Szóval, Harley Monroe
Ebben a Jazz-lírában
Kiköltöztünk a vörös bolygóra.
Rájöttem, hogy a Föld rongybabáknak való.
Egy vándorfilozófus akartam lenni,
Most nézd meg mit tettél.
A kajütben felejtetted az útikalauzt,
Most stoppolhatunk a Naprendszer majdnem-közepén!
A fekete horizont ultraviolás medrén
Egy lágylángú üstökös bolyong
Az ősrobbanás pereme felé.
A ’70-es frizurád levitál,
A tömegek alig súlyosak.
A lakosztályra toppanva
A portrásdroid interurbán
Pentameter-telegramot diktál:
„Nincs szabad ágyunk! STOP.
Holnap se hívjon! STOP.”
A kávéházban
Mélyre kevert a melange,
Az örvénylő feketelyuk a kanalak nyelvén
A Tejút az ital habjaiba.
A kozmikus íz a pupillád kinyitja:
A somolygó fantáziád Andromédája
Pályára állt.
A kikőtőállomásról beszűrődtek
A hajtóműhangok.
Az öreg Steinway és fiai
A zongorista fémkezei alatt
Szólongatják titkaidat.
Audrey Hepburn két példányban
Kiáltja a huszonegyet a krupiénak.
A gyenge gravitáció lassan elenged,
Felhullajt az idill.
A rezervátum mennyezete visszatart.
A kedélyben hemperegve csiklandozzuk
Egymást, ahogy elérjük a hullámhossz metszéspontját.
Liftet indítunk a Nászutas Lakosztályra,
A zenegép bakeliten játssza még a szinkópát
Az előszobában.
A formalitás modern,
De az érzelmek klasszikusak.
A balkonon Krisztus keresztjén mereng
A Hubble-teleszkóp.
Mintha látna valamit
Túl az Idő vaksötét, érinthetetlen anyagán.
Valami Menny-félét az űr csipkéi után.
S ahogy a melltartód eldobom
Egy szempillantásig révedek a természetfeletti játékon:
Hány fényévre lehetnek,
S a fény a mámort orcánkról nekik hogyan töri meg?
A csillagképek az ajkaidon csüngenek,
A melange habjaiból a kozmosz íze megmaradt,
A zsibbadt erek a romantikus unalomba hajtanak,
Az Olympus Mons lávától forrongó, akár most a kebleid,
A véget nem érő ízzel telítem be tested, mint apró matériáját
A végtelen Univerzumnak,
A belső bolygód morajlik torkodból a Jazz-énekesek szoprán hangján,
S féreglyukán át ontom beléje férfiasságom módján
Az én világom Tejútrendszerét!
Az Alpha Centauri cseppfolyóson érkezett meg
Fedetlen bőrünkre.
A Plútó hűs szeleit lihegve bámuljuk
A másik orgazmusát.
Fekete tükröt mutatunk a többi mátkának
Mellettünk.
A somolygások ködfátyla eloszlik,
S kibújik mögűle a földi érzés:
„Imádlak.”
2018. október 13.
A marsi panoráma előtt
Harley Monroe bikinivonalán
(Az SZTE Kulturális Irodája által 2018 őszén kiírt „Csak a derű óráit számolom” című verspályázat II. díjas alkotása)
