarnak ki végletes helyzeteket magukból és egymásból a nehézkedéssel küzdő előadók. Vagy éppen Bartók Béla Gyermekeknek opusza határozza meg az eseményeket. Az ismert dallamvilág személyes és közös kultúránk része, gyerekkorban beégett emlékeket, hangulatokat hív elő, a világ megismerésének érzetét. A kultúra és a művészet hierarchikus viszonyai, a hatalmi erők által generált értékeknek való erkölcsi megfelelés szemben áll a gyermeki ártatlanság, tudatlanság emlékeivel. Ebben az erőtérben az ÉN konfliktusba kerül és erős érzelmi helyzet generálódik. „Ordas” eszméket és a kortárs művészetekre negatív kritikaként érkező jelzőket zászlójukra tűzve rohannak ki újra a rétre.

Hód Adrienn számára fontos az irónia nevetése. A Délibáb láttán sokszor az az érzésünk támad(hat), hogy önmagunk elől sincs menekülés, illetve csak menekülés van, az marad, ha nem békélünk meg önmagunkkal. Ebben a paradoxnak tűnő léthelyzetben a halál sem megváltás, egészen pontosan a mozdulat haláláról van szó, hiszen az előadás terében megjelenő, az emberi létezés hibrid alteregói, a kis halálok után is tovább szenvednek, tovább menekülnek az alakok, de már nincs hova, ebben a folyamatosan kibontakozó szakralitásban tocsogó, ironikus-hidegvérű brutalitásban. Sivárnak tűnik a létezés, amelyben az egyetlen rés csupán az irónia, az ironikus, hangtalan nevetés. Hód elmondása szerint hosszú úton jutottak el oda, hogy az első részben felvállalják a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot, a reményvesztettséget, drámaian, abszurditással, tele iróniával és humorral.

 

 

A Délibáb c. előadás első nagy egységében egyfajta állati, lényszerű identifikálódás szemtanúi lehetünk, aminek megjelenítői maguk az egymástól teljes mértékben elkülönített táncosok. Ez a következetes elkülönülés hárítja el a  figuratív, illusztratív, narratív jelleget, aminek következtében megvalósulhat az a szakrális hibrid tér, ahol minden önmagában létezik és semmi és senki sem vesz tudomást egymásról. Így nem kölcsönhatásokról kell gondolkodnunk, hanem a szubjektum transzformációit, átlényegüléseit követhetjük nyomon. Ugyanakkor arra a következtetésre világít rá egyértelműen, a kortárstánc határpontjait feszegetve, a testi tűréshatárt a végtelenségig feszítve, hogy végérvényesen és elodázhatatlanul önmagunkba vagyunk zárva, az összes frusztrációnkkal, dühünkkel, vágyunkkal, szándékunkkal, álmunkkal, szabadságunkkal, rabságunkkal, szokásunkkal, beidegződésünkkel, emlékünkkel, ellenállásunkkal,… és állati ösztönünkkel együtt. És a Délibáb nem azt mondja, hogy: „irgalom az állatoknak”, hanem inkább azt, hogy minden szenvedő ember hús. A hús az ember és az állat közös zónája, kettejük megkülönböztethetetlen zónája, a hús az a „tény”, maga az az állapot, amelyben azonosulni tudunk rettegésünk és együttérzéseink tárgyaival. A táncosok – önkívületi állapotának fenntarthatatlansága – alakjának elállatiasodása Karl Philipp Moritz, az első pszichologizáló német író regényét juttatja eszünkbe. Moritz leír egy „furcsa érzésekkel teli” embert: aki végtelenül magányosnak és jelentéktelennek érzi magát, majdnem semminek; retteg a megkínzástól, amikor tanúja lesz négy ember kivégzésének, lemészárolásának és széttrancsírozásának; az emberek darabjai a kerékre voltak dobálva vagy a korlátra; az a bizonyosság tölti el, hogy mi is személyesen érintve vagyunk, hogy mindannyian szétdobált húscafatok vagyunk, és hogy a néző „két lábon járó hústömegként” maga is eleve része az előadásnak; az ebből eredő eleven képzet, hogy az állatok is emberből vannak, és hogy mi magunk gyilkosok és csordanépség vagyunk, majd pedig a meghaló állat iránti csodálat: „egy tehén, a fej, a szemek, a pofa, az orrlyukak… és néha annyira belefeledkezett az állat fennkölt szemlélésébe, hogy azt hitte, egy pillanatra egy ilyen lény létezésmódjába tud kerülni…   röviden már gyermekkora óta sokat foglalkoztatta az a gondolat, hogy az emberek között ő egy kutya vagy valamilyen más állat.” Nem az ember és az állat összebéküléséről van szó, nem is valami   hasonlóságról, hanem egy mély azonosságról, egy szétválaszthatatlan zónáról, amely sokkal mélyebben húzódik mindenféle érzelmi azonosulásnál. Az alakulás valósága ez. Valami ilyesmi történik a Délibáb alakjaival is. De ők már nem szemlélők, hanem az érzések és gondolatok megjelenítői, vagy méginkább megtestesítői, vonagló húsdarabok, akik nem tudva meg- vagy kiszabadulni önmagukból az előadás egy-egy pontján, hisztérikus görcsök egész sorozatát produkálják, hánynak, ürítenek, bekakálnak, hogy a test egy szervén keresztül próbáljanak megszabadulni önmaguktól. Ugyanakkor az alakok az előadás végéig, az eddig tárgyalt kétharmadban és az előadás utolsó egyharmadában is a társadalom széles perspektíváján megjelenő összefüggésekre, illetve a művészeti ág, a kortárstánc önképére, történetére, reflexióira utalnak. A koreográfia sok esetben tárja fel a hisztéria jeleit a tehetetlenség és kiszolgáltatottság köreit egyre csak tágítva. Ott vannak a görcsbe rándulás és a lebénulás, a túlérzékenység vagy érzéketlenség, amelyek egyszerre vagy váltakozva vannak jelen, rögzítettek vagy vándorolnak az ideghullámok útját követve, azokat a zónákat, amelyekbe az ideghullám belép, majd elhagyja. Azonkívül a kapkodás és hadarás jelensége, illetve ennek ellentéte, a késleltetettség, a tétovázás, melyek a gyorsuló és lassuló hullámzás periódusosan ismétlődő állapotváltozásait követik.

 

 

És aztán következik az előadás utolsó harmada, a finálé, ami felold és megnevettet, természetesen ez is úgy, hogy nem válik üressé az a nevetés, a melankólia nevetése ez, amiben keverednek emlékek, a gyerekkorra jellemző önfeledt játékosság, a hagyománynak való ellenállás, fifikás dekonstrukció. A fináléban az epizodikus szerkesztés lehetőséget ad arra, hogy a kortárstánc-„narráció” állandóan tudatosítsa az elmondhatóság határait is, mindazt, ami az alakok számára földolgozhatatlan és racionalizálhatatlan, mindazt, ami a káosz foglya marad. Ezzel együtt a Délibáb talán azt is kutatja, miként lehetséges, (lehetséges-e) számunkra, hogy valami módon megőrizzük személyes integritásunkat, autonómiánkat, képesek vagyunk-e rá, hogy elfogadjuk minden otthonosságot nélkülöző körülményeinket, hogy szabad emberként élhessünk egy kivérző térben.

Sirbik Attila

 

Fotó: Molnár Edvárd

 

Hodworks (Budapest): DÉLIBÁB

Koreográfus: Hód Adrienn

Előadók és alkotótársak: Marcio Kerber Canabarro, Jenna Jalonen, Molnár Csaba, Horváth Máté, Egyed Bea, Vakulya Zoltán

Zene: Gryllus Ábris, Bartók Béla: Gyermekeknek

Fény: Mervel Miklós

Jelmez, kellék: Vass Csenge

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin

Nemzetközi kapcsolatok: Ujvári-Pintér György


Címke: , , , , , ,
2020.01.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MEZEI KINGÁVAL
Pilinszky János költészetén keresztül a látvány kerül a középpontba a Mezei Kinga által rendezett Éjidő című előadásban. A hatszereplős produkciónak történeti fonala nincs, a rendező Pilinszky versein keresztül mutatja be azt a világot, amelyben élünk… – SIRBIK ATTILA INTERJÚJA

>>>
2020.01.21 - tiszatáj

COSI FAN TUTTE – BEAVATÓ OPERA NEM CSAK BIMBÓZÓ KAMASZOKNAK
Toronykőy Attila rendezésében elsősorban a műfajjal ismerkedő fiataloknak szánta a szegedi operatársulat Mozart vígoperáját, a Cosi fan tuttét, amit kettős szereposztásban mutattak be a hétvégén a kisszínházban… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

>>>
2020.01.20 - tiszatáj

KOVÁCS ANITA KIÁLLÍTÁSA NYOMÁN
Fiatal alkotónk munkáiban: nem csupán bizonyos textúrák változatos alkalmazása és progresszív vonások keresztezése a fő cél. Műveiben az elemi (rejtett) erők és az ösztönös feltárások játéka formál meg egy-egy összképet, mely részletei mögül gyakran sejlenek fel különféle alakzatok… – Az alkotó portfólióját ím-ígyen próbálják megközelíteni bizonyos mesterek, poéták – és mű-vész-et-tört-én-ész-ek…

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

HÁROM DARAB A SZEGEDI KORTÁRS BALETT VÁGY-ESTJÉN
Vágy címmel három darabból álló bemutatóra készül február végén a Szegedi Kortárs Balett. Roberto Galvan argentin koreográfus az elmúlt napokban Szegeden járt, hogy betanítsa a mostani táncosoknak az Astor Piazzola zenéjére komponált, 1992-ben már óriási sikert aratott Koncert tangóharmonikára és zenekarra című művét… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Keresem a kapcsolatot a két művész alkotásai között. Rajcsók a hiányra épít, Esse Bánki a nem látható, de láthatóvá tett vonalakra, fénycsíkokra, fénypászmákra. A csutka mint hiány. Van egész alma is, kivágva egy rész belőle, egymás mellett vannak, rész és egész, az egész mint hiány. A rágás nyomai, az égig érő csutka, mint Jákob lajtorjája, felfele kell nézni […]

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ELIA SULEIMAN FILMRENDEZŐVEL 
Szeptember 17-én, a CineFesten láthatta először a hazai közönség a cannes-i zsűri különdíjával honorált A mennyországnak kell lennie című egzisztencialista tragikomédiát. Rendezője nevéhez korábban olyan alkotások fűződtek, mint az Egy eltűnés krónikája, a Deus ex machina és A hátralévő idő, de közülük Magyarországon csak a másodikat játszották a mozik 16 évvel ezelőtt. Suleimant aktuális remekműve 2020. február 20-án debütál a filmszínházakban… – SZABÓ G. ÁDÁM INTERJÚJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

MARJANE SATRAPI: PERSEPOLIS
Van abban némi igazság, hogy Marjane Satrapi nem grafikus memoárként definiálja pályafutása főművét: a 2007-es, Vincent Paronnaud társrendezésében fogant, cannes-i zsűridíjjal jutalmazott rajzfilmadaptáció forrásanyaga ugyanis jóval rövidebb intervallumot ölel fel annál, minthogy rögtön számvetésről beszéljünk. Körülbelül 15 évet fog át a cselekménytelen, inkább színesítő-részletező momentumokra húzott narratíva… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BOGDÁN ÁRPÁD FILMRENDEZŐVEL
A játékfilm, a színház és az irodalom világából érkező Bogdán Árpád filmrendező, egykor tíz évet élt a nyolcadik kerület mélyén. Legújabb dokumentumfilmjében ezt a miliőt és két erős karakterét mutatja be a nézőknek. Az interjú során a beszélgetés többek között kitér a történetmesélés fontosságára, a roma emberek jelenkori ábrázolhatóságára és a segítségnyújtás igényének alapvető fontosságára… – SZÁSZ CSONGOR INTERJÚJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

A ROMÁN KULTÚRA NAPJÁN FOTÓKIÁLLÍTÁS NYÍLT A DUGONICS TÉREN
A Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókszervezete a Purcărete világa című multidiszciplináris projekttel – fotókiállítással, filmvetítéssel és a hozzá kapcsolódó beszélgetéssel – ünnepelte szerdán a Román Kultúra Napját. A tárlat február 17-ig tekinthető meg a szervezet Dugonics téri székhelyén… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő