02.11.
| Jazz Kocsma – Simon Bettina Strand című kötetének bemutatója >>>
02.08.
| A vád tanúja című produkciót mutatja be a Játékszín >>>
01.31.
| Müpa – Négy az egyben >>>
01.30.
| Asztali beszélgetések… – Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért >>>
01.22.
| Homo Ludens Project: Humánia >>>
01.20.
| Átírt városok – Kettős könyvbemutató az E-MIL szervezésében >>>
01.18.
| Szabadon szárnyaló karmester, óramű pontos alkotó >>>
01.16.
| Bereményi Géza mesél az első Cseh Tamás-lemezről >>>
01.13
| Beethovent ünnepli a világ >>>
01.11.
| Januárban folytatódik a Szent Efrém Férfikar Orientale lumen sorozata >>>
01.10.
| Impróműhely, mesedélelőtt, hangszersimogató – januárban indul a második STARTfeszt! >>>
01.18.
| Különleges Kakaókoncerttel készült a Miskolci Nemzeti Színház >>>
01.17.
| Világsztár érkezik Budapestre! – Az Animus elhozza olvasóinak Jo Nesbøt >>>
01.17.
| Megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete >>>
01.16.
| JCDecaux – Jöjjön velünk egy kortárs művészeti utazásra! >>>
01.14.
| Öt hiányszakma képzését támogatja a Nemzeti Filmintézet >>>
01.14.
| Plusz előadást hirdet a Szabadtéri az Apáca show-ból >>>
01.14.
| A Fiatal Írók Szövetségét Antal Nikolett és Pataki Viktor vezetik tovább társelnöki rendszerben >>>
01.13.
| Az Élősködők hat kategóriában Oscar-jelölt! >>>
01.04.
| Tandori Ágnes emlékére >>>
12.28.
| Lukács Sándor kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt >>>
12.22.
| Elkészült a Kecskeméti Katona József Múzeum digitális gyűjteményi adatbázisa >>>

Fenyvesi Orsolya, Mezei Gábor, Nagy Lea, Payer Imre, Sokacz Anita versei

Balogh Gyula, Bogdán László prózája

Tanulmányok Juhász Ferencről (Borsik Miklós, Csehy Zoltán, Kabdebó Lóránt, Kerber Balázs, Nemes Z. Márió, Németh Zoltán, Pomogáts Béla, Varga Emőke)

Kőszegfalvi Ferenc Tornyai János humoráról

>>>

éjszaka van – negyven
kihűlt vagonnal és három fűtöttel
száguld a vonat

bár az én fülkém hideg
jobbat kívánnom
nem visz rá a lélek
mert száguldva szépek
az elszáradt tájak
s az elnagyolt árnyak
olyanok mint valami
földöntúli szabályosság síkidomai
[…]

>>>

Ez volt a POSZT
2018.07.12 - tiszatáj

MEGKÉSETT MEGJEGYZÉSEK AZ IDEI PÉCSI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL

A Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik idei válogatója tíz esztendeje azt állította, hogy a magyar színház gyáva. Természetesen Térey János 2008-as Teremtés vagy sem című laudációjáról van szó, így az idei POSZT-ot izgalmas színháztörténeti kontextusba helyezte az a tény, hogy Térey az említett szöveghez képest egy újabb nagyívű diagnózist állított fel a mai magyar színház általános állapotáról. A tíz éve publikált szöveget alig övezte vita, s kérdéses, hogy a Regős Jánossal közösen végzett válogatás során szerzett tapasztalatokat tömörítő 47, mint Ványa. Egy színházi év a Kárpát-medencében[1] című opuszra érkeznek-e intellektuális reakciók. Persze utóbbi fordulat akár idézőjelbe is tehető, főleg akkor, ha a POSZT rendszerének minden hibája ellenére még mindig olyan értékelések látnak napvilágot, amelyek a válogatók szubjektív ízlését tükröző rögtönzésnek tekintik a versenyprogram műsorát (művészeti alkotások esetében mit is tükrözzön egy válogatás, ha nem a válogató ízlését?). Ezen még akkor is különösnek hat morfondírozni, ha a válogatás metódusa valóban nem konkrét protokoll alapján történik. Mégis, a szervezéstechnikai problémák felemlegetése helyett érdemesebbnek tűnik áttekinteni, hogy milyen is volt ez a június 7-től 16-ig tartó fesztivál, amelyet minden hibája ellenére az ország egyetlen nívós színházi seregszemléjeként tartunk számon. Erről pedig leginkább a versenyprogram és a köré szervezett programok árulkodnak.

Legyen bármilyen is a POSZT felhozatala, egy biztos: a Király utcán sétáló fesztiválrésztvevőt változatlanul hatalmába keríti az érzés, miszerint ez a színház ünnepe, s a POSZT-ot érintő politikai és szakmai kérdések jogos, de néha túlontúl tautologikus felemlegetése helyett ez így van rendjén. Bár a napközben látogatható programból valóban több is lehetne: idén a fiatal drámaírók műveit felolvasószínházi keretek között bemutató Nyílt Fórum mellett a tévés kulturális beszélgetések dramaturgiáját követő közönségtalálkozókra is beülhettek a fesztiválrésztvevők. Ezekre a Színház téren került sor, a kérdező szerepében az exhírtévés Szőllősi Györgyit és Turda Adriennt láthattuk váltásban: a személyes és oldott hangulat megteremtése számukra rutinkérdés, ugyanakkor a program még keresi a maga műfaját. Attól, hogy a szóban forgó interjúk nem feltétlenül a szakmai közönséget célozták meg, elvárható lenne, hogy a Térey–Regős válogatópárost ne a „mit jelent ön számára a színház?” hangzatú kérdésekkel provokálják.

Ezzel szemben rendkívül nívósak és szakmailag magas színvonalúak voltak a Lévai Balázs által vezetett szakmai beszélgetések. Erről a műsorvezető mellett természetesen a meghívott előadók úgyszintén gondoskodtak, bár az összetettebb előadás-elemzéseket jobbára csak akkor hallottunk, ha kritikust vagy színháztörténészt (Nánay István, Karsai György, Sándor L. István, Stuber Andrea), vagy operett esetében a műfaj szakértőit (Nádasdy Ádám, László Ferenc) sikerült megnyerni szakmai hozzászólónak. Jóllehet az is legitim szempont, hogy ne csak közvetlen szakmabeliek, hanem a színházhoz kötődő irodalmárok (Kiss Tibor Noé, Kiss Noémi) nézetei által is gazdagodjon az értelmezői perspektíva.

Ami az idei válogatással kapcsolatban elsőként kiemelendő, hogy szemmel láthatóan sok külföldi rendező által létrehozott előadás került be a versenyprogramba (talán a POSZT történetében először). Mindezt számokra lefordítva: a tizennégy előadásból ötöt külföldi művész rendezett, ebből három határon túlról érkezett produkció. Utóbbi részben magyarázza a jelenséget, hiszen az erdélyi és vajdasági színházi műhelyek élénk interkulturális kapcsolataiból fakadóan régóta természetes állapot a nemzetközileg jegyzett művészek meghívása. Ez a magyarországi színházi kultúrában továbbra sincs így, bár megfigyelhető, hogy a hazai színházakkal stabil munkakapcsolatba került külföldi rendezők közül több a visszatérő. A debreceniek Három nővérét színpadra állító Ilja Bocsarnikovsz már korábban is dolgozott a Csokonai Színházban, a Radnóti III. Richárdját létrehozó Andrei Şerban neve pedig jól ismert az Alföldi-éra alatti nemzetis rendezései nyomán. (Bár a bulvársajtóban megjelentek alapján rosszmájúan megjegyezhető, hogy Şerban mostani meghívása az előadás címszerepét alakító Alföldi Róbert születésnapi kívánságából valósult meg.)

Ami a „kaukázusinak” beárazott versenyprogramot illeti: valóban bekerült három előadás Brecht magyar színpadokon gyakran látható művéből: a miskolci, a nagyváradi és a budapesti Katona prezentálta a gyermekelhelyezés brechti alaptörténetét. A másik húzónév idén Ibsen volt: a marosvásárhelyiek Hedda Gablere és a kolozsváriak Rosmersholm című előadása jutott be a versenybe (továbbá bekerülhetett volna a Studio K Peer Gyntje is, ha találnak hozzá alkalmas játszóhelyet). A versenyprogram emellett gazdag műfajkínálatot reprezentált: az operettől a királydrámáig, a fizikai színháztól a polgári vígjátékig terjedt a műfaji szórás, amelyek esetében válogatói részről korántsem a műfaji színesség, hanem művészi kidolgozottság volt a perdöntő szempont.

Ha elfogadjuk, hogy a POSZT-ra bekerült tizennégy előadás reprezentálja a kárpát-medencei magyar színjátszás elmúlt egy évét, akkor kijelenthető: a magyar színház minőségi epicentruma egyre kevésbé a magyar fővárosban, hanem a határon túl és vidéken helyezkedik el. A kísérletezés és a radikálisabb rendezői formanyelv felvállalása Erdély kapcsán nem meglepetés, idehaza viszont egyre inkább hiánycikk. Térey idei esszéjének fő állítása, hogy a magyar színház biztonsági játékot játszik, azaz egyre kevésbé reflektál saját esztétikai programjának konkrét meghatározására (és annak hiányára főleg nem). Ami van: a fontosnak vélt témák artikulálásának vágya, egyfajta szócső-szerep, szembesítés, a „színház mint a társadalom tükre” gondolatának érvényre juttatása ciklikusan elővett, kanonikus művekkel, művészileg meglehetősen konzervatív kivitelezésben. A magyar színház valóban színész- és szövegközpontú, továbbra is hisz abban, hogy a színpadon ábrázolt valóság mimetikus viszonyban áll a külvilággal, a kilencvenes évekbeli újteatralitáshoz képest pedig alig látszik a rendezői eszközkészlet kockázatvállaló megújítása. Mintha a hazai színházak alkotói úgy vélnék, hogy az esztétikai kidolgozottság halványítaná a társadalmi ügyek felvállalásának direktebb közlését: mintha tényleg nem lenne elegendő bátorság a merész kísérletezésre, hiszen a nézői tűréshatár megkörnyékezése kockázatos terep.

Ettől függetlenül a fiatalok forradalma, így a k2 és a Sztalker Csoport elhivatott tevékenysége bizakodásra is okot adhat. És azt sem érdemes titkolni, hogy az említett struktúrán belül vannak előremutató jelenségek. Székesfehérváron például Horváth Csaba vezetésével fizikai színházi tagozat indult, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban (bár előadásuk most nem jutott be a versenybe) továbbra is ígéretes folyamatok zajlanak, emellett Mohácsi János húsz év után visszatért Nyíregyházára (a POSZT-ra beválogatott Illatszertárral). Béres Attila és Rusznyák Gábor továbbra is domináns rendezőknek számítanak a vidéki színházakban: tevékenységükkel Kecskeméten és Miskolcon olyan népszínházi struktúra kezd stabilizálódni, amelyben jól megfér egymás mellett az igényes szórakoztatás a múlt századi népszínmű produktív újraértelmezési kísérleteivel (kissé Mohácsi János formanyelvét utánozva), valamint a radikálisabb rendezői eljárásokat felvállaló előadásokkal. Béres versenyprogram-szereplő Csárdáskirálynője (a Kecskeméti Katona produkciója) jól példázza ezt, amely bár helyenként Mohácsi-utánérzésnek hat, felmutatja a kecskeméti társulat dinamizmusát, egyben megcáfolja az operettel egyet jelentő olcsó szórakoztatás tézisét. Ebben a sorban a Csárdáskirálynő párja az Illatszertár, László Miklós harmincas évekbeli vígjátéka, a Mohácsi-testvérek rendezésében és átiratában. Szintén jó társulati összmunka, szórakoztató, igényes humorral, kitűnő alakításokkal, zéró politikai áthallással. Nem szükséges Gadamert olvasni annak belátásához, hogy a hagyományt nem lehet lecserélni: a nyíregyháziak Illatszertára vagy a kecskemétiek Csárdáskirálynője is jól mutatja, hogy az operett, a polgári dráma, vagy a népszínmű hagyománya milyen eleven, s milyen természetesen képes létezni a színpadon. Nem véletlen, hogy ugyanaz a pezsgés látszott mindkét társulaton, mint a tavalyi POSZT-résztvevő Kivilágos kivirradtigban (Miskolci Színház). S még ha ezekben az előadásokban hol erőteljesebb, hol részleges kísérlet történik a kisrealista karakterépítés lebontására és ironizálására, a hatalom-blokkot képviselő Şerban-féle III. Richárd, valamint Horváth Csaba Thomas Bernhard művei alapján készült Vaterlandja is hordoz valamit a remekművekre épülő hazai színjátszás tradíciójából. Előbbi inkább a színészi karakterformálás, utóbbi pedig a szövegterjedelem tekintetében (aligha érthető, hogy a fizikai színházhoz miért szükséges elhangoznia ilyen mennyiségű szövegnek a színpadon).

Ezért is volt izgalmas megfigyelni, hogy a magyarországi színházak bejáratott formanyelvéhez képest milyen esztétikai stratégiák oszcillálnak a külhoni színpadokon. A macedón Alekszandar Popovszki által jegyzett, Danilo Kiš Borisz Davidovics síremléke című regénye alapján készült előadást a szertartásjelleg, a színészi játékstílusok közti váltogatás a temetés rítusának teátralizálása dominálta. Az előadás markánsan épített a csend és a harsányság dramaturgiájára: izgalmas volt látni a kommunizmus és tágabban a kelet-európai horror hol lírai, hol naturális ábrázolásának érvényesülését a színészi játék, az akusztika és a fénytechnika összhatásában.

Ha volt másik előadás, amely az újvidékiekén kívül lakmuszpapírként jelezte egy radikálisan más színházi nyelv jelenlétét, akkor az a Kolozsvárról érkezett Rosmersholm volt. Az ukrán Andriy Zholdak rendezte előadás felforgató, húsbavágó, kegyetlen színház. Esztétikai radikalizmusa ritkán (szinte soha) nem tapasztalható magyar színpadon, ezért a létrejöttéhez kötődő erőszak (a rendező a tavalyi premier szünetében bántalmazta a főszereplő Imre Évát), valamint a színházi munka hierarchikusságából fakadó alá-fölé rendeltségek elkerülhetetlen kibeszélése mellett az előadás esztétikája is értelmezésért kiált. Zholdak az Ibsen-dráma mélystruktúrájáig hatol, a színészi test és a színészi játék által teszi jelenvalóvá azokat a polgári drámában rejlő gesztusrendszereket, amelyek mindennapi gyakorlására az európai polgári kultúra épül. Lakmuszpapírjellege ezért is szembeötlő: az általam olvasott értékelések a kisrealizmus esztétikai kódjai felől igyekeztek megközelíteni a rendezést (konstatálva, hogy az előadás mindezt lebontja), miközben ez a nem feltételezi annak létét sem. Így tehát nem meglepő, hogy a szövegmondás módja, a vizualitás, a fényjáték, a színészi játékban rejlő kegyetlenség önmagában kiverte a nézői biztosítékot. Idézve Téreyt: az előadás „Fényévekre [van] attól a kisrealista pepecseléstől vagy csili-vili peepshowtól, amit Budapesten jelenleg színháznak hívnak.”[2] (Csak összehasonlításképpen: az előadás májusban a szokásos évadvégi előadáscsere keretében a Vígszínházban is vendégszerepelt, a kolozsváriak a nagyszínpadra a Rosmersholmot hozták, a Víg A Pál utcai fiúkat vitte.)

Akárhogy is: a POSZT tükör, s ez a versenyprogram, az arra érkezett reakciók, a fesztivállal kapcsolatos diskurzus megannyi fénytörésben mutatja a szakmát, a színházat és a színház társadalmi szerepét (különösen annak hangsúlyeltéréseit) idehaza és a Kárpát-medencében. Jövőre Gulyás Gábor és Zalán Tibor válogat. Hogy hogyan és miből, azt nemcsak az ízlésük, hanem a jövő évad felhozatala dönti majd el.

Fritz Gergely

 

JEGYZETEK

[1] Térey János, 47, mint Ványa. Egy színházi év a Kárpát-medencében, Jelenkor, 2018/6, 609-619.

[2] Térey János, „Az ütött résen át tovább”, Litera, 2018. június 17.: litera.hu/hirek/terey-janos-az-utott-resen-at-tovabb

 

Fotók: Hegyi Júlia Lily és Hajdú Zsófia/POSZT


Címke: , , , ,
2020.01.23 - tiszatáj

BAD BOYS – MINDÖRÖKKÉ ROSSZFIÚK
Ki hitte volna, hogy a Michael Bay által indított, politikailag inkorrekt humorban és hatalmas detonációkban utazó buddy cop movie-széria egyszer karaktercentrikus tónust ölt? Valószínűleg még kevesebben gondoltak erre napjaink termék-mániás, látványorientált, nosztalgiát erőltető hollywoodi szériagyártásában – a Fekete című belga Rómeó és Júlia-gettóátiratot jegyző Adil El Arbi és Bilall Fallah márpedig képesek voltak e manőverre… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.01.23 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MEZEI KINGÁVAL
Pilinszky János költészetén keresztül a látvány kerül a középpontba a Mezei Kinga által rendezett Éjidő című előadásban. A hatszereplős produkciónak történeti fonala nincs, a rendező Pilinszky versein keresztül mutatja be azt a világot, amelyben élünk… – SIRBIK ATTILA INTERJÚJA

>>>
2020.01.21 - tiszatáj

COSI FAN TUTTE – BEAVATÓ OPERA NEM CSAK BIMBÓZÓ KAMASZOKNAK
Toronykőy Attila rendezésében elsősorban a műfajjal ismerkedő fiataloknak szánta a szegedi operatársulat Mozart vígoperáját, a Cosi fan tuttét, amit kettős szereposztásban mutattak be a hétvégén a kisszínházban… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

>>>
2020.01.20 - tiszatáj

KOVÁCS ANITA KIÁLLÍTÁSA NYOMÁN
Fiatal alkotónk munkáiban: nem csupán bizonyos textúrák változatos alkalmazása és progresszív vonások keresztezése a fő cél. Műveiben az elemi (rejtett) erők és az ösztönös feltárások játéka formál meg egy-egy összképet, mely részletei mögül gyakran sejlenek fel különféle alakzatok… – Az alkotó portfólióját ím-ígyen próbálják megközelíteni bizonyos mesterek, poéták – és mű-vész-et-tört-én-ész-ek…

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

HÁROM DARAB A SZEGEDI KORTÁRS BALETT VÁGY-ESTJÉN
Vágy címmel három darabból álló bemutatóra készül február végén a Szegedi Kortárs Balett. Roberto Galvan argentin koreográfus az elmúlt napokban Szegeden járt, hogy betanítsa a mostani táncosoknak az Astor Piazzola zenéjére komponált, 1992-ben már óriási sikert aratott Koncert tangóharmonikára és zenekarra című művét… – HOLLÓSI ZSOLT AJÁNLÓJA

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Keresem a kapcsolatot a két művész alkotásai között. Rajcsók a hiányra épít, Esse Bánki a nem látható, de láthatóvá tett vonalakra, fénycsíkokra, fénypászmákra. A csutka mint hiány. Van egész alma is, kivágva egy rész belőle, egymás mellett vannak, rész és egész, az egész mint hiány. A rágás nyomai, az égig érő csutka, mint Jákob lajtorjája, felfele kell nézni […]

>>>
2020.01.19 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ELIA SULEIMAN FILMRENDEZŐVEL 
Szeptember 17-én, a CineFesten láthatta először a hazai közönség a cannes-i zsűri különdíjával honorált A mennyországnak kell lennie című egzisztencialista tragikomédiát. Rendezője nevéhez korábban olyan alkotások fűződtek, mint az Egy eltűnés krónikája, a Deus ex machina és A hátralévő idő, de közülük Magyarországon csak a másodikat játszották a mozik 16 évvel ezelőtt. Suleimant aktuális remekműve 2020. február 20-án debütál a filmszínházakban… – SZABÓ G. ÁDÁM INTERJÚJA

>>>
2020.01.17 - tiszatáj

MARJANE SATRAPI: PERSEPOLIS
Van abban némi igazság, hogy Marjane Satrapi nem grafikus memoárként definiálja pályafutása főművét: a 2007-es, Vincent Paronnaud társrendezésében fogant, cannes-i zsűridíjjal jutalmazott rajzfilmadaptáció forrásanyaga ugyanis jóval rövidebb intervallumot ölel fel annál, minthogy rögtön számvetésről beszéljünk. Körülbelül 15 évet fog át a cselekménytelen, inkább színesítő-részletező momentumokra húzott narratíva… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő