12.10.
| Nemzetközi koreográfusokkal érkezik Szegedre a Közép-Európa Táncszínház >>>
12.02.
| Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral >>>
11.29.
| Sass Sylvia a „Krinò” vendége >>>
11.24.
| „mérem a téli éjszakát” – József Attila gondolatvilága versben és értekező prózában (Konferencia) >>>
11.23.
| Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa >>>
11.23.
| A gyerekirodalom nagykorúsítása >>>
11.23.
| Katona József Színház – Életrajz-változatok Takács Zsuzsára >>>
11.22.
| Megálló – Petrács Gábor Réteg, rétegződés című kiállításának megnyitója >>>
11.22.
| Ferenczi Gyuri és Lóci egy-egy kultikus lemezről szakért >>>
11.20.
| Mindig más… – Jenei Gyula verseskötetének bemutatója >>>
11.14.
| Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria >>>
11.06.
| 11 óra álmodozás Ravel és Debussy zenéjének bűvöletében >>>
11.06.
| SZNSZ – Hernádi Judit és Kern András Szegeden >>>
10.30.
| Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető! >>>
09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

Hitlernek tapsolnak a Vígben
2018.11.06 - tiszatáj

A DIKTÁTOR ESZENYI ENIKŐ RENDEZÉSÉBEN

Vegyes érzésekkel kevert kíváncsisággal foglaltam el helyemet a Vígszínház nézőterén a teátrum új évadának első bemutatója, A diktátor című előadás kezdése előtti percekben.  Foglalkoztatott, hogy miként lehet színpadra vinni Charlie Chaplin remekművekkel egy lapon említhető, 1940-ben bemutatott filmjét 2018-ban, másfelől az a szempont sem hagyott nyugodni, hogy a darabbal kapcsolatos nézői elvárásokat mennyire fogja visszaigazolni az este. Azaz a hatalom ábrázolásával szembeni bátorság jelentkezni fog-e az alapanyag színpadi megformáltságának módjában.

Merthogy már az is kérdéses, hogy találunk-e valódi apropót e kétségkívül nagy mű adaptálásához (s itt a szórakoztatást zárjuk ki a felmerülő lehetőségek közül). Ez ugyanis nem holmi naiv-retorikus kérdés, hiszen a téma aktualitására történő közhelyes hivatkozás nem tekinthető kielégítő magyarázatnak (a mai magyar színházban elvileg minden előadás roppant aktuális, olvashatjuk majd’ minden színházi alkotóval készült interjúban). Chaplin filmje ugyanis szorosan összefonódik keletkezésének történelmi kontextusával, nemcsak politikai, hanem esztétikai értelemben is, miközben a mai néző számára is nagyfokú műélvezetet kínál. Hiszen a film formanyelve és Chaplin színészi működése önmagában iróniahordozó jelentéskeretet kölcsönzött az alkotásnak, így ami a filmben egy szilárd bázison alapuló formai adottság, színházi viszonyok között már jóval sikamlósabb (vagy mondjuk úgy: dramaturgiailag átgondolandó) foglalat. Még akkor is, ha a burleszk a színházból vált meghatározó filmes műfajjá, A diktátor (és Chaplin zsenialitása) aligha emelhető át egy az egyben színpadra. A képeken keresztül Chaplinnek sikerült a Tomániában hatalomra jutó Hynkellel azonos fizimiskájú borbélysegéd kalandos történetét egy gazdagon rétegzett burleszk filmnyelven keresztül ábrázolnia, aminek vizuális esztétikája önmagában reflektálhatóvá teszi, hogy a film még a második világháború esszenciájának tekinthető események (így a holokauszt) előtt keletkezett. És épp ez az a perspektíva, aminél fogva Chaplin filmje ma is élvezhető, még akkor is, ha a második világháború és főként Hitler ábrázolásával már teljesen más utakon jár a művészettörténet, s a pátosszal kapcsolatos ízléskategóriáink sem feltétlenül korrelálnak a film hangulatvilágával.

A Vígszínház előadása mindezen buktatókat szemmel láthatóan inkább megkerüli, mintsem tudomást vesz róluk. Így A diktátor színpadi adaptációja – végül is logikus módon – kapcsol copy-paste–üzemódba, s inkább lohol reménytelenül a film után, mintsem kísérel meg bátrabb esztétikai kockázatokat vállalni. Az Eszenyi Enikő rendezte est tartópillére kétségkívül ifj. Vidnyánszky Attila játéka, aki kitűnő arányérzékkel és mesteri szerepelemzéssel formálja meg (és nem reprodukálja!) a borbélysegédet, legeredetibben Brahms Magyar táncokjára szcenírozott borotválásjelenetben csillogtatva meg tudását. Ifj. Vidnyánszky a borbély figurájában sűrűsödő huszadik századi kisemberi létezés tartalmait, illetve annak pikareszket megidéző groteszk kalandozásait gazdag mozgás- és gesztusjátékkal hívja életre, s magabiztosan vált át a Tomániát uraló diktátor, Hynkel szerepére. Ám ami az első jelenetekben még olajozottan és hitelesen működik, az a két és fél órás előadás során nem képes az újdonság erejével hatni, ugyanis a játék egyre inkább a technikai tudástár lajstromszerű felmutatása és a hatásvadász látványelemek üres puffogtatása következtében az érdektelenség határait súrolja. A színészek ifj. Vidnyánszkyhoz képest szinte egytől egyig másodrangú szereplehetőségeket kapnak, ami nem korántsem az ő, mindinkább az adaptáció karakterrajzainak felületességének tudható be. Emellett globálisan igaz, hogy ifj. Vidnyánszky, a Schultz hadnagyot alakító Wunderlich József, a Herr Spejzet megformáló Hajduk Károly, vagy a borbélysegéd szerelmét, Hannát játszó Szilágyi Csenge is sokkal komplexebb szerepformálásra alkalmas színészek A diktátor felkínálta karakterekhez képest. Azaz koncepcionális problémákat érintő kérdés, hogy bármennyire is kitűnő ifj. Vidnyánszky Attila játéka, biztosan üdvös-e, ha egy ilyen kaliberű színész akrobatamutatványok, vagy látványos magánszámok (például, mikor Hynkelként egy eperdarabot dob magasba, hogy aztán a szájába pottyanjon) után kapjon nyílt színi tapsot a Víg publikumától. S ez amiatt is kelt disszonáns érzést, mivel a rendezés cseppfolyós művészi karaktere igencsak csalfa képet sugároz: a kockáztatás elmaradása dacára ugyanis a szórakoztatás populárisabb irányát sem meri határozottan képviselni. S ez minden bizonnyal a közönségnek is feltűnt, hiszen ugyanúgy díjazták ifj. Vidnyánszkyt borbélysegédként és Hynkelként, aki akkor is nyílt színi tapsot kapott, amikor épp diktátorként halandzsázta ötletszerűségektől és szóviccektől túldúsuló Hitler-szónoklatokat imitáló mondandóját. De akkor sem maradt el a nézői elismerés, amikor ifj. Vidnyánszky a híres filmjelenet mintájára gyermekelőadásba kívánkozó módon dobta be a nézőtérre a lufiból készült földgömböt. A diktátor kisszerűsége így nem ironikus fénytörésben jelent meg, azaz nem a hatalom kinevetése, hanem az infantilizáló mutatványeszközök próbálták biztosítani az előadás humorát, amire szövegszinten is jócskán volt példa (számomra a Heil Hitler analógiájára telefonba beleszóló Spejz ’Hejló’ jelentette a mélypontot). Egyedüli üdítő kivételként Hynkel-Napaloni találkozásjelenete említhető, amit az olasz diktátort játszó Király Dániel mesterien önironikus játéka tett emlékezetessé.

Az előadás mindazonáltal túlnyomórészt muzealizál, másol, néhol emléket állít a nagyelőd filmnek, de végtére is nem akar párbeszédbe elegyedni a jelennel. S nemcsak társadalmi, hanem művészi ábrázolás szempontjából sem. Ifj. Vidnyánszky a színpad csúcsából felemelkedő, farácsozatú emelvényen kezd el szónokolni Hynkelként, később óriási díszletelemekre mászik (kísértetiesen úgy, mint Eszenyi tavalyi Hamlet-rendezésében). A néhol a grandiozitásától tolakodóan giccses, máskor papírmasészerűen kaptafaegyszerű, hol pedig átgondolatlanságból fakadóan didaktikus díszlet igencsak megzavarja az orientációs pontokat kereső nézői befogadást. A holokauszt előjeleire utaló didaktikusság ráadásul az ízléstelenség határát súrolja: az előadás egyfelől úgy tekint díszletszinten a holokausztra, mintha tényleg 1940-ben lennénk, ezzel szemben a narrátornak megtett Tudósító (Ember Márk) sorra beszámol a gettóban történt szörnyűségekről, illetőleg a népirtás előjeleiről is. A díszlet által színre vitt gettó vizualitása ugyanakkor olyan, mintha nem telt volna el az esemény óta közel hetvenöt év. A zsidók elkülönítéséül szolgáló tér inkább hajaz egy meseszerű, kedélyes-álromantikus mézeskalácsgettóra, ahol bár éldegélnek zsidók, s akikre még olykor rá is tör néhány mamlasz náci katona, de a gettó léte önmagában nem egy autentikus, megrendültséget kiváltó helyszín. (S ne feledjük azt se, hogy maga Chaplin nyilatkozta, hogy ha tudott volna a haláltáborok létéről, nem forgatja le a filmet. Azaz pontosan tisztában volt az ábrázolásmód etikai konnotációival, amit a víges előadás megpróbál gondosan ignorálni.) Az előadás így öntudatlanul is gumicsontnak, valamint morális fegyvernek használja fel a holokausztot (a díszletbe lógó nejlonra felfestett Dávid-csillagok között a ’zsidó’, illetve a ’make war, not love’ felirat is ebbe a sorba illik), ami a történeti kontextus hiányában a légüres térben lebegvén alig bír valódi etikai téttel.

Eszenyi Enikő rendezése így a Vígszínház nagyszínpadra álmodott remake-szerű adaptációinak eddigi sorába illik. Pedig nem volt ez mindig így, emlékezzünk a nagyszínpad egykori kockázatvállaló előadásaira, akár Bodó Viktor munkáira (A revizor, majd a Koldusopera), vagy a Mohácsi-testvérek Miller-rendezésére.

A diktátorból tétnélküli, a jelenre olykor kiszóló, ám arról alig valamit gondoló előadás vált, javarészt kézenfekvő értelmezésekkel. Amikért aligha érdemes művészszínházba járni, hiszen ha esetlegesen tisztán arra vágynék, akkor célirányosan egy oldott bulvárdarabra váltottam volna jegyet.

Fritz Gergely

 

   

Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház


Címke: , , , , ,
2018.11.18 - tiszatáj

A SZENT ÉS A FARKAS
Hiába jutalmazták az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyvnek járó díjjal, a Csodákat dirigáló Alice Rohrwacher filmje mind hagyományos narratívával bíró dramedy-ként, mind szabálytalanságokra és főképp érzéki benyomásokra összpontosító szerzői műként is felsül. Dekoncentrált darab csírájában remek ötletekkel, ám annál slendriánabb kivitelezéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

SECONDHAND (SZOVJETŰDÖK) AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
Újfent a múltfeldolgozás kedvelt színházi missziója jegyében indította az évadot az Örkény Színház. Bagossy László rendező és a köré gyűjtött, Kovács D. Dánielből, illetőleg a Színművészeti Egyetem hallgatóiból összeálló alkotócsapat Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjjal jutalmazott könyvei alapján készítették el a Madách téri teátrum évadnyitó bemutatóját. A Secondhand – szovjetűdök című előadás az oroszországi posztszovjet létezés esszenciáját igyekszik színpadra vinni… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

A VIRÁG JUDIT GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
1904 és 1914 között az 1870-es és 1880-as években született képzőművész generáció a birodalmi Bécs és az elegáns München helyett inkább a kozmopolita Párizst választotta zarándokhelyéül. E nemzedék tagjai elsőként ismerkedtek meg a fauve-ok és a kubizmus fejleményeivel, használták fel művészetükben a francia főváros által nyújtott modern képzőművészeti újításokat. A mostani nonprofit tárlat nem a Magyar Vadak című 2006-os nagyszabású kiállítást akarja lemásolni, hanem a Nagybányai Művésztelep modernista generációjának első nagy sikereit szeretné bemutatni… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

MOZART OPERÁJA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
Minél pezsgőbb, szellemesebb, érdekesebb előadás a Figaro házassága Szentendrén, annál nehezebb lesz beilleszteni a Szegedi (Pécsi, Miskolci stb.) Nemzeti Színházba. Minél jobban illik a produkció egy kicsi szabadtéri színpadra nyáron, annál nehezebb lesz alkalmazni egy nagy zárt színpadra ősszel-télen. Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy ugyanazt a produkciót vigyük be kőszínházakba, takarítsuk meg a díszletek és a jelmezek költségét, no meg a próbák egy részét. Valójában művészi értelemben komoly vérveszteséget okoz… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

MIKLOSOVITS LÁSZLÓ KÉPZŐMŰVÉSZ SZEGEDI KIÁLLÍTÁSA
Miklosovits a Tiszatáj Galéria falain egyedi műveket, főként tusrajzokat sorakoztatott föl. Ezek között találunk aprólékos mívességgel megdolgozott alkotásokat, nagyvonalúan, úgymond csuklóból feldobott vonalkölteményeket és lavírozott színes tus-festményeket is. Több grafikát gobelinszerű textúrával jelenített meg az alkotó, a finom vonalszövedékek szinte textil hatásúak. De érdekes, hogy a raszteres tónusokkal, térbeli illúziókat is sikerült kelteni s szoborszerű alakzatokat „faragni”… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

>>>
2018.11.14 - tiszatáj

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>
2018.11.14 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
A Vásárhelyi Őszi Tárlat is egy metszet, a kortárs képzőművészet metszete. A napos oldalt mutatja, a festészet megújuló hagyományát, az inspirációkat, a kapcsolódásokat elődökhöz, kortársakhoz. A VÖT története jövőre is folytatódni fog. Nem is az eddig múlt jogán, hanem inkább a mindenkori kortárs képviselete miatt. Hogy képben legyünk. Vásárhelyen is. A világ itt sem ér véget, igaz, hogy nem is itt kezdődik. Csak folytatódik. Sodrásban…

>>>
2018.11.11 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
SZABÓ ISTVÁN ZOLTÁNNAL
A szegedi kötődésű Próza Nostra egy olyan online folyóirat, amely a populáris irodalom alkotásaira fókuszáló, kritikai vállalkozásain túl irodalmi estek szervezésben is részt vesz, oldalán és eseményein pedig lehetőséget nyújt arra, hogy az érdeklődők tágabb perspektívából ismerhessék meg a zsánerirodalom legfrissebb műveit. A Próza Nostra szerkesztőségének tagjaként beszélgettem Szabó István Zoltán alapítóval a lapról, annak múltjáról, újraéledő programjairól, tervezett jövőjéről, és a hazai populáris kultúráról… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2018.11.08 - tiszatáj

A NÉMA FORRADALOM
A német filmgyártásban immár tekintélyes nevet kivívó olasz származású Lars Kraume újfent történelmi drámával gazdagította a Németország közelmúltját feldolgozó filmek jelenkori sorozatát. A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer) címet viselő egészestés alkotás cselekménye megtörtént eseményeken alapul, s markáns magyar vonatkozással bír, ugyanis 1956 őszén játszódó története egy iskolai osztály magyar forradalom melletti kiállását és az abból származó bonyodalmakat fogalmazza vászonra… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő