„MÚLT, ALAKÍT, ÁS” – Konferencia, kerekasztal, felolvasás, koncert és fényírás buli Sziveri Jánossal

KONFERENCIA, KEREKASZTAL, FELOLVASÁS, KONCERT ÉS FÉNYÍRÁS BULI SZIVERI JÁNOSSAL
(Grand Café és Jazz-kocsma, Szeged, 2013. 03. 06–07.)
A rendezvénysorozat a Vajdaságban született Sziveri János (1954-1990) munkásságának különböző aspektusait kívánja megvilágítani, aktualizálni. Sziveri János az egykori Új Symposion folyóirat ún. harmadik generációjának vezéralakja volt, a lapot 1980-1983-ig szerkesztette […]

Grand Café és Jazz-kocsma, Szeged, 2013. 03. 06–07.

A rendezvénysorozat a Vajdaságban született Sziveri János (1954-1990) munkásságának különböző aspektusait kívánja megvilágítani, aktualizálni. Sziveri János az egykori Új Symposion folyóirat ún. harmadik generációjának vezéralakja volt, a lapot 1980-1983-ig szerkesztette. Sziveri botrányos leváltása után a Szabadkai Népszínház dramaturgjaként dolgozott. Szájbarágás című verseskötetéért 1988-ban neki ítélték a Vajdasági Írószövetség évi díját. 1989-ben a súlyos betegsége miatt Budapestre költözött családjával, itt halt meg 1990-ben. Emlékének ápolására barátai Sziveri János-díjat alapítottak (1992). 1993-ban, Muzslán pedig megalakult a Sziveri János szellemiségét őrző Sziveri János Művészeti Színpad.

A Szegedi Grand Caféban megrendezésre kerülő, kétnapos konferencia a Gondolat Kiadó által 2011-ben kiadottSziveri János művei című kötet apropóján kívánja felhívni a figyelmet a költő munkáira. Az „új” Sziveri-kötet tartalmazza a szerző verseskönyveinek anyagát, hagyatékban maradt gyerekverseit, fiatalkori képzőművészeti írásait, rajzait, drámai műveit, közírásokat, életrajzi vallomásokat is tartalmazza. A konferencia tizenegy előadója Sziveri képzőművészeti, drámai, közéleti munkásságát is tárgyalja, több szempontból közelítenek költészetéhez, és számot vetnek a kánonban betöltött vagy be nem töltött szerepével is.

Az első napot a Szellem beidézése kerekasztal-beszélgetés zárja, ahol Sziveri kortársai, Csorba Béla, Géczi János, Fenyvesi Ottó, Losoncz Alpár, Reményi József Tamás idézik meg Sziveri János szellemét. A beszélgetést Grancsó István zenés, vetítős akciója követi, ami azért is fontos, mert Grencsó számos ikonikus képet készített Sziveriről.

Másnap a konferencia után az Óvszerződés program keretében fiatal költők beszélgetnek a szegedi JAZZ-kocsmában Sziveri-hatásiszonyról, hatás-hiányról, hatás-mániáról. A beszélgetés résztvevői: kabai lóránt, Korpa Tamás Krusovszky Dénes, Sopotnik Zoltán, Terék Anna. Sziveri Fényírás zárja a programsorozatot, Sziveri versmintákhoz és vetítéshez kapcsolódva felolvasnak a beszélgetőkön kívül: Csehy Zoltán, Németh Zoltán, Kollár Árpád, Orcsik Roland és Szöllőssy Balázs.

A konferencia és kapcsolódó rendezvényeinek főszervezője a SÍN-tér Kulturális Egyesület, támogatói: FISZ, NKA, MASZRE.

Az Óvszerződés főszervezője a Fiatal Írók Szövetsége, társszervezője a SÍN-tér Kulturális Egyesület, támogatója a JAK és a MASZRE.