10.04.
| Sötétség a Napfény Városában – Beszélgetés Veres Attilával >>>
10.02.
| Trafó – Motus (IT): MDLSX >>>
10.02.
| Asztali beszélgetések… – Meseterápia >>>
09.30.
| MASZK – Trojka Színházi Társulás–Csiky Gergely Állami Magyar Színház: O. márkiné >>>
09.28.
| MASZK – Grecsó Krisztián–Bíró Bence: Megyek utánad >>>
09.28.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Fehér Ferenc: IMÁGÓ >>>
09.23.
| MASZK – Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ >>>
09.21.
| Összművészeti meglepetés a magyar dráma napján >>>
09.21.
| Trafó – Heiner Müller: Kvartett >>>
09.20.
| Válogatás a Mihályfi-gyűjteményből >>>
09.18.
| MNG – Velencei látképek az Intesa Sanpaolo műgyűjteményéből >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>

Csehy Zoltán, Karacs Andrea, Posta Marianna, Szabó Dárió, Tőzsér Árpád, Turi Tímea versei

Bán Zoltán András, Erdei L. Tamás, Kontra Ferenc prózája

Anne Carson, Fried István, Thomas Schestag, Szabó Csaba tanulmánya

A Velencei Építészeti Biennáléról

Diákmelléklet: Lőrincz Csongor Esterházy Péter korai prózájáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Szenvedéspornó és forradalom-show
2018.08.14 - tiszatáj

A THEALTER ÖTÖDIK NAPJA

Embert próbálónak ígérkezett a Thealter ötödik, azaz keddi napja, ugyanis három megtekintésre érdemes előadás szerepelt egymás után a programban. Elsőként délután hatkor a k2 társulatának A Cenci-ház című előadása volt látható a régi zsinagógában, ezt követte Kokan Mladenović Felhő a nadrágban című rendezése a Kisszínházban, hogy aztán a kitartó közönség újra a Hajnóczy utcában találja magát a színművészetisek Az éjszaka a nappal anyja című produkcióján.

Ha már ez a három előadás összehasonlítható közelségben szerepelt a fesztiválon, óhatatlanul lehetőség nyílik arra, hogy a fesztiválon szereplő előadások mélystruktúrái is boncasztalra kerüljenek. Leginkább az tűnik érdekesnek, hogy milyen törésvonalak húzódnak meg játékstílus, esztétikai program, valamint színházszemléletet érintő kérdések nyomán a határon túli és a határon inneni rendezések kapcsán. Rendkívüli módon üdvös ugyanis, hogy a k2 társulata mintegy pedagógiai húzásként Alföldi Róbertet hívta meg rendezni magához, ráadásul elővettek egy idehaza alig játszott klasszikust, Shelley A Cenci-ház című romantikus rémdrámáját. Nem a közepén szeretném kezdeni, de nagyon tanulságosnak érzem a magyar színház jelenlegi arculata szempontjából, hogy mi az, ami nem, s ha nem, miért nem működött ebben az előadásban. Ha történetileg közelítjük meg, Shelley műve, s annak szimbolikája (tehát Cenci gonoszsága és Beatrix lelkének tisztasága) markánsan kötődik a romantika világképéhez, illetve a polgári társadalom kritikájához. A drámatörténeti aspektus mellé pedig egy kivételesen fontos színháztörténeti mozzanat is társul, hiszen ez a darab volt az, amelyen Artaud mintegy demonstrálni igyekezett a kegyetlen színház koncepcióját. (Erről kimerítően értekezett Darida Veronika a szinhaz.net-en megjelent írásában.) Hogy mit adhat, illetve milyen viszonyulási lehetőségeket kínálhat fel a mai néző számára ez az 1819-ben megjelent, s a színlapon romantikus rémdrámaként aposztrofált mű, az már sokkalta ingoványosabb terep. A mából tekintve természetesen adja magát a családon belüli erőszak értelmezési keretének mozgósítása, s valóban, Alföldi Róbert rendezése a darab patriarchális elnyomást, valamint a családfő Cenci fékezhetetlen erőszakosságát ábrázoló rétegeire fókuszált. Ez a döntés azonban számos következményekkel járt.

 

 

Az előadás dramaturgiai súlypontjai három rétegre, a tér metaforikájára, a szöveg stílusára, valamint a színészi játékmódra helyeződtek. A darab egy ódon, sötét, polgári belsőben zajlik, a tér plasztikusan rejti magában a polgári dráma ideologikusságát, azaz a polgárság családi meghittségre épülő önképét. A falon a Cenci-család fotói lógnak, miközben a falak között nem éppen a polgári jólneveltség szabályai szervezik a mindennapokat. A kezdőjelenetben a Domokos Zsolt alakította Cenci egy mélybarna asztal előtt étkezik, miközben az éppen megérkező bíboros (Borsányi Dániel) készségesen biztosítja a grófot aljas tettei elsimítása felől. Ezáltal megképződik a játék koreográfiájának egyik fontos értelmezési kerete, ugyanis az erőszak reflektorfénybe állításán kívül a darab egyben az elnyomás dramaturgiáját is magában foglalja. A hatalmi hierarchia egyik oldalán ugyanis a gróf és a bíboros összejátszása, míg a másik oldalon a családanya (Lucretia, Boros Anna alakításában) és a Piti Emőke által alakított Beatrix lányuk viszonya alakítja az eseményeket. Ezáltal az eredetihez képest ténylegesen profánabb színezetűvé válik a játék, mivel az anya szenvedése mellett elhalványul Beatrix elemi tisztasága és ártatlansága, a darab pedig Cenci hatalomvágyának és erőszakosságának kifejeződésére redukálódik. A patriarchális elnyomás ugyanis nemcsak a családon belül, hanem az egyházban és az igazságszolgáltatás terén is érvényesül, utóbbit az előadás végén eszközölt szerepösszevonás szimbolizálja, hiszen Cenci meggyilkolását követően a tárgyalást vezető bírót szintén Domokos Zsolt formálja meg. Ezáltal viszont Cenci gonoszsága és hatalmaskodásának lélekrajza lesz az előadás központi szervezőelve, a rendezés azonban korántsem adott megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy mindez miként ábrázolható, milyen játékstílus megválasztásával közvetíthető a mai néző számára. A színészi játékmód egyfelől realista, ezáltal pedig hiteltelenségbe csap át. Az előadásban sokat ordítanak, de az ordításoktól aligha válik egy figura agresszívvá (a játék pedig szintén nem lesz sem húsbavágó, sem provokatív). Mindez inkább a látszat-traumatizálódás és a pszeudo-iszonyat kategóriája, de nem kegyetlen színház. A szöveg (bár fordító nevét sem a Thealter, sem a Studio K honlapján lévő színlapon nem láttam feltüntetve) szintén nem szolgálja a nézői bevonás lehetőségét: porosnak, nehezen mondhatónak hat, ezáltal inkább megnehezíti a befogadó dolgát. A túlzott költőiség ráadásul ambivalenssé teszi a szöveg és a téma viszonyát, azaz sok esetben parodisztikus, ahogy az elvileg agresszív Cenci ékes magyar nyelven bejelenti a családja ellen kiötlött legközelebbi mestertervét.

 

 

Ez a megérintetlenül hagyás merül fel a szintén kedden bemutatott Lars Norén-darab kapcsán is. A szöveg primátusa, a szószínház továbbra is versenyelőnyt élvez a színészi játékban rejlő megannyi lehetőséghez képest. Az éjszaka a nappal anyja című előadás egyébként kitűnő alkotócsapatának szintúgy azzal az alapdilemmával nem sikerült szembenéznie, hogy mi az, amit a szóban forgó, szintén belső családi viszonyokat tematizáló darabból ki szeretnének emelni. A négy szerepet (apa, anya, öcs és báty) négy férfi játssza, díszlet nincs (csak négy szék), van viszont dühből éneklés és rengeteg szöveg. A Fehér András egyetemi hallgató által rendezett háromórás produkció a végére olyannak hat, mintha egy szótár ’családi tragédiák’ szócikkének példatárát olvastuk volna, aminek a vége szükségszerűen tragédia. Az előadás ugyanis a Vilmányi Benett által alakított David öngyilkosságával végződik, ami a konfliktusviszonyok tisztázatlansága és a szituációk drámaiságának kidolgozatlansága miatt öncélú szenvedésábrázolás marad csupán.

 

 

Az irodalmi alapanyaggal történő mély szembenézés, a dramaturgiai súlypontok megszerkesztésének elmaradása természetesen nem specifikuma a magyarországi színházaknak, hiszen szerepeltek friss és dramaturgiailag izgalmasan kidolgozott előadások is a Thealter programjában. Jóllehet szembetűnő, hogy a határon túli, jelen esetben vajdasági színházak nemcsak a színpadi szöveghez viszonyulnak radikálisabban, hanem esztétikai stratégiájuk is elementárisabban rákérdez a színházi hatáskeltés jelenkori lehetőségeire. Ilyen előadás volt a szabadkai színház társulatával dolgozó Kokan Mladenović Felhő a nadrágban című rendezése, ahol a színházi jelhasználat határfeszegető kockázatvállalása végül önnön megrendezettségére is kihatott. Egy Lehmann munkásságán edződött színházelmélész bízvást csettintene, hiszen érvényesnek tűnik az a tézis, miszerint a színház attól még nem lesz politikai, ha a színpadon politikailag elnyomottakat ábrázol. Mladenović rendezése, amely egy Majakovszkij-versre szcenírozott forradalom-show, a színház közéleti és esztétikai politizálásának határmezsgyéjére tereli a játékot, ezáltal a forradalmiság lehetőségét nem üres provokálásban, hanem vizualitásban, játékstílusban és a színházi hatásképzésben keresi. A kezdőjelenetek rendkívül humorosra hangszerelt megoldással tárják elénk a színészek önvallomását saját anyagi helyzetükről. A túlzásra épülő show-elemekkel tarkított történetek középpontjában a művészet idealizált mindenek felettisége kap hangot, hiszen a színészek az öngúny minden formáját bevetve örömködnek saját alulfizetettségük és az egyre magasabb adók miatt, miközben szülővárosukat, Szabadkát és annak önkormányzati vezetőit ajnározzák. A rendezés magabiztosan játszik a különböző stílusrétegekkel, az olcsóság és az emelkedettség, a nyílt és öncélú, a társadalmi igazságtalanságokat a néző arcába toló didaktikus provokálás inkább a politikai színház műfaji kódjainak tárházává teszik az előadást. Amely természetesen ahhoz kell, hogy mindez az esztétikai program is kritika tárgyává válhasson, amelyet legpregnánsabban Béres Márta magánszáma idézett elő. A színésznő egyik jelenete ugyanis a színház hierarchikusságának kontextusában ecsetelte a színész-lét kiszolgáltatottságát: ebben a felállásban a színész egy báb, akinek szolgálnia kell a rendező fejéből kipattant esztétikai elképzelést, és saját testét és méltóságát vásárra kell vinnie, hogy megfeleljen a posztmodern színház eszményének. Monológjában megjelenik, hogy vajon mikor kap olyan klasszikus szerepet, amelyben nem kell meztelenre vetkőznie, s amelyre az édesanyját is biztonsággal meghívhatja. Avagy hányszor kell még részt vennie olyan előadásban, ahol „lovakat b.sznak a színpadon”, s ahol tapicskolnia kell „vérben, vízben és vizeletben.” Talán ezért is volt rendkívül erős rendezés a Felhő a nadrágban, mert nem az absztrakciók szintjén maradva vágta a néző arcába a „Tudjátok egyáltalán, hogy mi a forradalom?” jajszavát, hanem a személyességen keresztül mindennemű (színházi) forradalmisággal szembeni szkepszist is érzékeltette.

Fritz Gergely

 

      

Fotók: thealterfoto2018


Címke: , , , , , , , , , ,
2018.09.26 - tiszatáj

BESZÁMOLÓ AZ #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ CÍMŰ ELŐADÁSRÓL 
Az ősz második napja, este fél nyolc. A régi zsinagóga megtelik, #Orfeusz #Eurüdiké története ölt hamarosan testet. A fehér tánctér két végében egy ingbe öltözött férfi, és egy selyemruhába bújt nő áll. Megvan annak a szépsége, hogy az oszlopokon nyugvó, kőtáblákba vésett tízparancsolat előtt mezítláb táncolnak el egy antik drámát. – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.09.25 - tiszatáj

BÉKÉSCSABA MŰVÉSZETÉNEK PROGRESSZÍV IRÁNYAI ÉS EREDMÉNYEI
Tér-idő átfedések, különbözőségek a szakrálisnak komolyan mondható térben, a kiállítóhelyként, impozáns és letisztult galériaként működő, felújított szolnoki zsinagógában.
Átjárások…
Ablakok nyílnak kifelé-befelé, távoli fények felé vagy éppen komor, kilátástalan-belátástalan falakra vetnek szorongó árny-rétegeket…
Átjárások, átlátások…
Műalkotások különböző stílusok és korok között… Változatosak, sokfélék…

>>>
2018.09.25 - tiszatáj

KRUSOVSZKY DÉNES KÖNYVBEMUTATÓJA
Szeptember 20-án Krusovszky Dénes volt a Grand Café vendége. A szerzővel Akik már nem leszünk sosem című első regényéről Orcsik Roland beszélgetett. – SZUTORISZ SZABOLCS BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.09.20 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás […]

>>>
2018.09.19 - tiszatáj

FELUGOSSY LÁSZLÓ: NEM∏SKÓTA SZERELMES VAGYOK A LAPTOPOMBA
Felugossy László Nem∏skóta szerelmes vagyok a laptopomba című kötete 2014-ben látott napvilágot a MissionnArt Galéria gondozásában. A kötetben a szerző megjelölése alapján versek, szövegek, buborékok találhatók. Már a fedőlapon a Felugossyt ábrázoló fénykép is jelzi, hogy ebben a kötetben nem hagyományos költészettel fog találkozni az olvasó…. – BÉKÉS IZABELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

BENCZÚR EMESE KIÁLLÍTÁSA A MODEM-BEN
Játék, (ön)irónia, szembesítés, az igazság keresése vagy mindezek egyszerre? A Munkácsy-díjas képzőművész reprezentatív kiállítása az értelmezés, látszat és valóság kérdését helyezi a középpontba… – GALAMBOS ÁDÁM ÍRÁSA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

90 ÉVES DEBRECZENI TIBOR
Mi a titka az összetartó erőnek? Az, ami kellene, hogy nemzeti minimum legyen, „nagyban” is. A haza szeretete, a magyar nyelv és irodalom tisztelete, a közösségi értékek fontosnak tartása. Sajátos vonása a csapatnak a „Játszó ember” megjelölés. D. T. – így nevezi önmagát a Kör alapítója és vezetője, a drámapedagógia hazai megalapítója, hiszen valóban ő a Magyar Drámapedagógiai Társaság létrehozója – az aktív szerepjátszást alapvető fontosságúnak tartja. Homo ludens… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

>>>
2018.09.17 - tiszatáj

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.15 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ANDREI ROSETTIVEL
Szeptember 22-ig még megtekinthető a NOIMA15 nevű művészeti csoport tárlata a Román Kulturális Intézet kiállító termeiben. A csoport összes tagja főiskolát végzett képzőművész, szinte mindegyikük egy eltérő nyelvezetet beszél: a plen-air látásmódot használják, viszont számukra a nyitott tér vizsgálata nemcsak a színekre, hanem a színspektrumokra, a régi mesterek munkáinak, technikáinak vizsgálatára, az alapvető jellegzetességeik felhasználására is kiterjed… – JUHÁSZ BÁLINT INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő