09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

„A színészek egyre sűrűbbek, én egyre légneműbbé válok”
2018.10.07 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS
DÉKÁNY BARNABÁSSAL

Szeptember 28-án került bemutatásra Grecsó Krisztián Megyek utánad című regényéből készült előadás a Régi Zsinagógában. A színpadra adaptálás kérdéseiről, lehetőségeiről és a megvalósításról a premiert megelőző napon Dékány Barnabás rendezővel beszélgettünk.

– A Megyek utánad a szegedi MASZK, a budapesti Orlai Produkciós Iroda és a FÜGE együttműködéséből jött létre,  az ősbemutatóra pedig Szegeden a Régi Zsinagógában kerül sor. Beszélnél a darab támogatottságáról bővebben?

 Kidolgoztam ezt a pályázatot, és miután megmutattam Orlai Tibornak, úgy döntöttünk, hogy Martinkovics Katával és a MASZK-kal közösen lenne a legérdemesebb beadni. A Thealter keretén belül szándékoztuk megvalósítani az előadást, de végül úgy állt össze a színészgárda, hogy őszre csúszott a bemutató. Szegednek egyébként van egy olyan plusz varázsa is, hogy Grecsó Krisztián erről a környékről származik.

– Térjünk is át erre. Valamennyire már megválaszoltad, miért épp Grecsó Krisztián, de miért a Megyek utánad?

Nekem nagy olvasmányélmény volt. Huszonhárom évesen találkoztam a regénnyel, pont egy olyan korszakomban, amikor túl sok minden gyűlt össze a lelkemben, amikről nem is tudtam – csak ott voltak és kavarogtak. Az a hangvétel, szemszög, amiből Krisztián fogalmaz, nagyon sokat segített feldolgozni a saját élményeimet, szerelmeimet és a stációkat, amikben voltam. Egy nagyon fura véletlen volt – még ha nincsenek is véletlenek –, hogy pont akkor fejeztem be a regényt, amikor Kőszegen csináltunk egy várszínházi előadást Znamenák István rendezésében. Akkor volt friss az élményem, az a ritka fajta, amikor érzed, hogy egy könyv igazán neked szól. Próbák után mindig egy pizzériába mentünk, és az egyik asztalnál ott ült Krisztián – kiderült, hogy pont akkor vitték le ők is Kőszegre az előadásukat, amit Zolival csináltak (Mellettünk). Néztem, mondom, nem hiszem el! Oda kellene mennem hozzá, beszélgetni. De egyrészt ittam is, másrészt meg nem tudtam, mit mondjak. Hámori Gabi, akivel együtt játszottam, noszogatott, hogy hát ülj mellé, bemutatlak titeket egymásnak. Akkor odaültem, elkezdtem tök bénán magyarázni, hogy most olvastam a regényed, és igazából annyi, ezt biztos sokszor elmondják, de én nagyon szerettem… Nem ismertem előtte, tökjó figyelme volt, hogy miért, meg mitől tetszett, tényleg érdekelte. Kissé kapatos, de őszinte beszélgetés volt, meg is tudtam jól fogalmazni, hogy ez nekem mitől olyan amilyen, és tényleg mélyebbre tudtunk menni annál, mint amikor egy ember dicséri a másiknak a regényét.

Na jó, figyelj, egyszer, hogyha olyan helyzetben leszek, én ebből a regényből előadást fogok csinálni. –

mondtam neki, mire ő, hogy jó, Barnus, szólj, segítek, amiben tudok, megadom a számomat, én is elmentem a tiédet, és ha egyszer olyan lesz a helyzet, akkor hívj fel.

Először  kidolgoztam ezt az anyagot egy pályázatra. Akkor nem nyertünk sajnos, de Tibor olvasta, és ő ajánlotta be a Katának. Akkor már körvonalazódott a dolog. Telefonáltam is, hogy „Szia Krisztián, most van az, ahogy ígértem, hogy ezt meg fogjuk csinálni”. És ő… hát ő egy nagyon jófej ember. Abszolút nyitott volt, rögtön azt mondta, hogy dolgozzátok át, emésszétek meg, legyen ez a tiétek, használjátok belőle azt, amit akartok.

Mielőtt Bíró Bencével elkezdtünk dolgozni, volt egy nagyon jó beszélgetésünk Krisztiánnal: beültünk a Kálvin téren egy kávézóba, hogy átgondoljuk a koncepciót. Akkor rengeteget segített, és utána is végig kapcsolatban maradtunk. A színdarab teljesen más műfaj, mint a regény. Érzékeny kérdéskör, hogy átdolgozáskor mitől tartja meg a végeredmény az eredeti mű vegyértékeit, hogy lehet megfogni úgy, hogy az a hangulat, amiből elkezdünk dolgozni, megmaradjon. A folyamat elején inkább rombol az ember, mint épít, hogy megtalálja a „lényeget”. Krisztiánban az volt a nagyszerű, hogy ezt az időszakot nagyon jól élte meg, szabadon, mindenre azt mondta, hogy jó-jó, csináljátok, érzem, hogy ezt komolyan így akarjátok, és akkor legyen is így.

A hozzáállása miatt hálás helyzet volt élő író munkáját átdolgozni. Párbeszédet tudtunk folytatni, rá tudtunk kérdezni a női alakokra, hogy kik voltak, hogyan voltak. Olyan alapvető gondolatokra is, hogy például mi miatt írta meg ezt a regényt  – ezek a válaszok sokat segítettek.

 

 

– Hogyan lett a regényből színpadi mű?

– Az első előadás, amit életemben csináltam a Színművészeti Egyetemen, a Solaris volt, Stanislaw Lem sci-fi regénye alapján. A próbafolyamat elején annyit mondtam a csapatnak, hogy figyeljetek, van ez a regény, én imádom, itt van belőle egy cselekményvázlat. Az egy nagyon jó műhelymunka volt. Regénnyel azért izgalmas dolgozni, mert van egy bázisod, alapod, amiből dolgozni tudsz, és mégis valami új dolog a végeredmény.

Maga az írás folyamata is nagyon érdekel. Azt érzem, hogy nekem ez a rendezéstől elválasztható, mégis valahogy összefügg. Segít, ha írói gondolkozással is benne tudok lenni az alkotófolyamatban. Könnyebben megérzem, hol vannak a hangsúlyok, hogy kell ezt csinálni, mit kell látnom, mi felé kell majd haladnunk. Ott, a Solarisnál kötetlenül, szabadidőnkben, tényleg egyfajta szenvedéllyel dolgoztunk azon, hogyan legyen benne a regény az előadásban. Az alapvető problémákkal is ott ismerkedtem meg.

A Megyek utánadnál nagyon fontos volt megtartani az epikus, leíró részeket, hiszen ez alapvetően egy emlékezés. Ha kivesszük a cselekményeket belőle, és azokat összefűzzük, akkor nem lesz belőle darab. Vagy lesz belőle darab, de teljesen eltűnik a regény. Ez például egy nehézség a sok közül, amivel adaptációnál szembesül az ember. Én nem is mertem volna hozzányúlni a Megyek utánadhoz, ha nincs előtte a Solaris. Kerouac Úton című regényéből is dolgoztunk a Színműn, de az inkább egy regény nyomán írott saját dolog lett.

A Megyek utánadról azt gondolom, hogy bár van benne sok saját ötlet, igyekeztünk megtartani a regényből azokat a dolgokat, amikről úgy éreztük, fontos, hogy megmaradjanak.

– Minden színpadi adaptáció, még drámáknál is, új művet hoz létre. Létrejött egy új mű?

– Igen. Azt gondolom, hogy ez egy önálló előadás lett, a regény ismerete nélkül is kell, hogy működjön. Azon dolgoztam, hogy azt a fajta élményt, amit nekem jelent, az előadás vissza tudja adni. A munka elején átbeszéltük Bencével, hogy mik azok a gondolatok, érzetek, vagy tartalmak, amik miatt szeretjük a könyvet. Ezek alapján lebontottuk, az így kapott elemeket átalakítottuk, azokból csináltunk alapkonfliktust, és abból építettük fel a regény szövegei alapján – sok helyen megtartva, sok helyen átdolgozva azt – az előadást.

Egy színpadi regényadaptációnál ugyanaz a nehézség, mint egy filmnél. Amikor valaki úgy ül be megnézni, hogy olvasta a regényt, akkor az illető sokszor elvárja, hogy azt, amit neki jelentett, valahogy visszaadja az, amit lát. Pont emiatt úgy döntöttem, hogy ezzel nem fogok foglalkozni.

Úgy gondolom, hogy a Megyek utánadnak is, mint minden műnek, rengeteg olvasata van. Mi a saját verziónkat, víziónkat tudjuk megmutatni. Egyfajta érzetet, amit számunkra jelent.

A regényben két szemszög ütközik egymással. Egy jelenkori figura emlékezik vissza a saját fiatalkorára. A két alak időnként azonossá válik, időnként elkülönül, vagy esetenként szöges ellentétbe kerül egymással. Ez adja az előadás alaphelyzetét, alapkonfliktusát. A darab elején ez a jelenkori személy, Daru, felhív egy nőt a lakására, akinek könyveket lop ki a könyvtárból, ugyanis azokat amúgy nem lehetne kikölcsönözni. A nő megjelenése olyan folyamatot indít be benne, hogy egyszer csak előbukkan a múltbéli énje, akit csak ő lát. A nő, Juli, csak annyit érzékel, hogy valami nem stimmel ezzel a férfival, és mivel Daru azt érzi, hogy komolyan akar tőle valamit, rákényszerül, hogy megfogalmazza, hogy mi zavarja őt. Az nem elég, hogy itt ül a múltbeli nemtudomki, mert akkor őrült lesz, ezért elkezd keresztülmenni az emlékein. Azt a kérdést teszi fel neki a darab elején Juli: „Mi a baj?”, mire azt válaszolja a főszereplő: „Van ez a Daru.” Erre megkérdezi Juli tőle: „Ki az a daru?”, és ez az az alapkérdés, ami beindítja az emlékezésfolyamatot.

Fogalmazd meg, ki vagy te? Ez nagyon nehéz. Viszont lehet erre egy módszer: hogy elmondod, mik történtek veled – a mi esetünkben erről van szó. Az egész darab úgy épül fel, hogy egy belső utazás hatására az emlékek elkezdenek megelevenedni, de mindig bennük van az a jelenkori sík, vagy a jelenkori én, aki látja az illetőt, aki mesél. De nem azt meséli, ami történik, nem ilyen kezemfeje színház van, hanem máshonnan nézi, más szemszöget tesz hozzá, más gondolatokat. Előfordul, hogy konfliktusba kerül a régi önmagával, és van, amikor teljesen jól vannak el együtt. Bencével beszéltük, hogy ennek az írásnak van egy külön sajátossága is, mégpedig az, hogy

túl nagy anyag a múlt ahhoz, hogy meg tudd fogalmazni.

Annyit tudsz tenni, hogy innen, ahol éppen tartasz, visszaemlékezel. De nem mindegy, hogy mire, és az se, hogy mit gondolsz arról, ami akkor voltál, ugyanis ez időszakonként változik.

A darab, amire a regény is épül, szerelmeken keresztül mutat be egy életutat, vagy egy életút szakaszát. Esetünkben pont egy jelenkori szerelem, nőalak indítja be a folyamatot – így áll össze a szerkezete, amit mi Bencével egységesnek érzünk.

 

 

– Térjünk rá a szereposztásra, ugyanis három szereplő van, holott a regény sokszereplős kötet. Hogyan lett a sokból három?

– Ezek nagy találkozások. Ez a hármas – Mészáros Béla, Baki Dani, Kurta Niké – nagyon erős, én még nem is találkoztam ilyen egységes csapattal. Nyilván segít, hogy nem nagy a létszám, de valahogy sikerült pont olyan embereket hívni, akik nagyon jól találtak egymásra szakmailag és emberileg is, nagyon erős csapatérzetem van, amikor őket nézem dolgozni.

Béla, aki a Katona József Színház társulatának a tagja, a legtapasztaltabb. Egy olyan színészt akartam hívni, aki motorként tud funkcionálni, mert annak ellenére, hogy mind a három egyforma súlyú szerep, valahogy a központja az egésznek mégiscsak az, aki mesél, és aki köré az emlékek szerveződnek, vagyis a jelenkori Daru-figura. Béla egy csodálatos színész, fáradhatatlan kutatógép: egyfolytában ás, keresgél, nem nyugszik, mondja, hogy mit, hogyan érez, hogy máshogy kéne, odajön szünetben, egyfolytában gondolkodik, és minden próbán hoz valami újat.

Ez például szerintem nagyon komoly tényező. Az is, hogy Dani meg Niké is olyan emberek, akik ugyanilyen keresőalkatok. Az is, hogy Dani meg Béla tök jó haverok, olyanok, mintha tesók lennének. Egyfolytában együtt mozognak, imádják egymást, nagyon szeretik Nikét is, vele is jól kijönnek. Ezek is számítanak a szakmai tényezők mellett. Egy ilyen közös alkotásnál a kettő fej fej mellett van.

Szakmailag pedig mind a hármukat nagyon jó színésznek tartom. Amikor kidolgoztuk Bencével az alapkoncepciót, akkor már lehetett látni, mik azok a vegyértékek, amikre szükség van. Például egy olyan színésznőt akartunk találni, aki képes elkülöníteni rengeteg női alakot. Az összes szerelmet Niké játsza, akiben van annyi gógyi, hogy nem csak külsőségeiben mutatja a különbséget, hanem valahogy egy pillanat alatt át tud lényegülni belülről. Dolgoztam vele a Bodó Viktor által rendezett Krakken műveletben, és ott is van egy csomó átalakulása – könnyedén, magas színészi nívón oldja meg azokat a feladatokat is. Ott figyeltem fel erre a képességére.

Baki Dani volt a Solaris-főszereplőm, neki egy komoly sorsot kell sűrítve ábrázolnia, egy nagy ívet jár be. A Solarisnál ilyen szempontból hasonló feladata volt, szerintem ő egy főszereplő alkat, miközben van benne valami nagyon izgalmas, egyéni szín. Úgy értve nem egy hősalakot, hanem egy embert kell látnom, éreznem és értenem, és ő ezt valahogy nagyon jól tudja képviselni. Erre nem képes mindenki, és ez nagyon komoly színészi vegyérték.

Ezerszázalékon pörgött mind a három színész. Három hetünk volt Pesten megcsinálni ezt a dolgot, itt a helyszínen volt még négy napunk, tehát extrém kevés időnk. Tíztől ötig próbáltunk minden nap, ami nagyon fárasztó – általában tíztől kettőig vannak főpróbahét előtt próbák –, sokszor kevés szünettel, nagyon nagy hajtás volt. Közben nem volt bennünk feszültség, úgy tettünk, mintha sok időnk lenne, de azért ezt bírniuk kellett. Én ha akarok se tudok a csapatnak plusz energiát adni, ez volt, amin előtte aggódtam. Éreztem viszont, hogy ők olyan emberek, akiknél ez nem lehet gond, és nem is volt. Nagyon keményen dolgoztak, miközben rengeteget röhögtünk, sztoriztunk, nem volt diktatórikus légkör, és a végeredmény egy abszolút közös munka lett. Persze időnként kézbe kellett venni az irányítást, de alapvetően egy közös keresgélés volt a próbafolyamat. Sokszor elég volt csak irányt mondani, érzetet, hogyan gondolom ezt a dolgot, és együtt találtuk ki. Rengeteg közös ötlet van benne, és ez egy jó pont ennél a cuccnál.

 

 

– A Régi Zsinagógában fog megvalósulni a darab, milyen látványt, díszletet alakítotok ki?

Ottlik Jikka a látványtervező, aki a Solarisnál volt a jelmezes, aztán az Útonnak – ami Kerouac Útonja nyomán íródott – volt a látványtervezője. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert úgy érzem, jól aládolgozik a produkciónak. Nem akarja magát külön megvalósítani, nem akar olyan látványt felépíteni, ami csak róla szól. Persze van még sok ilyen látványtervező, de nekem ő nagyon az emberem. Sokszor fél szavakból is érti az irányt.

Koncepcionálisan minimál az egész látványvilág. Van egy kopott, régi kanapénk – amit innen kértünk, itt volt a Zsinagóga padlásán –, illetve van egy podeszt, amin az áll, és ennyi. Gyakorlatilag üres térben játszanak a színészek, minden kellék vagy jelmez a kanapé mögül kerül elő, aztán oda kerül vissza. Tehát van egy üres kép, mégis azt érzem, hogy a látványvilág elég erős, pont, mert annyi, amennyi. Ezért is jó, hogy Jikka volt mellettem, mert nagyon jól ráérez, mennyi ez az amennyi. Semmi nagy flikk-flakkra nem kell számítani, nem úgy épül effektekre az előadás. De ebben is van füstgép, fények, és még műbajusz is. Amiből viszont igyekeztünk fogalmazni, az mégiscsak a gondolat, a színészi játék, és amikor úgy éreztük, ezt lehet még fényezni valamivel, akkor került be egy ilyen plusz elem. Így állt össze a látványvilág.

– Grecsó Krisztián ott lesz a bemutatón?

Azt ígérte, igen, el tud jönni, úgyhogy nagyon várjuk.

– Izgulsz?

– Van bennem egy természetes drukk. Még szokom ezt a helyzetet, ugyanis rendezőként úgy élek meg egy főpróbahetet, hogy rengeteg melóm van, de egyre inkább háttérbe kerül a személyem. Egyre inkább azoké a terep, akik aktívan, élőben csinálják: a színészek, a világosító, a hangosító… és ez nagyon fura folyamat. Furcsa megélni, hogy ahogy haladunk előre, a meló súlya rajtam folyamatosan csökken, rajtuk meg nő, a színészek egyre sűrűbbek, én egyre légneműbbé válok, és elérkezünk egy olyan pontra, amikor ők a legsűrűbbek, a legélesebb a történet, én pedig már láthatatlanná váltam. Ez egy nehéz dolog egyébként, mert színészethez vagyok szokva, és lelkileg ahhoz, hogy egy főpróbahét nekem sűrítést jelent, és nem szublimálást. Egy drukk van bennem, nekik drukkolok, hogy a lehető legjobban menjen, de közben szokatlanul nyugodt vagyok. Azt érzem, hogy a mai főpróbának teljesen rendben kell lennie, és holnap már nem is tervezünk, max. egy lejárópróbát premier előtt.

Földesi Csenge

 

Fotó: MASZK/Révész Róbert

 


Címke: , , , , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő