Az EAST és Szeged

INTERJÚ MÓCZÁN PÉTERREL

Az Óbudai Nyár keretében koncertezik az EAST július 19-én, a Zichy-kastély udvarában. A hetvenes–nyolcvanas évek legendás progresszív rockzenekara ugyan 1994-ben feloszlott, 2012 óta azonban már negyedjére zenél együtt életműkoncerten, illetve volt egy különleges fellépésük az MR Szimfonikusokkal. Móczán Péter zenekarvezetővel, a zenekar basszusgitárosával beszélgettem budapesti produceri irodájában.

– Szeged és Szabadka. Fiatalkorod két meghatározó városa.

– A szegedieknek megvolt az a helyzeti előnyük, hogy közel voltak Szabadkához, ami egy kis áthallással a kis szabadságot jelentette. Onnan szereztük be a tiltott dolgokat. Emlékszem, ott lehetett megkapni magyarul Orwelltől az 1984-et, itthon ez be volt tiltva. Ott láttam Jancsó Miklós 1976-ban bemutatott, de nálunk évekig nem vetített olasz–jugoszláv filmdrámáját, a Magánbűnök, közerkölcsöket.

– Lemezeket is hoztál Szabadkáról?

– Elsős középiskolás voltam a szegedi Vedres István Építőipari Technikumban, amikor megvettem az első nagylemezemet Jugoszláviában, Jimi Hendrix Are You Experienced című lemezét. Az első száma a Foxy Lady volt, erre ma is tisztán emlékszem. Nagyon menő fej voltam az osztályban, mert bár korábban is beszereztem egy-két kislemez ritkaságot, de ez volt az első nyugati nagylemezem. Tragikus sorsa lett a legendás bakelitnek, egy autó hátsó ablakában a tűző napon felpúposodott, így nem tudtam többé lejátszani a régi lemezjátszónkon. De így is jó áron sikerült elpasszolnom. Ez a Hendrix lemez volt rám legnagyobb hatással az induláskor.

– Mikor kezdtél el zenével foglalkozni?

– Az általános iskolával párhuzamosan zeneiskolába is jártam, hegedülni tanultam, majd a szomszéd gyerekektől kölcsön kaptam egy orosz dobozgitárt, azon tanulgattam az első akkordokat és a dalokat. Az első komoly nóta a The Animals: House of the Rising Sun (A felkelő nap háza) volt. Hamar kiderült, hogy nem csak én gitározgatok az osztályból, volt még két srác is.

A középiskolában majdnem minden osztályban alakult egy zenekar, minden hétvégén volt egy-két osztályban élőzenés buli. A harmadik évfolyam végén alakult a technikum válogatott bandája, a Silhoutte, amelyben az évfolyamtársam, Király István dobolt, én voltam a basszusgitáros, az egyik felettünk járó srác énekelt és szólógitározott. Kisebb klubokban léptünk fel, a szegedi hangszergyárban próbáltunk. Oda jött el az Angyalok vezetője, Vági László, akinek megtetszett, ahogy játszunk, és az akkor már öttagúra bővült zenekarunkból négyünket áthívott a város egyik legnépszerűbb együttesébe. Főként Szegeden koncerteztünk, bluest játszottunk, majd a zenekar egyik része elkalandozott a jazz irányába, Vági Jazz Quintet néven.

Az első jelentősebb sikert 1971-ben értük el a Salgótarjáni Országos Amatőr Könnyűzenei Fesztiválon, jazz kategóriában megosztva nyertünk első helyezést. A következő évben a Ki-Mit-Tud? televíziós verseny jazz kategóriájában lettünk másodikak. Az első a budapesti jazz tanszak zenekara volt, amelyikkel egy évvel korábban megosztva kaptuk a salgótarjáni díjat.

1974-ben egy lengyelországi turnén vettünk részt az Angyalokkal és egy sziléziai városban megrendezett rock-blues fesztiválon fellépett a lengyel SBB is. Ezt a fajta zenét már ismertük, otthon voltunk a korai progresszív rockban, köszönhetően Szabadkának, ahonnan beszereztük például a Pink Floyd, a Genesis és a Yes lemezeit, valamint nagyon megfogott bennünket a Mahavishnu Orchestra különleges zenéje, az indiai zene és a rock ötvözetét játszották, improvizatívan, kemény alapokkal. Ezek inspiráltak bennünket, hogy egy egészen új dolgot csináljunk. Tulajdonképpen az SBB adta meg a végső lökést, ott a fesztiválon határoztuk el Varga János gitárossal, hogy megalakítjuk az EAST-et. 1975. november 15-én a szegedi KISZÖV klubban volt a bemutatkozó koncertünk.

– Több szempontból is meghatározó volt ez a koncert. Itt csatlakozott hozzátok Szakcsi Lakatos Béla, nem beszélve arról, hogy hatalmas sikeretek volt a szegedi klubban.

– Szakcsi billentyűs hangszereken játszott, Varga János gitározott, Király István dobolt, én pedig basszusgitároztam, énekesünk még nem volt akkor. Ennek a koncertnek köszönhetően sorra hívtak bennünket az egyetemi klubok Pécsre, Miskolcra, Debrecenbe, Sopronba, Veszprémbe és Budapestre.

Abban az időben is érződött a Budapest-centrikusság?

– Talán még jobban, mint ma. Mindenből egy volt és minden Budapesten volt, a televízió és a rádió, a hanglemezgyár, a koncerteket szervező ORI, a külföldi fellépésekben illetékes Interkoncert. Mind kellett ahhoz, hogy működőképes legyen egy valamirevaló zenekar. 1976 novemberében költöztünk Budapestre. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem mentünk többet Szegedre, a KISZÖV-ben, majd a JATE Klubban is rendszeres fellépők voltunk. Ugyanakkor könnyebben elérhetők voltak a vidéki és persze a budapesti egyetemi és főiskolai klubok. A fővárosból majdnem ugyanannyi távolságra volt Pécs, Sopron vagy Debrecen.

– Akkoriban más légkör uralkodott az egyetemi klubokban?

– A 70-es évek elején Csongrádot „Pol Pot” megyének is hívták, vaskalapos, vonalas kommunista vezetői voltak a megyének és a városnak, ezt mi is éreztük a bőrünkön. Nem tudtunk úgy végigmenni az utcán, hogy ne igazoltassanak a rendőrök. Varga Janinak és nekem igen hosszú hajunk volt, mindenki ismert bennünket, ennek ellenére, vagy éppen emiatt gyakran maceráltak. Ezzel a városi szigorúsággal szemben az egyetemen a kulturális élet relatíve szabad volt, különálló szigetként működött. Az Egyetemi Színpad akkori művészeti vezetőjének, Paál Istvánnak és Vági Lászlónak köszönhetően bekerültünk ebbe a vérkeringésbe, több alkalommal játszottunk abban az Ady téri Auditórium Maximumban, ahol József Attila és Radnóti Miklós is tanult. Paál Istvánt később elüldözték a városból, Pécsre, majd Szolnokra ment rendezni és hamarosan a magyar színházi élet egyik meghatározó alakja lett.

1979-ben kerültetek először tévéképernyőre, ennek szintén köze van Szegedhez?

– A Szegedi Ifjúsági Házban megrendezett koncertünkről készített felvételt a Magyar Televízió, ezt adták le.

– Amennyiben bulvárújságíró lennék, azt írnám a címlapra, hogy az EAST, amely Yoko Ono és Tina Turner koncertje előtt is fellépett… Ezek meghatározó élmények voltak?

– Tina Turner kevésbé volt rám nagy hatással, már csak azért is, mert nem találkoztunk vele. Az EAST volt az előzenekar, utánunk a sztárt kísérő zenészek léptek a színpadra és kezdtek el játszani, már javában szólt a zene, amikor az MTK pályára megérkezett Tina Turner luxus mikrobusza, kiszállt belőle és egyenesen felment a színpadra énekelni, majd amikor végzett, beszállt a buszba és elhajtottak. A zenekara még hosszú percekig nyomta a közel ötvenezres közönségnek. Ez nekem nagyon zeneipari jellegűnek tűnt.

Yoko Ono 1986-ban a BNV „A” pavilonjában koncertezett húszezer ember előtt. Ő még egy évekkel azelőtti találkozásunkra emlékezve hívott bennünket előzenekarnak. Lennon halála után alig fél évvel, 1981 nyarán azért jött Budapestre akkori élettársával, a magyar származású művésszel, Havadtőy Sámuellel, hogy inspirációt szerezzen új lemezéhez. Mi akkor vettük fel az első lemezünket, a Játékokat a Hanglemezgyár Rottenbiller utcai stúdióban, ő pedig váratlanul beállított kíséretével. Yoko amellett, hogy bő évtizedig Lennon múzsája volt, egy rendkívül kreatív és impulzív ember, az EAST képviseletében engem hívott meg a Hiltonban megrendezett búcsúfogadására, ahol azelőtt soha nem jártam. Ott volt a magyar zenei élet arisztokráciája, újságírók, lemezgyári korifeusok, fontosnak látszó emberek. Nagyon kilógtam ebből a társaságból.

A zenétek sem volt megszokott…

– Két meghatározó korszaka volt az EAST-nek. Az egyik 1980 és 84 között, amikor szinte a kezdeti felállásban zenéltünk, Király István dobolt, Varga János gitározott, én basszusgitároztam, valamint a ’80-ban hozzánk csatlakozott Zareczky Miklós énekelt és Pálvölgyi Géza billentyűs hangszereken játszott.

Ez a csapat készítette az EAST első két nagylemezét, a Játékokat, illetve a Hűséget. Azt gondolom, hogy ezek az albumok jelentős hatással voltak az akkori hazai rockéletre. Nem volt előtte tisztán progresszív zenét játszó zenekar Magyarországon, nem volt korábban olyan, a zenéjében és szövegében egyszerre konceptuális album itthon, mint az a két EAST lemez. Innen nézve az is különös, hogy szinte cenzúrázás nélkül átmentek ezek a lemezek.

A második meghatározó időszak 1987 és 1994 között volt. 1987-től énekelt nálunk Takáts Tamás, néhány év kitérő után visszatért a billentyűs Pálvölgyi Géza, Dorozsmai Péter pedig dobolt. Az alapító tagok közül már csak én maradtam az EAST-ben. Állandó gitárosunk nem volt, kitűnő zenészeket hívtunk – Karácsony Jánost, Mohai Tamást, Tátrai Tibort, Szekeres Tamást, Maróti Zoltánt –, akik vendégként szerepeltek a lemezfelvételeken és a koncerteken. Ennek a felállásnak a nagy dobása a Szerelem sivataga című album volt, de a leállásunk előtt, 1994-ben megjelent Radio Babel CD-nk zenéi és szövegei is, így húszévnyi távolságból igazolták maradandóságukat, érvényességüket.

1994. szeptember 24-én a Budapest Sportcsarnokban volt az utolsó koncertünk, amelyen Pálvölgyi Géza, Dorozsmai Péter, Takáts Tamás mellett fellépett Varga János, Király István és Zareczky Miklós is. Ezen a koncerten velünk énekelt Keresztes Ildikó, a back ground vokálban pedig Tisza Bea, Tunyogi Orsi és Tóth Edina. Ez nem búcsúkoncert volt, úgy léptünk fel, mint egy nagy koncerten, amely összefoglalja az előző időszakot. Azt nem tudtuk még akkor, hogy vége, nem volt így kimondva.

– Miért lett vége?

– Nem olyanok voltak a körülmények, amelyek lehetővé tették volna a folytatást. Nem akartam kompromisszumok árán továbbvinni. Közben mindenki megtalálta a helyét a zenei világban vagy máshol. Dorozsmai Péternek ekkortájt alakult a hangstúdiója és a lemezkiadója, én filmes produceri irodát nyitottam.

– Szeged mellett Pécs is fontos állomása volt a zenekarnak, nemcsak a feloszlás előtt, hanem később is.

– Mondhatni, Pécs a legszorosabb testvérvárosa volt Szegednek, a kultúra átjárt egyik városból a másikba. Mi Szegeden kívül először Pécsett koncerteztünk, a helyi művelődési központban. Nagyon sok helyen játszottunk a baranyai megyeszékhelyen, az orvosi egyetemi klubban, a tanárképző főiskolán, az építész műszaki főiskolán, az ifjúsági házban. A Janus Pannonius Tudományegyetemen az egyetemi napokon megrendezett koncerten mutattuk be először a Játékok című lemezünk anyagát 1980 őszén.

Később négy előadás is született az Eck Imre vezette legendás Pécsi Balettal közösen, ebből az első kettő a Játékok és a Hűség nagylemezünk zenéjére épült, aztán 1994-ben egy konkrét felkérésre, az Áldozat című darabhoz írtunk balettzenét Varga Jánossal közösen. Egy évvel később pedig az Odüsszeusz című balettelőadáshoz is mi komponáltunk zenét. Van egy aranyháromszög – Szeged, Pécs és Budapest –, itt történt velünk majdnem minden.

– A visszatérés, tizennyolc év után, szintén Pécsnek köszönhető…

– Még 2011-ben kaptunk felkérést a POSZT szervezőitől, hogy legyen a Színházi Fesztivál kiemelt, off-programja az EAST koncertje. 2012. június 8-án a pécsi Kodály Központ hangversenytermében tizennyolc év után léptünk újra színpadra, amely minden várakozásunkat felülmúló frenetikus sikert hozott. Ezer koncertünk volt a működésünk közel 20 éve alatt, de alig volt közöttük olyan fogadtatásunk, mint a pécsi. Talán az első szegedi bemutatkozásunkon. Nem csak arról volt szó, hogy felelevenítettünk nosztalgiákat, egyéni emlékeket, hanem arról is, hogy a zenénknek és a szövegeinknek ma is van üzenete, hatása, a mai hangtechnikai berendezésekkel pedig olyan minőségben szólhatunk, mint a világ nagy progresszív rockzenekarai.

Amikor elhatároztuk, hogy legyenek további koncertjeink, megbeszéltük, hogy Szegeden és Budapesten mindenképpen zenéljünk. Így jött létre 2013. március 4-én a Szegedi Nemzeti Színházban megtartott koncertünk, amely szintén hatalmas siker volt, majd mindennek a koronája március 12-én, a MÜPA Nemzeti Hangversenyteremben lévő fellépésünk volt.

Régi álmom volt, hogy szimfonikus zenekarral adjuk elő az EAST-dalokat. Megkerestem Káel Csaba igazgatót, hogy szeretnénk egy újabb koncertet a MÜPÁ-ban, ő pedig felajánlotta, hogy legyen egy különleges koncert 2014. április 25-én a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. Ezt felvette az MTVA, adásba várhatóan augusztus elején kerül…

– Mire számíthat a közönség idén nyáron?

– Július 19-én, a szegedi fellépéshez hasonlóan az életműkoncertünk programját fogjuk eljátszani az óbudai Zichy-kastély udvarában, ahol a zenekar két legsikeresebb formációjával (1980-1984: Móczán Péter, Király István, Pálvölgyi Géza, Varga János, Zareczky Miklós, valamint 1987-1994: Dorozsmai Péter, Móczán Péter, Pálvölgyi Géza, Takáts Tamás. Közreműködik: Madarász Gábor gitár, Czerovszky Heni és Vincze-Fekete Vera vokál  – a szerk.).

– Úgy gondolom, valódi örömzenélés várható Óbudán is.

– Amikor elhatároztuk, hogy megcsinálunk még néhány koncertet, azt mondtam, hogy csak akkor lépjünk fel, ha kedvünk van hozzá, ha a körülmények minden szempontból megfelelőek, és olyan helyen lépjünk fel, ahol nem csak bennünket, hanem a közönségünket is megbecsülik.

 Tóth András Tozzi

Linkek:

Óbudai Nyár (obudainyar.hu/category/zichy-udvar)

EAST (eastzenekar.hu)

[nggallery id=125]

Képek a 2013-as szegedi koncertről