01.31.
| Asztali beszélgetések… – vendég: Korniss Péter >>>
01.21.
| Pintér Bélával és Gálvölgyi Jánossal indítja az új évet a MASZK >>>
01.11.
| Barboncás Társulat – wonder full avagy NÓRA Csodaországban >>>
01.08.
| Bethlen Téri Színház – Az utolsó tűzijáték >>>
01.04.
| Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál >>>
01.04.
| MAMŰ – Invitation Kettős rendszer / Double system >>>
01.02.
| Pannon Filharmonikusok – Exkluzív hagyomány >>>
12.27.
| Belső Horizont a Négyszoba Galériában >>>
12.19.
| Szabadkai Városi Könyvtár – Sándor Zoltán: A gonosz átváltozása >>>
12.18.
| Jazz Kocsma – Hartay Csaba Rajongók voltunk című prózakötetének bemutatója >>>
12.14.
| Bäck Manci fényűzése a REÖK-ben >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>
12.17.
| Ötször szép a Queen! >>>
12.11.
| Világok Találkozása a Bem moziban: Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat >>>
12.11.
| Igazi könyvritkaságot adott ki az Akadémia a Szent Koronáról >>>
12.07.
| Lackfi-est Halason >>>
12.06.
| Elsöprő többséggel állt ki az MTA Közgyűlése az elnök mellett, és kéri a kutatóhálózat pénzét a minisztertől >>>
12.04.
| Pozsonyban díjazták a Virágvölgyet >>>
12.03.
| Az operák királynője készül a Szegedi Szabadtérire >>>
11.29.
| Új fénybe állítják a magángyűjtemények a kommunista korszak kutatását >>>
11.29.
| Átadták az idei Kortárs-díjakat >>>
11.22.
| Kulka János Szegeden játszik a nyáron >>>

Európai elsőkönyvesek
(Csutak Gabi, Jan Kristoffer Dale, Ivana Djilas, Weronika Gogola, Matěj Hořava, Giorgos Panagi, Matteo Trevisani)

Krešimir Bagić, Bozsik Péter, Kóbor Adriána, Nagy Dániel, Szőllősy Balázs, Tornai József versei

Klajkó Dániel beszélgetése Kemény Istvánnal

Farkas Zsolt, Lőrincz Csongor, tanulmánya

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

„Hamletre is rájön a pisilhetnék néha”
2017.08.20 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS BARTHA LÁSZLÓ ZSOLT MAROSVÁSÁRHELYI SZÍNMŰVÉSSZEL

Mélyen hisz a színházművészetben, de verseket, novellákat is ír, amik többek között a Látó szépirodalmi folyóiratban jelennek meg. A Marosvásárhelyi Művészeti egyetem színész szakán végzett 2008-ban, friss diplomásan lett tagja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának. Volt már Rómeó, játszott  Claudiót a Szeget szeggel című előadásban, Illést a Bányavirágban, Damist a Tertuffeben, Fenyő elvtársat az UNITER díjas A nyugalom című produkcióban. A múlt évadban Keresztes Attila őrá bízta Csehov Sirályának Trepljovját, Tompa Gábor pedig Samuel Beckett A játszma vége című emblematikus darabjának Clovját. Ősszel Macbethet játszik. Bartha László Zsolttal színházról, szerepekről, de főként a színészi hivatás belső vezérléseiről beszélgettünk.

Az egyetemen mi derült ki rólad legelőször?

– Elsőben nem nagyon akartam semmit csinálni láttam, hogy többen nagyon furcsán viselkednek, mindent szétlihegnek, úgy éreztem túlspilázzák a dolgokat és szégyelltem magam, hogy én ezt nem tudom csinálni. A mai napig úgy próbálok, hogy csak imbolygok jobbra, balra a színpadon, amíg valamit meg nem találok. Ha nem találok egy mondatot, előre hátra hintázok, mint a kis gyerekek. A rendező mondja a magáét, hogy segítsen és én hallom őt, de közben keresem a saját megoldásomat is.

A rendező segít, de mennyire érthető mindig a szándéka?

– Talán jó szimatom van ehhez, hogy megérezzem, mit akar. Van olyan, aki csak beszél, beszél és látom, hogy maga se tudja, mit szeretne, aztán van olyan, akitől mindent elfogadok, mert megtisztelve érzem magam, hogy segít, bízom benne, mert érzem, hogy hasonlókat gondol, mint én.

 – Mennyire dolgozol a rendező „lelkéből” és mennyire magadéból?

– Magamból dolgozom, de úgy, hogy a rendező engem megformál. Nehéz az emberre bármit is ráerőszakolni, abból nem sok jó sül ki.

A saját intellektus, mennyire zavar be, vagy segít egy színésznek?

– Nem baj, ha egy színész gondolkodik. Az a színész, aki nem olvas el egy könyvet sem és az értelmi szintje olyan, mint egy fikuszé, az nem biztos, hogy jól működik egy darabban. Szerintem a színész ne csak egy végrehajtó ember legyen, hanem az alkotásban partner. A rendező látja kívülről az egészet, viszont rajtam keresztül kell azt megmutatnia, amit gondol. Amit ő gondol, azt én láttatom a közönséggel. Én teremtem meg neki azt, amit ő látni szeretne a színpadon. Ezért én meg akarom érteni, hogy mit szeretne a rendező, s aki ezt tudja rólam, az általában hagy dolgozni. Keresztes Attila például ilyen.

– Egy kicsit belehalsz minden előadásba?

– Igen. Egy-egy Sirály előadás után másnap úgy érzem magam, mintha megvertek volna. De éppen ezért szeretem ezt a szerepet. És mindig bánt, ha netán belebotlik a nyelvem a szövegbe. Olyan törékeny ez az előadás. Az egész Sirály olyan, mint egy álom. Emlékszem, mikor az egyetemre másodéves voltam és játszottuk a Sirályt írtam egy naplót. Most találtam meg nem rég. Nem játszottam benne, de sokat filóztam rajta, hogy vajon mit csinálhat Trepljov, amikor nincs a színen? A féltékenységét a tónak mondja el? És vajon hogy lövi le a sirályt?

A színházi szerepek közötti lét, mennyire befolyásolja a civil mindennapokat? Nem zavarja meg a színész saját életét?

– Nem könnyű, mert egyik nap Hamlet vagy a másik nap Macbeth, vagy Trepljov és egyszer csak úgy elgondolkodsz, hogy és én? Én ki is vagyok? Civilben ki vagyok. Próbálom megőrizni önmagam, de aztán úgy elveszek ezekben a szerepekben kicsit. Látok idősebb színészeket, akik ott is maradnak és biztos, hogy ahogyan én szerepeket alakítok, azok is alakítanak engem. Igen, mint Trepljov, én is írok és néha én is úgy érzem, hogy tudok úgy írni, mint sokan, miért nem az én kötetem jelenik meg, miért s másé? Néha kérdezem csak úgy magamtól, hogy miért adtak ki pénzt erre, vagy arra a könyvre. Én is azt gondolom az életről, amit Trepljov. Hogy a színészek szépen szakmailag jól megcsinálják a szerepüket, elmondják a szöveget ügyesen és jól kitalálják magukat. Engem ez idegesít, az ember vagy tüzet fog és elég, elhamvad egy történetben, vagy nincs értelme az egésznek. Akik nagyon sokszor használják ezt a szót, hogy szakma, azok mindig elbújnak a szó mögé. Szerintem, van olyan része a dolognak, amit nem lehet megtanítani. Szerintem Hozzáállást kell tanítani, meg gondolkodást. Annak keresést, hogy hogyan kell játszani. Ott hibázunk, hogy mellszobrokat, hősöket akarunk alakítani. Pedig a hősöknek is vannak emberi dolgaik, például Hamletre is rájön a pisilhetnék néha.

Mire való a színház?

Hogy beszéljen életről, halálról, szerelemről. Hogy arról szóljon, amik és amilyenek vagyunk. A színpadon életeket látunk, csak itt nincs hetven év egy- egy életre, legfeljebb csak két óra. A színház olyan, mintha egy új világot teremtene, Mintha Istennel vitatkozna, aki már teremtett egy világot, azzal szegülne szembe.

És a színész?

– A színész pedig az eszköze ennek.

És a rendező?

– A rendezőnek pedig az a dolga, hogy úgy irányítsa a színészt, hogy az végre tudja hajtani amit kér tőle. A rendezők néha azt is játsszák, hogy ők amolyan kisistenek,

Milyen a jó partner a színpadon?

– Akinek ha a szemébe nézek, látom benne, hogy nem a horgászaton jár az agya. Amit Bíró Józseffel tapasztaltam meg a Játszma vége előadásban. Volt egy bakija, kimaradt két mondat és én megéreztem, hogy ehelyett mit fog  mondani. Az a jó partner, akinek meg tudom érezni a gondolatait. Aki vigyáz rám és akire én is tudok vigyázni.

– Kíváncsi vagy a másikra?

– Van úgy, hogy nem eléggé, de akkor rájövök, hogy velem van a baj. Ha túlságosan kitárgyalunk valakit a büfében. Bíráljuk, hogy mit csinál, vagy civilben milyen, akkor érzek ilyet. Mikor keserű vagyok, vagy dühös, akkor mindig másban keresem a hibát, pedig egyszerűbb lenne, magamban megtalálni. A másikban öt-hat dolgot kellene megváltoztatnom, ahhoz hogy jól tudjunk együtt lenni, míg magamban elég lenne csak egyet.

– Mi lenne, ha nem kapnál nagy szerepeket? Ha nem tudnád magad megmutatni a színpadon?

– Akkor biztos többet írnék. Amit el akarok mondani, azt így is, úgy is elmondanám. Nem érném be azzal, hogy a nem tetszésemet a kocsmában nyilvánítsam ki. Trepljov nem áll messze tőlem, valószínű azért is szeretem annyira.

– Te is túlérzékeny vagy. A túlérzékenység segít, vagy elbizonytalanít?

– Használom.

– És a rendezők is használják?

– A Sirályban nagyon jól jött. Meg a Játszma végében is.

– Építenek rád?Van közöd ahhoz, hogy a Sirályt műsorra tűzték?

– Úgy érzem, most már igen. A Tartuffe után azt mondta Keresztes, hogy azért csináljuk meg a Sirályt, mert szerinte én vagyok Trepljov.

– Damis is érdekes figura volt a Tartuffe-ben, ott miből dolgoztál?

– A Tartuffe-ben ott egy család, ahol semmi sincs rendben. Damis számomra nagyon kedves ember, akinek van is megfelelője az életemben. Egy olyan fiú, aki imádja és utánozza az apját, miközben nagyon fél is tőle. Mindig személyes élményekből építkezek.

– Korábban Rómeóként nagy dinamikával dolgoztál, szereted az aktivitást a színpadon?

– Minden ifjú ember volt már szerelmes. Naivan önfeledten szeretni, nem gondolni át előre a dolgokat, ami történik, az történik alapon a jelennek élni, az egy nagyon aktív állapot. Nagyon szerettem akkor Porogi Dorkával, a rendezővel dolgozni, jó munkafolyamat volt. Rómeóként sokkal fiatalabb voltam, a mai fejemmel még aktívabb és bátrabb lennék, hisz Rómeóban rengeteg szexualitás van és két kamasz, amint próbálgatja magát a szerelemben az fontos része a darabnak.

– A nyugalom című előadás Fenyő elvtársa átütő volt, ott derült ki, hogy a groteszk előadásmód nagyon is a tiéd, Radu Afrim mennyire volt inspiráló?

– Ő nagyon különösen dolgozik, az előadást és a szereposztást a próbák közben alakítgatja, a munka elején még benne se voltam az előadásban. Arfim egy gusztustalan, kegyetlen figurát akart s végül engem választott erre a szerepre. A magyarországi párttitkárokat nem ismertem, de ma is találkozhatok ilyen nyakkendős hatalmaskodó személyekkel, ha bemegyek egy hivatalba.

– És a Játszma vége Clovja milyen kihívás volt?

– Tompa Gáborral nagyon szerettem dolgozni. Egyetemes tudással bíró mester, valószínű az abszurdról is csak kevesen tudnak annyit, mint ő. Ráadásul nagy türelme van, és amit kér, arról mindent tud és pontosan el is mondja. A színészt nagyon jól tudja megközelíteni. Rólam például tudta, hogy verseket is írok, úgy segített, hogy egyszer leírta nekem, hogy hogyan „tördeljem”az előadásban a szövegemet. Olyan volt, mintha lekottázta volna a szerepemet, azonnal megértettem, mit akar. Beszélt a halálról, az elmúláshoz való viszonyáról, arról hogy tudjunk méltósággal elbúcsúzni. Ilyen mondatokat nem minden nap hall az ember. Számomra a szavaknak erejük van, ha valaki ilyen tömören és pontosan tud fogalmazni, akkor azt érzem, hogy vele lehet menni. Keresztes is Tompa tanítvány valószínűleg azért tudok vele is ilyen jól dolgozni. Ő is valamiről beszélni szeretne, szerinte a színház sok kérdésünkre ad választ.

– Macbethet szerepét osztotta rád Keresztes Attila a jövő évadban. A színész, ha gonoszt kell játszania, honnan veszi ehhez az imulzusokat?

– Szerintem nincs fehér és fekete. Ember van, aki bizonyos helyzetekben valahogyan cselekszik. A gonoszság mindnyájunkban benne van, de azáltal, hogy kimondjuk, már eltűnik. Melyik anya nem haragszik a gyerekére, ha az több héten át egyfolytában sír és nem tud tőle aludni? Biztos, hogy csúnyákat gondol a kisbabáról, miközben persze ezt magának se meri bevallani. Vagy a sokáig betegeskedő ember egy idő után nyomasztja a környezetében élőket, akik néha már-már gonoszakat is gondolnak, persze ezt nem mondják ki.

– Mennyire befolyásolja egy színész pályáját az, hogy hol él?

– Fontos, hogy milyen környezetből jössz, ha az apukám és az anyukám híres író, vagy képzőművész, akkor másként kell megküzdeni a dolgokért. Születéskor kapsz egy olyan csomagot, amivel elindulsz. Ami abban van az olyan, amit másnak sok év alatt kell megtanulnia, nem mindegy milyen munícióval indul az ember. Nem árt, megtapasztalni, hogy másutt hogyan élnek az emberek. Aztán nem jó mindenben folyton az erdélyiséget keresni. Moszkvában is isznak az emberek, még többet, mint itt, tehát ez nem erdélyi jelenség.

Arról van véleményed, hogy mi a határon túli magyar fogalma?

– Nemrég voltam Pesten, ahol szerintem egész másképp beszélnek, mint itt. Nálunk sokkal inkább egyértelműek a dolgok. Egy nyelvet beszélünk, mégsem értettem mindig pontosan, hogy miért kell egy kávét, vagy egy mikrofont más szlenggel, szavakkal illetni, mint mi szoktunk. Sznobériát érzek és túlfontoskodást, hogy aztán ez identitás kérdése-e vagy sem, azt ne tudom. Annyian verik a nyálukat, hogy nekünk tenni kell az itteni magyarságért. Én úgy érzem, ha eljön egy csomó ember megnézni az előadásokat, amiben szerepelek, akkor én már tettem valamit. Én azt tudom tenni a magyar nyelvért és kultúráért, hogy színészként próbálok jól teljesíteni a színpadon.

Pacsika Emília


Címke: , , ,
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
A kötet megjelenésével felmérhetetlen értékű dokumentumsorozat vált hozzáférhetővé az érdeklődő olvasóközönség számára. A Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését tartalmazó kötet az alábbiak szerint épül fel: a szóban forgó levelezés 1948-tól 1994-ig folyamatosan, továbbá Polcz utolsó levele Mészölynek 1997-ből… – NAGY JÓZSEF KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
Mészöly Miklós 1975-ben, berlini tartózkodása idején a következőket üzente Polcz Alaine-nek: „valójában állandó zavarban vagyok, ha közvetlen személyes dolgaimról közvetlenül-személyesen írok”. A házaspár egymáshoz címzett, 1948 és 1997 között keletkezett leveleit magába foglaló kötet Polcz és Mészöly életének eddig kevéssé ismert eseményeire, privát kapcsolatára enged rálátást… – MÁRJÁNOVICS DIÁNA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

SILVIO ÉS A TÖBBIEK
A 2008-as Il Divo – A megfoghatatlan című film sikerét követve Paolo Sorrentino olasz filmrendező egy hírhedt politikus életét mutatja be újra. Eredetileg a Silvio és a többiek egy 2 epizódos filmnek készült, viszont a nemzetközi piacra egy két és fél órás változat készült el. Eddig az olasz és a nemzetközi filmkritika kedvező fogadtatásban részesítette a filmet. Ennek köszönhetően 2019 szeptemberében mutatják be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon… – JUHÁSZ BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.15 - tiszatáj

EXPERIMENTÁLIS KÖLTÉSZET, 1980–2018
Egy tekintélyes méretű kötet áll előttem, amely még a címében is alátámasztja küllemének erejét és szilárdságát, hiszen a Concrete az angolban nemcsak konkrétumot jelent, hovatovább cementet is. Petőcz András rekapitulációja fizikai mivoltában valóban azt a hatást kelti, hogy a munkákat összefogó szellemi és poétikai kötőanyag nemcsak az elkövetkező téli fagyokat vészeli majd át, hanem a beköszönő évtizedek megpróbáltatásain, kihívásain is túllendül… – SZOMBATHY BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.13 - tiszatáj

FARAGÓ KORNÉLIA: IDŐK, TEREK, INTENZITÁSOK CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
Faragó Kornélia legújabb tanulmánygyűjteményének külön érdekessége, hogy helyet kapnak benne azok a tanulmányok is, amelyek a klasszikus modern irodalom néhány reprezentatív darabjának, köztük versszövegeknek a téma szempontjából rendkívül innovatív megközelítéseit tartalmazzák. A gazdag elméleti repertoár többek között olyan magyar modern költők látványvilágának és téridőszemléletének többirányú módszeres megközelítésére vállalkozik, mint Babits Mihály, Radnóti Miklós és Ady Endre… – LÁBADI ZSOMBOR KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

Az én rapszodikus színházlátogatásaimat a véletlen szeszélye vezérli, amibe belejátszik néha a szakmai érdek. Ha valamelyik teátrum műsorra tűzi egy-egy darabomat, vagy színésznő feleségem kap szerepet valahol, akkor félig-meddig kíváncsiságból, félig-meddig illendőségből belekóstolok az illető műintézmény repertoárjába. Így kerültem tegnap a József Attila színház nézőterére, Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabjának előadására… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

PÁLYI ANDRÁS: GYÁSZ ÉS GYÖNYÖR
Pályi András gyűjteményes kötetében a sorsok érzéki perspektíváit kísérli meg feltárni. Ebben a kísérletben a veszteségben és gyönyörben egyaránt részesült testiségnek központi szerep jut: ahogyan a gyász, úgy a feltámadás is része az életnek, melyekről az elbeszélésekben egy torz tükrön át szembesülhetünk. A kérdés már csak az, hogy ez a tükör kellő teret enged-e a témának, vagy be kell látnunk, kevés arra, hogy a gyász és a gyönyör igazán érzéki aspektusait láthassuk… – DEMUS ZSÓFIA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.10 - tiszatáj

SAGMEISTER LAURA:
FEHÉR MACSKA PIROS VIRÁGOKKAL
A festmény macskája megsérült, sebéből csordogáló vére piros virágba hajlik fehér szőrén. Vérző hómacska, hópárduc. Párductekintetű magány és embertekintetű rejtély. Macska emberszemekkel: pupillája a macskáké, szemvonala azonban emberi. Legalább annyira emberi, amennyire mondjuk Modigliani portréinak üres szemnyílásai emberinek hatnak […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő