KÖNNYED KÁVÉHÁZI ESTE A MILLENNIUMIBAN
A Postscript zenét és prózát ötvöző szórakoztató előadásán tölthettek el egy kellemes kávéházi estét azok a nézők, akik december legelső napján ellátogattak a szegedi Millenniumi kávéházba.
A csapat fő célja az volt, hogy a nézők végre kapjanak valami könnyedet, valami lélekmelengetőt, valami szerethetőt. Az est címe: Utóirat szívből, hogy csináld tovább! szintén arra utal, hogy valami olyasmit kaphatunk a három fiataltól, ami szívből jön, szeretettel, amit megéri aztán továbbvinni ebben a gondokkal teli, stresszes világban.
A csapat tagjai (Kis Judit ének, Varga Norbert felolvasó, ének, gitár, Szokola Vince dzsesszgitár) mintha mind egy-egy ilyen Örkény-féle „nagy igazságot” akarna átadni nekünk, hogy azt mi, a nézők szépen zsebre tehessük, elfeledkezzünk róla egy időre, de csak azért, hogy még jobban örüljünk, mikor véletlenül rátalálunk zsebünk mélyén. „Bármilyen prózát is hoz el a felolvasó, mégis a zene kapcsolódik hozzá, vagy csak a csend, ami két dal között van, vagy csak a felolvasó van, és a gitáros és az énekesnő” – olvasható az est beharangozójában, s valóban: az irodalmi és zeneművek széles skálája hangzik el a bő egyórás koncert alatt. Ezen az estén kéz a kézben jár Örkény István s Frank Sinatra, Illyés Gyula József Attilát üdvözli, miközben Judy Garland újra szivárványokról álmodik, Varró Dániel Ray Charles Hit the road Jackjét dúdolássza, míg Émile Ajar Kurt Vonneguttal beszélget arról, hogy mikor majd hazaérnek Nat King Cole vagy Mama Cass Elliot örökzöldjét hallgassák-e meg előbb. Valahogy így történt, de ha nem, az sem baj. „Sok-sok dzsesszt játszunk, és mindenféle másik dalt, amit még sose halott senki. Szövegét se, dallamát se, mert nem klasszikus dzsessz sztenderd, és mert rajtunk kívül nem hallotta senki. Egy szép estét szeretnénk szerezni önöknek, de ha pontosítani kívánunk, akkor egy elgondolkodóst is, de semmi komoly Hamvas Béla, esküszöm, de tényleg” – olvasható továbbá a beharangozóban. S tényleg, vannak dalok, amelyeket sose hallott még senki, ha pedig valami véletlen folytán mégis van egy-két ilyen sokat látott-halott furcsa bohókás figura, akkor tudható, hogy oda már a sokat emlegetett Ör kény bácsi egész biztosan bekopogott a maga igazságaival.„Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak össze-vissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.” Örkény István: Az élet értelme című egypercese remek bevezetése és egyébként remek összefoglalója is a Postscript társulat estjének.
Kérdésünkre, hogy honnan jött a Postscript ötlete, Varga Norbert lapunknak elmondta, hogy Jucus (Kis Judit) felkereste őt, nem lenne-e kedve összeülni és csinálni valami éneklőst, de versest, de zenével. Természetesen volt kedve, majd csatlakozott hozzájuk Szokola Vince is, és így megszületett a Postscript. Remélik, hogy az első nem lesz egyben az utolsó alkalom is, hiszen mikor ne jönne jól egy nyugodt, „csendesülős” este a meggyötört lelkeknek. Mi is reméljük, hogy lesz folytatás, s talán legközelebb a sakk-klubos bácsik sem csak a mosdó kedvéért fogják elhagyni sakktábláikat.
Szokola Vince és Kis Judit a színpadon. Fotó: Segesvári Csaba
Petró Julianna
Megjelent a Szegedi Egyetem 2011/10. számában.