06.18.
| Én és a környezet >>>
06.28.
| A szegedi Metanoia Artopédia a Zsámbéki Színházi Bázison >>>
06.13.
| Törékeny papírkert a K.A.S Galériában >>>
06.26.
| Székely János Napok a Gyulai Várszínházban >>>
06.11.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál >>>
06.09.
| Magyar előadások a gyulai Shakespeare Fesztivál programjában >>>
06.08.
| Könyvhét – Szerzőink dedikálnak >>>
06.07.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget >>>
06.07.
| Koncertek, társasjáték és Lemezjátszó a II. Gárdonyi Pikniken >>>
06.07.
| Közel 600 jelentkezés jött a Táblaképfestészeti Biennáléra >>>
06.01.
| COURAGE-PAREVO nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>
04.25.
| Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze >>>
04.23.
| Siker útján az új szegedi papucs! >>>
04.20.
| 15 éve jelent meg először a magyar National Geographic >>>
04.18.
| Folytatódik az Aranyfeszt! >>>

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>

KIÁLLÍTÁSAJÁNLÓ A szegedi egyetemen több ezren végeznek évente, informatikusok, jogászok, tanárok – mondhatni, hétköznapi foglalkozást űző emberek. Ám különlegesen kreatív, intenzíven alkotó emberek is végeznek egyetemünkön: képzőművészek. A grafikusoktól, a festőkön át, a síküveggel dolgozó művészig. Az ő hétköznapjaikat sokkal nehezebb lehet elképzelni, mint egy kémikusét vagy tolmácsét, hiszen az […]

>>>

Migráns, kerítés, szirénszelfi
2018.05.03 - tiszatáj

Amikor tizenegyedikes diákjaimnak Adyt tanítom, mindig szakítok rá időt, hogy felolvassam és megvitassuk Kemény István kitűnő esszéjét: Komp-ország, a hídról. Nemcsak Ady Endrét lehet belőle jobban megérteni, hanem egy kicsit Magyarországot, és persze magunkat is. De most csak pár sort ragadok ki a dolgozatból: „Ha eltekintünk attól, hogy egy katasztrófa döntően megváltoztatja a világ és Európa közeljövőjét, akkor az én nemzedékemnek kemény kérdésekre kell válaszolnia most a huszonegyedik század elején: mit tudunk mondani az okos gyerekeinknek, hogy ne hagyják itt végleg Magyarországot? […] Van-e valami, amiért érdemes lenne itt maradnia a most felnövő nemzedékek legjobbjainak?”

Aktuális sorok! És nem csupán az utóbbi kormányzati ciklusokban időszerűek, ahogyan sokan láttatni akarják. Kemény 2005-ben írta ezt az esszéjében, vagyis a kérdés sokkal régebben és mélyebben gyökeredzik a rendszerváltozást követő magyar viszonyokban. Persze kitántorgók korábban is, mindig voltak. Az előző századfordulón is tömegek keltek útra, s várták az amerikás hajókat Fiumében vagy Hamburgban. A nyomortól menekültek, később a megkülönböztető törvények, a politikai megtorlások elől. Vagy csak jobb életre vágytak, világot akartak látni, kipróbálni magukat idegenben. Szegények voltak, reményvesztettek vagy éppen bizakodók. Kalandorok. Lehet, hogy a családjuk elől futottak messzire. Voltak, akik szerencsével jártak, mások visszajöttek, a legtöbbeket pedig elnyelte, fölzabálta az idegen. Az otthontalanság. És persze nem csak a magyarokat. Az Egyesült Államok tele van írekkel, németekkel, olaszokkal, újabban kínaiakkal, latin-amerikaiakkal.

Valamikor azt olvastam egy szociálpszichológiai könyvben, hogy a bevándorlóknak csak a negyedik generációja képes teljesen asszimilálódni. Úgy általában. Nyilván lehetnek, s vannak kivételek, de előttem a ditroiti magyar kolónia képződik meg távoli-távoli rokonok elbeszéléseiből: idegenbe szakadt magyarok, akik, vagy akiknek a felmenői még a nagy világválság idején hajóztak be New-Yorkba. Összetartottak. Csak úgy érezték magukat biztonságban. Volt magyar templom, magyar pap, magyar hentes, s bizonyára magyar orvos is. Nem is tanultak meg angolul. Legfeljebb néhány ottani szó épült be a magyar mondatokba. A gyerekeik már beszélték a másik nyelvet, mégis idegenek maradtak, házasodni is többnyire magyarokkal házasodtak. Nehéz és hosszú az út a negyedik generációig. Lehet, hogy a javakból több jut, de a lélek csupasz és kiszolgáltatott marad az új hazában.

Persze sok múlik az ember alkatán, eltökéltségén, ám mindig is gyanakvással fogadtam a sikertörténeteket, amelyeket a mai kivándorlóktól vagy a szüleiktől, a rokonaiktól hallani. Biztosan akadnak, akik megtalálták, megtalálják a számításaikat, talán a lelkük is megnyugszik, de a többség valószínűleg csak mosolyba csomagolja, amit valójában kudarcként él meg. Mert nehéz beismerni, hogy nagy tervekkel, reményekkel nekiindul valaki Ausztriának, Németországnak, Angliának, aztán kiderül, hogy kerítés van az emberek között akkor is, ha nem akarnak tudomást venni róla. Mindig egy kerítés valamelyik oldalán létezünk. Pontosabban: a kerítés bennünk van.

Tapasztalhattuk, tapasztalhatjuk, micsoda öntudattal gyüttmentezik le a helyi közösségek akárcsak a szomszéd megyéből odaköltözőket, románozzák az Erdélyből áttelepülő magyarokat. Ne legyenek illúzióink, ha az Alföld közepén születünk, nevelkedünk, a büdös életben nem lehetünk még pestiek sem, de a gyerekeink se. A magyar fővárosban boldogulni szándékozó vidékiek integrációja nem zökkenőmentes, és nem teljes. De a falvakban is könnyen rálegyintenek a bolond pestiekre.

Milyen lehet akkor a kivándorló magyarok élete? Az apró, a megszokhatatlan különbségek a szokásokban, mozdulatokban, ízekben, akcentusokban vajon hány generáció alatt oldódnak? Mikor sikerül elfelejteni az itthoni otthonos környezetet, a barátokat, a „Mikó-utca gesztenye fáit”?

Azokban az országokban, ahová honfitársaink vágynak és mennek, a különböző munkakörökben többé-kevésbé (ki)használható migránsok lehetnek csak, mert vannak a történelemnek és népléleknek lebonthatatlan, belső kerítési.

Ilyenkor ballagás, érettségi környékén mindig megkérdezem a végzős, okos gimnazistákat, hányan képzelik el az életüket külföldön leélni, s bizony durva az arány: a többségük már nem akar Magyarországon maradni. Azt hiszik, kint jobb életet kaphatnak. Hogy ténylegesen hányan váltanak majd hazát, még nem tudhatjuk. S azt sem, hogy a személyes életükben itthon vagy külhonban várhat rájuk boldogulás.

A fiatalokban persze biztatás nélkül is megfogalmazódik a vágy, motoszkál bennük a kíváncsiság, a kaland. A hit, hogy még bármi lehet. És ez természetes. Viszont furcsa nézni, hallgatni, olvasni a tanárok, ismerősök, kommentelők mondatait, tanácsait, amelyekkel szinte küldik, zavarják el az országból a fiatalokat, mondván, hogy mennének ők is, ha fiatalabbak lennének, ha beszélnének nyelveket, ha keresettebb szakmájuk lenne, ha nem kellene itthon gondozni a beteg szülőket, ha…

És persze ott a csábítás, a külföldön élő magyarok szirénszelfije. De hát messziről jött ember azt mond, amit akar. Azt hazudik. Lehet, hogy maga is elhiszi a hazugságait. Mert el kell hinnie. Tompítania kell a honvágyat, elnyomni az érzést, hogy ha van is piacképes szakmája, jó munkahelye, többet is keres, akár sokkal többet, mint itthon, azért mégiscsak egy kelet-európai migráns marad, akit munka után nem hív meg sörözni senki, legfeljebb egy másik magyar, egy másik kelet-európai migráns, és a szomszédokkal legfeljebb az udvarias köszönésig jut a kapcsolatteremtésben, és az albérletében egyedül van, vagy ha családdal költözött ki, akkor a család zárványában él, legfeljebb a kolóniáéban. És számolgathatja, hány év van még a negyedik generációig. A közösségi oldalakon az otthoni ismerősöket, híreket keresi, lájkolja, de fölteszi a szirénszelfiket, és talán maga is elhiszi, hogy minden rendben. Mert szüksége van az önigazolásra.

Önigazolásra persze nekünk is szükségünk van, akik maradunk, akik nem akarunk elmenni, akiknek még a magyar fővárosba se sikerülne integrálódni.

Ahogy egy boldogtalan emigráns, Márai Sándor írta egykor: „Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, miért?”

Jenei Gyula


Címke: , ,
2018.06.17 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS KEMÉNY ISTVÁNNAL
Június 12-én az Ünnepi Könyvhét keretében Kemény István volt a Grand Café vendége. Lúdbőr című esszé- és Nílus című verseskötete kapcsán a szerzővel Klajkó Dániel beszélgetett… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A FA ALATT
Piagőzös, melankolikus atmoszférát vitriolos, emberi gyarlóságokat feltérképező vonalvezetésre cserélt Hafsteinn Gunnar Sigurdsson. 2011-es dramedyje, az Either Way férfibúba csepegtetett őszinte életörömöt, míg legutóbbi filmje, a tavalyi A fa alatt drasztikusabb, komor hangütésű darab. Noha fekete komédiaként hivatkoznak rá, jóval több ennél… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

KÖNYVHETI BESZÉLGETÉS TÉREY JÁNOSSAL KÁLI HOLTAK CÍMŰ REGÉNYÉRŐL
Térey János az idén POSZT-zsűritagként, 180 megtekintett előadás, illetve saját drámája, a Kazamaták szegedi bemutatója után megírta Káli holtak című színházregényét, mely egyben az első nagyprózája is. A kötet szegedi bemutatóján Lengyel Zoltánnal, a Grand Café munkatársával beszélgetett a szerző… – VARGA RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

Szakács Réka, Várady Tibor, prózája

Bíró Tímea, Horváth Benji, Marno János, Maurits Ferenc versei

Beszélgetés Maurits Ferenccel

Balázs Attila esszéje

Petar Bojanić, Hovanec Zoltán tanulmánya

Szövegszervező vizualitás az Új Symposionban

>>>
2018.06.15 - tiszatáj

A VAJDASÁGI zETNA ÚJ KÖTETEINEK BEMUTATÓJA
Június 10-én, vasárnap került sor a vajdasági zEtna új köteteinek bemutatójára. Ebből az alkalomból négy szerző érkezett a Grand Café mozitermébe: Balázs Attila, Fenyvesi Ottó, Lennert Móger Tímea és Szögi Csaba. A beszélgetést Beszédes István, a zEtna magazin alapító-szerkesztője vezette… SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.14 - tiszatáj

SZILASI LÁSZLÓ ÉS SZÍV ERNŐ KÖNYVBEMUTATÓJA
Vasárnap sem volt szünet az Ünnepi Könyvhéten. Június 10-én, késő délután Szilasi László és Darvasi László beszélgetett egymással a Dugonics téren. Utóbbi saját és írói alteregója, Szív Ernő nevében. Luther kutyái és Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba, a várt kötetek… – SZUTORISZ SZABOLCS BENCE BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.06.13 - tiszatáj

BARÁTI GONDOLATOK GÁSPÁRIK ATTILA ÚJ KÖNYVÉNEK KAPCSÁN
Nálunk színigazgatók ritkán írnak könyvet. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójának, az amúgy színművészként is ott dolgozó Gáspárik Attilának az idei könyvhétre immár második könyve jelent meg a Pont kiadó gondozásában. A fényképekkel illusztrált karcsú kötet alcíme szerint esszéket, tanulmányokat, párbeszédeket tartalmaz… – HORVÁTH PÉTER ÍRÁSA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

AKI ELZÁRJA AZ ÉJSZAKÁT –
A KOLOZSVÁRI SZÍNHÁZ VENDÉGJÁTÉKA BUDAPESTEN
Az idei évben két produkció érkezett a kincses városból Budapestre, amelyek a Tompa Gábor vezette teátrum műsorpolitikájának jelenlegi tendenciáit is jól kirajzolták. Tompa ugyanis az idei évadban mindössze egyetlen rendezést jegyzett (amely végül mégsem valósult meg), miközben a többi premier külföldről meghívott rendezők munkája… – FRITZ GERGELY KRITIKÁJA

>>>
2018.06.12 - tiszatáj

ORAVECZ IMRE KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA
Létezik egy utazás, Magyarország és Amerika között, amit nem csak térben tesznek meg: generációkat összekötő, családi örökségként is jelen van. A 2018-as Könyvhéten Oravecz Imrével Balogh József beszélgetett… – FÖLDESI CSENGE BESZÁMOLÓJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő