12.10.
| Nemzetközi koreográfusokkal érkezik Szegedre a Közép-Európa Táncszínház >>>
12.02.
| Magashegyi Underground szimfonikus koncert új műsorral >>>
11.29.
| Sass Sylvia a „Krinò” vendége >>>
11.24.
| „mérem a téli éjszakát” – József Attila gondolatvilága versben és értekező prózában (Konferencia) >>>
11.23.
| Rising Stars: ismét a fiatal tehetségeké a Müpa >>>
11.23.
| A gyerekirodalom nagykorúsítása >>>
11.23.
| Katona József Színház – Életrajz-változatok Takács Zsuzsára >>>
11.22.
| Megálló – Petrács Gábor Réteg, rétegződés című kiállításának megnyitója >>>
11.22.
| Ferenczi Gyuri és Lóci egy-egy kultikus lemezről szakért >>>
11.20.
| Mindig más… – Jenei Gyula verseskötetének bemutatója >>>
11.14.
| Más közösségek nyitottságára tanít a belvárosi galéria >>>
11.06.
| 11 óra álmodozás Ravel és Debussy zenéjének bűvöletében >>>
11.06.
| SZNSZ – Hernádi Judit és Kern András Szegeden >>>
10.30.
| Kábé23 – a Kerekes Band első majdnem két és fél évtizede már előrendelhető! >>>
09.27.
| „Emlékek helyett mobiltelefonom volt” >>>
08.27.
| A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Drámapályázatot hirdet >>>
08.25.
| Megtartotta első kisszínházi bemutatójának olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.22.
| Megtartotta első olvasópróbáját a Szegedi Nemzeti Színház >>>
08.20.
| Kezdődik a bérletértékesítés a Szegedi Nemzeti Színházban >>>
08.07.
| Ismét pályázatot hirdet a Kortárs folyóirat >>>

Bende Tamás, Koman Zsombor, Nemes Z. Márió, Frank O’Hara, Sylvia Plath, Szálinger Balázs, Szeles Judit, Szunyog Ágota, Tandori Dezső versei
Balogh Dávid, Bátyi Zoltán, Hidas Judit, Milorad Pavić prózája
Tanulmányok a 100 éve lezárult I. világháborúról
Diákmelléklet: Takács Zsuzsa költészetéről
Fotók Müller Miklósról

>>>

Öt héten át 65 helyszínen közel 300 programmal várja az egyetem és Szeged közösségét a 23. Őszi Kulturális Fesztivál. A programsorozat kínálatában komoly- és könnyűzenei hangversenyeket, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, színházi előadásokat, kiállításokat, irodalmi-közéleti beszélgetéseket is találunk. A fesztivál október 1-jén látványos fényfestéssel nyílik. A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati […]

>>>

Az édenkert nyomában
2018.07.03 - tiszatáj

AZ ARTCAPITAL KIÁLLÍTÁSSOROZATRÓL

Art Capital, Szentendre ▪ 2018. június 9-24.

Rita Ackermann ▪ AES+F Monika Baer Žarko Bašeski ▪ Berszán Zsolt ▪ Birkás Ákos ▪ Tim Eitel Elena Kovylina ▪ Erik van Lieshout Joana Malinovska ▪ Angelika Markul ▪ Mohau Modisakeng ▪ Nádas Péter ▪ Yoko Ono Daniel Richter Kamen Stoyanov ▪ Szűcs Attila ▪ Vincze Ottó és sokan mások

 

Abafáy-Deák Csillag: Kert-keringő 

Újra az összművészet ünnepe Szentendrén. Az ArtCapital kiállítássorozat hívószava 2016-ban az idő volt, majd tavaly az idő témából a térbe léptünk, vándoroltunk, az otthon és otthontalanság hívószavát feldolgozva. Nincs nyugtunk idén sem, az Édenkert nyomában indulunk, vándorolunk, keressük, talán meg is találjuk, hogy aztán újra elveszítsük. Keressük a saját kertünket, égen és földön, vízen és szárazföldön, keressük helyünket a természetben, az összhangot önmagunkkal, a kerttel, a világgal.

Az idei, június 9-én megnyílt fesztivál a kert fogalmát járja körül 24 kiállítással, 52 programmal, 136 művésszel várta és várja a látogatókat Szentendrén, a képzőművészet magyar fővárosában. A kiállítások, a változatos képzőművészeti, irodalmi, zenei és családi programok mind-mind az elveszett és újrateremthető Éden, a magányos elzárkózás, a művészi feltöltődés, a sokszínű kibontakozás lehetőségeit kutatják, színes példákat hozva a számtalan lehetőségre, ami egy kertben várhat ránk hazai és külföldi művészek alkotásaival.

A Bizottság-Ligetben most már hiába keressük Szabó Ottó Eltévedt űrhajósát, aki 2017-ben, mint egy óriási, mesebeli, páncélos lovag bolyongott, nem találta otthonát. Az idén három művész, a Művészet a szabadban címen meghirdetett pályázat nyerteseinek köztéri alkotásait láthatjuk. Csurka Eszter A víz emlékezete című organikus szobra, magasba törő, ágazó- bogazó figurája egyedi technikával, a víz alatt készült, a víz, mint minden élő alapanyaga magában hordozza a víz formázó erejét. Nagy Barbara Kert-Hálózatok című műve miniatürizált üvegházaival, összekötve egymással, mint galambdúcok sorakoznak, a vágyott kertre utaló szövegidézeteivel szólnak hozzánk. A galambdúcokból a szó nem száll el. Tóth Eszter Kerti locsoló-ja, egyszerűnek tűnő figurája ellenére több értelmet hordoz, nem csak egy pop art gag, a fémből kialakított szobor, ahol a kifolyó víz is fémből formázott (fémszalagja finoman meghajlik, mint egy hullám), vagyis nem folyik, nincs víz, csak imitáció, a vízsugár kalitkát is formáz, ember nagyságú, bebújhatunk a víztelenségbe.

Mátrai Erik a Czóbel Múzeum udvarán Kilátás című hatalmas, fából felépített, megmászható magaslese meglepetés azoknak, akik ismerik eddigi munkáit, fényinstallációit. Itt is a fényt keresi, lehetőséget biztosít a látogatóknak, hogy eddig soha nem látott perspektívából szemlélhessék a várost, a háztetőket, Szentendrét, és a szándékosan szűk udvarban felállított építmény segítségével kitörjenek a bezártságból, több fényt kapjanak, szinte megvilágosodjanak.

Berszán Zsolt a Kmetty Múzeumban fekete és vörös szilikonból alkotott objektjei a fákra, növényekre tapadnak, mint terjedő, burjánzó rákos sejtek lepik el, beépülnek az élő szervezetbe, élősködnek. A kiállítás címe: A bomlás virágai. Az élet virágai, leszakítani nem lehet őket.

Horváth Éva Mónika kiállításának címe: Látnivalók az emberkertben (Barcsay Múzeum). Az emberek, mint szőlőfürtök, izgalomban, feszültségben. Tömeghatás. Mintha a harmincas években lennénk, ahol Scheiber Hugó a porondmester, aki az 1910-es években stílusát a német expresszionizmus befolyásolta, így alakította ki új stilizált szín- és formavilágát. Itt a pálya, a stadion a főszereplő, míg Scheiber legismertebb inspiráló miliője, a jazzkorszak mulatója. Horváth Éva Mónika alkotásaiban szín- és formarapszódia lesz a drukkerek tömegéből. Arctalanság, az egyé válás groteszk világa. Egy lélek, egy test. Testetlen tömeg, egy lélekkel.

Yoko Ono WishTree (Kívánság fa, Kmetty Múzeum) című installációja aktív közreműködésre szólítja fel a látogatókat, hogy fogalmazza meg kívánságát, egy cetlit akasszon fel a fára, ezek levelekké válnak, átvitt értelemben is, üzenetek, a reménység üzenetei, mert amíg vannak kívánságok, tervek, addig nem veszett el semmi. Az olajfa, amelyet a Kmetty Múzeum előtt állítottak fel és egyre szaporodnak rajta a felaggatott levelek, emlékeztetnek a Dohány utcai Zsinagóga Holokauszt-emlékparkban, a Varga Imre által tervezett, szomorúfüzet mintázó [fém] alkotásra, ahol a Holokauszt áldozatainak emlékműve levelein a holokauszt mártírjainak neveit örökítette meg.

A hortus conclusus,(Ámos Imre-Anna Margit Múzeum) az elzárt kert fogalmát értelmezi. A kert haszon- vagy dísznövények termesztésére szolgáló, bekerített terület. A kiállítás a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből mutat be válogatást. A festmények egyik legfontosabb ihletője Szentendre és a művésztelep kertje volt.

Boros Viola az elmúlt években minden évszakban megfestette kertjének látványát. Az Ilosvai-gyűjtemény kiállítótermében megépített Saját Éden című tárlatán (Czóbel Múzeum) hatalmas a kert-pannói több modulból álló képek, amelyek – a nagy egész mellett – önmagukban is izgalmasak. Akár egy labirintus, ahol vakon is kószálhatunk, érezzük a virágok illatát, a csendet, sejtelmes neonfényeket, feketeséget, földet. Égi és földi utazáson érezhetjük magunkat. Körforgás ez, változások sorozatával, párhuzamokkal, valóságos növényekkel kiegészítve. A belső én és a külvilág rejtélyes, titkos összekapcsolódása, zenei ritmusokkal, a vadon hívó szavával, egyben öröm és játék is ez, emlékezés és visszavágyódás a harmónia, a világába. A kiállítótér utolsó traktusában megelevenedik az éjszaka, a természet új perspektívából látható, ahol elveszítjük félelmeinket.

Ionel Mihai Stabil című szobor együttese (rőzsehalom) az élet és az élő test törékenységét, kuszaságát, ragadja meg (Barcsay Múzeum). A műben az a groteszk, hogy a csupasz, levél nélküli faágak hajlítva vannak, át- és körbejárhatók. Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske… jut eszembe a mondóka. Itt nincs aranykapu, csak pőre ágak jelzik az idő múlandóságát, ridegségét. A felnőttkor meséjét, tapasztalatát és kétségeit fogalmazza meg a mű, mert nem von éles határt az ember, mint lény és a természet, mint anyag között. Lidércek táncát látnám, a halál előtti utolsó táncot? Nincs düh, nincs harag, csak egy tánc a kedvessel, mint az Andersen mesében, ahol a lidércek egy adott órában, egy adott pillanatban emberré lehetnek.

Átkelünk az életen át, amely időnként lehet sivatagon átvezető, lehet tengeren hánykolódó csónak. Út valahová, valaminek a reményében. Áthallásos a kiállítás a Szentendrei Képtárban, egy megbolydult méhkasra hasonlító világban, emberek százezrei kelnek útra, kockázatos útra, mert nem biztos, hogy élve megússzák az út viszontagságait, csapdáit. A dél-afrikai Mohau Modisakeng Magyarországon első alkalommal állít ki, a Velencei Biennálén két alkalommal képviselte hazáját. Kiállított munkáiban saját testét és tudatát térképezi fel.

A Művészet Malomban Bašeski Asphyxia című munkája nem rokona Munkácsy Ásító inasának. Ha rokonságot említettem, akkor inkább Ciprian Mureșan, Az ötéves terv vége című installációját említeném meg, a figura kiszolgáltatottságát, sorsszerűségét. Az utolsó lehelet a harc fel nem adására, a lehetetlen megkísértésére is utal monumentalitásával, expresszíven. Lélegzetünk is eláll, amikor megpillantjuk a figurát.

Nincs több titok! címmel láthatunk válogatást Gerő László gyűjteményéből a Művészet Malomban. Ez a kiállítás az Art Capital bónusza. Impozáns művek sorakoznak a termekben, lehetetlen felsorolni a művészek neveit. Önző módon a magyar művészeket keresem. Bak Imre, Birkás Ákos, Csákány István, Gőbölyös Luca, Hajas Tibor, Halász Péter, Hencze Tamás, Kaszás Tamás, El Kazovszkij, Kicsiny Balázs, Klimó Károly, Konok Tamás, Mulasics László, Nádler István, Németh Hajnal, Sugár Gyula, Szabó Ottó, Szarka Péter, Szücs Attila, Tarr Hajnalka, Várnai Gyula. Ritka pillanat, hogy egyszerre lehet látni őket.

Bp. Szabó György – Palotai Gábor Talált pixelek című kiállítása a Ferenczy Múzeumban látható. Rendszert alkotva építenünk kell egy várost magunkban, amely már nem létezik,  lehet, nem is létezett. Rozsda Endre architektonikusan felépített struktúrái és örvénylő színek ritmusai jutnak eszembe, terei rendkívüli részletgazdagságú mikrokozmoszokat hordoznak magukban, feloldva a valóságot a képzeletben. Palotai Gábor műveit látva várostervezők leszünk, mondjuk a pun háborúk után újra kell építenünk Karthágót. Ám itt nincs rom, töredék, csak pixelek vannak. A hálózat csapdájában vagyunk. Mintha a Mátrix című filmben járnánk, egy szokatlan és számunkra ismeretlen világban. Virtuális és reális élmény fonódik össze. Nem tudjuk eldönteni, hogy mindez csak az agyban játszódik le, vagy mégsem csak ott. Dizájn és pixel kötődik egybe, egy időben és egy térben, a nagyvárosi léthez kapcsolódó terek, érzések, benyomások, hálózatok újrafogalmazásával. A videofilmet látva nem tudjuk eldönteni, hányadik emeleten járunk-kelünk, a föld alatt vagyunk, valamelyik metró alagútban, vagy csatornában. Korunk modern Odisszeája ez. Bp. Szabó György is mítoszokat alkot. Elhagyott, talált, kapott tárgyakból, hulladékokból figurákat hoz létre és ezekhez narratívákat teremt.

Nádas Péter fotóit Valamennyi Szentendre címmel láthatjuk. Szentendre épületeiről, képzőművészeiről és hétköznapi lakóiról a hatvanas években több fotósorozatot készített. A magángyűjteményekben őrzött, ritkán látható felvételekből most az ArtCapital keretében látható válogatás a Szerb püspöki templom Alkotmány utcai kerítésén.

Az Ámos Imre – Anna Margit Múzeumban láthatjuk Szabó Klára Petra – Szvet Tamás Organika című intermediális és interaktív kiállítását. Egyik videón új Szüszifoszt látunk, női alakban, nem a hegyre gördít sziklát, hanem ás, mélyre, nagyon mélyre, és mégis egy helyben marad. Milyen kert ez? A két művész interaktív fényinstallációjának a néző is része lehet, aktív társművésszé válhat, saját testével alakíthat az alkotás színárnyalatain.

Az ArtCapital fesztivál hivatalos programja június 24-én, az Art Ante Portas szabadtéri kiállítással, valamint feLugossy László könyvbemutatójával zárult. A kiállítások többsége szeptember 2-ig látogatható. Mindenütt megtalálható a városban az ArtCapital katalógusa, zsebméretű formátumban, ebből szabadon tájékozódhat és választhat a látogató a programok közül, minden szükséges információt megtalál benne. Zöld színű, keressétek.

 

 

 

Kölüs Lajos: Léteznek-e még vadkertek?

Tilos mások kertjében járni, most mégis ezt tesszük, elfelejtjük, hogy tilos. Nem királyi kertekben járunk, nem vagyunk vadorzók, de Robin Hoodok sem. Nem akarunk igazságot osztani vagy keresni. A művészetek kertje tágas, levegős, zajos, illatos, olykor bűzt áraszt, a lehullott, rothadó gyümölcs, elhullott állat szagát. Egy kilátó is lehet kert, ha egy ház ablakai veszik körül. A művészet provokál is, hol van az intimszféra határa, meddig terjed a szabadság? A kert olyan, mint egy tükör, hiába nézünk bele, nem mindig fogadjuk el azt, amit mutat. Különböző kerteket látunk, mesebelieket, groteszkeket, virtuálist, fantasztikust, sosem voltat és mindig létezőt. A városi emberek közül kevesek birtokolnak kertet, kevesen mondhatják el, paradicsomban élnek. Hobbykertet hozunk létre, hogy megteremthessük a kert illúzióját. A mostani ArtCapital a bennünk lévő kert hiányáról, a kert valóságos és vágyott hiányáról szól, a létező kert szépségéről, miként is lehet a kert a szabadság, az öröm és játék színtere, jelképe.

Szentendre főterén nincs kert, de szabad a fűre lépni, elkerített terület, zöld kanapéval, az ArtCapital logójával, zöld és csíkos nyugággyal. Egy kis területen nincs kockakő, igaz, kockahast is ritkán látni, annál több turistát. Ez a főtéri anziksz (tájképes levelezőlap) is jelzi, hogy az idei ArtCapital a természet és az ember kapcsolatát állítja a középpontba. Kertről kertre járhatunk, közel a Duna, közel a zöld felület, a vágyott harmónia. Az ArtCapital a kert értelmezését nem szűkíti le a Paradicsomra, az emberi lét és élet helyét keresi a kert fogalmán keresztül. Így lesz vesszőfonatból kerítés és emberi forma (Ionel Mihai, Barcsay Múzeum), lesz eggyé ismét női és férfi test, Platónig visszalépve (Rabóczky Judit, Judith, Kovács Margit Kerámiamúzeum, belső udvar). Modern világunk múltját láthatjuk ebben a női figurában, és azt a törekvést, hogy a nemek közötti társadalmi szakadék ne váljon áthidalhatatlanná. A férfi maradhasson férfi, a nő lehessen nő, csak másként, mint ahogyan mai szerepükben elgondoljuk, megtapasztaljuk. Rabóczky Judit első köztéri szobra megrendelésre készült, ide, Szentendrére. A bibliai Judit zsidó özvegyasszony volt. Rabóczky meztelen női figurája (emberszörnye) nem tűnik védtelennek, hanem ellenkezőleg, magabiztosság árad a testtartásából. Hátsó nézetből férfinak is gondolhatjuk. Ez a nő ölni is tudna, vetődik fel bennem a kérdés. Nem tudok sem igennel, sem nemmel válaszolni. Kész a küzdelemre, bárki ellen, kész az életre, ám kész a halálra is. Egy ragadozó, aki védi kölykeit, pulyáit. A puha, zöld gyeppel borított régi kert sem oldja a női figura (test) belső feszültségét, inkább növeli, kiemeli a nő fölhorgadó büszkeségét és kiszolgáltatottságát.

A Barcsay Múzeumban látható Ionel Mihai kiállítása, amelynek címe: Stabil. A galaxisok őrzői filmben beszélő és élő fa szerepel. Előbb Groot, majd halála után fia, Kicsi Groot. Mindkettő élőfára emlékeztető lény. Milyen érzés egy nagyon magas, folyton mérges fának lenni egy filmben? Milyen érzés olyan kertben járni-lenni, ahol fákká transzformálódó néma emberi figurákat és egy roncsolt felületű női torzót járhatunk körbe?  Ionel Mihai alkotása faágakból, vesszőkből s különféle – mogyoró, gyertyán és dió – faanyagokból készült. Labirintus. Szeretném, ha vadalmafa lennék! – jut eszembe J.A. versének címe, minden pátosz nélkül. Sehol semmi bú, szenvedés/ S a mosolygó fejeket nem/ Bántaná az elköltözés.

A kert a szabadság helye, kivételes hely, amit nem lehet magára hagyni, művelni kell, miként az emberi kapcsolatokat is. A kert kapcsolódás is, a hozzá vezető úttal, ösvényekkel. A kert lehet egyetlen lépés is, mondjuk egy balkonon, erkélyen. Sőt az emberben is ott a kert, tüdejében, szívében, vérkeringésében, sőt salakjában is, mert ne legyünk prűdek, trágyázni is kell a kertet, ha azt akarjuk, hogy zöldelljen. Zöldülni fog. Ha ősszel sárga leveleket és csupasz fákat is látunk a kertben.

Yoko Ono kívánságfája Szentendre főterén nagyon jó ötlet, miként régebben a kulcsok hajója (Chiharu Shiota – Emlékeső), lehet hozzá csatlakozni, kívánni valamit, és nem kell ezért a Siratófalig zarándokolni. A hatvanas évekbeli konceptjeiből készült bronzba öntött, muzealizált műtárgyakat, kalligrafikus munkákat és fotókat állított ki a Kmetty Múzeumban. Mintha egy egyiptomi piramis belsejében járnánk, ahol Anubisz tűnik fel, az alvilág és a holtak oltalmazója. És látjuk a kapcsolatot Boros Viola kertjével, a sötét földkaréjjal. Felvilág és alvilág, ég és föld kapcsolódását.

Berszán Zsolt piros színe a vér színe, egyben a halál színe is, mert a küzdelemre utal, egyben a születésre is (A bomlás virágai, Kmetty Múzeum). Kibontott beleknek tűnő objektje a földi lét végességét jelzi, a pusztulást. A romlás virágait (Charles Baudelaire) úgy idézi meg, hogy nem is látjuk a macska tetemét az úttesten. Expresszív kiállítás, ha textúrájában talán közönséges is, de a fa nedvét, enyvét megjelenítő formája jelzi, itt többről van szó. Idegen testként ékelődünk be a természet közegébe, világába, vagy szervesült módon akarunk eggyé válni a természettel?

Mint egyik láncszem a másikba, úgy kapcsolódnak össze a kiállítások, helytől és időtől függetlenül. A Barcsay Múzeumban Angelika Markul és iski Kocsis Tibor tárlatát (Remix of Damage) láthatjuk. A kiállított művek a természetbe beavatkozó ember vétlen és vétkes pusztítására irányítja figyelmünket. Milyen most a föld, és milyen lesz később, ha nem óvjuk meg. A jövő örökségét mutatja meg a két művész? A jövő öröksége elkerülhetetlen? Mintha erre a kérdésre adnának választ a Vajda Lajos Múzeumban Baksai József Paradicsom töredék című, finom rajzolatú, legújabb akvarelljei. A teljesség igézete egyben töredék is, mivel a teljesség elérésének lehetetlenségét is magában hordozza, vagyis az Édenkert elvesztésének megtapasztalását. Nagy Barbara kertje (Ösvények a kertben, Vajda Lajos Múzeum) a művészi lét színtere, az alkotómunkának és magának a művészetnek is a szimbóluma. Strukturált barázdájú, metszett, fekete fatáblái jelzik, hogy ember és természet viszonya gondolati síkon is létezik, és megkerülhetetlen.

A kert elvont felfogásától haladunk a kert valódi létéhez, ha a kert valódiságát emlékek hívják is életre. A száradó ruhák. Nem a padláson, hanem a kertben. Németh Ágnes installációja (Örök kert, Vajda Lajos Múzeum kertje) a szabad ég alatt száradó, kiteregetett ruhák otthonos, megszokott látványára épít. Az idő múlását érhetjük tetten, ezek a ruhák csak az emlékeinkben élnek, száradnak a kötélen. Kik viselték ezeket a ruhákat? Akik viselték, azok nevére, alakjára emlékszünk, emlékezhetünk, emlékezni kell? A színes, csillogó, merev plexilapokból készült, kötélre csíptetett, hétköznapi, egyszerű ruhadarabokra figyelnünk kell, magukhoz vonzzák az emberi tekintetet. Mintha Nápolyban vagy olasz faluban járnánk, száradó ruhák fölött, alatt, és nyár van. Minden olyan gyorsan szárad, és a napfény az öblítő, a finom illatok teremtője.

Imre Mariann kiállításának címe: Mulandóság rögzítése. Lecsupaszítva (Ferenczy Múzeum). Csobog a víz, amely hűs és áttetsző. A lecsupaszított karácsonyfa a belső teret idézi, a múltat, amely talán sohasem létezett, csak az emlékeinkben. A csontváz-karácsonyfa tűleveleit a művész a padlóba és a falba ölti, törzséből új objektet készít. Ritkaság számba megy, hogy kivarrt betonkavicsot láthatunk, a víz nyomát rögzítve a kőben. Pőreség ez és egyszerűség, az élet jelét fedezhetjük fel ezekben a gesztusokban. Ez csak ember által létezhet, ami túlmutat a halálon is, időtlenséget hordoz. Az idő, mint hordalék.

Mátrai Erik megvalósította a kilátót, mert a kertből szeretünk kilátni, rálátni a szomszéd kertjére, asztalára (Kilátás, Czóbel Múzeum). Egy viszonylag zárt térben elhelyezett installációja hasonlít az idei velencei biennálén kiállított magyar műre, mindkettő az égbe tör, föl és föl. Föl-földobott kő időnként azért visszahull. Ki megy fel, és úgy jön-e vissza, ahogy felment? Vagy már le sem jön, mert nem akar lejönni? Magasles, hol van a fegyver? Hol van a vaddisznó? Halász Károly Magasles című sorozata is eszembe jut (acb Galéria, 2016). Halász sorozata még bizonytalanságot, feszültséget sugallt, Mátrai kilátója is geometrikus szerkezetű, a sík és a tér viszonyára épül, a magabiztosság élményével kecsegteti, aki felmászik a tetejébe, ahonnan a városra, annak templomtornyaira és háztetőire egészen különleges rálátás nyílik

Nem kertet idéz meg a Művészet Malomban látható Bašeski Asphyxia című új munkája. A mű címének jelentése: álhalál, oxigénhiányos állapot, fulladás. A monumentalizált fej egyszerre szembesít a semmibe hullás mélyen személyes pillanataival és általános emberi dimenziókkal. A levélhullással, a halállal is. Boros Viola fekete föld karéja (hantja) lélegzik, nem hull a semmibe. Boros Viola kertjébe képzelem Bašeski művét, ahol talán levegőhöz jut.

Art Ante Portas (1968–2018), tiszteletadás a Szentendrei Szabadtéri Tárlat előtt. Fél évszázaddal ezelőtt fiatal, autodidakta képzőművészek (köztük efZámbó István, feLugossy László) úgy döntöttek, hogy a szentendrei Templomdombon, a szabad ég alatt teremtenek maguk és sorstársaik számára kiállítási lehetőséget. Ez a döntés a korszak egyik legfontosabb gesztusa volt: a szabadság valóságos perspektívájának megteremtése a pártállami diktatúrában, amely ezt a kifejezést olyan módon tette politikai szlogenné, hogy eredeti jelentésétől megfosztotta. 2018. június 24-én délelőtt tíz és tizenkét óra között 70 mű került fel a templomdomb falára, a szabad ég alá, régiek és újak, az ősöktől és a fiataloktól is. Örömteli találkozásokat láthattam, volt mire emlékezni. Kövek és falak között. Kert nélkül is. Egy vadhajtásra.

 


Címke: , , , , , ,
2018.11.20 - tiszatáj

BACON, FREUD ÉS A LONDONI ISKOLA FESTÉSZETE
Még a Frida Kahlo-kiállítás is látogatható, a Magyar Nemzeti Galéria máris tálcán kínálja legújabb tárlatán az egyetemes képzőművészet – talán nem túlzás állítani – egyik legfontosabb korszakát, a Londoni iskola fénykorát. A Magyarországon először látható időszaki kiállítás elsősorban Lucian Freud, Francis Bacon, Leon Kossoff és Frank Auerbach munkásságára fókuszál, de láthatók az iskola utódainak, a figurális festészet tehetséges kortárs alkotóinak munkái is…. – TÓTH EMESE ÍRÁSA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS PASS ANDREÁVAL
Sötét folyosón ülünk a Jurányiban, Andreának nem is olyan régen olvasópróbája volt, összekuporodunk a plakátok borította kanapén. Halkan, meghitt suttogással beszélgetünk az Eltűnő ingerekről, arról is, hogyan írunk drámát, várt és váratlan kihívásokról, és a borzasztó űrről… – DRUBINA ORSOLYA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MAGYARNÉ ANTAL NIKOLETTEL
A Magyarné Antal Nikolett tollából született Répa, retek, mogyoró című könyv az óvodások szorongásait hivatott oldani a logopédiai foglalkozásokkal kapcsolatban, feladatokkal és kedves illusztrációval segítve a mindennapos gyakorlást és fejlődést. A szakemberrel új könyve kapcsán beszélgettünk, ami az idén jelent meg a Manó Könyvek gondozásában… – MAKKAI-KOVÁCS KRISZTINA INTERJÚJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

A SZENT ÉS A FARKAS
Hiába jutalmazták az idei Cannes-i Filmfesztiválon a Legjobb forgatókönyvnek járó díjjal, a Csodákat dirigáló Alice Rohrwacher filmje mind hagyományos narratívával bíró dramedy-ként, mind szabálytalanságokra és főképp érzéki benyomásokra összpontosító szerzői műként is felsül. Dekoncentrált darab csírájában remek ötletekkel, ám annál slendriánabb kivitelezéssel… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.11.18 - tiszatáj

SECONDHAND (SZOVJETŰDÖK) AZ ÖRKÉNY SZÍNHÁZBAN
Újfent a múltfeldolgozás kedvelt színházi missziója jegyében indította az évadot az Örkény Színház. Bagossy László rendező és a köré gyűjtött, Kovács D. Dánielből, illetőleg a Színművészeti Egyetem hallgatóiból összeálló alkotócsapat Szvetlana Alekszejevics Nobel-díjjal jutalmazott könyvei alapján készítették el a Madách téri teátrum évadnyitó bemutatóját. A Secondhand – szovjetűdök című előadás az oroszországi posztszovjet létezés esszenciáját igyekszik színpadra vinni… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

A VIRÁG JUDIT GALÉRIA KIÁLLÍTÁSA
1904 és 1914 között az 1870-es és 1880-as években született képzőművész generáció a birodalmi Bécs és az elegáns München helyett inkább a kozmopolita Párizst választotta zarándokhelyéül. E nemzedék tagjai elsőként ismerkedtek meg a fauve-ok és a kubizmus fejleményeivel, használták fel művészetükben a francia főváros által nyújtott modern képzőművészeti újításokat. A mostani nonprofit tárlat nem a Magyar Vadak című 2006-os nagyszabású kiállítást akarja lemásolni, hanem a Nagybányai Művésztelep modernista generációjának első nagy sikereit szeretné bemutatni… – JUHÁSZ BÁLINT ÍRÁSA

>>>
2018.11.17 - tiszatáj

MOZART OPERÁJA A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZBAN
Minél pezsgőbb, szellemesebb, érdekesebb előadás a Figaro házassága Szentendrén, annál nehezebb lesz beilleszteni a Szegedi (Pécsi, Miskolci stb.) Nemzeti Színházba. Minél jobban illik a produkció egy kicsi szabadtéri színpadra nyáron, annál nehezebb lesz alkalmazni egy nagy zárt színpadra ősszel-télen. Elsőre jó ötletnek tűnik, hogy ugyanazt a produkciót vigyük be kőszínházakba, takarítsuk meg a díszletek és a jelmezek költségét, no meg a próbák egy részét. Valójában művészi értelemben komoly vérveszteséget okoz… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

SZERGEJ LOZNYICA FILMJE
A Donyeci történetek egy nagyszerű ukrán rendező friss témát érintő, zavarbaejtő filmje. Szergej Loznyica a 90-es évek közepén kezdte a filmes pályafutását. A dátum talán azért tűnik most beszédesnek, mert sokat elárul Loznyica elkötelezettségéről: ekkor a harmincas évei közepén jár, több foglalkozást kipróbál, és sok országban nagyon alaposan körülnéz. Ifjúkori eszmélkedése egyébként olyan területeken folyik, amelyek azóta önálló országokká váltak: a mai Belorussziában született, Ukrajnában és Oroszországban járt iskolában… – SZÍJÁRTÓ IMRE KRITIKÁJA

>>>
2018.11.15 - tiszatáj

MIKLOSOVITS LÁSZLÓ KÉPZŐMŰVÉSZ SZEGEDI KIÁLLÍTÁSA
Miklosovits a Tiszatáj Galéria falain egyedi műveket, főként tusrajzokat sorakoztatott föl. Ezek között találunk aprólékos mívességgel megdolgozott alkotásokat, nagyvonalúan, úgymond csuklóból feldobott vonalkölteményeket és lavírozott színes tus-festményeket is. Több grafikát gobelinszerű textúrával jelenített meg az alkotó, a finom vonalszövedékek szinte textil hatásúak. De érdekes, hogy a raszteres tónusokkal, térbeli illúziókat is sikerült kelteni s szoborszerű alakzatokat „faragni”… – PACSIKA EMÍLIA ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő