10.04.
| Sötétség a Napfény Városában – Beszélgetés Veres Attilával >>>
10.02.
| Trafó – Motus (IT): MDLSX >>>
10.02.
| Asztali beszélgetések… – Meseterápia >>>
09.30.
| MASZK – Trojka Színházi Társulás–Csiky Gergely Állami Magyar Színház: O. márkiné >>>
09.28.
| MASZK – Grecsó Krisztián–Bíró Bence: Megyek utánad >>>
09.28.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Fehér Ferenc: IMÁGÓ >>>
09.23.
| MASZK – Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ >>>
09.21.
| Összművészeti meglepetés a magyar dráma napján >>>
09.21.
| Trafó – Heiner Müller: Kvartett >>>
09.20.
| Válogatás a Mihályfi-gyűjteményből >>>
09.18.
| MNG – Velencei látképek az Intesa Sanpaolo műgyűjteményéből >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

Csehy Zoltán, Karacs Andrea, Posta Marianna, Szabó Dárió, Tőzsér Árpád, Turi Tímea versei

Bán Zoltán András, Erdei L. Tamás, Kontra Ferenc prózája

Anne Carson, Fried István, Thomas Schestag, Szabó Csaba tanulmánya

A Velencei Építészeti Biennáléról

Diákmelléklet: Lőrincz Csongor Esterházy Péter korai prózájáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

2018.08.21 - tiszatáj

CEREDI NEMZETKÖZI KORTÁRS MŰVÉSZTELEP

Van egy kis utca Cereden, aminek nincs neve. Mintha nem is létezne, pedig a község fő utcájából, a Kossuth Lajos utcából kanyarodik ki. A nincs neve utca sarkán áll a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep tájháza, amit tavaly vásároltak meg, teljesen lerobbant állapotban, de már a tavaly annyira rendbe tették, hogy abban az évben ott is sor kerülhetett kiállításra. Még sok a tennivaló az épületen.

Van egy kis utca Cereden, aminek még nincs neve, de most már reméljük, hogy lesz. Az idei, az immár 23. alkalommal megrendezett Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep kiállítása (NYÁRI KONYHA – 2018) alkalmából a sarokház előtt felállítottak egy táblát. Egyelőre fehéren virít, de nem sokáig. Várják a lakosok, a művészek, a közreműködők javaslatait, mi legyen az utca a neve. Jövő ilyenkorra eldől.

A művésztelep 1996-ban jött létre, három művész, Budapestről Kun Cecilia és Sánta László, illetve a salgótarjáni születésű Fürjesi Csaba közreműködésével, akik azóta is a helyi, valamint a salgótarjáni önkormányzattal, szervezetekkel, intézményekkel együttműködve készítik, szervezik a programot, s töltik be a házigazda szerepet. Idén a képzőművészet mellett a textilművészetről is szimpóziumot tartottak. Elsősorban Sánta Eszter budapesti iparművész és Dévényi Mónika festő- és gobelinművész Második Emelet Rajziskola elnevezésű műhelyében tanult fiatal tehetségek közreműködésével. A meghívott résztvevők között szerepelt Keserű Katalin művészettörténész is.

Az idei művésztelep tematikus hívószava: Nyári konyha. A fiatalok ma már nem tudják, hogy mi az. A 19. században a kisebb településeken, a családi házaknál elterjedt volt a nyári konyha használata. Az állattartó családoknál az asszonyok itt dolgozták fel a frissen fejt tejet, a téli disznóvágások során a húst. Nyáron itt tették el a zöldségeket, gyümölcsöket télire, és itt fürdettek, mostak. A nyári konyhának a ház tisztán tartásában volt szerepe. Nyaranta mindent a nyári konyhába vittek, hogy a házat megóvják a szagoktól, és a bogaraktól, legyektől.

Fürjesi Csaba, a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep művészeti vezetője és alapítója így fogalmazott az idei tematikus projekttel kapcsolatban: A ceredi szimpóziumra meghívott művészek főleg nagyvárosokból érkeznek. Ott van nekik az életterük és jószerivel minden: galériák, múzeumok, közönség, gyűjtők, és műtermek. Ehhez képest Cered teljesen más, a kontraszt miatt fantasztikus élmény, valódi időutazás nekik itt lenni és dolgozni. Markánsan tapintható a városi művészek és a falusi helyszín találkozásának eklektikája. Megnyugodnak, belassulnak, szelídülnek, mosolyognak – miközben abszolút érvényes és kortárs alkotói válaszokat adnak az általunk felvetett témára. Azonosulnak a helyszínnel úgy, hogy közben maradéktalanul képviselik egyéniségüket és szemléletüket.

Jól áll nekik az egész ügy.

A projektben résztvevő művészek Magyarországról, Ausztriából, Németországból, Olaszországból, Litvániából, Finnországból, Szlovákiából és Mongóliából jöttek. A meghívott képzőművészek artist in residence formában vettek részt a művésztelepen. A meghívás főbb szempontjai, a művésztelep koncepciójához, tematikájához illeszkedő alkotói munka, a szakmai elismertség, a művésztelep vezetése által felfedezett és bemutatni kívánt művész és a művésztelep gyűjteményének bővítése. Az elmúlt huszonkét év alatt több száz, különféle művészeti műfajt képviselő művész és művészeti szakember kapcsolódott be a munkába, sokan évről évre visszatérnek.

Az ún. nyári konyhát ma már nem külön elzárható helyiségként alakítják ki a ház mellett, hanem a kert egy olyan területén, ahol elegendő hely van a sütő, mosogató elhelyezésére, és megoldható akár az étkezés, vagy a kerti konyhai eszközök tárolása is. Itt elfér egy grillező, vagy sütő kemence is. Egy, ami nem változott, a konyha az otthon melegét szimbolizálja.

A nyílt napon (augusztus 5-én) tizenkét helyszínen tekinthettük meg a művészek alkotásait, nagyrészt magánházaknál, és a művésztelep házaiban. Dániel László, Cered és Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere nyitotta meg délután a programot. A résztvevők közös lakomán, az Artcolony Pikniken vettek részt, a művésztelep kertje is nyári konyhává alakult. A nyílt napon a Ceredi asszonykórus is fellépett.

A neve nincs utca sarkán álló tájház előtt, kis kápolnaként áll Fürjesi Csaba, a telep művészeti vezetőjének alkotása. Távolról akár galambdúcnak is nézhetnénk, de nem az, műemlék vagy inkább a nyári konyha síremléke. Szűk téglatest, üvegablakkal, felül és két oldalán cserepekkel kirakva, szinte semmi hely nincs benne, belül egy retró lámpa pislákol, mintha folyamatosan le- és felkapcsolná valaki a villanyt. Itt az elmúlás, a kimúlás pillanata. Zárt világot mutat, amiből korábban nem lehetett kitörni. Az asszonyok helye a nyári konyhában volt, ott lehettek önmaguk, akár önmaguk ura is, vagyis lelkileg megtalálták békéjüket, amit nem külsőségekben kerestek. Sokan menekültek volna a gyakran nehéz robottól, de mégse tették meg. Tiina Hettua finn művész ezt a dilemmát dolgozza fel félreérthetetlen installációjával, ami a ceredi Kis hídon áll. Egy bőrönd, rajta kendő és régi csipketerítő. Nő a dobozban, áll a híd fakorlátjára szegezett papíron, a cím folytatódik: Menjek vagy maradjak. Többnyire maradtak. Akárcsak itt a bőrönd, másnap is ott találjuk a hídon. Nem vitték el és nem hiszem, hogy azért nem, mert oda volt kötve a híd korlátjához.

 

 

A Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep kezdetektől olyan helyi témákat karol fel, amelyek feldolgozásával a paraszti tárgyi világot őrzik meg, a hagyományt ápolják, mielőtt azok teljesen feledésbe merülnének. A meghívott művészek a paraszti tárgyi világot újra- és átértelemzik, sőt újrahasznosítják, humorral, iróniával. A Nyári konyha projekt méltó folytatása a korábbi Tisztaszoba c. projektnek.

De térjünk vissza a címe nincs utcai házba. Joseph Suchoža szlovák művész installációit minden évben izgalommal várjuk. A belső szobából hallani valami végtelen dallamot, mintha a dervisek hangja, mantrája szólna, örökös körforgásuk ritmusa. Az installációt átlátszó, szitaszerű lapok alkotják, egymás fölött függenek, rájuk vetítve jelenik meg a videó, legélesebben az alsó lapon. Szemünkkel felfelé haladva, egyre haloványabbá válik a kép, míg az utolsó szinten maga az üresség, az elmúlás jelenik meg. A lap anyag ugyan szitára hasonlít, de nem az, hanem egyszerű tüll, olyan, amit a háziasszonyok is használtak szitálásra, szűrésre. Nem szita nyomat ez, de Andy Warhol is megirigyelhetné a látványt, ami itt is egy hétköznapi művelet, amit régen minden háziasszony elvégzett a konyhában, lisztet szór a gyúródeszkára és azon egy tésztát kinyújt. A film negatívját látjuk, a liszt fekete, mintha hamut szórnánk, vagy hamvakat, mintha el akarnánk valamit fedni, befedni, aztán jön a tésztanyújtás, az is fekete, egyre nagyobb területet foglal el, nagy feketeség lepi el a képet, csak apró, reményt keltő, kis lyukacskák, világos foltok bukkannak fel, mintha nem lenne még minden veszve, vagy kiterítenek úgyis? Végtelenített videó, asszonyi kéz szórja a fekete lisztet, lehetne homok is, egy fura homokóra, ami újra és újra beindul, míg fel nem szívja a kinyújtandó tészta, ahova beépül. A kézi munka dicsérete ez, a sodrófával dolgozó szorgos kéz, szitálunk, meg- és átszitáljuk egész életünket, a képek átperegnek egymáson, a lapokon is át, egy végtelen munkafolyamat, ami nem más egyébként, mint levesbe való tészta előállítása. Az élelmezés, a táplálás, de a befalás, az elfogyasztás is benne van, miközben mi is elfogyunk.

Ám a tűz, a tűzhely, a sütés-főzés, a gasztronómia, a finomságok, illattal, füsttel, hangulattal, társasággal mégis az életet jelenti vagy jelenítheti meg a néző számára. Györbíró Csenge óriás csipke-dézsája nem a tűzhelyen áll, nem tudni mit takar a sok kézimunka, hiába van füle, felemelni lehetetlen. Elmerülni sem lehet benne, Gulliver vagy Liliput országában járunk? Rózsaszín mesevilág. A tűzhely ősidők óta olyan jelkép, szimbólum, amely egyben meleget és fényt ad, a családi élet központi helye,

a szeretet, az összetartás kifejezője.

A neve nincs utca tájházában Sánta Eszter létrás, madaras alkotása a föld és ég kapcsolat spirituális jellegét hangsúlyozza. Nem a földről indul a létra. Akár az égig érő fa, lombosodnak a szőlőlevélre hajazó mintázatok. A tűzhely előtt fekete fejkendős nő fekszik, talán álmodik éppen. Mögötte az üres tűzhely, rajta néhány porcelán tárgy. Itt már senki sem fog főzni. Miniatúrák a figurák, mégse arra gondolunk, hogy gyerekjátékok. Kun Cecilia az öregkort idézi fel, parafrazálja az időt, mint az emberi lét meghatározó elemét, kihímezi a képet, de nem hímez-hámoz, a görnyedt, botra támaszkodó öregasszony színes hímzéssel díszített alakja az elöregedés ellenpontjaként hat a nézőre, groteszk és mégis esendő alakjával.  Batdzsargal Batmönh mongol művész tésztaszűrője is az égbe tör, mintha angyalok szűrnék meg a metélt tésztát. Másik installációján tésztaszűrő és krumplinyomó közé helyezi el egy fakeretben a csipkéjét, amelyen csak annyi áll: Jó regelt (egy g-vel). Fel lehet venni a munkát. Tiina Herttua függő kalickát idéző, ablakos, horgolt mintázatú installációja a napot ejti foglyul, pirosan mutatja magát a horgolt anyagon keresztül. Zárt világ ez, a groteszk az, hogy múltunk, emlékeink része. Kinga Carla Sciueref színes horgolt mintázatot rejtő ablakokat állít kettős, egymást fedő sorba. Nem látni keresztül rajtuk, megtörik a fény, egyfajta ironikus kaleidoszkópot látunk.

Christoph Eckelt csipkébe vont tárgyai világítanak. Egy-egy mintát kibontó montázsa is a nyári konyhába viszi a tekintetünket, gondolatunkat. A nyári konyha fala hengerelt mintázatát jeleníti meg, idézi fel. Remigija Vaitkuté fából útjelző táblát alkotott, egymásból növekvő, kiágazó, agancsos formákkal. Erre az agancsokra lehetett a kancsókat kifüggeszteni, tárolni, száradni hagyni. Sánta László színorgiába oltja emlékeit a nyári konyháról, mintha csak színeket és formákat látna. Francesce Roza Pantaleo installációja közepén zöld szem, nyitott, frivol a hófehér tiszta anyagon, mint zöld hínár lebeg a fehér, csipkés vízen. Tomasz Piars háromszög, borítékot idéző formákat épít, rajzol, színez ki. Sejlenek a formák, képzeletünkre bízza, mit mivel azonosítunk, mit ismerünk fel. Stefan Kreiger a nyári konyha eszközeit, tárgyait zsúfolja, helyezi el egy térbe. Cicanadrágos lány bámulja a tárgyakat, nekünk, nézőknek háttal állva. Testtartása bizonytalanságot árul el, nem tudjuk eldönteni, hogy sikerül-e számára az azonosítás, felidézni a tárgyak múltját. Kirakodóvásár, zsibvásár, lehet, hogy éppen vásárolna valamit. Tiina Herttua csipkemintákat örökít meg, szimmetriájukat hangsúlyozva. Révész László kockacukor terítőjén, kockacukor talapzat, rajta tányér, villa, és kés, kanál. Lehet ebédelni. Édesség ellenére a kockacukrok hidegsége a magány érzését fokozzák, egy főre terítettek.

 

 

Mézes-mázas világ a nyári konyha, sül a kalács, készül a puszedli, a vaníliás sütemény. Nincs még hűtő, egy pszeudo hűtőládát látunk, Palik Eszter installációja. A kolbász rudak kísértetiesen világítanak, LED fényben dagadnak, virtuális látvány a hagyományos faládában. Itt nem volt disznóvágás. A konyha felső falán fekete alapon, fehér jelek futnak, mint Morse jelek, Dorsanszki Adrienn jelei. Ki tudja ma olvasni ezeket? Mintázat, emlék. Dekoráció fut végig a bútorokon, kredenceken. Fekete szegéllyel, éles kontúrral körül ölelve a fehér teret. Mintha valamiféle panoptikumban lennénk. Gallért kapnak a tárgyak, ablakok, üveglapok. Képeslap világ, emlékeztetnek a múltra. Nem horgolt terítő fut a dohányzóasztalon, hanem a pauszpapír dekoráció. Függönyt is formáz, tulipán mintákkal, bonyolult virágmintákkal. Erik Hable installációja. Bőröndök a szekrények tetején. Otthonos látvány. A konyha közepén virágváza, színes műanyag tulipánokkal. Fürjesi Csaba másik alkotása széles, zsanéros keretben, fényképek egymás mellett, sziluettszerű, világító meztelen női alak, öléhez egy kisgyerek simul. Szent Család, vagy a család szentsége. Emlékezés és a meztelen igazság?

Péter Szabina talányos installációját tükör kettőzi, angyalok üzenetével, feltör a víz a lavórból, kukoricázunk, vagy csak mossuk kezeinket? Fenn vagyunk a falvédőn. Falvédők vagyunk. Nem a falat védjük, elég ránézni a falra, lenne mit védeni. Valami mást védünk, talán az emlékeket. A fényképeket, önarcképet, családtagok képeit. A gyerekkor ott él bennünk, nem tudjuk feledni, ha jó volt, ha rossz volt. Másféle emléket is őrzünk. A kitelepítések emlékét. Több mint hetven évvel ezelőtt kezdődtek a felvidéki kitelepítések a Beneš-dekrétumok alapján. Verebics Ágnes-Bánki Ákos közösen hozott létre egy emlékhelyet, középen egy kegytárgy, csipkével leterítve. A falon a falvédő szöveg ugrál, több olvasata lehet. Ahogy a sors is girbe-görbe utakon, sőt olykor kusza vonalak mentén halad. Mintha valaki hátra hagyta volna ezt a falat, amelyen a fekete szín uralkodik, de jelen van a piros, a vér színe is. A fekete kötény, mint sors és a kamrában a színes kötény elkerítve, mécses világít neki. A sarokban ezüstpapírba csomagolt Szűz Mária. Sütőlapátra tették. LED-izzó ég. Örök gyertya. Siratófal előtt állunk, megyünk el. Csendesen. Hrabalra gondolok, aki groteszk fénytörésben tudta megmutatni a történelem tragikumát.

 

 

Krnács Ágota órája szűri a tésztát, a levegőt. Tésztaszaggató, a nyers, folyékony tészta átfolyik rajta, átalakul, szilárd darabokká, fogyaszthatóvá válik. Az időt is szaggatja? A másodpercmutató kis Krisztus figura, mintha felügyelné az időt, minden másodpercét, a spirál a végtelent jelzi, nincs megállás. Lyukasóra? Az installáció munkacíme: Szaggatóra. Még nem jött el az ideje. A tapasztalat számít, a belső óra a fontos. Dióhéjak, sok-sok fél, üresen, elkészült már a sütemény, vagy nem is lesz? Rend van és hiány Sánta Eszter installációján. A rámakereten egy barna színű kislányruha. Gyerekkor. Boldog emlék. Egy üres ablakkeretben négy, fémnyeles, bojtos és színes henger. Egymáshoz kötözve. Keresztszerűen. Ikon ez. Táblaikon.  Ugyanez a forma, de most a tésztaszaggató és egy zár alkotja az installációt, megfeszítve, kikötözve. Szimbolikusan jelezve, hogy

a nyári konyha nem volt mindig mennyország.

A látogató, de maguk a művészek is találkoznak a helyi lakosokkal, érintkeznek egymással. A nyílt napon résztvevők is megismerik a helyi nyári konyhák tárgyi és szellemi kultúráját, hagyományát, működését. Tanulságos volt látni, hogy az alkotók milyen módon és formában teremtették újjá a berendezések mellett a helyiségek vizuális összképét (falszínek, tapéták, hengerelt falak), hangsúlyozva a tárgyak néprajzi jellegét (falvédők), a nyári konyha gasztronómiáját.

A házigazda idős néni, leül a nyári konyha díványára, mi is mellé telepedünk. Beszélgetünk. A kredencen fénykép, az unoka fényképe. A ceredi nyári konyha olyan hely, ahol a konyhafunkción túlmenően a családi életnek is jelentősége volt. Helyspecifikus installációtól a szocio-art és videoinstallációig tart a művészek által választott kifejezési forma. A sarokban modern, LED-tv, előtte műanyagvirág. Húsleves fő, nyolcvanon túl is a néni lát neki a főzésnek. Az eszcájgok a helyükön, szépen sorban, függnek egymás mellett. Kék, barna fedők, fehér tésztaszűrő, merőkanál. Minden együtt, elérhető távolságban. Az idő nem állt meg. Bejárjuk a kamrát, benézünk a tisztaszobába is. Sokan vagyunk, kitérünk, félrehúzódunk, a kíváncsiságunk eleven, mindent látni akarunk. Van olyan ház, amit már nem laknak. Nemrégen még lakták.

 

 

Van egy kis utca Cereden, aminek nincs még neve. De lesz. Ahogy a Művésztelepnek is van. A szó szoros értelmében, nemzetközileg is. Nem csak azért, mert egyre több külföldi művész kap meghívást a táborba a már korábban résztvevőkön kívül. Most a Best of Cered munkáiból a Római Magyar Akadémián nyílik kiállítás ez év szeptemberében. És ezzel nincs megállás, jövőre vándorkiállításokra kerül sor, talán elsőként Lengyelországban. Meg kell említenünk a támogatókat, együttműködő partnereket, mert ezek nélkül, az idei, immár 23. évi rendezvényre nem kerülhetett volna sor: TÁMOGATÓK: Salgótarján Megyei Jogú Város, Bakonyi Ügyvédi iroda Budapest, Dombrádi Olivér műgyűjtő, Tkacsik Márta, Budajenő, Komplementer Kft., Ars Longa Nonprofit Művészeti Egyesület, Böröcz és Társa Kft. Zalaegerszeg. EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK: Ceredi Önkormányzat, Négy-Tó Panzió, Cered, Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján, Berente Ügyvédi Iroda, Salgótarján. Timmer Építész Iroda, Salgótarján, Tárlat Kft, Pomáz,. Nógrád Megyei Hírlap, Palócföld folyóirat, Tiszatáj folyóirat, Lengyel Intézet, Budapest.

Ház-tűz-nézőben voltunk Cereden. A nyílt napon résztvevőkben önkéntelenül is felvetődött vagy felvetődhetett a kérdés, hogy az adott helyiségek, mint alapanyagok milyen alkotói válaszokat váltottak ki a művészekből, hogyan gondolták tovább a kapott üzenetet? Milyen aktualitása vagy ideológiája van ezeknek a tereknek 2018-ban? Van-e jövőképük vagy mik lehetnek átalakulásuk ok-okozati összefüggései? Más települések, országok hasonló jelenségével rokoníthatók?

Tágabb horizontról nézve, nem kerülhető meg az a kérdés sem, hogy a XXI. század elején mennyire lehet ráhatással egy nemzetközi művésztelep egy élő falu mindennapjaira? Huszon három év elegendő idő-e ahhoz, hogy kijelenthető legyen, kérdő jel nélkül: a művészet és művésztelep a falu és a falusiak mindennapi életének részévé vált. A művésztelep nem idegen testként van jelen a falu mindennapi életében. Bár a művésztelep ugyan fizikailag és tartalmilag szeparált közösségi alkotótér, de ez a tér transzparens a helyben lakók számára is. A művésztelep változó tematikája révén sikerült kötődnie a helyi adottságokhoz, az adott hely szelleméhez, azaz a település, a falu hagyományai, használati tárgyai, épületei, a települést körülvevő táj által kijelölt térhez és időhöz, hiszen a választott projektek – mechanizmusai és formái révén – szervesen kötődnek Cered falusi világához.

Nem feledjük, hogy van egy kis utca Cereden, aminek nincs neve. Jövőre úgy szeretnénk fogalmazni, hogy volt egy kis utca Cereden, aminek nem volt neve.

Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos

 

 


Címke: , , , , , ,
2018.09.26 - tiszatáj

BESZÁMOLÓ AZ #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ CÍMŰ ELŐADÁSRÓL 
Az ősz második napja, este fél nyolc. A régi zsinagóga megtelik, #Orfeusz #Eurüdiké története ölt hamarosan testet. A fehér tánctér két végében egy ingbe öltözött férfi, és egy selyemruhába bújt nő áll. Megvan annak a szépsége, hogy az oszlopokon nyugvó, kőtáblákba vésett tízparancsolat előtt mezítláb táncolnak el egy antik drámát. – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.09.25 - tiszatáj

BÉKÉSCSABA MŰVÉSZETÉNEK PROGRESSZÍV IRÁNYAI ÉS EREDMÉNYEI
Tér-idő átfedések, különbözőségek a szakrálisnak komolyan mondható térben, a kiállítóhelyként, impozáns és letisztult galériaként működő, felújított szolnoki zsinagógában.
Átjárások…
Ablakok nyílnak kifelé-befelé, távoli fények felé vagy éppen komor, kilátástalan-belátástalan falakra vetnek szorongó árny-rétegeket…
Átjárások, átlátások…
Műalkotások különböző stílusok és korok között… Változatosak, sokfélék…

>>>
2018.09.25 - tiszatáj

KRUSOVSZKY DÉNES KÖNYVBEMUTATÓJA
Szeptember 20-án Krusovszky Dénes volt a Grand Café vendége. A szerzővel Akik már nem leszünk sosem című első regényéről Orcsik Roland beszélgetett. – SZUTORISZ SZABOLCS BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.09.20 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás […]

>>>
2018.09.19 - tiszatáj

FELUGOSSY LÁSZLÓ: NEM∏SKÓTA SZERELMES VAGYOK A LAPTOPOMBA
Felugossy László Nem∏skóta szerelmes vagyok a laptopomba című kötete 2014-ben látott napvilágot a MissionnArt Galéria gondozásában. A kötetben a szerző megjelölése alapján versek, szövegek, buborékok találhatók. Már a fedőlapon a Felugossyt ábrázoló fénykép is jelzi, hogy ebben a kötetben nem hagyományos költészettel fog találkozni az olvasó…. – BÉKÉS IZABELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

BENCZÚR EMESE KIÁLLÍTÁSA A MODEM-BEN
Játék, (ön)irónia, szembesítés, az igazság keresése vagy mindezek egyszerre? A Munkácsy-díjas képzőművész reprezentatív kiállítása az értelmezés, látszat és valóság kérdését helyezi a középpontba… – GALAMBOS ÁDÁM ÍRÁSA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

90 ÉVES DEBRECZENI TIBOR
Mi a titka az összetartó erőnek? Az, ami kellene, hogy nemzeti minimum legyen, „nagyban” is. A haza szeretete, a magyar nyelv és irodalom tisztelete, a közösségi értékek fontosnak tartása. Sajátos vonása a csapatnak a „Játszó ember” megjelölés. D. T. – így nevezi önmagát a Kör alapítója és vezetője, a drámapedagógia hazai megalapítója, hiszen valóban ő a Magyar Drámapedagógiai Társaság létrehozója – az aktív szerepjátszást alapvető fontosságúnak tartja. Homo ludens… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

>>>
2018.09.17 - tiszatáj

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.15 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ANDREI ROSETTIVEL
Szeptember 22-ig még megtekinthető a NOIMA15 nevű művészeti csoport tárlata a Román Kulturális Intézet kiállító termeiben. A csoport összes tagja főiskolát végzett képzőművész, szinte mindegyikük egy eltérő nyelvezetet beszél: a plen-air látásmódot használják, viszont számukra a nyitott tér vizsgálata nemcsak a színekre, hanem a színspektrumokra, a régi mesterek munkáinak, technikáinak vizsgálatára, az alapvető jellegzetességeik felhasználására is kiterjed… – JUHÁSZ BÁLINT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő