A 15 éves kerámia szimpózium kiállítása Hódmezővásárhelyen

Az idén tizenöt éves Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon született alkotásokat bemutató kiállítás nyílik 2012. március 3-án, szombaton az Alföldi Galériában – közölte Elek András, a Tornyai-múzeum sajtóreferense az MTI-vel.

A tavalyi kerámiai szimpóziumon résztvevő művészek hat héten át szó szerint a kísérletezés lángjában égtek: egyedi ötletektől vezérelve különleges anyaghasználattal, művészetükre jellemző és olykor attól gyökeresen eltérő formákkal és speciális égetési módokkal készítették el munkáikat.
A szimpózium főszervezője, Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész elmondta, hogy a résztvevők rendkívül élvezték a vásárhelyi gyárak nyújtotta lehetőségeket, és maximálisan ki is használták a helyi ipar összes eszközét és adottságát. Az idén 15 éves szimpóziumon eddig mintegy háromszáz művész fordult meg az alföldi városban és már az ez évi alkotótáborra is óriási a túljelentkezés.
A Hódmezővásárhely testvérvárosából, Vallauris-ból érkezett francia keramikusok alkotásain Albert Camus műveinek illusztrációi, valamint magyar motívumok is helyet kaptak. Látható a kiállításon kerámia Rubik-kocka, valamint Viktor Vasarely ihlette op-art “kirakó” is. Anyaghasználatában minden bizonnyal Jean Francois Baggioni alkotásai a legkülönlegesebbek: szürkésen csillogó szilícium-karbid orgonái a tavaly “nyugdíjba vonult” amerikai űrsiklók hőpajzsának anyagából készültek.
Szűcs Éva Andrea munkáin a víz, az élet és a fa jelenik meg képben és Braille-írással, így látók és nem látók is egyaránt élvezhetik az alkotásokat.
A több ezer éves kerámiahagyományokkal rendelkező Vásárhely helyi művészei sem hiányozhatnak a kiállítók közül: Albert Ildikó személyes gondolatokat fogalmaz meg kerámia vázlataival, míg Tuza László egyedi térformái a klasszikus díszítő kerámiákat idézik. Kemény anyagszerűség és fémes csillogás jellemzi Pannonhalmi Zsuzsa munkáit, és ugyanezen technikai kihívás foglalkoztatta Antal Andrást redukciós technológiával készült táblaképeivel.

MTI 2012. március 2., péntek 9:29