PETŐFI-GYURMA
Vagyon a nap éppen lemenőben,
nagyon elszomorít, hogy így vagyon.
A virágnak megtiltani nem lehet,
ha leszakítják, hogy elhervadjon.
Fa vagyok én, lelkem kusza gyökér,
vétek tovább lelkesednem, vétek;
vétek roskadoznom a bánattól,
mikor máglyarakásomon égtek.
Betegségemről ne kérdezzetek
orvost s papot se hívjatok hozzám;
a darabban jobb szerepet kaptam,
mint amire tálentumom bíznám.
De többé, többé nem panaszkodom;
Megelégít az idő, mely orvos,
hol lágyan melengető, hol csontig
fagylaló-tartósító, és korhol.
A negyvennyolcból mégsem engedek;
inkább hozzáadok még egyet,
és akadjak ott akár pikavégre,
a világnak késhet annyi vége.
Majd álmodban visszatérek hozzád,
oly mélybe, hová búvár nem merül,
s ahol az élet elfeketülten
tagadva magát magába menekül.
S akkor cseresznyevirágzás ébreszt,
a cserebogarászás megérte;
dajkám hangja szobádban dudorász,
„Jól cserbenhagytalak!... És miért ne?”
(Megjelent a Tiszatáj 2023. januári számában)
