Utóirat szívből, hogy csináld

KÖNNYED KÁVÉHÁZI ESTE A MILLENNIUMIBAN

A Postscript zenét és prózát öt­vöző szórakoztató előadásán tölthettek el egy kellemes kávé­házi estét azok a nézők, akik de­cember legelső napján elláto­gattak a szegedi Millenniumi ká­véházba.

A csapat fő célja az volt, hogy a nézők végre kapjanak valami könnyedet, valami lélekmelenge­tőt, valami szerethetőt. Az est cí­me: Utóirat szívből, hogy csináld tovább! szintén arra utal, hogy valami olyasmit kaphatunk a há­rom fiataltól, ami szívből jön, sze­retettel, amit megéri aztán to­vábbvinni ebben a gondokkal te­li, stresszes világban.
A csapat tagjai (Kis Judit ének, Varga Norbert felolvasó, ének, gi­tár, Szokola Vince dzsesszgitár) mintha mind egy-egy ilyen Ör­kény-féle „nagy igazságot” akar­na átadni nekünk, hogy azt mi, a nézők szépen zsebre tehessük, el­feledkezzünk róla egy időre, de csak azért, hogy még jobban örüljünk, mikor véletlenül rátalálunk zsebünk mélyén. „Bármilyen prózát is hoz el a felolvasó, mégis a zene kapcsoló­dik hozzá, vagy csak a csend, ami két dal között van, vagy csak a felolvasó van, és a gitáros és az énekesnő” – olvasható az est be­harangozójában, s valóban: az irodalmi és zeneművek széles ská­lája hangzik el a bő egyórás kon­cert alatt. Ezen az estén kéz a kéz­ben jár Örkény István s Frank Sinatra, Illyés Gyula József Attilát üdvözli, miközben Judy Garland újra szivárványokról álmodik, Varró Dániel Ray Charles Hit the road Jackjét dúdolássza, míg Émile Ajar Kurt Vonneguttal be­szélget arról, hogy mikor majd hazaérnek Nat King Cole vagy Ma­ma Cass Elliot örökzöldjét hallgas­sák-e meg előbb. Valahogy így történt, de ha nem, az sem baj. „Sok-sok dzsesszt játszunk, és mindenféle másik dalt, amit még sose halott senki. Szövegét se, dal­lamát se, mert nem klasszikus dzsessz sztenderd, és mert rajtunk kívül nem hallotta senki. Egy szép estét szeretnénk szerezni önöknek, de ha pontosítani kívánunk, akkor egy elgondolkodóst is, de semmi komoly Hamvas Béla, esküszöm, de tényleg” – olvasható továbbá a beharangozóban. S tényleg, van­nak dalok, amelyeket sose hallott még senki, ha pedig valami vélet­len folytán mégis van egy-két ilyen sokat látott-halott furcsa bo­hókás figura, akkor tudható, hogy oda már a sokat emlegetett Ör­ kény bácsi egész biztosan beko­pogott a maga igazságaival.„Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyan­annyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne ka­landozzanak össze-vissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.” Örkény István: Az élet értelme cí­mű egypercese remek bevezetése és egyébként remek összefoglalója is a Postscript társulat estjének.

Kérdésünkre, hogy honnan jött a Postscript ötlete, Varga Nor­bert lapunknak elmondta, hogy Jucus (Kis Judit) felkereste őt, nem lenne-e kedve összeülni és csinál­ni valami éneklőst, de versest, de zenével. Természetesen volt ked­ve, majd csatlakozott hozzájuk Szokola Vince is, és így megszüle­tett a Postscript. Remélik, hogy az első nem lesz egyben az utolsó al­kalom is, hiszen mikor ne jönne jól egy nyugodt, „csendesülős” este a meggyötört lelkeknek. Mi is re­méljük, hogy lesz folytatás, s ta­lán legközelebb a sakk-klubos bácsik sem csak a mosdó kedvéért fogják elhagyni sakktábláikat.

Szokola Vince és Kis Judit a színpadon. Fotó: Segesvári Csaba

Petró Julianna 

Megjelent a Szegedi Egyetem 2011/10. számában.