08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.17.
| Kiállítás nyílik a 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennálé magyar munkáiból a Pesti Vigadóban >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.15.
| A közelség és a találkozás iránti vágy inspirálja a Homo Ludens Project új évadát >>>
08.14.
| MAMŰ – Alibi >>>
08.14.
| Babits Piknik >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
NAPI TANDORI

Ma 52 éves Bozsik Yvette
BÍRÓ JÓZSEF : TÁNC
( visual poem )

08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Az emberi létezés hibrid alteregói
2019.12.17 - tiszatáj

HODWORKS: DÉLIBÁB

Hód Adrienn 2007-ben alapított társulatával, a Hodworksszel dekonstruálják a test, a mozgás, a tér és a zene kereteit, és meglepő módokon építik újjá. A társulat keménymagját szabadúszó táncosok adják, akik változó konstellációkban már évek óta dolgoznak együtt. Előadásaikat három alkalommal válogatták be az európai tánchálózat Aerowaves programjába, Magyarországon pedig többszörös nyertese a Lábán Rudolf- és Imre Zoltán-díjnak.  Hód Adrienn a színházat olyan biztonságos térként képzeli el, ahol a felvetett témák és a róluk szóló párbeszéd teljes mélységükben tárhatóak fel és tehetők művészileg láthatóvá.

A Délibáb gondolatébresztő a magunkról megfogalmazott és a kívülről ránk szabott kulturális és politikai valóságok küzdőterén. A kortárstánc megsemmisítése és pusztulása, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság állapota, hitvesztés, kudarc, a mozdulat halála. Mindennapi érzéseik és elképzeléseik megkérdőjelezése. Ebben a fiktív(?) térben csikarnak ki végletes helyzeteket magukból és egymásból a nehézkedéssel küzdő előadók. Vagy éppen Bartók Béla Gyermekeknek opusza határozza meg az eseményeket. Az ismert dallamvilág személyes és közös kultúránk része, gyerekkorban beégett emlékeket, hangulatokat hív elő, a világ megismerésének érzetét. A kultúra és a művészet hierarchikus viszonyai, a hatalmi erők által generált értékeknek való erkölcsi megfelelés szemben áll a gyermeki ártatlanság, tudatlanság emlékeivel. Ebben az erőtérben az ÉN konfliktusba kerül és erős érzelmi helyzet generálódik. „Ordas” eszméket és a kortárs művészetekre negatív kritikaként érkező jelzőket zászlójukra tűzve rohannak ki újra a rétre.

Hód Adrienn számára fontos az irónia nevetése. A Délibáb láttán sokszor az az érzésünk támad(hat), hogy önmagunk elől sincs menekülés, illetve csak menekülés van, az marad, ha nem békélünk meg önmagunkkal. Ebben a paradoxnak tűnő léthelyzetben a halál sem megváltás, egészen pontosan a mozdulat haláláról van szó, hiszen az előadás terében megjelenő, az emberi létezés hibrid alteregói, a kis halálok után is tovább szenvednek, tovább menekülnek az alakok, de már nincs hova, ebben a folyamatosan kibontakozó szakralitásban tocsogó, ironikus-hidegvérű brutalitásban. Sivárnak tűnik a létezés, amelyben az egyetlen rés csupán az irónia, az ironikus, hangtalan nevetés. Hód elmondása szerint hosszú úton jutottak el oda, hogy az első részben felvállalják a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot, a reményvesztettséget, drámaian, abszurditással, tele iróniával és humorral.

 

 

A Délibáb c. előadás első nagy egységében egyfajta állati, lényszerű identifikálódás szemtanúi lehetünk, aminek megjelenítői maguk az egymástól teljes mértékben elkülönített táncosok. Ez a következetes elkülönülés hárítja el a  figuratív, illusztratív, narratív jelleget, aminek következtében megvalósulhat az a szakrális hibrid tér, ahol minden önmagában létezik és semmi és senki sem vesz tudomást egymásról. Így nem kölcsönhatásokról kell gondolkodnunk, hanem a szubjektum transzformációit, átlényegüléseit követhetjük nyomon. Ugyanakkor arra a következtetésre világít rá egyértelműen, a kortárstánc határpontjait feszegetve, a testi tűréshatárt a végtelenségig feszítve, hogy végérvényesen és elodázhatatlanul önmagunkba vagyunk zárva, az összes frusztrációnkkal, dühünkkel, vágyunkkal, szándékunkkal, álmunkkal, szabadságunkkal, rabságunkkal, szokásunkkal, beidegződésünkkel, emlékünkkel, ellenállásunkkal,… és állati ösztönünkkel együtt. És a Délibáb nem azt mondja, hogy: „irgalom az állatoknak”, hanem inkább azt, hogy minden szenvedő ember hús. A hús az ember és az állat közös zónája, kettejük megkülönböztethetetlen zónája, a hús az a „tény”, maga az az állapot, amelyben azonosulni tudunk rettegésünk és együttérzéseink tárgyaival. A táncosok – önkívületi állapotának fenntarthatatlansága – alakjának elállatiasodása Karl Philipp Moritz, az első pszichologizáló német író regényét juttatja eszünkbe. Moritz leír egy „furcsa érzésekkel teli” embert: aki végtelenül magányosnak és jelentéktelennek érzi magát, majdnem semminek; retteg a megkínzástól, amikor tanúja lesz négy ember kivégzésének, lemészárolásának és széttrancsírozásának; az emberek darabjai a kerékre voltak dobálva vagy a korlátra; az a bizonyosság tölti el, hogy mi is személyesen érintve vagyunk, hogy mindannyian szétdobált húscafatok vagyunk, és hogy a néző „két lábon járó hústömegként” maga is eleve része az előadásnak; az ebből eredő eleven képzet, hogy az állatok is emberből vannak, és hogy mi magunk gyilkosok és csordanépség vagyunk, majd pedig a meghaló állat iránti csodálat: „egy tehén, a fej, a szemek, a pofa, az orrlyukak… és néha annyira belefeledkezett az állat fennkölt szemlélésébe, hogy azt hitte, egy pillanatra egy ilyen lény létezésmódjába tud kerülni…   röviden már gyermekkora óta sokat foglalkoztatta az a gondolat, hogy az emberek között ő egy kutya vagy valamilyen más állat.” Nem az ember és az állat összebéküléséről van szó, nem is valami   hasonlóságról, hanem egy mély azonosságról, egy szétválaszthatatlan zónáról, amely sokkal mélyebben húzódik mindenféle érzelmi azonosulásnál. Az alakulás valósága ez. Valami ilyesmi történik a Délibáb alakjaival is. De ők már nem szemlélők, hanem az érzések és gondolatok megjelenítői, vagy méginkább megtestesítői, vonagló húsdarabok, akik nem tudva meg- vagy kiszabadulni önmagukból az előadás egy-egy pontján, hisztérikus görcsök egész sorozatát produkálják, hánynak, ürítenek, bekakálnak, hogy a test egy szervén keresztül próbáljanak megszabadulni önmaguktól. Ugyanakkor az alakok az előadás végéig, az eddig tárgyalt kétharmadban és az előadás utolsó egyharmadában is a társadalom széles perspektíváján megjelenő összefüggésekre, illetve a művészeti ág, a kortárstánc önképére, történetére, reflexióira utalnak. A koreográfia sok esetben tárja fel a hisztéria jeleit a tehetetlenség és kiszolgáltatottság köreit egyre csak tágítva. Ott vannak a görcsbe rándulás és a lebénulás, a túlérzékenység vagy érzéketlenség, amelyek egyszerre vagy váltakozva vannak jelen, rögzítettek vagy vándorolnak az ideghullámok útját követve, azokat a zónákat, amelyekbe az ideghullám belép, majd elhagyja. Azonkívül a kapkodás és hadarás jelensége, illetve ennek ellentéte, a késleltetettség, a tétovázás, melyek a gyorsuló és lassuló hullámzás periódusosan ismétlődő állapotváltozásait követik.

 

 

És aztán következik az előadás utolsó harmada, a finálé, ami felold és megnevettet, természetesen ez is úgy, hogy nem válik üressé az a nevetés, a melankólia nevetése ez, amiben keverednek emlékek, a gyerekkorra jellemző önfeledt játékosság, a hagyománynak való ellenállás, fifikás dekonstrukció. A fináléban az epizodikus szerkesztés lehetőséget ad arra, hogy a kortárstánc-„narráció” állandóan tudatosítsa az elmondhatóság határait is, mindazt, ami az alakok számára földolgozhatatlan és racionalizálhatatlan, mindazt, ami a káosz foglya marad. Ezzel együtt a Délibáb talán azt is kutatja, miként lehetséges, (lehetséges-e) számunkra, hogy valami módon megőrizzük személyes integritásunkat, autonómiánkat, képesek vagyunk-e rá, hogy elfogadjuk minden otthonosságot nélkülöző körülményeinket, hogy szabad emberként élhessünk egy kivérző térben.

Sirbik Attila

 

Fotó: Molnár Edvárd

 

Hodworks (Budapest): DÉLIBÁB

Koreográfus: Hód Adrienn

Előadók és alkotótársak: Marcio Kerber Canabarro, Jenna Jalonen, Molnár Csaba, Horváth Máté, Egyed Bea, Vakulya Zoltán

Zene: Gryllus Ábris, Bartók Béla: Gyermekeknek

Fény: Mervel Miklós

Jelmez, kellék: Vass Csenge

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin

Nemzetközi kapcsolatok: Ujvári-Pintér György


Címke: , , , , , ,
2020.08.11 - tiszatáj

TISZT ÉS KÉM: A DREYFUS-ÜGY
Kisebb botrányt váltott ki az új Polanski-film francia premierje. Feminista csoportosulások állták el néhány mozi bejáratát, ami miatt az adott helyen műsorra sem kerülhetett a Tiszt és kém, Valentine Monnier színésznő sokadikként vádolta nemi erőszakkal a direktort, plusz az idei Césaron legjobb rendezői díjjal kitüntetett Polanski ellen kirohanással, ironikus tapssal és „Éljen a pedofília!”-kirohanással reagált Adéle Haenel és Céline Sciamma, a Portré a lángoló fiatal lányról sztárja és rendezője… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.08.10 - tiszatáj

Meghalt hétfőn Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia tagja – adta hírül internetes oldalán a Háromszék napilap.

>>>
2020.08.08 - tiszatáj

INTERJÚ HARAG ANITÁVAL
Július 29-én, a Grand Café új, Ráolvasás című zenés irodalmi sorozatának keretében mutatták be Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb novelláskötetét Szegeden. Az est apropóján a szerzővel hiányról, a nyelv elnyomó és teremtő szerepéről, párkapcsolatok és parkolóhelyek egymásra olvashatóságáról beszélgettünk… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.08.07 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A LB27 ZENEKAR TAGJAIVAL
A Ladánybene 27 zenekartól származik az első reggae, dub és riddim lemez Magyarországon. A zenekar 35 éve folyamatosan aktív, a nevéhez kötődik az LB27 Reggae Camp is, a hazai reggae élet legfontosabb eseménye. 2020-ban egy új nagylemezt terveznek kiadni és amint lehetséges, már pörgetnék is a reggae beatet a színpadokon… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.08.06 - tiszatáj

DÓM TÉR PÓTÉVAD
Csaknem teljesen áldozatul esett a koronavírus-járványnak az idei szabadtéri szezon. Végül nyár végére tudtak annyit lazítani a korlátozásokon, hogy pár előadást meg lehetett tartani. A Szegedi Szabadtéri Játékok 4000 fős Dóm téri nézőterét, a hozzá tartozó színpaddal és fémvázas világítóállványzattal azonban nem építették föl. Túl nagy lett volna a költség és a kockázat… – MÁROK TAMÁS BESZÁMOLÓJA

>>>
2020.08.05 - tiszatáj

FEHÉR RENÁTÓ: HOLTIDÉNY
Fehér Renátó másodikként megjelent Holtidény és első, Garázsmenet, című kötetének az összevetésekor például hamar kiderül, hogy a két könyv közti különbség kevésbé tematikus, mint inkább nyelvi jellegű. Ebből a szempontból számomra elsősorban az a legfontosabb, hogy míg szerzőnk nemzedékének egyes hangadói az úgynevezett poszthumán létezés poétikáját az én-eltűnés, a helytől, időtől elszakadó örök útonlevés pszeudo-személyes identitáskonstrukcióival, a testfétis vagy a másik stb. idiomatizmusaival írják, addig költészetével Fehér Renátó azok köréhez kötődik, akik munkáikkal az itt és most világához kapcsolódóan, annak teljességigényű esztétikai bemutatását kívánják színre vinni… – BERETI GÁBOR KRITIKÁJA

>>>
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő