Egyirányújegy a diszkóba

BONEY M.: DIAMONDS

Csak magamat okolhatom, hogy lekéstem a Boney M. fonyódi koncertjét, de ami azt illeti, nem is akarok okolni senkit, talán jobb ez így. A Boney M. már régen nem az a Boney M., mostanra csak a pénz és a hírnév maradt, és a tanulság, hogy mindent fel lehet melegíteni. Szóval elkéstem, viszont nekem nem a pénz és a hírnév maradt, hanem a tapsvihar meg a kifelé vánszorgó tömeg. És könnyű lenne azt mondani, hogy eljöttek a középkorúak, újraélik a fiatalságukat, vesznek egy jegyet a múltba, de ha a közönségre nézek, nem feltétlenül ez jut eszembe. Ott vannak a fiatalok, akiknek nem sokat jelent a hetvenes évek, valahogy mégis ordítják, hogy Ra Ra Rasputin. Ez az egészben a legérdekesebb: az ABBA mellett a Boney M. maradt meg a hetvenes évekből, ami igazán különös, lévén a zenekar 1985-ben megköszönte a sok szeretetet, és hivatalosan befejezte működését. Csak a tagok időközben rájöttek, hogy egyedül nem megy, de már közösen sem, így nagyjából mindenki megalapította a maga Boney M.-jét, kicsit szörnyű belegondolni, de a Fonyódon fellépő The Sound Of Boney M. csupán egy tagot tartalmaz az eredeti felállásból: Sheyla Bonnick egy évig dolgozott háttérénekesként.

Tulajdonképpen nekem is úgy vannak emlékeim az együttesről, hogy nem is éltem a működésük idején, csak azt tudom, hogy a diszkókban még harminc év elteltével is ők a császárok. Pedig ha jobban belegondolunk, a Boney M. leginkább egy jól megcsinált márka, összeszedték a csapatot, elkészítették a ruhákat, csak a zene hiányzott. Aztán az is meglett, a számok nagy része feldolgozás, mégsem az eredetire emlékszünk, hanem a Boney M.-félére. Közben csak a világnak ezen a felén tudtak sikeresek lenni, Amerika valahogy nem értette, miért nagy dolog, hogy valaki egy bizonyos Raszputyinról énekel. Persze, egykoron én sem értettem, vagyis hát elképzelni sem tudtam, hogy arról a Raszputyinról van szó. És tényleg arról volt szó, de ők a vasfüggöny onnansó oldalán voltak, ami aztán nem sokat számított, a Boney M. fellépett a Szovjetunióban is, és senki nem húzta a száját, amikor énekelték, mekkora szégyen, ahogyan Raszputyin élt.

A Rasputin valóban elég népszerű, legalábbis csak ez lehet az oka, hogy az együttes negyvenedik évfordulójára megjelent lemezen kétszer is szerepel. Ott az eredeti verzió, majd jön egy gyorsított, mixelt változat, és rögtön látszik, így már nem működik, ekkor már az jön át, hogy eljárt felette az idő, a Boney M. számait felesleges átdolgozni. Az eredeti működik, az hozza elő az emlékeket, milyen csodás is volt ott a vidéki diszkóban, pedig már régen nem éltünk az ancien régime idején, senki nem botránkozott meg Raszputyin említésén.

Diszkózenék ezek, otthon nem is igazán tudja sokáig hallgatni az ember. Ezért is csodálkozom, miért kellett három korong, azt hiszem, senki nem fogja közel négy órán keresztül hallgatni az együttest. Megkeressük a kedvenceket, és nagyokat nosztalgiázunk. Szinte nincs semmilyen különbség a saját szerzemények és a feldolgozások között, a Belfast majdnem pontosan úgy szól, mint a Sunny, talán csak a Malaika lóg ki a sorból, és azon gondolkodom, mennyire lett volna más a Boney M., ha ezt az utat folytatják, és afrikai népdalokat dolgoznak fel. Bár azt hiszem, ez őket cseppet sem érdekli, nevüket így is az égre írták.

Gera Márton

Boney M.: Diamonds
(40th Anniversary Edition)

Sony Music, 2015