09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

„Mégis legyen kiállítás…” – Vajda Júlia élete és művészete
2019.02.25 - tiszatáj

 

 

 

 

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

 

„Mégis legyen kiállítás…” – Vajda Júlia élete és művészete című kiállítás

2018. 10. 30 – 2019. 03. 31.

Szentendrei Képtár

2000 Szentendre, Fő tér 2–5.

 

Abafáy-Deák Csillag: Holnaptól új világ van

Igen, holnaptól. Nem új világ jön, már itt van. A kiállítás napjától, de lehet, hogy már régebbtől. Vajda Júlia mégis. Mától, holnaptól. Ez az ő világa, szürreális és avantgárd is. Nem lehet letagadni, talán megtagadni sem. Az Európai Iskola tagja.

Közel hatvan év után ismét, igaz, hogy nem először. Jelen van. Holnaptól. Mától. Régebbről. Sokszínűen, földszínben, geometriásan, kékben, pirosban (Kék drapéria, 1975 körül, Vörös drapéria, 1975 körül, Egymást metsző gömbök, 1977). Szürke-fehér vonalakban, függőlegesen (Szürke formák, fehér vonalak, 1964), vízszintesen (Fehér vízszintes, 1966) Ötös tagolásban,1964. Lépcsőkben (Zöld lépcső, 1980), kapukban (Kapu, 1969), Zöld ablak-ban (évszám nélkül), Szent Ritásan (Ikonos önarckép, 1950), lidércként (Lidérc, 1948), kardéles szárnyakkal. Átlós kampók-on, 1965, asztalon kiterítve, kígyóval. Jelről jelre, 1963. A Képírás, 1960-1964 nem a bibliai kivonulást idézi fel bennem, hanem a megszólalás finomságát, gyöngédségét, az érintettségét vallja meg, valamit csak ő tud, és senki más. Titokzatos egyszerűséggel, mégis olykor babonásan, zöld kígyósan (Elvégeztetett, 1948).

Önarckép, 1966-ból, pasztell. Lehunyt szem, jobb kézfej által tartott fej, kék kendő a nyakban, az arc nyugodt, mintha ébren álmodna. Nem Vörösmarty Merengőjét látjuk, hanem egy érett, tapasztalt és mély érzésű nőt. A geometrikus vonalak, kontúrok a gondolat és érzés tisztaságát, ártatlanságát sugallják. Mintha nem is a saját keze simulna az arcához, hanem valaki másé, akire emlékezik, akit őriz.  A Kettős portré, 1942-es olajképen is fehér blúzt visel Vajda Júlia, szeme itt sem látszik, csak Vajda Lajosé. Közel negyedszázad választja el egymástól a két képet, mégis érzem a közöttük lévő rokonságot. Ahogy a kétalakos alkotásban a két figura felsőteste a festőpalettát, vagy a szívet mintázza, ezzel az összetartozást, ahogy az említett önarcképen az archoz simuló kéz is . A Kék portré, 1936-39-es tempera kép dacos lányt mutat, a testtartás, az izmos hát és váll feszültsége ellentétes az arcon megjelenő várakozás (megbántottság?) érzésével.

Néhány terem csak, bepillantás a magyar festészet avantgárd lelkületébe. Évszámok, korszakok, és nem látszanak a rendszerek, a hallgatásra kényszerítések. Nincs olyan kiállítás, amelyen a meg nem született alkotásokat lehetne látni, a veszteséget, a hiányt. A kezdet jól látszik, a kompozíciók vonalvezetése, puritánsága, színvilága és foltritmusa a szürrealizmussal mutat rokonságot. …És bent tulipán csokor. / Mint kit a vihar szembe-kap, / oly csapzottak, oly borzasak, / széltépte, lázas hírnökök, dadogják testbe öltözött / híradásuk zilált szavát – írta Nemes Nagy Ágnes Jegyzetek a félelemről című versében. Vajda Júlia is ellenállt a félelemnek és a csábításnak. Emberi tartása morális tartás is. Ha rángok is a félelemtől, / életem akkor sem ezen dől – /  ha meghalok sem függök tőletek. / (Nemes Nagy Ágnes, Jegyzetek a félelemről).

…„Kísért, még mindig kísért a sokféleség… „Azok közé a festők közé tartozom, akik csaponganak, engednek az ihlet és az ötlet impulzusainak, a kép stílusával nem törődve” – írta magáról egyik füzetében. Művészetében váratlan és gyakori változásokat látunk, mégis a fejlődés és lépéstartás folytonossága jellemzi műveit A szentendrei tárlat most középpontba emeli a művészt. Sokáig nem rendeztek egyéni kiállítást műveiből, egyrészt nem is engedte volna a hatalom, másrészt Vajda Júlia nem akarta, hogy legyen. 1960-ban aztán úgy döntött, mégis legyen kiállítás, negyvenhét évesen. Lett is. A mostani kiállításának címe rímel a múltra. Mégis legyen… Vajda Júlia életét ez a mégis-dac kíséri végig. Kivívta saját jogú jelenlétét, miközben Vajda Lajos hagyatékát egy ágyneműtartóban mentette át az utókornak.

Ez a kiállítás olyan lépés, amely sokak számára teszi lehetővé, hogy Vajda Júlia festészetével megismerkedjenek (Kurátorok: Petőcz György és Szabó Noémi). Sőt a kísérő rendezvények közelebb is hozzák a tárlatlátogatókhoz nem csak a művészt, hanem az alkotó embert is.

Gyakorolta a titkokat (Perneczky Géza megjegyzése), a festészet titkait. Más szemmel nézett a világra, mint Vajda Lajos. Ez a más szemmel nézés nem jelenti azt, hogy ne használta volna fel Vajda Lajos képalkotási technikáját, ne követte volna társa alkotói módszerét. Vörös kép I., 1974 műve is jelzi, nem maradt érintetlen korának eszményeitől. Május 1-et idéző mű formájával mégis elüt a korszellemtől, szabad művész maradt.

Kötegek, 1964 körül, szénrajz, közel a földhöz, mint az Ötös tagolás-ban, mint az Út-ban, 1964. Absztrakt ihletésű tájképeket látunk, szürkében, ahogy ősszel vagy tavasz elején látni a földeket. Ebbe a szürke világba hasít bele egy fehér vonal. Tagol, elkülönít. A világ már ilyen, sokarcú. Mint Vajda Júlia. Pettyeget, fehér-szürke vonalak egymás mellett, sávok, akár a kerítésléc-sorok (Cím nélkül, 1960-as évek). Kerítés. Mint az Erdő, 1966, átláthatatlan. Zárt világ. Pontok, vonalak II., 1963, Pontok, vonalak III., 1964, Pontok, vonalak IV., 1964. A vízfestési technika sem idegen tőle, a többrétegű festék átlátszatlanságával a világot is jelképezi. Behatolás, 1976 osztott köre is belépés a természetbe, az ismeretlenbe, a felszínbe, amelynek rendezetlensége is rend képzetét kelti a nézőben. Semmi sem véletlenül van ott, kibillenő egyensúlyban.

Képtervei zseniális kompozíciós tömörséggel, színvariációkkal és színellentétekkel rendelkeznek. Mintha színesben írná újra a pontokat és vonalakat, a földet, a felszínt (Képterv, 1970, Globus I., 1975–1976, Zöld képterv, 1980-as évek). Hol temperát, hol ceruzát, hol golyóstollat használ. Nem rögtönöz, hanem lényegít, átlényegít, formába önt, mintha egy építész vagy egy díszlettervező lenne. A Föld,1966 krétarajz, könnyed és finom, rétegzett, akár a földrétegek. Az idő jelzése, fekete vonalak futnak, szakadnak meg. A felszín megszakítottsága eleven, sorsszerű, sebeket idéz fel. A világ rendjét. A Dupla kontúrral, 1967 krétarajzon kettéosztott felületet látunk, mintha térképet szemlélnénk, helyet és időt, domborzatot. Határt. A földet megismétli, barna színnel, akár a fák lehántott kérgei, Föld (Tájkép), 1977, úgy hat, mintha egy tapéta lenne, erezettel, másolat. Talán ez a csel ebben a krétarajzban.

Kedvenc eleme a kör (Kör lazac színben, 1980 körül, Kígyó, tojás, kör, 1981), különböző felosztásban, színvariációkkal. Az Elvégeztetett kígyója szabadon, nem fogolyként néz vissza ránk. Mozgása hullámzik, mint egy folyóé. A kígyó a természet rendjébe helyezve, mintha Vajda Júlia megbékült volna múltjával, emlékeivel, sorsával. Holnaptól új világ van. Itt van Szentendrén. Egy kis sétányi járásra Vajda Lajos kiállításától.

 

 

Kölüs Lajos: A szerelem árnyéka

Alkotó és múzsa, Aba-Novák Vilmos a mestere a főiskolán. Kék portré-ja, 1936–1939 önmagát szólítja meg, egyszerre intim és kitárulkozó. Merengő, mint Vörösmarty Laurája: A látni vágyó napba nem tekint. A görögös orr határozottságot sugall ugyan, sőt enyhe gőgöt, de a fejtartás oldott szomorúságot és elmélyedést. A tekintet gyengéd és óvatlan, titok lappang benne, és nem árulja el, miként is fog a tulajdonosa dönteni, és azt sem, már mindent eldöntött.

A Pontok, vonalak II–IV., 1960–1964 sorozatban  mintha kerítést építene, kavicsokat rakna egymásra, egymás mellé. Lehetne vetési rend is, sőt temető, halottak egymás mellett. Írásjelek, mondják, az is lehet. Ősi jelek, rövidek, hosszabbak, soványak, kövérek. Számsorok, még nincs nulla, kevesek kiváltsága az írástudás. Nincsenek jelen a sámánok, a jósok, papok, Vesta-szüzek. Csak a jel marad, eltűnik az eredeti jelentés (Zöld képterv, 1970). A számbavétel, a számlálás marad, és a sáv, a sávozás, a kerítés (Ötös tagolás, 1964), a bekerítés, a kerítésen belüli világ. A karám. A bezártság. Az erdő, amely áthatolhatatlan sűrűségű (Erdő, 1966), falként, palánkként mered ránk.

Kertként is felfoghatom a képet a Pontok, vonalak világát. A szerelem kertjének. Elkerített világ, ide csak királyi fenség léphet be, földi halandó nem. Nem látunk sem királyt, sem földi halandót, csak a jelet, írásjelet. Valamiféle üzenetet, amelyet kódolni és dekódolnunk kellene, de nem tudjuk. Mintha egy ismeretlen világba üzenne, szólna. A Zöld lépcső, 1980 című alkotás is a léces kerítést idézi fel bennem. Hová vezet a lépcső, mit takar a kerítés? Bezárul a világ, szimbolikusan a csigaház, az üresség. Nem tud szabadulni a matériától. Föld, 1966, Dupla kontúrral, 1967, Föld (Tájkép), 1977 fehér, sárga, barna sávjai, vonalai is írásjelek, a konkrét látványt absztrakt világba emelik, érzékien. Mintha földrajzi térképet látnék, felülnézetből. Hullámzik a rét, a vetés, a szántóföld. Nyár lehet és ősz.

A Kapu, 1969 is úgy nyílik egy különös világra, hogy közben keretbe is zárja a látványt. Védett és titkos hely. A kék és a zöld szín együttese taszítja is a tekintetet, nyugtalanságot, feszültséget hordoz. A Kék drapéria, 1975, a Vörös drapéria, 1975 geometrikus szerkezete ugyanaz, az eltérő színek mégis mást hatást keltenek. Mintha belső boltívet látnánk, pincemélyet, a csend boltozatát. Formajáték. Gömbök és körök, mértani formák, metszetek 1977-ből. Ahogy a színek, a vonalak átfedik egymást, új és új térelemeket tesznek láthatóvá. Térkonstrukciók színekbe oltva. A Zöldkör osztott térben, 1978 a végtelen perspektívája.

Vajda Júlia túlélő, mint Szendrey Júlia. Árnyékban találja magát. A szerelem árnyékában. A szerelmes férfiú hiányzik, de ott van belül, a lélek legmélyebb bugyrában, kivethetetlen: Önarckép, 1949, Ikonos önarckép, (Szent Rita), 1950, Önarckép, 1966. Alkotópáros. Egymástól függetlenek, de mégsem. Függenek egymástól. Vajda Lajos holta sem teszi semmissé ezt a függést, amely szellemi függéssé változott. Öröm látni, hogy Vajda Júlia felnő társához, mesteréhez. Saját kezűleg. Nem lett belőle epigonfestő, még akkor sem, ha számos mű, amit a kiállításon látunk, Vajda örökségéből táplálkozik, le nem tagadhatóan. Látjuk a küzdelmet, az örökséggel való küzdelmet (Lidérc, 1948), ami ennél is izgalmasabb, ahogy Vajda Júlia önmagával küzd, miként is tud továbblépni saját művészeti törekvésein. Túllép. Hiába a túlélés, ez nem jelent jelenlétet is, azaz nem jelent kiállításokat. Csak idővel, nincs visszajelzés, tiltás van, karantén van.

Tudom, hogy Vajda Júlia zsidó is, aki nem alkuszik, aki mindig vállalja származását. Magyar zsidó, zsidó magyar. Egy a kettő, egymástól elválaszthatatlanok, számomra ez számít. Művészetére kihat származása, de művészete nem azonos a származásával. Műveit jobban megérthetjük, ha tudunk a gyökerekről. Saját erejéből építi életművét, miközben Vajda Lajosét is felvállalja, közvetíti, képviseli. Vajda Júliában van valami ismeretlen erő, mint Odüsszeusz feleségének, Pénelopénak, aki szövi a vásznát, és vár, kísértésbe esik (Elvégeztetett, 1948). A zöld kígyó mellett fekvő test, halott. Vajda Júlia ismét férjhez megy, de nem tagadja meg Vajda Lajost, a művészt, annak szerelmét sem. Mert műveiben rendre felbukkan Vajda Lajos szelleme, az örökség (Szentendre, Kék maszk). Fehéren villan a kard, a küzdés és halál szimbóluma. Vázlatai formatökélyek, mélyek és gondolatgazdagok, plasztikusak, és plasztikusságukban emelkedettek, a tökéletesség jegyeit hordozzák, mit hordozzák, szemet gyönyörködtetők. Vizuálisak, érzésekkel teliek, mintha szerelmes versek strófái lennének. Szonettek.

…oly lángolók a szörnyek, iszonyú az összhang, / oly távolbavesző az út, oly éles a seb/ és oly féltve őrzött az éj. / – írta André Frénaud francia költő (1907–1993) egyik versében (A vers szavai, 1962, fordította Somlyó György). Kevés költői szöveg van, amely ilyen tömören és érzékien foglalná össze és fejezné ki Vajda Júlia, mint szerelmes asszony, barát és művész, mint egyenrangú társ Vajda Lajos iránt megélt érzelmeit (Kettős portré, 1942). Az idő múlik, de semmit sem gyógyít, egész életében első férjébe szerelmes, és egész életében Vajda Lajos életművének megismertetésén dolgozik, a túlélő árnyéka nélkül. Az ő szemével láttam, az ő fülével hallottam. Ő tanított meg szeretni és becsülni sok mindent, amihez őnélküle sohase jutottam volna el (Vajda Júlia levele Svédországban élő testvérének, 1941. október 26.). Vajda Júlia megéli azt, amit Vajda Lajos nem élhetett meg, a siker ízét, mákonyát.

Ez a kiállítás nem tagadja, hogy nem teljes. Pikantériája, hogy Vajda Lajos a főszám. Muszáj volt megszólaltatni a társat, a társalkotót, aki történetesen nő. Aki láthatóan és láthatatlanul is ott van a főtárlaton. A Szentendrei Képtárban Vajda Júlia a sztár, a képek a szűk terek ellenére is hatnak, látni, meddig jutott művészi fejlődésében. Látni a hiányt is, ami annak a kornak a hiánya, amelyben élt. Hiánya és bűne, mert visszafogta, nem engedte magasabbra törni. Mégis magasra jutott. Hogy milyen magasra, egy életmű kiállításon látszódna igazán, az árnyék is, a napfény is.

 


Címke: , , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő