A város szétterül a kivágott árnyékok helyén.
A nyugati kényelem a fontos, a keleti nyugalom,
A városszélbe törölt arany. Jut is, marad is.
És, hogy a nád és a sás, amíg a szén kitart égjen.
Egy királynak nem lehet szamárfüle.
És a többi is mind, a fák, a bokrok, méretre vágva.
Lemetszett ágaikkal dicséretemhez sorakoznak.
A falak már nem választják el a kohók
Füstjét a panelok közötti fűtőházakétól,
De a kapu fokozódó tempóban fogadja és küldi
Útjára az árukat. Ujjhoz ragad, városba töröl.
A falak a tenyeremhez nyomják hátukat,
És én, a jó gazda simogatom őket. Az arany
Megtapad a gerincük mentén. A csillogása új lápokat
Vakít el, új árnyékokat vágatok ki érte.
Az utca hangja emberzajongás és
A panelblokkok is változtatnának, de nem
Változnak. A kényelem fontosabb, mint a friss
Levegő, parkosítás, vagy az új épületek miatt
Eltűnő csónakázótó. A kivágott árnyékok néha
Felhánytorgatják ezt. Ujjhoz ragad, városba töröl.
A csönd arany színű. Csak a szén égése marad zajnak.
Egy királynak nem lehet szamárfüle.
A panelblokkok tenyeremhez férkőznek.
Az ujjam gyógyír, minden elégedetlenségre.
A nyugati kényelem a fontos, a keleti nyugalom.
(Az SZTE Kulturális Irodája által 2019 tavaszán kiírt Re-Ady című Ady Endre-verspályázat III. díjas alkotása)
