08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.17.
| Kiállítás nyílik a 27. Pozsonyi Illusztrációs Biennálé magyar munkáiból a Pesti Vigadóban >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.15.
| A közelség és a találkozás iránti vágy inspirálja a Homo Ludens Project új évadát >>>
08.14.
| MAMŰ – Alibi >>>
08.14.
| Babits Piknik >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
NAPI TANDORI

Ma 52 éves Bozsik Yvette
BÍRÓ JÓZSEF : TÁNC
( visual poem )

08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Ez volt a POSZT
2018.07.12 - tiszatáj

MEGKÉSETT MEGJEGYZÉSEK AZ IDEI PÉCSI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL

A Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik idei válogatója tíz esztendeje azt állította, hogy a magyar színház gyáva. Természetesen Térey János 2008-as Teremtés vagy sem című laudációjáról van szó, így az idei POSZT-ot izgalmas színháztörténeti kontextusba helyezte az a tény, hogy Térey az említett szöveghez képest egy újabb nagyívű diagnózist állított fel a mai magyar színház általános állapotáról. A tíz éve publikált szöveget alig övezte vita, s kérdéses, hogy a Regős Jánossal közösen végzett válogatás során szerzett tapasztalatokat tömörítő 47, mint Ványa. Egy színházi év a Kárpát-medencében[1] című opuszra érkeznek-e intellektuális reakciók. Persze utóbbi fordulat akár idézőjelbe is tehető, főleg akkor, ha a POSZT rendszerének minden hibája ellenére még mindig olyan értékelések látnak napvilágot, amelyek a válogatók szubjektív ízlését tükröző rögtönzésnek tekintik a versenyprogram műsorát (művészeti alkotások esetében mit is tükrözzön egy válogatás, ha nem a válogató ízlését?). Ezen még akkor is különösnek hat morfondírozni, ha a válogatás metódusa valóban nem konkrét protokoll alapján történik. Mégis, a szervezéstechnikai problémák felemlegetése helyett érdemesebbnek tűnik áttekinteni, hogy milyen is volt ez a június 7-től 16-ig tartó fesztivál, amelyet minden hibája ellenére az ország egyetlen nívós színházi seregszemléjeként tartunk számon. Erről pedig leginkább a versenyprogram és a köré szervezett programok árulkodnak.

Legyen bármilyen is a POSZT felhozatala, egy biztos: a Király utcán sétáló fesztiválrésztvevőt változatlanul hatalmába keríti az érzés, miszerint ez a színház ünnepe, s a POSZT-ot érintő politikai és szakmai kérdések jogos, de néha túlontúl tautologikus felemlegetése helyett ez így van rendjén. Bár a napközben látogatható programból valóban több is lehetne: idén a fiatal drámaírók műveit felolvasószínházi keretek között bemutató Nyílt Fórum mellett a tévés kulturális beszélgetések dramaturgiáját követő közönségtalálkozókra is beülhettek a fesztiválrésztvevők. Ezekre a Színház téren került sor, a kérdező szerepében az exhírtévés Szőllősi Györgyit és Turda Adriennt láthattuk váltásban: a személyes és oldott hangulat megteremtése számukra rutinkérdés, ugyanakkor a program még keresi a maga műfaját. Attól, hogy a szóban forgó interjúk nem feltétlenül a szakmai közönséget célozták meg, elvárható lenne, hogy a Térey–Regős válogatópárost ne a „mit jelent ön számára a színház?” hangzatú kérdésekkel provokálják.

Ezzel szemben rendkívül nívósak és szakmailag magas színvonalúak voltak a Lévai Balázs által vezetett szakmai beszélgetések. Erről a műsorvezető mellett természetesen a meghívott előadók úgyszintén gondoskodtak, bár az összetettebb előadás-elemzéseket jobbára csak akkor hallottunk, ha kritikust vagy színháztörténészt (Nánay István, Karsai György, Sándor L. István, Stuber Andrea), vagy operett esetében a műfaj szakértőit (Nádasdy Ádám, László Ferenc) sikerült megnyerni szakmai hozzászólónak. Jóllehet az is legitim szempont, hogy ne csak közvetlen szakmabeliek, hanem a színházhoz kötődő irodalmárok (Kiss Tibor Noé, Kiss Noémi) nézetei által is gazdagodjon az értelmezői perspektíva.

Ami az idei válogatással kapcsolatban elsőként kiemelendő, hogy szemmel láthatóan sok külföldi rendező által létrehozott előadás került be a versenyprogramba (talán a POSZT történetében először). Mindezt számokra lefordítva: a tizennégy előadásból ötöt külföldi művész rendezett, ebből három határon túlról érkezett produkció. Utóbbi részben magyarázza a jelenséget, hiszen az erdélyi és vajdasági színházi műhelyek élénk interkulturális kapcsolataiból fakadóan régóta természetes állapot a nemzetközileg jegyzett művészek meghívása. Ez a magyarországi színházi kultúrában továbbra sincs így, bár megfigyelhető, hogy a hazai színházakkal stabil munkakapcsolatba került külföldi rendezők közül több a visszatérő. A debreceniek Három nővérét színpadra állító Ilja Bocsarnikovsz már korábban is dolgozott a Csokonai Színházban, a Radnóti III. Richárdját létrehozó Andrei Şerban neve pedig jól ismert az Alföldi-éra alatti nemzetis rendezései nyomán. (Bár a bulvársajtóban megjelentek alapján rosszmájúan megjegyezhető, hogy Şerban mostani meghívása az előadás címszerepét alakító Alföldi Róbert születésnapi kívánságából valósult meg.)

Ami a „kaukázusinak” beárazott versenyprogramot illeti: valóban bekerült három előadás Brecht magyar színpadokon gyakran látható művéből: a miskolci, a nagyváradi és a budapesti Katona prezentálta a gyermekelhelyezés brechti alaptörténetét. A másik húzónév idén Ibsen volt: a marosvásárhelyiek Hedda Gablere és a kolozsváriak Rosmersholm című előadása jutott be a versenybe (továbbá bekerülhetett volna a Studio K Peer Gyntje is, ha találnak hozzá alkalmas játszóhelyet). A versenyprogram emellett gazdag műfajkínálatot reprezentált: az operettől a királydrámáig, a fizikai színháztól a polgári vígjátékig terjedt a műfaji szórás, amelyek esetében válogatói részről korántsem a műfaji színesség, hanem művészi kidolgozottság volt a perdöntő szempont.

Ha elfogadjuk, hogy a POSZT-ra bekerült tizennégy előadás reprezentálja a kárpát-medencei magyar színjátszás elmúlt egy évét, akkor kijelenthető: a magyar színház minőségi epicentruma egyre kevésbé a magyar fővárosban, hanem a határon túl és vidéken helyezkedik el. A kísérletezés és a radikálisabb rendezői formanyelv felvállalása Erdély kapcsán nem meglepetés, idehaza viszont egyre inkább hiánycikk. Térey idei esszéjének fő állítása, hogy a magyar színház biztonsági játékot játszik, azaz egyre kevésbé reflektál saját esztétikai programjának konkrét meghatározására (és annak hiányára főleg nem). Ami van: a fontosnak vélt témák artikulálásának vágya, egyfajta szócső-szerep, szembesítés, a „színház mint a társadalom tükre” gondolatának érvényre juttatása ciklikusan elővett, kanonikus művekkel, művészileg meglehetősen konzervatív kivitelezésben. A magyar színház valóban színész- és szövegközpontú, továbbra is hisz abban, hogy a színpadon ábrázolt valóság mimetikus viszonyban áll a külvilággal, a kilencvenes évekbeli újteatralitáshoz képest pedig alig látszik a rendezői eszközkészlet kockázatvállaló megújítása. Mintha a hazai színházak alkotói úgy vélnék, hogy az esztétikai kidolgozottság halványítaná a társadalmi ügyek felvállalásának direktebb közlését: mintha tényleg nem lenne elegendő bátorság a merész kísérletezésre, hiszen a nézői tűréshatár megkörnyékezése kockázatos terep.

Ettől függetlenül a fiatalok forradalma, így a k2 és a Sztalker Csoport elhivatott tevékenysége bizakodásra is okot adhat. És azt sem érdemes titkolni, hogy az említett struktúrán belül vannak előremutató jelenségek. Székesfehérváron például Horváth Csaba vezetésével fizikai színházi tagozat indult, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban (bár előadásuk most nem jutott be a versenybe) továbbra is ígéretes folyamatok zajlanak, emellett Mohácsi János húsz év után visszatért Nyíregyházára (a POSZT-ra beválogatott Illatszertárral). Béres Attila és Rusznyák Gábor továbbra is domináns rendezőknek számítanak a vidéki színházakban: tevékenységükkel Kecskeméten és Miskolcon olyan népszínházi struktúra kezd stabilizálódni, amelyben jól megfér egymás mellett az igényes szórakoztatás a múlt századi népszínmű produktív újraértelmezési kísérleteivel (kissé Mohácsi János formanyelvét utánozva), valamint a radikálisabb rendezői eljárásokat felvállaló előadásokkal. Béres versenyprogram-szereplő Csárdáskirálynője (a Kecskeméti Katona produkciója) jól példázza ezt, amely bár helyenként Mohácsi-utánérzésnek hat, felmutatja a kecskeméti társulat dinamizmusát, egyben megcáfolja az operettel egyet jelentő olcsó szórakoztatás tézisét. Ebben a sorban a Csárdáskirálynő párja az Illatszertár, László Miklós harmincas évekbeli vígjátéka, a Mohácsi-testvérek rendezésében és átiratában. Szintén jó társulati összmunka, szórakoztató, igényes humorral, kitűnő alakításokkal, zéró politikai áthallással. Nem szükséges Gadamert olvasni annak belátásához, hogy a hagyományt nem lehet lecserélni: a nyíregyháziak Illatszertára vagy a kecskemétiek Csárdáskirálynője is jól mutatja, hogy az operett, a polgári dráma, vagy a népszínmű hagyománya milyen eleven, s milyen természetesen képes létezni a színpadon. Nem véletlen, hogy ugyanaz a pezsgés látszott mindkét társulaton, mint a tavalyi POSZT-résztvevő Kivilágos kivirradtigban (Miskolci Színház). S még ha ezekben az előadásokban hol erőteljesebb, hol részleges kísérlet történik a kisrealista karakterépítés lebontására és ironizálására, a hatalom-blokkot képviselő Şerban-féle III. Richárd, valamint Horváth Csaba Thomas Bernhard művei alapján készült Vaterlandja is hordoz valamit a remekművekre épülő hazai színjátszás tradíciójából. Előbbi inkább a színészi karakterformálás, utóbbi pedig a szövegterjedelem tekintetében (aligha érthető, hogy a fizikai színházhoz miért szükséges elhangoznia ilyen mennyiségű szövegnek a színpadon).

Ezért is volt izgalmas megfigyelni, hogy a magyarországi színházak bejáratott formanyelvéhez képest milyen esztétikai stratégiák oszcillálnak a külhoni színpadokon. A macedón Alekszandar Popovszki által jegyzett, Danilo Kiš Borisz Davidovics síremléke című regénye alapján készült előadást a szertartásjelleg, a színészi játékstílusok közti váltogatás a temetés rítusának teátralizálása dominálta. Az előadás markánsan épített a csend és a harsányság dramaturgiájára: izgalmas volt látni a kommunizmus és tágabban a kelet-európai horror hol lírai, hol naturális ábrázolásának érvényesülését a színészi játék, az akusztika és a fénytechnika összhatásában.

Ha volt másik előadás, amely az újvidékiekén kívül lakmuszpapírként jelezte egy radikálisan más színházi nyelv jelenlétét, akkor az a Kolozsvárról érkezett Rosmersholm volt. Az ukrán Andriy Zholdak rendezte előadás felforgató, húsbavágó, kegyetlen színház. Esztétikai radikalizmusa ritkán (szinte soha) nem tapasztalható magyar színpadon, ezért a létrejöttéhez kötődő erőszak (a rendező a tavalyi premier szünetében bántalmazta a főszereplő Imre Évát), valamint a színházi munka hierarchikusságából fakadó alá-fölé rendeltségek elkerülhetetlen kibeszélése mellett az előadás esztétikája is értelmezésért kiált. Zholdak az Ibsen-dráma mélystruktúrájáig hatol, a színészi test és a színészi játék által teszi jelenvalóvá azokat a polgári drámában rejlő gesztusrendszereket, amelyek mindennapi gyakorlására az európai polgári kultúra épül. Lakmuszpapírjellege ezért is szembeötlő: az általam olvasott értékelések a kisrealizmus esztétikai kódjai felől igyekeztek megközelíteni a rendezést (konstatálva, hogy az előadás mindezt lebontja), miközben ez a nem feltételezi annak létét sem. Így tehát nem meglepő, hogy a szövegmondás módja, a vizualitás, a fényjáték, a színészi játékban rejlő kegyetlenség önmagában kiverte a nézői biztosítékot. Idézve Téreyt: az előadás „Fényévekre [van] attól a kisrealista pepecseléstől vagy csili-vili peepshowtól, amit Budapesten jelenleg színháznak hívnak.”[2] (Csak összehasonlításképpen: az előadás májusban a szokásos évadvégi előadáscsere keretében a Vígszínházban is vendégszerepelt, a kolozsváriak a nagyszínpadra a Rosmersholmot hozták, a Víg A Pál utcai fiúkat vitte.)

Akárhogy is: a POSZT tükör, s ez a versenyprogram, az arra érkezett reakciók, a fesztivállal kapcsolatos diskurzus megannyi fénytörésben mutatja a szakmát, a színházat és a színház társadalmi szerepét (különösen annak hangsúlyeltéréseit) idehaza és a Kárpát-medencében. Jövőre Gulyás Gábor és Zalán Tibor válogat. Hogy hogyan és miből, azt nemcsak az ízlésük, hanem a jövő évad felhozatala dönti majd el.

Fritz Gergely

 

JEGYZETEK

[1] Térey János, 47, mint Ványa. Egy színházi év a Kárpát-medencében, Jelenkor, 2018/6, 609-619.

[2] Térey János, „Az ütött résen át tovább”, Litera, 2018. június 17.: litera.hu/hirek/terey-janos-az-utott-resen-at-tovabb

 

Fotók: Hegyi Júlia Lily és Hajdú Zsófia/POSZT


Címke: , , , ,
2020.08.11 - tiszatáj

TISZT ÉS KÉM: A DREYFUS-ÜGY
Kisebb botrányt váltott ki az új Polanski-film francia premierje. Feminista csoportosulások állták el néhány mozi bejáratát, ami miatt az adott helyen műsorra sem kerülhetett a Tiszt és kém, Valentine Monnier színésznő sokadikként vádolta nemi erőszakkal a direktort, plusz az idei Césaron legjobb rendezői díjjal kitüntetett Polanski ellen kirohanással, ironikus tapssal és „Éljen a pedofília!”-kirohanással reagált Adéle Haenel és Céline Sciamma, a Portré a lángoló fiatal lányról sztárja és rendezője… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.08.10 - tiszatáj

Meghalt hétfőn Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia tagja – adta hírül internetes oldalán a Háromszék napilap.

>>>
2020.08.08 - tiszatáj

INTERJÚ HARAG ANITÁVAL
Július 29-én, a Grand Café új, Ráolvasás című zenés irodalmi sorozatának keretében mutatták be Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb novelláskötetét Szegeden. Az est apropóján a szerzővel hiányról, a nyelv elnyomó és teremtő szerepéről, párkapcsolatok és parkolóhelyek egymásra olvashatóságáról beszélgettünk… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.08.07 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A LB27 ZENEKAR TAGJAIVAL
A Ladánybene 27 zenekartól származik az első reggae, dub és riddim lemez Magyarországon. A zenekar 35 éve folyamatosan aktív, a nevéhez kötődik az LB27 Reggae Camp is, a hazai reggae élet legfontosabb eseménye. 2020-ban egy új nagylemezt terveznek kiadni és amint lehetséges, már pörgetnék is a reggae beatet a színpadokon… – BRESTYÁNSZKI BERNADETT INTERJÚJA

>>>
2020.08.06 - tiszatáj

DÓM TÉR PÓTÉVAD
Csaknem teljesen áldozatul esett a koronavírus-járványnak az idei szabadtéri szezon. Végül nyár végére tudtak annyit lazítani a korlátozásokon, hogy pár előadást meg lehetett tartani. A Szegedi Szabadtéri Játékok 4000 fős Dóm téri nézőterét, a hozzá tartozó színpaddal és fémvázas világítóállványzattal azonban nem építették föl. Túl nagy lett volna a költség és a kockázat… – MÁROK TAMÁS BESZÁMOLÓJA

>>>
2020.08.05 - tiszatáj

FEHÉR RENÁTÓ: HOLTIDÉNY
Fehér Renátó másodikként megjelent Holtidény és első, Garázsmenet, című kötetének az összevetésekor például hamar kiderül, hogy a két könyv közti különbség kevésbé tematikus, mint inkább nyelvi jellegű. Ebből a szempontból számomra elsősorban az a legfontosabb, hogy míg szerzőnk nemzedékének egyes hangadói az úgynevezett poszthumán létezés poétikáját az én-eltűnés, a helytől, időtől elszakadó örök útonlevés pszeudo-személyes identitáskonstrukcióival, a testfétis vagy a másik stb. idiomatizmusaival írják, addig költészetével Fehér Renátó azok köréhez kötődik, akik munkáikkal az itt és most világához kapcsolódóan, annak teljességigényű esztétikai bemutatását kívánják színre vinni… – BERETI GÁBOR KRITIKÁJA

>>>
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő