08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.17.
| Kiállítás nyílik a 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennálé magyar munkáiból a Pesti Vigadóban >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.15.
| A közelség és a találkozás iránti vágy inspirálja a Homo Ludens Project új évadát >>>
08.14.
| MAMŰ – Alibi >>>
08.14.
| Babits Piknik >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
NAPI TANDORI

Ma 52 éves Bozsik Yvette
BÍRÓ JÓZSEF : TÁNC
( visual poem )

08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Horizontok, fragmentumok
2019.11.18 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS SINKÓ JÁNOS FESTŐMŰVÉSZEK KÖZÖS TÁRLATA

Hetvenkedők címmel nyílt kiállítás nemrég a szegedi Fischer Galériában (Brüsszeli krt. 37.), ahol két festőművész alkotásait szemlézhetik meg az érdeklődők. A vagány címadásból sejthetjük, hogy az alkotók e jubileumi kiállítást nem szánták afféle ünnepélyes összegzésnek, inkább egy állomásnak, ahol kicsit megpihennek, hogy aztán erőt gyűjtve tovább folytassák a nagy kalandot. Mert hát a tehetséges művész pályája előre ki nem számítható adventúra, pláne az, ha mesterként tevékenykedik, és fiatalok terelgetésével tölt el több évtizedet. A két kiállító a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Rajz-és Művészettörténeti Tanszékének tanáraként ezt teszi sok éve, Aranyi Sándor, mint a tanszék korábbi vezetője, Sinkó János pedig, mint az intézmény docense. A közös tárlat nem retrospektív, inkább a legutóbbi terméséből merít, így a két emeleti szintet megtöltő friss, fiatalos anyag szemlélésekor nem az eltelt idő tanulságait méricskélhetjük, hanem, a beérkezettség, vagy éppen egy korszakváltás eredményét élvezhetjük. A művészek néhány hetvenes évekbeli „zsengét” is kiállítottak, amúgy csak mutatóba, jelezvén, hogy ez egy jubileumi tárlat.

Aranyi Sándor korai aktjának, vagy Műterem című olajképének klasszikus fölfogásától mára jócskán elrugaszkodott, főként, hogy egy ideje az ecset és a pigment mellé a fényképezőgépet is felvette eszköztárába. Nevét ma már fény-képei, legalább annyira fémjelzik, mint olajfestményei. Most kiállított kollekciója több rétegű értéket mutat, ami igazán közös pillér a művekben, az a valóság szabad festői „felhasználása”. Aranyi a realista látásmódot nem megtagadva eljutott egy sajátosan szuverén absztrakcióhoz, mely erősségévé és karakteres jellemzőjévé vált művészetének. Valós témák, vizuális jelenségek, konkrét tárgyak látványtöredékeiből teremt egy új valóságot. Olyan fragmentumokat rak össze, melyek a való világban egy nagy egységhez tartoztak, ám őket onnan kiemelve, önálló motívumként kezelve új életre kelnek. A művész egyfelől mikroszkopikus pontossággal közvetít a kiválasztott tárgyrészletekről, ugyanakkor önkényes-szabadon bánik velük, elidegenítve eredeti kapcsolatuktól új, más kontextusba helyezi őket.

Aranyi természetelvű képein nagyon is látszik, hogy anno a festészet mesterségét nagymesterektől a képzőművészeti főiskolán tanulta. A művész ecsettel fogalmazott képein ragyogó színekben mutat fel nekünk dekoratív tájat, eget és tengert, melynek komplementerei Csontváryt is megidézik (Balti alkony), parti fák karcsú törzsét olyan bravúrral hosszabbítja víztükör- ornamentikává, mint Akseli Gallén-Kallela a finn szecesszió hajnalán (Holtágban), ezerféle kék-szürkét szór a vízbe,mint az impresszionisták a Fenyvesek vibráló sötét zöldjét pedig sűrű ecsetvonásokkal teszi áthatolhatatlanná. A Dubovánál című kép még Ferenczy Károly októberi napfényét is eszünkbe juttatja.

 

 

Aranyi a fényképezőgép lencséjén át is festőként látja és láttatja a tájat. Amikor az exponáló gombot megnyomja, feltételezhetően ott munkál tudatalattijában, Gauguin, Matisse, Van Gogh, vagy mesterei közül Patay László, a konstruktív képekben mintha Barcsay mester szelleme is megjelenne, de a klasszikus stílusokról való tanult tudása is minduntalan elárultatik. A Hajnali séta II. levegőperspektívája reneszánsz időket idéz. A horizontálisra komponált fotó a derengő táj vizét, erdejét csak sejteti, miközben a látóhatárt a szfumátó sűrűjébe tolja. Az Andok színei, úgy szippantják magukhoz a nézőt, mint egy térillúziót keltő barokk mennyezetfreskó, az Örökkön örökké című fotó pedig (a vízben egymás mellett fekvő két szarkofág-kő) romantikus üzenettel szolgál hűségről, összetartozásról. A távozó angyal afféle misztikus látomás, a Macskaszem és a Muskátli fénnyel átmosott oldás és kötés. A Hajnali séta egy édeni 19. századi tájba repít vissza, ahol expresszív erővel ragyog fel egy narancssárga szemeteszsák, amit a felkelő nap fénye átvilágít. A Barkást, vagy az Ártéri kompozíciót pedig nevezhetnénk a való világból „kimetszett” fényképeknek, de ezek nem azok, mert ezeken a felvételeken a természet elemeit egy festő szeme transzponálta művészi rendbe.

Aranyi szereti a horizontot, szívesen jelöl ki valamiféle látóhatárt kompozícióin. „Ég alatt, föld fölött”, egymás alatti mezőkben jelennek meg képein a konkrét, vagy átírt tartalmak. Erre a Tájhordó szellemes fotó-festmény sorozata az egyik jó példa. A művész különös tájképei rozsdás vashordók fedelén jelennek meg, afféle „hordótondók”ezek, melyeken a látóhatár alatti mezőt a felpörgött rozsdás felület adja, ehhez társul az ég, ami egyszer aranyban, másszor türkizben, párizsi kékben, kármin pirosban pompázik. Szaftos anyagszerű felületek felelgetnek itt egymásnak, a Rajzás kékjére valami pelyvafélét is szórt a játékos kedvű alkotó, ami úgy hat, mint szárnyas rovarok rajzása az égbolton. A Tájfal című képen az enyészet organikus szépségét éri tetten a művész. Fényképezőgépének lencséje egy leöregedett fal felületein a meszelésrétegek tájait kutatja. A nyomor szépsége ultramarinba foglalva jelenik meg egy másik festményén, egy kék falú putrira és a balkáni szegénység esztétikumára csodálkozik rá. A tenger gyümölcse groteszk „csendélet”, mint ahogy a hulladékkal megtömött Kuka is. Utóbbi kép tartalmi szempontból aktuális felkiáltójel, formája plakátszerű, szerkezete nagyon is illeszkedik a többi képéhez, ez is horizonttal felosztott kompozíció.

Aranyi leginvenciózusabb fotóképei valóságtöredékekből építkeznek, ennek izgalmas példája az Urbánus kompozíció sorozat, melyben főként épületrészleteket vesz górcső alá. Itt vakolt párkány, kovácsoltvas mellvéd darabka, málló falrészlet, vagy rozsdás gázvezető cső avanzsál képteremtő szereplővé. Egy fényes acélkorlát, téglázott tűzfal, vagy betonkoszorú rajzolata Bak Imre, Fajó János konstruktív világát is elénk hozza, ám Aranyi képei ennél oldottabb formában mutatnak szerkezetességet. Nála e látásmód nem a geometria racionalitását, logikáját követi, inkább lírai és dekoratív játék. Lágyan, „árnyékosan” építkezik, a szögletes harmóniákkal ösztönösen követi az „aranyi”-aranymetszés szabályait. A Konstruktív című fotó is afféle „szögletes fényköltészet”, az alkotó ablaktáblák alakzatait árnyalja fekete-fehér-szürkébe, az Ezotér pedig szegedi kollégája Popovics Lőrinc üveg plasztikájának kékjét, zöldjét foglalja konstruktív fénykompozícióba. Az utóbbi mű egy jellemző magatartást is mutat: Aranyi mások művészi világát is képes dekódolni, s azt a sajátjával társítani. Talán ez az attitűd mozgatja azt a kiváló művészetszervező tevékenységet is, ami az évek alatt szorosan hozzátapadt személyiségéhez. Aranyi több „tételes” kiállítása korántsem öleli föl az életmű összes rétegét, de üzeni, hogy semmi sem zárult le, hogy továbbra is nyitott mindenféle inspirációra, vizuális kalandokra.

 

 

Sinkó János kollekciója is a nyitás meglepetésével szolgál. Azt hihettük eddig róla, hogy megállapodott bölcs piktorként a szintetizálás korszakát éli, ám legújabb képei éppen az ellenkezőjét mutatják. Úgy tűnik az alkotó olyan új kapukat nyitott meg művészetében, melyeken meglepő formai és tartalmi nóvumok kéredzkednek be mostanában. Ő is kiállított néhány korai homokszín-bézsben tartott kollázst, monotípiát, ám mostani munkáit látva nem találnánk ki hogy e ’73-as képeknek is ő az alkotója. Sinkó szép fokozatosan alakította ki saját színköd-valőrös képkultúráját, lírai és drámai absztrakcióját, melyet finommívű poentilizmussal, szfumátós, faktúrális bravúrral celebrál. Évekig valamiféle metafizikus állandóság, ünnepélyesség egyfajta időtlenség jellemezte művészetét, ami mostanában karakteresen új utcát nyitott.

A Sinkóra jellemző kompakt formavilág szinte felrobbant, kifejezésmódja elsöprő erejű dinamikát vett föl, képeit szemlélve a befogadó nem is tudja, mely hatásnak adja át magát először: a kompozíció forgató erejének engedelmeskedjen, a színek dekoratív intenzitását élvezze, vagy a foltok titkainak jelentését fürkéssze. Csíkos, pöttyös, virágos foltok, mint ruhafoszlányok, textilmaradványok röpködnek a képeken, nem tudjuk, hogy ezekben vannak-e „humán elemek” (kezek-lábak?), vagy csak a színes babruhákat, ruhaujjakat, nadrágszárakat keringet a centrifugális erő. Kicsit félelmetes forgás ez, mintha együtt kavarognának a széthulló világ életdarabkái és egy cirkuszvilág kidobott tiritarka rongyai. E képeket nézve „a minden egész eltörött” felismerés is agyunkba férkőzik. Önfeledten játszik a művész, vagy netán épp félelmét győzi le groteszk fintorral. Vajon a játékos öröm, vagy a rémület szépsége pompázik a képeken?

Egy fekvő bohócöltöny egy bagoly és egy emberi kar, ilyeneket lát a néző, ha úgy akarja nézni a képet, mint a felhőket szokta az égen. A képcímek azonban fragmentumokról, maradványokról, fosszíliákról „beszélnek, s széthulló anyag röpköd a képkeretek által kijelölt világmindenségben ( Lebegés), a fragmentumok cirkuszbeli táncot járnak (Kibontakozás), egy türkiz színű Áramlaton kidobott matracok úsznak, a Fosszíliák sorozat egyik képén csíkos-pöttyös amőbák lebegnének, tiritarka zoknit és valami zászlófélét is felfedezhetünk egy úszó halformában, a szürreális kompozíció Korniss Dezső világát is megidézi. A Kellékek című képen gipszes fehérekkel, kékekkel körítve mintha egy halott madár és egy párnaciha szomorkodna. Mintha a múlt vált volna hajléktalanná. A Kelléktáron a virágos patchwork textilfoltok mellett megjelenik egy zongora is, egy mobiltelefon és egy mintás tányérdarab társaságában. Ezen a képen felirat is olvasható: Mountain Bar: mintha Braqe kollázsát látnánk. A Fragmentumok egy szétesett világ darabkái, melyek kisodródtak a centrumból, de láthatóan keresik a kapcsolatot egymással. Bizonyos pontokon meg is találják ezt, úgy érnek egymáshoz, mint az Isten ujja Ádáméhoz a Sixtus kápolna mennyezet freskóján. Úgy tűnik, mintha egymást töltenék fel, vagy egymás energiáit szívnák le ezek az „élő organizmusok”.

 

 

A festő nem szakít előző korszakaival a finoman faktúrált felületekkel továbbra is megajándékozza képeit. A Burjánzás a ködösség szépségéhez csatol vissza, a Galaktikus élmény felülete még finom erezetekkel is feldúsul. Az Archeológia sorozat egyik képének terrakottaszín egén sárga és vörös edények keringőznek, a Korrózió III. drámaian barna rozsdáján türkiz patinák virágoznak. Az Áttűnések, (ozmózis) organikus rajzolatát dróthálóval fedte le a művész, ha e háló raszterét nézegetjük, a mozgás illúzióját is átélhetjük. Egyik opusz finom konstruktivitása Bálint Endrét juttatja eszünkbe, a Hommage FE festmény pedig Fischer Ernőt, utóbbi poentilis alkotáson apó égitestek bolyonganak a kozmikus térben, ezzel a képpel emlékezik néhai mesterére a kiállító.

Sinkó szereti a rusztikus felületeket is néhány képét mintha egy égetőkemence festette volna, terrakotta alapon valamiféle holdbéli történeteket látunk, a sivatagi, tárgy nélküli Álomtájban a sivárság mellé a finom líra is odaköltözött. Az Enyészet szépen szemcsézett alapján komplementer piros-zöldek „hangyáznak”, a Labirintus, mintha a Machu Picchut mutatná légi felvételről. A Madártávlat pedig egyenesen az űrből láttatja a Földet. Ez valójában egy dombormű, amit egy meggörbülő lemezre festett az alkotó. A plasztikus felületen, zöld – barnák és vörösek forgását érzékelhetjük. Az illúzió forgástengelyében elhelyezett piros háromszög úgy viselkedik, mint egy videó indító nyíl az interneten. Minden néző a saját virtuális kurzorával „indíthatja be” a forgást. Sinkó ezer színárnyalata között aranyakat is fölfedezhetünk (A múlt üzenete), az aranyréteg alól – mint középkori ikonokon – néha siénai, pompeji vörösek kukucskálnak elő, de fellelhetünk olyan felületeket is, (Lelet), melyekről a művész a felső festékréteget visszakaparta így keletkeztetve gyönyörű sgrafitto hatásokat.

Sinkó János alkotásai magas fokú technikai tudásról és kifinomult festői ízlésről árulkodnak, a kulturált koloristát üdvözölhetjük benne, színharmóniájának egyik oka lehet, a rafinált színkeverés is. Úgy tűnik, mintha a festő sok helyütt az alapmező szürkéjébe belekeverné az összes olyan színt, amit külön-külön is használ a képen. Olyan festői gondolkodásmód ez, mint a „porból lettünk, porrá leszünk” filozófia. A kép minden szín-sejtje az alapból vétetett. Az organikus egység tehát garantált.

Aranyi Sándor és Sinkó János régi-új festői világát bizonyára még számos réteggel fogja megtetézni s a hetvenkedés korszakában korszak alkotó művek születnek.

Pacsika Emília

 


Címke: , , , , , , ,
2020.08.11 - tiszatáj

TISZT ÉS KÉM: A DREYFUS-ÜGY
Kisebb botrányt váltott ki az új Polanski-film francia premierje. Feminista csoportosulások állták el néhány mozi bejáratát, ami miatt az adott helyen műsorra sem kerülhetett a Tiszt és kém, Valentine Monnier színésznő sokadikként vádolta nemi erőszakkal a direktort, plusz az idei Césaron legjobb rendezői díjjal kitüntetett Polanski ellen kirohanással, ironikus tapssal és „Éljen a pedofília!”-kirohanással reagált Adéle Haenel és Céline Sciamma, a Portré a lángoló fiatal lányról sztárja és rendezője… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.08.10 - tiszatáj

Meghalt hétfőn Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia tagja – adta hírül internetes oldalán a Háromszék napilap.

>>>
2020.08.08 - tiszatáj

INTERJÚ HARAG ANITÁVAL
Július 29-én, a Grand Café új, Ráolvasás című zenés irodalmi sorozatának keretében mutatták be Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb novelláskötetét Szegeden. Az est apropóján a szerzővel hiányról, a nyelv elnyomó és teremtő szerepéről, párkapcsolatok és parkolóhelyek egymásra olvashatóságáról beszélgettünk… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.08.07 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A LB27 ZENEKAR TAGJAIVAL
A Ladánybene 27 zenekartól származik az első reggae, dub és riddim lemez Magyarországon. A zenekar 35 éve folyamatosan aktív, a nevéhez kötődik az LB27 Reggae Camp is, a hazai reggae élet legfontosabb eseménye. 2020-ban egy új nagylemezt terveznek kiadni és amint lehetséges, már pörgetnék is a reggae beatet a színpadokon… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.08.06 - tiszatáj

DÓM TÉR PÓTÉVAD
Csaknem teljesen áldozatul esett a koronavírus-járványnak az idei szabadtéri szezon. Végül nyár végére tudtak annyit lazítani a korlátozásokon, hogy pár előadást meg lehetett tartani. A Szegedi Szabadtéri Játékok 4000 fős Dóm téri nézőterét, a hozzá tartozó színpaddal és fémvázas világítóállványzattal azonban nem építették föl. Túl nagy lett volna a költség és a kockázat… – MÁROK TAMÁS BESZÁMOLÓJA

>>>
2020.08.05 - tiszatáj

FEHÉR RENÁTÓ: HOLTIDÉNY
Fehér Renátó másodikként megjelent Holtidény és első, Garázsmenet, című kötetének az összevetésekor például hamar kiderül, hogy a két könyv közti különbség kevésbé tematikus, mint inkább nyelvi jellegű. Ebből a szempontból számomra elsősorban az a legfontosabb, hogy míg szerzőnk nemzedékének egyes hangadói az úgynevezett poszthumán létezés poétikáját az én-eltűnés, a helytől, időtől elszakadó örök útonlevés pszeudo-személyes identitáskonstrukcióival, a testfétis vagy a másik stb. idiomatizmusaival írják, addig költészetével Fehér Renátó azok köréhez kötődik, akik munkáikkal az itt és most világához kapcsolódóan, annak teljességigényű esztétikai bemutatását kívánják színre vinni… – BERETI GÁBOR KRITIKÁJA

>>>
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő