10.04.
| Sötétség a Napfény Városában – Beszélgetés Veres Attilával >>>
10.02.
| Trafó – Motus (IT): MDLSX >>>
10.02.
| Asztali beszélgetések… – Meseterápia >>>
09.30.
| MASZK – Trojka Színházi Társulás–Csiky Gergely Állami Magyar Színház: O. márkiné >>>
09.28.
| MASZK – Grecsó Krisztián–Bíró Bence: Megyek utánad >>>
09.28.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Fehér Ferenc: IMÁGÓ >>>
09.23.
| MASZK – Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ #EURÜDIKÉ >>>
09.21.
| Összművészeti meglepetés a magyar dráma napján >>>
09.21.
| Trafó – Heiner Müller: Kvartett >>>
09.20.
| Válogatás a Mihályfi-gyűjteményből >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>
08.06.
| Hamarabb kezdődik a Szegedi Szabadtéri 2019-esévada >>>
07.25.
| Szőcs Petra első nagyjátékfilmje a Velencei Filmfesztiválon >>>
07.22.
| Újabb díjat nyert a Virágvölgy >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>

Csehy Zoltán, Karacs Andrea, Posta Marianna, Szabó Dárió, Tőzsér Árpád, Turi Tímea versei

Bán Zoltán András, Erdei L. Tamás, Kontra Ferenc prózája

Anne Carson, Fried István, Thomas Schestag, Szabó Csaba tanulmánya

A Velencei Építészeti Biennáléról

Diákmelléklet: Lőrincz Csongor Esterházy Péter korai prózájáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Az édenkert nyomában
2018.07.03 - tiszatáj

AZ ARTCAPITAL KIÁLLÍTÁSSOROZATRÓL

Art Capital, Szentendre ▪ 2018. június 9-24.

Rita Ackermann ▪ AES+F Monika Baer Žarko Bašeski ▪ Berszán Zsolt ▪ Birkás Ákos ▪ Tim Eitel Elena Kovylina ▪ Erik van Lieshout Joana Malinovska ▪ Angelika Markul ▪ Mohau Modisakeng ▪ Nádas Péter ▪ Yoko Ono Daniel Richter Kamen Stoyanov ▪ Szűcs Attila ▪ Vincze Ottó és sokan mások

 

Abafáy-Deák Csillag: Kert-keringő 

Újra az összművészet ünnepe Szentendrén. Az ArtCapital kiállítássorozat hívószava 2016-ban az idő volt, majd tavaly az idő témából a térbe léptünk, vándoroltunk, az otthon és otthontalanság hívószavát feldolgozva. Nincs nyugtunk idén sem, az Édenkert nyomában indulunk, vándorolunk, keressük, talán meg is találjuk, hogy aztán újra elveszítsük. Keressük a saját kertünket, égen és földön, vízen és szárazföldön, keressük helyünket a természetben, az összhangot önmagunkkal, a kerttel, a világgal.

Az idei, június 9-én megnyílt fesztivál a kert fogalmát járja körül 24 kiállítással, 52 programmal, 136 művésszel várta és várja a látogatókat Szentendrén, a képzőművészet magyar fővárosában. A kiállítások, a változatos képzőművészeti, irodalmi, zenei és családi programok mind-mind az elveszett és újrateremthető Éden, a magányos elzárkózás, a művészi feltöltődés, a sokszínű kibontakozás lehetőségeit kutatják, színes példákat hozva a számtalan lehetőségre, ami egy kertben várhat ránk hazai és külföldi művészek alkotásaival.

A Bizottság-Ligetben most már hiába keressük Szabó Ottó Eltévedt űrhajósát, aki 2017-ben, mint egy óriási, mesebeli, páncélos lovag bolyongott, nem találta otthonát. Az idén három művész, a Művészet a szabadban címen meghirdetett pályázat nyerteseinek köztéri alkotásait láthatjuk. Csurka Eszter A víz emlékezete című organikus szobra, magasba törő, ágazó- bogazó figurája egyedi technikával, a víz alatt készült, a víz, mint minden élő alapanyaga magában hordozza a víz formázó erejét. Nagy Barbara Kert-Hálózatok című műve miniatürizált üvegházaival, összekötve egymással, mint galambdúcok sorakoznak, a vágyott kertre utaló szövegidézeteivel szólnak hozzánk. A galambdúcokból a szó nem száll el. Tóth Eszter Kerti locsoló-ja, egyszerűnek tűnő figurája ellenére több értelmet hordoz, nem csak egy pop art gag, a fémből kialakított szobor, ahol a kifolyó víz is fémből formázott (fémszalagja finoman meghajlik, mint egy hullám), vagyis nem folyik, nincs víz, csak imitáció, a vízsugár kalitkát is formáz, ember nagyságú, bebújhatunk a víztelenségbe.

Mátrai Erik a Czóbel Múzeum udvarán Kilátás című hatalmas, fából felépített, megmászható magaslese meglepetés azoknak, akik ismerik eddigi munkáit, fényinstallációit. Itt is a fényt keresi, lehetőséget biztosít a látogatóknak, hogy eddig soha nem látott perspektívából szemlélhessék a várost, a háztetőket, Szentendrét, és a szándékosan szűk udvarban felállított építmény segítségével kitörjenek a bezártságból, több fényt kapjanak, szinte megvilágosodjanak.

Berszán Zsolt a Kmetty Múzeumban fekete és vörös szilikonból alkotott objektjei a fákra, növényekre tapadnak, mint terjedő, burjánzó rákos sejtek lepik el, beépülnek az élő szervezetbe, élősködnek. A kiállítás címe: A bomlás virágai. Az élet virágai, leszakítani nem lehet őket.

Horváth Éva Mónika kiállításának címe: Látnivalók az emberkertben (Barcsay Múzeum). Az emberek, mint szőlőfürtök, izgalomban, feszültségben. Tömeghatás. Mintha a harmincas években lennénk, ahol Scheiber Hugó a porondmester, aki az 1910-es években stílusát a német expresszionizmus befolyásolta, így alakította ki új stilizált szín- és formavilágát. Itt a pálya, a stadion a főszereplő, míg Scheiber legismertebb inspiráló miliője, a jazzkorszak mulatója. Horváth Éva Mónika alkotásaiban szín- és formarapszódia lesz a drukkerek tömegéből. Arctalanság, az egyé válás groteszk világa. Egy lélek, egy test. Testetlen tömeg, egy lélekkel.

Yoko Ono WishTree (Kívánság fa, Kmetty Múzeum) című installációja aktív közreműködésre szólítja fel a látogatókat, hogy fogalmazza meg kívánságát, egy cetlit akasszon fel a fára, ezek levelekké válnak, átvitt értelemben is, üzenetek, a reménység üzenetei, mert amíg vannak kívánságok, tervek, addig nem veszett el semmi. Az olajfa, amelyet a Kmetty Múzeum előtt állítottak fel és egyre szaporodnak rajta a felaggatott levelek, emlékeztetnek a Dohány utcai Zsinagóga Holokauszt-emlékparkban, a Varga Imre által tervezett, szomorúfüzet mintázó [fém] alkotásra, ahol a Holokauszt áldozatainak emlékműve levelein a holokauszt mártírjainak neveit örökítette meg.

A hortus conclusus,(Ámos Imre-Anna Margit Múzeum) az elzárt kert fogalmát értelmezi. A kert haszon- vagy dísznövények termesztésére szolgáló, bekerített terület. A kiállítás a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből mutat be válogatást. A festmények egyik legfontosabb ihletője Szentendre és a művésztelep kertje volt.

Boros Viola az elmúlt években minden évszakban megfestette kertjének látványát. Az Ilosvai-gyűjtemény kiállítótermében megépített Saját Éden című tárlatán (Czóbel Múzeum) hatalmas a kert-pannói több modulból álló képek, amelyek – a nagy egész mellett – önmagukban is izgalmasak. Akár egy labirintus, ahol vakon is kószálhatunk, érezzük a virágok illatát, a csendet, sejtelmes neonfényeket, feketeséget, földet. Égi és földi utazáson érezhetjük magunkat. Körforgás ez, változások sorozatával, párhuzamokkal, valóságos növényekkel kiegészítve. A belső én és a külvilág rejtélyes, titkos összekapcsolódása, zenei ritmusokkal, a vadon hívó szavával, egyben öröm és játék is ez, emlékezés és visszavágyódás a harmónia, a világába. A kiállítótér utolsó traktusában megelevenedik az éjszaka, a természet új perspektívából látható, ahol elveszítjük félelmeinket.

Ionel Mihai Stabil című szobor együttese (rőzsehalom) az élet és az élő test törékenységét, kuszaságát, ragadja meg (Barcsay Múzeum). A műben az a groteszk, hogy a csupasz, levél nélküli faágak hajlítva vannak, át- és körbejárhatók. Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske… jut eszembe a mondóka. Itt nincs aranykapu, csak pőre ágak jelzik az idő múlandóságát, ridegségét. A felnőttkor meséjét, tapasztalatát és kétségeit fogalmazza meg a mű, mert nem von éles határt az ember, mint lény és a természet, mint anyag között. Lidércek táncát látnám, a halál előtti utolsó táncot? Nincs düh, nincs harag, csak egy tánc a kedvessel, mint az Andersen mesében, ahol a lidércek egy adott órában, egy adott pillanatban emberré lehetnek.

Átkelünk az életen át, amely időnként lehet sivatagon átvezető, lehet tengeren hánykolódó csónak. Út valahová, valaminek a reményében. Áthallásos a kiállítás a Szentendrei Képtárban, egy megbolydult méhkasra hasonlító világban, emberek százezrei kelnek útra, kockázatos útra, mert nem biztos, hogy élve megússzák az út viszontagságait, csapdáit. A dél-afrikai Mohau Modisakeng Magyarországon első alkalommal állít ki, a Velencei Biennálén két alkalommal képviselte hazáját. Kiállított munkáiban saját testét és tudatát térképezi fel.

A Művészet Malomban Bašeski Asphyxia című munkája nem rokona Munkácsy Ásító inasának. Ha rokonságot említettem, akkor inkább Ciprian Mureșan, Az ötéves terv vége című installációját említeném meg, a figura kiszolgáltatottságát, sorsszerűségét. Az utolsó lehelet a harc fel nem adására, a lehetetlen megkísértésére is utal monumentalitásával, expresszíven. Lélegzetünk is eláll, amikor megpillantjuk a figurát.

Nincs több titok! címmel láthatunk válogatást Gerő László gyűjteményéből a Művészet Malomban. Ez a kiállítás az Art Capital bónusza. Impozáns művek sorakoznak a termekben, lehetetlen felsorolni a művészek neveit. Önző módon a magyar művészeket keresem. Bak Imre, Birkás Ákos, Csákány István, Gőbölyös Luca, Hajas Tibor, Halász Péter, Hencze Tamás, Kaszás Tamás, El Kazovszkij, Kicsiny Balázs, Klimó Károly, Konok Tamás, Mulasics László, Nádler István, Németh Hajnal, Sugár Gyula, Szabó Ottó, Szarka Péter, Szücs Attila, Tarr Hajnalka, Várnai Gyula. Ritka pillanat, hogy egyszerre lehet látni őket.

Bp. Szabó György – Palotai Gábor Talált pixelek című kiállítása a Ferenczy Múzeumban látható. Rendszert alkotva építenünk kell egy várost magunkban, amely már nem létezik,  lehet, nem is létezett. Rozsda Endre architektonikusan felépített struktúrái és örvénylő színek ritmusai jutnak eszembe, terei rendkívüli részletgazdagságú mikrokozmoszokat hordoznak magukban, feloldva a valóságot a képzeletben. Palotai Gábor műveit látva várostervezők leszünk, mondjuk a pun háborúk után újra kell építenünk Karthágót. Ám itt nincs rom, töredék, csak pixelek vannak. A hálózat csapdájában vagyunk. Mintha a Mátrix című filmben járnánk, egy szokatlan és számunkra ismeretlen világban. Virtuális és reális élmény fonódik össze. Nem tudjuk eldönteni, hogy mindez csak az agyban játszódik le, vagy mégsem csak ott. Dizájn és pixel kötődik egybe, egy időben és egy térben, a nagyvárosi léthez kapcsolódó terek, érzések, benyomások, hálózatok újrafogalmazásával. A videofilmet látva nem tudjuk eldönteni, hányadik emeleten járunk-kelünk, a föld alatt vagyunk, valamelyik metró alagútban, vagy csatornában. Korunk modern Odisszeája ez. Bp. Szabó György is mítoszokat alkot. Elhagyott, talált, kapott tárgyakból, hulladékokból figurákat hoz létre és ezekhez narratívákat teremt.

Nádas Péter fotóit Valamennyi Szentendre címmel láthatjuk. Szentendre épületeiről, képzőművészeiről és hétköznapi lakóiról a hatvanas években több fotósorozatot készített. A magángyűjteményekben őrzött, ritkán látható felvételekből most az ArtCapital keretében látható válogatás a Szerb püspöki templom Alkotmány utcai kerítésén.

Az Ámos Imre – Anna Margit Múzeumban láthatjuk Szabó Klára Petra – Szvet Tamás Organika című intermediális és interaktív kiállítását. Egyik videón új Szüszifoszt látunk, női alakban, nem a hegyre gördít sziklát, hanem ás, mélyre, nagyon mélyre, és mégis egy helyben marad. Milyen kert ez? A két művész interaktív fényinstallációjának a néző is része lehet, aktív társművésszé válhat, saját testével alakíthat az alkotás színárnyalatain.

Az ArtCapital fesztivál hivatalos programja június 24-én, az Art Ante Portas szabadtéri kiállítással, valamint feLugossy László könyvbemutatójával zárult. A kiállítások többsége szeptember 2-ig látogatható. Mindenütt megtalálható a városban az ArtCapital katalógusa, zsebméretű formátumban, ebből szabadon tájékozódhat és választhat a látogató a programok közül, minden szükséges információt megtalál benne. Zöld színű, keressétek.

 

 

 

Kölüs Lajos: Léteznek-e még vadkertek?

Tilos mások kertjében járni, most mégis ezt tesszük, elfelejtjük, hogy tilos. Nem királyi kertekben járunk, nem vagyunk vadorzók, de Robin Hoodok sem. Nem akarunk igazságot osztani vagy keresni. A művészetek kertje tágas, levegős, zajos, illatos, olykor bűzt áraszt, a lehullott, rothadó gyümölcs, elhullott állat szagát. Egy kilátó is lehet kert, ha egy ház ablakai veszik körül. A művészet provokál is, hol van az intimszféra határa, meddig terjed a szabadság? A kert olyan, mint egy tükör, hiába nézünk bele, nem mindig fogadjuk el azt, amit mutat. Különböző kerteket látunk, mesebelieket, groteszkeket, virtuálist, fantasztikust, sosem voltat és mindig létezőt. A városi emberek közül kevesek birtokolnak kertet, kevesen mondhatják el, paradicsomban élnek. Hobbykertet hozunk létre, hogy megteremthessük a kert illúzióját. A mostani ArtCapital a bennünk lévő kert hiányáról, a kert valóságos és vágyott hiányáról szól, a létező kert szépségéről, miként is lehet a kert a szabadság, az öröm és játék színtere, jelképe.

Szentendre főterén nincs kert, de szabad a fűre lépni, elkerített terület, zöld kanapéval, az ArtCapital logójával, zöld és csíkos nyugággyal. Egy kis területen nincs kockakő, igaz, kockahast is ritkán látni, annál több turistát. Ez a főtéri anziksz (tájképes levelezőlap) is jelzi, hogy az idei ArtCapital a természet és az ember kapcsolatát állítja a középpontba. Kertről kertre járhatunk, közel a Duna, közel a zöld felület, a vágyott harmónia. Az ArtCapital a kert értelmezését nem szűkíti le a Paradicsomra, az emberi lét és élet helyét keresi a kert fogalmán keresztül. Így lesz vesszőfonatból kerítés és emberi forma (Ionel Mihai, Barcsay Múzeum), lesz eggyé ismét női és férfi test, Platónig visszalépve (Rabóczky Judit, Judith, Kovács Margit Kerámiamúzeum, belső udvar). Modern világunk múltját láthatjuk ebben a női figurában, és azt a törekvést, hogy a nemek közötti társadalmi szakadék ne váljon áthidalhatatlanná. A férfi maradhasson férfi, a nő lehessen nő, csak másként, mint ahogyan mai szerepükben elgondoljuk, megtapasztaljuk. Rabóczky Judit első köztéri szobra megrendelésre készült, ide, Szentendrére. A bibliai Judit zsidó özvegyasszony volt. Rabóczky meztelen női figurája (emberszörnye) nem tűnik védtelennek, hanem ellenkezőleg, magabiztosság árad a testtartásából. Hátsó nézetből férfinak is gondolhatjuk. Ez a nő ölni is tudna, vetődik fel bennem a kérdés. Nem tudok sem igennel, sem nemmel válaszolni. Kész a küzdelemre, bárki ellen, kész az életre, ám kész a halálra is. Egy ragadozó, aki védi kölykeit, pulyáit. A puha, zöld gyeppel borított régi kert sem oldja a női figura (test) belső feszültségét, inkább növeli, kiemeli a nő fölhorgadó büszkeségét és kiszolgáltatottságát.

A Barcsay Múzeumban látható Ionel Mihai kiállítása, amelynek címe: Stabil. A galaxisok őrzői filmben beszélő és élő fa szerepel. Előbb Groot, majd halála után fia, Kicsi Groot. Mindkettő élőfára emlékeztető lény. Milyen érzés egy nagyon magas, folyton mérges fának lenni egy filmben? Milyen érzés olyan kertben járni-lenni, ahol fákká transzformálódó néma emberi figurákat és egy roncsolt felületű női torzót járhatunk körbe?  Ionel Mihai alkotása faágakból, vesszőkből s különféle – mogyoró, gyertyán és dió – faanyagokból készült. Labirintus. Szeretném, ha vadalmafa lennék! – jut eszembe J.A. versének címe, minden pátosz nélkül. Sehol semmi bú, szenvedés/ S a mosolygó fejeket nem/ Bántaná az elköltözés.

A kert a szabadság helye, kivételes hely, amit nem lehet magára hagyni, művelni kell, miként az emberi kapcsolatokat is. A kert kapcsolódás is, a hozzá vezető úttal, ösvényekkel. A kert lehet egyetlen lépés is, mondjuk egy balkonon, erkélyen. Sőt az emberben is ott a kert, tüdejében, szívében, vérkeringésében, sőt salakjában is, mert ne legyünk prűdek, trágyázni is kell a kertet, ha azt akarjuk, hogy zöldelljen. Zöldülni fog. Ha ősszel sárga leveleket és csupasz fákat is látunk a kertben.

Yoko Ono kívánságfája Szentendre főterén nagyon jó ötlet, miként régebben a kulcsok hajója (Chiharu Shiota – Emlékeső), lehet hozzá csatlakozni, kívánni valamit, és nem kell ezért a Siratófalig zarándokolni. A hatvanas évekbeli konceptjeiből készült bronzba öntött, muzealizált műtárgyakat, kalligrafikus munkákat és fotókat állított ki a Kmetty Múzeumban. Mintha egy egyiptomi piramis belsejében járnánk, ahol Anubisz tűnik fel, az alvilág és a holtak oltalmazója. És látjuk a kapcsolatot Boros Viola kertjével, a sötét földkaréjjal. Felvilág és alvilág, ég és föld kapcsolódását.

Berszán Zsolt piros színe a vér színe, egyben a halál színe is, mert a küzdelemre utal, egyben a születésre is (A bomlás virágai, Kmetty Múzeum). Kibontott beleknek tűnő objektje a földi lét végességét jelzi, a pusztulást. A romlás virágait (Charles Baudelaire) úgy idézi meg, hogy nem is látjuk a macska tetemét az úttesten. Expresszív kiállítás, ha textúrájában talán közönséges is, de a fa nedvét, enyvét megjelenítő formája jelzi, itt többről van szó. Idegen testként ékelődünk be a természet közegébe, világába, vagy szervesült módon akarunk eggyé válni a természettel?

Mint egyik láncszem a másikba, úgy kapcsolódnak össze a kiállítások, helytől és időtől függetlenül. A Barcsay Múzeumban Angelika Markul és iski Kocsis Tibor tárlatát (Remix of Damage) láthatjuk. A kiállított művek a természetbe beavatkozó ember vétlen és vétkes pusztítására irányítja figyelmünket. Milyen most a föld, és milyen lesz később, ha nem óvjuk meg. A jövő örökségét mutatja meg a két művész? A jövő öröksége elkerülhetetlen? Mintha erre a kérdésre adnának választ a Vajda Lajos Múzeumban Baksai József Paradicsom töredék című, finom rajzolatú, legújabb akvarelljei. A teljesség igézete egyben töredék is, mivel a teljesség elérésének lehetetlenségét is magában hordozza, vagyis az Édenkert elvesztésének megtapasztalását. Nagy Barbara kertje (Ösvények a kertben, Vajda Lajos Múzeum) a művészi lét színtere, az alkotómunkának és magának a művészetnek is a szimbóluma. Strukturált barázdájú, metszett, fekete fatáblái jelzik, hogy ember és természet viszonya gondolati síkon is létezik, és megkerülhetetlen.

A kert elvont felfogásától haladunk a kert valódi létéhez, ha a kert valódiságát emlékek hívják is életre. A száradó ruhák. Nem a padláson, hanem a kertben. Németh Ágnes installációja (Örök kert, Vajda Lajos Múzeum kertje) a szabad ég alatt száradó, kiteregetett ruhák otthonos, megszokott látványára épít. Az idő múlását érhetjük tetten, ezek a ruhák csak az emlékeinkben élnek, száradnak a kötélen. Kik viselték ezeket a ruhákat? Akik viselték, azok nevére, alakjára emlékszünk, emlékezhetünk, emlékezni kell? A színes, csillogó, merev plexilapokból készült, kötélre csíptetett, hétköznapi, egyszerű ruhadarabokra figyelnünk kell, magukhoz vonzzák az emberi tekintetet. Mintha Nápolyban vagy olasz faluban járnánk, száradó ruhák fölött, alatt, és nyár van. Minden olyan gyorsan szárad, és a napfény az öblítő, a finom illatok teremtője.

Imre Mariann kiállításának címe: Mulandóság rögzítése. Lecsupaszítva (Ferenczy Múzeum). Csobog a víz, amely hűs és áttetsző. A lecsupaszított karácsonyfa a belső teret idézi, a múltat, amely talán sohasem létezett, csak az emlékeinkben. A csontváz-karácsonyfa tűleveleit a művész a padlóba és a falba ölti, törzséből új objektet készít. Ritkaság számba megy, hogy kivarrt betonkavicsot láthatunk, a víz nyomát rögzítve a kőben. Pőreség ez és egyszerűség, az élet jelét fedezhetjük fel ezekben a gesztusokban. Ez csak ember által létezhet, ami túlmutat a halálon is, időtlenséget hordoz. Az idő, mint hordalék.

Mátrai Erik megvalósította a kilátót, mert a kertből szeretünk kilátni, rálátni a szomszéd kertjére, asztalára (Kilátás, Czóbel Múzeum). Egy viszonylag zárt térben elhelyezett installációja hasonlít az idei velencei biennálén kiállított magyar műre, mindkettő az égbe tör, föl és föl. Föl-földobott kő időnként azért visszahull. Ki megy fel, és úgy jön-e vissza, ahogy felment? Vagy már le sem jön, mert nem akar lejönni? Magasles, hol van a fegyver? Hol van a vaddisznó? Halász Károly Magasles című sorozata is eszembe jut (acb Galéria, 2016). Halász sorozata még bizonytalanságot, feszültséget sugallt, Mátrai kilátója is geometrikus szerkezetű, a sík és a tér viszonyára épül, a magabiztosság élményével kecsegteti, aki felmászik a tetejébe, ahonnan a városra, annak templomtornyaira és háztetőire egészen különleges rálátás nyílik

Nem kertet idéz meg a Művészet Malomban látható Bašeski Asphyxia című új munkája. A mű címének jelentése: álhalál, oxigénhiányos állapot, fulladás. A monumentalizált fej egyszerre szembesít a semmibe hullás mélyen személyes pillanataival és általános emberi dimenziókkal. A levélhullással, a halállal is. Boros Viola fekete föld karéja (hantja) lélegzik, nem hull a semmibe. Boros Viola kertjébe képzelem Bašeski művét, ahol talán levegőhöz jut.

Art Ante Portas (1968–2018), tiszteletadás a Szentendrei Szabadtéri Tárlat előtt. Fél évszázaddal ezelőtt fiatal, autodidakta képzőművészek (köztük efZámbó István, feLugossy László) úgy döntöttek, hogy a szentendrei Templomdombon, a szabad ég alatt teremtenek maguk és sorstársaik számára kiállítási lehetőséget. Ez a döntés a korszak egyik legfontosabb gesztusa volt: a szabadság valóságos perspektívájának megteremtése a pártállami diktatúrában, amely ezt a kifejezést olyan módon tette politikai szlogenné, hogy eredeti jelentésétől megfosztotta. 2018. június 24-én délelőtt tíz és tizenkét óra között 70 mű került fel a templomdomb falára, a szabad ég alá, régiek és újak, az ősöktől és a fiataloktól is. Örömteli találkozásokat láthattam, volt mire emlékezni. Kövek és falak között. Kert nélkül is. Egy vadhajtásra.

 


Címke: , , , , , ,
2018.09.20 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Előbb-utóbb megtörténik velünk. Hogy összedől a világ. Vagy úgy tűnik, hogy össze fog dőlni. Nem dől össze. Az idő fontos tényező. Sok múlik egy másodpercen is. A kvantumfizikában. Előtte még nem létezett valami, és egy másodperccel utóbb már igen. Mintha azt mondanánk, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt semmi baj. Wurmtól virtuális műveket látunk. Mint amikor félkészen veszünk át egy lakást, és nekünk kell azt befejezni. Nincs megállás […]

>>>
2018.09.19 - tiszatáj

FELUGOSSY LÁSZLÓ: NEM∏SKÓTA SZERELMES VAGYOK A LAPTOPOMBA
Felugossy László Nem∏skóta szerelmes vagyok a laptopomba című kötete 2014-ben látott napvilágot a MissionnArt Galéria gondozásában. A kötetben a szerző megjelölése alapján versek, szövegek, buborékok találhatók. Már a fedőlapon a Felugossyt ábrázoló fénykép is jelzi, hogy ebben a kötetben nem hagyományos költészettel fog találkozni az olvasó…. – BÉKÉS IZABELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

BENCZÚR EMESE KIÁLLÍTÁSA A MODEM-BEN
Játék, (ön)irónia, szembesítés, az igazság keresése vagy mindezek egyszerre? A Munkácsy-díjas képzőművész reprezentatív kiállítása az értelmezés, látszat és valóság kérdését helyezi a középpontba… – GALAMBOS ÁDÁM ÍRÁSA

>>>
2018.09.18 - tiszatáj

90 ÉVES DEBRECZENI TIBOR
Mi a titka az összetartó erőnek? Az, ami kellene, hogy nemzeti minimum legyen, „nagyban” is. A haza szeretete, a magyar nyelv és irodalom tisztelete, a közösségi értékek fontosnak tartása. Sajátos vonása a csapatnak a „Játszó ember” megjelölés. D. T. – így nevezi önmagát a Kör alapítója és vezetője, a drámapedagógia hazai megalapítója, hiszen valóban ő a Magyar Drámapedagógiai Társaság létrehozója – az aktív szerepjátszást alapvető fontosságúnak tartja. Homo ludens… – BOTOS KATALIN ÍRÁSA

>>>
2018.09.17 - tiszatáj

Egy kis morgolódással kezdeném: úgy látszik, hogy a központozásmentes nyelvhasználat megjelent magyar filmcímben – értem én, hogy idézet egy kommentből, de akkor sem szerencsés ilyen látványos helyen kerékbetörni a magyar nyelvet… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.15 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS ANDREI ROSETTIVEL
Szeptember 22-ig még megtekinthető a NOIMA15 nevű művészeti csoport tárlata a Román Kulturális Intézet kiállító termeiben. A csoport összes tagja főiskolát végzett képzőművész, szinte mindegyikük egy eltérő nyelvezetet beszél: a plen-air látásmódot használják, viszont számukra a nyitott tér vizsgálata nemcsak a színekre, hanem a színspektrumokra, a régi mesterek munkáinak, technikáinak vizsgálatára, az alapvető jellegzetességeik felhasználására is kiterjed… – JUHÁSZ BÁLINT INTERJÚJA

>>>
2018.09.12 - tiszatáj

KENYERES BÁLINT FILMJE
A Tegnap Kenyeres Bálint egészen különleges nagyjátékfilmes bemutatkozása: tíz évvel az utolsó kisjátékfilmje után készült el. Ráadásul a rendkívüli elsőfilmes vállalkozásról van szó, hiszen a Tegnap soknemzetiségű produkció, amelynek stábjában csupán néhány magyar van (például a nagyszerű Fillenz Ádám), legalább két világsztár (Vlad Ivanov és Joanna ter Steege) szerepel, a helyszínek kivétel nélkül Magyarországon kívüliek… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.09.12 - tiszatáj

KULCSÁR-SZABÓ ZOLTÁN: SZINONÍMIÁK. KÖZELEDÉSEK HEIDEGGERHEZ
Érdemes kicsit elidőzni a címnél és az alcímnél. Szinonímiák. Ugyanaz és más, azonosság és különbség. Közelség, szomszédság, rokonság, mégis távolság és idegenség. A görögben közös név, egymás melletti, együttes, összetartozó megnevezései valaminek, nagyjából ugyanannak ‒ de tudjuk, hiszen írás, s legkivált talán fordítás során rendre mélabúsan vagy kétségbeesetten tapasztaljuk, hogy mégis egészen másnak… – SIMON ATTILA KRITIKÁJA

>>>
2018.09.10 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS A CSAKNEKEDKISLÁNY ZENEKARRAL
Tavaly répával záporozták meg a közönséget, idén őket fenyegette eső, ráadásul ajándék lovaskocsis-akusztikus koncerttel kenyerezték le a Malomfesztivált csak azért, hogy felléphessenek. Ők a Csaknekedkislány zenekar. – FÖLDESI CSENGE INTERJÚJA

>>>
2018.09.07 - tiszatáj

SUMMER 1993
Önéletrajzi ihletésű munka az eddig rövidfilmeken dolgozó, 1986-os születésű Carla Simón nagyjátékfilmes debütje. Film-memoárnak hívja a tavalyi, Goya-díjakkal és a Berlinalén a legjobb elsőfilmesnek járó zsűridíjjal honorált Summer 1993-t. Erőteljes szubjektivitáson nyugvó műve nemcsak már-már transzcendens húrokat pengető karakterdráma, de remekül illeszkedik a spanyol filmtörténetet olykor nagyban reformáló gyerektrauma-mozik sorába is… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő