03.09.
| REÖK – Rendőrség – avagy a helyzet egyre hülyébb >>>
03.06.
| Trafó – Artman vol.7. – 20 kép >>>
03.04.
| Grecsó Krisztián Szegeden is bemutatja Verát >>>
02.28.
| Asztali beszélgetések… – Európa | Iszlám és kereszténység? >>>
02.23.
| Pannon Filharmonikusok – Vidovszky 75 >>>
02.22.
| Kötetbemutató – Nagy Zopán: Felhő regény >>>
02.16.
| Deák17 – Gyermekrajzok bőröndökben >>>
02.14.
| Jazz Kocsma – Deres Kornélia Bábhasadás című kötetének bemutatója >>>
02.14.
| Asztali beszélgetések… – Street art, graffiti, szakralitás. A kibékülés terei? >>>
02.07.
| OSZK – Zárul a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállítás >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>
02.05.
| Újabb országos toplistára került fel a REÖK >>>
02.01.
| Szegedi Szabadtéri – Sztárok a Titanicon >>>
01.31.
| Marno János Tiszatáj-díjas >>>
01.24.
| Lendület program: három kategóriában várja az Akadémia a fiatal kutatók pályázatait >>>
01.18.
| Újabb sztárfellépők a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválon! >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>

Shrek Tímea, Szakács Réka prózája

Horváth Veronika, Kovács L. Zsolt, Mohai V. Lajos, Németh Zoltán, Olty Péter, Siska Péter, Veszprémi Szilveszter versei

Rácz Lajos beszélgetése Konrád Györggyel

Borsodi L. László, Hajnal Géza, Nagy Csilla tanulmánya

Nádas Ale­xandra festményei

Diákmelléklet: Sebők Melinda Babits Mihályról

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

Téblábolás a tornácon
2019.02.09 - tiszatáj

SZABÓ MARCELL:
A KÖZELI LIMBUS

Verseskötet-olvasóként bevett szokásom, hogy mint egy radar, kiszúrjam a szövegkohéziót megteremtő, vissza-vissza­térő motívumokat, amelyeket sajnálatos módon és ösztönösen szoktam megtalálni; Szabó Marcell második verseskönyve esetében ez teljes kudarcba fulladt. Nem csoda, a kötet első része előtt virít az olvasatot jó eséllyel befolyásoló „A képek ellen” cím, ami nem cikluscím, ugyanis ez a kötet nem bomlik ciklusokra, két, egymáshoz csak nagyon lazán kapcsolódó, formailag eltérő részre oszlik. „A képek ellen” tizenhat, jórészt hosszúverset tartalmaz, amelyek megtévesztően kötött formájúnak tűnnek: mindegyik négysoros strófákra van tagolva, miközben sem rímet, sem a ritmika bármi nyomát nem találjuk bennünk. Első olvasásra szürrealisztikus, szabad asszociációkon alapuló prózaverseknek hatnak, amelyek persze négysoros strófákra vannak szabdalva, de én nem érzem ezt a fajta formai „játékot” vagy inkább „beugratást” relevánsnak a kötet szempontjából. Annyi jelentősége lehet, hogy valóban zavarba ejtő: a versszakokra tördelés okán – szintén egyfajta olvasói becsípődés – szigorú szerkezeti felépítésű verseket várnánk, amiket nem kapunk meg.

A szabad asszociáció mint technika vagy lehetséges előkép gondolatát és hamar elvetettem, mert a képvilág – ellenük szól vagy sem, igenis van a kötetnek olyanja: a biológiából vett képek át-átszövik a költeményeket – zsúfoltsága és sokszor esetlegessége ellenére fel-felbuk­kan­nak a szövegekben olyan frappáns szentenciák (természetesen vegytiszta költői kép formájában), mint például A menyegző című versben: „Az emlékezet // dühödt perisztaltikája nem piszkálja / fel a történelem aranyerét.” A szövegindákba gabalyodott olvasó számára kisebbfajta heuréka-élmény, és már az egyéni és a kollektív történelmi tapasztalat viszonyának szerepét kezdi boncolgatni a versben, örömmel fedezi fel a fenti témakörhöz valamennyire kapcsolható „szájhagyományt” az első versszak második sorában, aztán értetlenül állva „az élő embernek sül a kukorica” előtt, megállapítja, hogy alighanem az egyéni és a kollektív emlékezet közti ellentmondásosság feloldásának kudarcáról lehet itt szó, erre utalnak az utolsó sorok is: „Nem ered /el a vére, pedig az volna a csapadék / egyetlen esélye bennem.

A nyolcoldalas A neurózis előtti című vers esetében, melyben egy parki séta fordul „bölcseleti” rémálomba, hasonló szentenciákba botolhatunk, melyek ugyan nem képek, hanem másik nyelvi regiszter által teremtenek valamilyen stílushatást: „A neurózis előtti beszéd önmagának / mond ellent, mert olyasvalami állításával // kérkedik szüntelenül, ami gyenge hipotézise / csak az elkövetkezőknek” – e sorok inkább keltik filozófiai szakszöveg vagy esszé hatását, mint lírai szövegét. Ez utóbbi talán a leginkább markánsnak mondható jellemzője a kötetnek, számos példát találhatunk rá: „Nem lóg ki sehonnan, / mértéket nem ért, de mint egy szörnyű // teodicea, melynek logikai sorát elvéti / az élő ember, és melynek bizonyítása magától / halad saját elhagyatottságának egyenlete / felé, végül már sehol sem fér el” (A néma ernyő); „Nincsen más, / sem reflexszerűbb alakzat, mely // a fogalmiság szűkös kötelékeiből kibújva, / bár nem kapcsolódva egyetlen akarat / sötét vagy dicsőséges tervéhez sem , / ilyen rettenettel töltené el őket” (Joca seria). Mindez azonban néha olyan képekben formálódik meg, amelyek kevésbé szerencsések, sőt megmosolyogtatóak: „A véletlen / verőfényének kitett mongoloid / bizakodásban” (Kenózis sírgödörrel); „akár az életem végéig / tartó kéj és felajzottság első, ártatlan mozdulata, / elém nem teríti fényes bőrszerszámait / egy már soha ki nem elégülő bűntudatnak” (A Paradicsom állatai), de A nagy kúp című verset is említhetném példaként, amelynek végén nem egészen világos, a beszélő hatalmas záróizma kínálja fel magát a beismerés intelligens kúpjának és kezd exkrementumot termelni, vagy maga a beszélő nyilvánítja ki saját magát hatalmas záróizomnak. Az előbbi példák miatt így sokszor önmaga paródiájába csúszik át a kötet, amely egyébként érdekes kísérlet volna arra, hogyan lehet egy másfajta beszédmódot – jelen esetben a filozófiáét – összeegyeztetni a lírával, és ezáltal egy újfajta lírai beszédmódot létrehozni. Néha azért sikerül.

A kötet második része, A közeli Limbus pontosan az, ami a kötet fülszövegén olvasható meghatározás állít: „1. (orv is) szegély, perem 2. vall a pokol tornáca 3. tud rendezetlen levéltári anyag”; egyrészt a szöveg a két – folytonosan nem olvasható, eltérő tartalmú – hasábba tördelés miatt úgy hat, mintha a lap szélére, peremére szorulna, másrészt valóban van egy pokol előszobáján toporgásnak érződő atmoszférája a szövegeknek, harmadrészt az egymáshoz lazán kapcsolódó intertextusokkal bőven ellátott szöveg (melybe fotók és rajzok ékelődnek) láthatóan a rendezetlenséget akarja sugallni. A sajátos tördeléssel kapcsolatban elmondhatjuk ugyanazt, amit a kötet első feléről írottakról a versszakokká tördelés kapcsán: az olvasó beugratásaként hat, ugyanis nehéz úgy olvasni a két hasábot, hogy ne merüljön fel bennünk az a kínos gyanú, hogy mi a helyzet, ha ennek a két szövegnek esetleg mégis van köze egymáshoz, pedig nagyon úgy tűnik, hogy nincs. Sehogy, semmilyen irányban olvasva; nyugodtan lehet hasábonként folytonosan, egyik hasábról a másikra ugorva, de akár cikkcakkban is olvasni, nem leszünk okosabbak, és ezen az sem segít, amikor azt próbáljuk kitalálni, hogyan kapcsolódnak az illusztrációk a szöveghez. Nem egymást értelmezik vagy kiegészítik, ez az, aminek látszik: egyfajta kánon. Vissza-visszaköszönnek egyes motívumok és intextextusok (utóbbiak kapitálissal szedve) egy hasábon (azaz szólamon) belül, de ezek nem válnak refrénszerűvé, mintha egyfajta zenei szerkezetet próbálna szétroncsolni a szöveg. A kötet első részének stilisztikai-nyelvi megoldásai is rendre felfedezhetők a Limbus-részben, így nem tűnik kényszeredett megoldásnak a két, formailag elütő szöveg egy kötetben való megjelentetése. A könyv egészéről pedig elmondható, hogy valóban afféle előszobában (tornácon) toporgás jellemzi: attól, hogy egy latin szó poliszémiája megidézi a poklot, még nem biztos, hogy a bűnről vagy a bűnhődésről tud vagy akar mondani valamit a beszélő (legfeljebb céloz rá), ahogy az sem, hogy akármilyen tűpontos víziókban számol be arról, hogyan érzékelünk egy tájat, egy jelenséget, egy fizikai állapotot, attól még tud vagy akar is arról pontosan nyilatkozni, vagy pontosan arról beszél, hogy képtelen róla beszélni. Ebbe pedig bizony sokszor belezavarodnak a szövegek – ami a fentebb említett, hosszan kitartott, aprólékos, nyomasztó atmoszférájú leírások, illetve a merész képalkotási technika miatt nagy kár.

Nagy Márta Júlia

(Megjelent a Tiszatáj 2018/4. számában)

 

 

Jelenkor Kiadó

Pécs, 2016

84 oldal, 1499 Ft 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2019.02.19 - tiszatáj

MÉSZÁROS MARIANNA ÚTJAIM C. KIÁLLÍTÁSA
A spanyol zarándokúton készített tömérdek fotóanyagot rendszerezte és napokra bontva kiválasztott egyet-egyet, hogy grafikusként kedvenc technikájával rézlemezre karcolja vizuális emlékeit. Alkotó minőségében más szemmel használja fényképezőgépe ablakát, merész képkivágásokkal vonja be a nézőt művészetébe. Minden munkája érett technikai tudásról ad számot. A sokszorosító grafikát láthatóan előtérbe helyezi az egyedi képpel szemben… – ALE ILDIKÓ MEGNYITÓJA

>>>
2019.02.19 - tiszatáj

BORSODI L. LÁSZLÓ:
MASZK ÉS SZEREPJÁTÉK
Egy időtálló költői életmű léte dinamikus, folyamatosan dialógusképes, hiszen állandóan megújuló értelmezéseiben létezik, ilyen értelemben soha nem lehet lezárt, befejezett – tartja az irodalomkritika egyik alaptézise. Igaz ez a dinamikus lét Baka István életművére is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy újabb fontos állomásához érkezett a Baka-kritika: Nagy Gábor 2001-es monográfiája után ismét egy szintetizáló jellegű mű látott napvilágot… – NAGY MÁRTA KRITIKÁJA

>>>
2019.02.17 - tiszatáj

DOBÓ KATA FILMJE
A Kölcsönlakással bármilyen kapcsolatot tartó bohózatok közös gondja nem a hihetőség, hanem az, hogy a történet a szükség- és törvényszerű csavarokat, kalamajkákat, félreértéseket és egyebeket miként tudja tálalni. Természetesen érdemes mindazt, amit látunk, a saját tapasztalatainkkal összevetni, a néző ezt rutinszerűen megteszi, de készek vagyunk minden olyasmit nevettetőnek látni, ami mégiscsak szokatlan, mégiscsak olyasmi, amivel nemcsak hogy nem találkoztunk soha, de még elképzelni sem tudjuk… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A tárlat előkészítését egy 2016 márciusában megalakult munkacsoport (Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Radák Judit, Boros Lili, Petőcz György és Szabó Noémi részvételével. A kiállítás vezető kurátora Szabó Noémi, a Ferenczy Múzeumi Centrum Művészeti és Muzeológiai Főosztályának vezetője) végezte. A kiállításon visszaköszön a gondos és elmélyült előkészítés, a tárlat az életmű teljességét mutatja meg. Párhuzamosan látható Vajda Lajos felesége, Vajda Júlia festőművész tárlata a Szentendrei Képtárban Mégis legyen kiállítás… címmel […]

>>>
2019.02.16 - tiszatáj

OPERAHÁZI BOHÉMÉLET SZEGEDEN
Elvileg koncertszerű előadásban, gyakorlatilag előadásszerű koncerten turnéztatja a Magyar Állami Operaház Puccini Bohéméletét. A budapesti amúgy alighanem a világ legrégebben futó operaprodukciója, 1937-ben állította színre Nádasdy Kálmán, a díszleteket Oláh Gusztáv, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A főszerepeket akkor többek között Osváth Júlia, Pataky Kálmán, Losonczy György és Székely Mihály énekelték. Az Operaház vezetői nagyon büszkék erre a produkcióra… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NOVÁK ÉVA KIÁLLÍTÁSÁHOZ
Ébredő kavicsok,
opálos hajnalok,
ismeretlen mantrák,
tarjászkodó macskák…

Optikus álmok,
verses látomások…

Kavics, kő, kőzetek…
Nem bauxit, sem hegyek,
nem sziklák, nem képzelet:
hajnal-pára, álom-varázs,
mozaikok, belső parázs,
meglátás és precizitás…
[…]

>>>
2019.02.11 - tiszatáj

NE ÉRINTS MEG!
Keresve sem találnánk jobb filmet a hazai mozikban épp futó munkák közül a cinema du corps-irányzat demonstrációjához, mint Adina Pintilie tavalyi, a legjobb filmnek járó Arany Medvével honorált szerzői ujjgyakorlatát. A Vasárnap hat órakor és A helyszíni szemle című román klasszikusokkal új csapásirányt mutató direktorhoz rokoni szálakkal nem kötődő fiatal rendezőnő debütje nemcsak a test fizikai tapasztalatát, hanem azon keresztül a bőrhöz, csonthoz, tapintáshoz köthető mentális-érzéki benyomásokat vizsgálja – témafelvetése rögtön csettintést érdemel, kidolgozása azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.02.10 - tiszatáj

PÁSZTOR BÉLA ÉS KÖLTÉSZETE
A magyarrá lett zsidóság rövid, de annál intenzívebb ittléte a magyar nyelvben dokumentálható a leglátványosabban, s ugyanakkor a legláthatatlanabbul. Itt eresztett gyökeret és bontott tobzódón virágot az anyagban, ahonnan fizikai, társadalmi „kiszántása” ellenére oly jeltelenül, de annál át­hatóbban ittélőnek, itt maradt. Nincs még egy olyan nép, amely­nek az irodalmában, vagy leszűkítve a költészetében, ennyi zsidó vett volna részt, s ilyen nívón […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő