Folytatódik a román Jazzmozdony koncertsorozat Budapesten

Két romániai és két magyarországi zenész: Tony Kühn gitáros, Johnny Bota nagybőgős, Márkus Tibor zongorista és Jeszenszky György dobos muzsikál együtt csütörtökön a Jazzmozdony idei szezonjának második, egyben utolsó koncertjén a Budapest Jazz Club új helyszínén, a Hollán Ernő utca 7. szám alatt.

Bartha Csaba, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese elmondta az MTI-nek, hogy a négy zenész ebben a formációban most játszik először. Tony Kühn a román dzsessz kimagasló személyisége, zongorista és gitárművész 1980-ban debütált a Nagyszebeni Jazz Fesztiválon az Eugen Gondi Trióval. 1987-ben a híres Johnny Raducanuval készített hanglemezt. Olyan művészekkel koncertezik folyamatosan, mint Mike Krstic, Rick Condit, Tom Smith, Eldad Tarmu, Henry Franklin, Gyárfás István vagy Vicky Frank. Idén májusban játszott utoljára Budapesten.

Johnny Bota bőgős zenei pályafutása 1973-ban indult hegedűsként a Temesvári Zeneművészeti Gimnázium Allegro együttesében. 1982-ben alapította a Crepuscul együttest, amellyel a következő évben elnyerte a Nagyszebeni Jazzfesztivál különdíját. 1990-ben a Temesvári Konzervatóriumban megalapította a klasszikus gitár szakot és ma is aktívan részt vesz a zenei oktatásban, emellett a Temesvári Filharmonikusok hegedűse. Játszott már együtt többek között Tony Lakatossal, Francois Hervével, Paul Rogersszel és Evan Parkerrel. Budapesten 2010 novemberében szerepelt.

Márkus Tibor zongorista, a Magyar Jazz Szövetség elnöke. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz-zongora szakán végzett. 2007-ben Sepsiszentgyörgyön Románia első jazztáborának tanára volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén módszertant és zongorát tanít. Eddig négy CD-je jelent meg, saját kompozícióit a magyar dzsessz olyan művészei szólaltatják meg, mint Borbély Mihály, Fekete Kovács Kornél, Juhász Gábor és Dés András.

Jeszenszky György dobos 1987-ben szerzett diplomát a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Jazz Tanszékén Kovács Gyula és Nesztor Iván növendékeként. Azóta az egyik legfoglalkoztatottabb magyar jazzdobos. Játszott többek közt Tony Lakatos, Gadó Gábor, Deseő Csaba, Regős István és Binder Károly partnereként valamint számos felvételen szerepel. Grencsó István, Tóth Viktor, Gyárfás István és Deseő Csaba zenekarának, valamint az Equinoxnak is dobosa, Lakatos Ágnes, Szolnoki Dóra, Vörös Niki és Kelemen Angelika formációjának tagja.

MTI 2012. november 20., kedd 6:27