Tiszatájonline | 2020. június 21.

Vésztői Zoltán: Az én napom!

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

A válogatásban olvasható dolgozatok az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszékén tanuló osztatlan tanár szakos hallgatók Kreatív írás kurzuson született munkái. A tárcanovellák témája a koronavírus-helyzet és a karantén, amely egyik napról a másikra változtatta meg mindannyiunk életét. A szövegeket a bezártság, az egybefolyó mindennapok, a megváltozott életritmus, a digitális oktatás nehézségei inspirálták, ám a monoton hétköznapok nem szabtak határt a szárnyaló fantáziának.
Kovács Krisztina

 

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. – Az országban a koronavírussal fertőzöttek száma a héten a duplájára emelkedett és sajnos már több halálos esetet is regisztráltak – mondta ezt a rádiós tudósító Hómofiszfalváról. Sajnos munkája pont annyira haszontalan mint kecskére káposztát bízni. Mindenki Marcsija gyorsan ki is kapcsolta a recsegő-ropogó rádiót, nem akarta ilyen szörnyűséges gondolatokkal terhelni fiatalos szellemét. Fogta is hát a kaskáját majd útnak eredt, hisz neki ugyan senki ne mondja meg, hogy mit csináljon ha neki dóga’ van akkó dóga van. Elkészülvén vetett hát magára egy utolsó pillantást, és ingerülten nyugtázta, hogy milyen csálén áll rajta ez a búzakék tavaszi kosztüm. No sebaj – gondolta, úgy se tanálkozok – senkivel. Felhúzta a kis tavaszi cipőcskéjét, melyet a télen matyóhímzésszerű körberágásokkal díszítettek az egerek, majd adott enni az ő egyetlen szíve csücskének, Cirminek. Cirmi nagyon jó macska, minden egeret megfog, megérdemli a prémium csirkehusit igaz-e, Cirmi? Költői kérdése közben pedig már borította is a cupákos nyalánkságot a kedvenc naplopójának.

Az ő nimbusz kétezrese, a huszonöt éves kontrás Csepel bringa csak úgy száguldott az öreglány alatt. Duójuk a filmes detektívpárosokat megszégyenítő módon hasított végig az utcákon, meg nem álltak a bűn helyszínéig; a piacig. A piacra érve Marcsit szinte leírhatatlan eufória csapta meg. Talán ahhoz tudná hasonlítani, mikor tavalyelőtt kettese volt a lottón és 1600 forintot nyert rajta. Vasárnap volt, piaci nap. Tudta, hogy a piacon az emberek hömpölygő hullámai még szebbé varázsolják a már amúgy is csudálatos napját. Nem is volt már biztos benne, hogy az emberek miatt vagy a nélkülözhetetlen alapélelmiszerek miatt érkezett a piacra. Elő is vette gyorsan a bevásárlólistáját, amit előre összeírt magának, hogy visszacsatolást kapjon, hogy ő nem feleslegesen, pusztán szocializálódásból jár a piacra, hát megvan ő egyedül is. Liszt, cukor, tojás, lekvár, sör. Csak a legfontosabbakat, jegyezte meg majd tette is el gyorsan a cetlikét, melyen észrevette a reggeliből származó kolbászzsírfoltot. A piac számára olyan, mint egy nyitott könyv. Mondhatjuk akár úgy is, hogy a piac a jövőnk, ő pedig a jósnő, aki a tenyerünkből, keresztnevünk és vezetéknevünk kombinációjából, de akár a bankszámlánk adataiból is tudna nekünk jósolni. Hamarosan össze is futott barátosnéival Julcsával meg Icukával. A szokásos témák és a témák logikus és megfontolt elemzéseinek lehetett az arra járó-kelő ember szem és fültanúja. Milyen rossz ez a vírus, hát nem lehet sehova se menni. Bezzeg a fiatalok mennek mindenhova, csavarognak meg miegymás. Jaj, a nyugdíjamat utalják, tőlem aztán én otthun maradok. Mit olvastak a Fészbúkon meg mit küldött az unoka a Messzendzseren. Miközben ezeket a velős és kihagyhatatlan témákat boncolgatták, véletlenül eltelt másfél óra. Marcsi. miután észbekapott igyekezett a diskurzuselemzés alapelveinek megfelelően arculatot védeni, és udvariasan implikálni a hölgyeknek, hogy neki haladnia kell, özön dolga van. Szépen összeszedte apránként azt a nyolc kiló cukrot, ugyanennyi lisztet, hat – de inkább – nyolc doboz sört. Tojásból csak két doboz háztáji tyúktojást vett, mert eszébe jutott, hogy amúgy neki is van otthon tizenkét csirkéje, akik úgy tojnak, mintha fizetnének érte. Lekvárt már nem vett, úgy gondolta, hogy arra most nincs szüksége, nem kell neki semmit se sütni mostanában, inkább vett belőle egy doboz Marlborot, nem bírja szegénykém mostanában ezt a veszedelmes időszakot idegekkel. Mielőtt hazaindult volna ismét összefutott egy-két kedves ismerőssel, és újabb mélyenszántó és filozofikus beszélgetések indultak útjukra.

Hazafele rájött, hogy sajnos nagyon nehéz lett a kaska, ezért úgy döntött, inkább tolja a biciklit. A televízióban amúgy is azt mondják, hogy egészséges a mindennapi séta. Gyanítom, visszeres lábai és vizes térde erről másképp vélekedtek. Hazafelé még gyorsan beszaladt pár helyre. A virágboltba, mert hát a temetőbe azért csak ki kell menni, bement a lottózóba, hogy közöljék vele sajnos nem nyert, de jövőhéten, ami már az ötszázhuszonharmadik jövőhét, hátha több szerencséje lesz. A postára is, mert hát a kötelesség az kötelesség, neki fizetni kell a csekkjeit, és mint erkölcsös polgár őt ezek az új törvények nem akadályozhatják meg az emberi normák betartásában. Marcsika biztos olvasta az Antigonét. Hazafelé pedig végig azon gondolkozott, hogy ő megmondta, ez biza az ő napja lesz.

Ahogy hazaért, a ház előtt pont nyakon csípte Vili bácsit, a hóbortos szomszéd urat, aki éppen a kocsmába sietett mielőtt az még bezárna. Vili bá’ sajnálatára, Marcsika barokkos körmondatai és a legnagyobb szónokokat megszégyenítő monológjai miatt nemhogy aznapra de már hétfőre is bezártak volna a kocsmák. Ha már így alakult a helyzet, úgy volt vele az öregúr, hogy megbeszélik az aktuális dógokat. Marika gondolta, hogy megvendégeli kedves szomszédját, és beinvitálta a szelíd otthonkába. Na persze Vili biztos jobban örült volna neki, ha abba az otthonkába invitálják meg, amit az ilyen korú hölgyek alváshoz hordanak, nem pedig abba, ahol él. Cirmi is csatlakozott eme festői idillhez, a párbeszédből dorombolással és nyávogással vette ki a részét. Ahogy a két kedves szomszéd ecsetelte az egymás számára teljesen érdektelen és amúgy is ismert életüket, hosszú percek teltek el. Marcsi úgy döntött, hogy bekapcsolja a rádiót és meghallgatja, mik történtek ma a nagyvilágban. Ismét a kellemesen csengő női hang csapta meg a fülét, amit reggel oly serényen kapcsolt ki, amikor vírus okozta helyzetről volt szó. Az állapot azóta ismét rosszabbodott, már a reggeli adatoknál is több a vírussal diagnosztizáltak száma. Haláleset is történt. Marika felvetette, hogy inkább kikapcsolná ezt a műsort, mert nem szeretné tovább hallgatni, Vilmos helyeselt. Még egy kis ideig beszélgettek a semmiről, majd könnyes búcsút vettek egymástól.

Miután a kedves szomszéd távozott Marika nekiesett az esti rutinjának. A fiatalságát adó külső segédeszközöket lehántott magáról, lekerült a tavaszi ruha cipő és a smink is, majd fürödni és vacsorázni készült. Természetesen Cirmi is megkapta az adagját, hiszen Cirmi jó macska, jár neki is.

Lefekvés előtt Marika minden este gyerekeivel és unokáival beszél. Gyermekeinek elmesélte, hogy nem volt semerre csupán azon a tengernyi helyen, ami az egész napjába került, és ahol az egész napját idegen emberek társaságában töltötte. Gyermekei igyekeztek elmagyarázni a kedves Marika mamának, hogy ez miért nem volt túl okos döntés, de Marika inkább lehalkította a telefont. Az unokák mutogatták a pocsék rajzaikat, melyet ezen az unalmas vasárnapon az otthon fogságában készítettek, Marika szeme pedig könnybe lábadt. Nem tudni, hogy az álmosságtól, a szemüveg nélküli telefonozástól vagy a nívós krétarajzoktól, melyeket a lurkók készítettek. Zárásként szép álmokat hintett a családja e-szemére majd ő is nyugovóra tért.

Reggel Marika szinte kipattant az ágyból. Megcsapta a hétfői nap sugara, amely fátyolszerűen fénylett át a már fél éve ki nem mosott ócska függöny szálai között. Ahogy a nap ráragyogott az arcára, látni lehetett azt a kaján vigyort, amit a tegnap, de egyébként az ezt megelőző összes karanténbéli napon látni lehetett. Ez ma az ő napja lesz, gondolta magában.