Űr-fantasytől a zsinati mozgalmakig

BESZÁMOLÓ A MALÁTÁBÓL

Az SZTE BTK Filozófia Tanszéke tavaszi programsorozatának zárásaként 2016. május 17-én, a Maláta kézműves sörkertben, családias hangulatban került megrendezésre a Sci-phi címet viselő kerekasztal beszélgetés. Az esemény célja az volt, hogy az intézményes kereteket megbontva, közérthetően, a nagyközönség számára is befogadható módon tudományos igényű diskurzus alakuljon ki, ezúttal a science-fictionről. A helyszín barátságos volt, bár az előzetes tervek ellenére a rossz idő miatt bent kellett megtartani a beszélgetést, amit többször elnyomni igyekezett a kávéfőző sistergése és a pultnál ácsorgók duruzsolása – sikertelenül. A sci-phi utat tör magának.

A résztvevőknek még így sem lehetett oka panaszra. A kicsivel több, mint másfél órásra kerekedett szimpóziumon rengeteg témát sikerült változatos módon érinteni. A Módos Ádám és Szabó Ferenc rendezőpárosnak sikerült négy igazán lelkes és felkészült előadót találnia az estéhez: Szilárdi Rékát a Vallástudományi tanszékről; Czeglédi Andrást a Filozófia tanszékről; Szabó (Steve) István Zoltánt, az Összehasonlító Irodalomtudományi tanszék volt doktori hallgatóját és a Próza Nostra e-folyóirat főszerkesztőjét; és Tóth Zoltán Jánost az Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék munkatársát. A beszélgetést Szabó Ferenc nyitotta meg vitaindító kérdésével: „Miért nem nevezhető sci-finek a Star Wars?

Steve úgy válaszolt, hogy a Csillagok Háborúja nem a science-fiction szabályai szerint működik, sokkal közelebb áll a fantasy-hez. Az Erő egyfajta mágia, feltűnik egy gonosz varázsló (Vader vagy Palpatine), akit le kell győzni, előtte ki kell szabadítani a hercegnőt. A másfélszeres fénysebességre képes Ezeréves Sólyom vagy a midikloriánok pedig csupán a tudományosság illúzióját keltik, ezért sem sorolható a kérdéses opusz a természettudományos megalapozást követelő hard-sci-fi irányzatba. De ha megengedőek akarunk lenni, és megpróbáljuk soft-science-fictionként értelmezni a Star Wars-t, akkor is problémákba ütközünk, mivel az ehhez szükséges politikai-társadalmi kérdések is marginálisak. Steve hangsúlyozta, hogy a közbeszéd másként gondolkodik a műfajról.

Tóth Zoltán szerint a Star Wars univerzuma a science-fantasy határterületén mozog, és egyre kevésbé számít ritkaságnak ez a fajta elmozdulás a műfajok között. A legnagyobb különbség, hogy míg a fantasy-ben nincs szükség magyarázatokra („Nem kell tudnom, hogy működik Gandalf botja”), addig a sci-fi műfaja megköveteli azt. Példának a Jurassic Park c. filmet hozta fel, amelyben lépésről lépésre bemutatják, hogyan hoznak létre mesterséges úton dinoszauruszokat. A klónozás ilyen formában nem megoldható, de maga a módszer logikusnak tűnik.

Szilárdi Réka szerint pontosan emiatt beszélhetünk Mary Shelley Frankensteinjéről úgy, mint az első sci-firől, mert az írónő orvosi magyarázatokkal támasztja alá a szörnyeteg létrehozásának körülményeit.

Steve H.G. Welles Időgép c. munkájától származtatná a műfajt, de Shelley szövegében is megtalálhatóak már azok a jellemzők, amelyekből később a zsáner kifejlődik. Ahhoz, hogy ténylegesen sci-firől beszéljünk, bizonyos jelenségek együttállása szükséges, emiatt nem lehet meghatározni az origót, rengeteg előkép lehetséges Poe-tól Vernén át Lovecraftig.

Czeglédi András a XVIII. századra helyezné a science fiction műfaji gyökereit, mert a fantasztikus utazásokat bemutató vagy a jövőbe vetített eseményeket feldolgozó szövegek, például az utópiák, felfoghatóak egyfajta protoscifiként. Nem próbálja definiálni a zsánert, de azt fontosnak tartja kijelenteni, hogy a műfaj legfőbb sajátossága szerinte a modalitásokkal való sajátos játék, a tudományos, racionális megokolása az eseményeknek, amelyek mindig az adott kor tudományosságához mérendők. A vitaindító kérdést sajátos módon közelíti meg. Szerinte a Star Wars fantasy kerete elhanyagolható, mert bár játékidő tekintetében is kevés szerephez jut, mégis érdemes egy galaktikus méreteket öltő politikai játékként gondolni rá (mint Tóth Csaba tette azt legutóbbi, A sci-fi politológiája c. könyvében), mivel a végső győzelmet nem az Erő által vívják ki: a történet végső kifutása pedig a politikai erőviszonyok újrarendeződése.

Szilárdi Réka ezzel kapcsolatban Jospeh Campbell munkásságát említi. Az Ezerarcú hős szerzője és a monomítoszok struktúráját feltáró műve nagy hatással volt a fiatal George Lucasra. Nem véletlen, hogy a Csillagok Háborújának első (negyedik) epizódja is a monomítoszok narratív szerkezetére épül: egy bizonytalan származású hős, akit az útján idős segítőtársa kísér, megkaparint egy legendás fegyvert; a történet végén pedig megküzd apjával. Ugyanez a felépítés jellemzi a Harry Potter-történeket is.

Tóth Zoltán szerint Spielbergék fellépésekor már kifulladóban volt az addigi filmgyártást is meghatározó realista trend. A feltörekvő fiatalok a ’70-es évektől saját gyermekkori képregényes vagy B-kategóriás filmélményeikből (főleg a western és az addig marginalizált műfajok, mint a sci-fi, a horror, vagy a fatasy) merítve, ezeket kombinálva formálták újjá a filmes narratívákat, berobbanva ezzel a popkulturális szférába, megteremtve az első blockbustereket. Ezt nevezik „fantasztikus fordulatnak”.  Rámutat, hogy manapság már forgalmazók érdeke, hogy a műfaji határok minél jobban összemosódjanak (cross-overek térhódítása), hiszen ez nagyobb fogyasztói bázist garantál. A sci-fi a többi fikciós műfaj konvergencia-pontjaként szolgál. Például a modern vámpírtörténetekben (Penge) már nem maga a harapás, hanem egy vírus fertőz, a vámpír csak a hordozója. A Tim Burton-féle Batman filmekben a Denevérember egyszerű gumiruhát hord, míg Nolan már külön figyelmet fordít arra, hogy kielégítse a techno-fetisiszta közönség igényeit.

Steve ezekkel párhuzamba állítja az 1982-es Blade Runner c. filmet. A Szárnyas Fejvadász sosem akart „blockbuster” lenni, hiszen egy réteg-specifikus alkotásról, (sőt Phillip K. Dick személyében egy réteg-specifikus alkotóról) van szó, amely (és aki) nem egy piaci rést szándékozott betölteni, viszont a mai technikaközpontú világunkat tekintve profetikusnak mondható.

Czeglédi András Arisztotelész Poétikájának költészetre és történetírásra vonatkozó passzusát (51b) idézi, amelyben a görög gondolkodó a költőre vonatkozó feladatot úgy határozza meg, hogy annak olyanokat kell mondania, „amelyek megtörténhetnek és lehetségesek a valószínűség vagy a szükségszerűség alapján.”  Ebből kifolyólag a science-fiction olyan szükségszerűség alapján dolgozik, amely egy adott kulturális közösség számára tudományosan, racionálisan visszaigazolható.

Egy hallgatói kérdésre válaszolva az előadók kifejtették, hogy a sci-fi az elmúlt tizenöt-húsz évben kanonizálódni látszik, a magas és alacsony irodalom dichotómiája egyre kevésbé érvényesül. Például Thomas Pynchon Súlyszivárvány c. kötetét rangos science-fiction-díjra jelölték, bár a szerzőt a magas irodalom képviselői közé sorolják. A kortárs angol filozófiában az „ontológiai pluralizmus” tárgyalása során sokan emlegetik Asimov A halhatatlanság halála c. regényét. De az USA egyetemein a „Wire” c. filmsorozat is egy viszonyítási alap, mivel szociológiailag hiteles világot mutat be.

Arra a kérdésre, hogy mennyire időbe ágyazott a sci-fi azt válaszolták, hogy mindig is lesznek örök érvényűen jó alkotások és felejthetőek. A szövegek időtállóságának pedig nem feltétele, hogy egy tudományos-fantasztikus munkában sose avulhasson el az ott bemutatott technika, hiszen a sci-fit alapvetően nem a jövőirányultság határozza meg.

Czeglédi András ezzel kapcsolatban új vizsgálati szempontot vázol fel. A „mi lett volna ha?” kérdésre válaszoló alternatív jelen kérdéskörét, a XIX. századból származó fogalom, az ukrónia (Charles Renouiver fogalma, az utópia mintájára: ha ez „seholföld”, akkor az ukrónia „semmikoridő”) segítségével. Lényege, hogy egy elképzelt történelmet mutat be ismert történelmi személyek felvonultatásával. Steve szerint Az ember a Fellegvárban is tekinthető alternatív történelmi regénynek, ebből kifolyólag, a steampunkkal együtt, ez is kapcsolódik az ukronikus hagyományhoz.

A beszélgetés végén kiderült, hogy az ukronikus irodalom legnagyobb magyar képviselője Bibó István, aki a „Ha a zsinati mozgalom a 15. században győzött volna…” című esszéjében kifejti, hogy alakult volna a történelem abban az esetben, ha a zsinati mozgalom a 15. században győzött volna. De nem kevésbé ukronikus a haszidok, az amish-ok, vagy a széki parasztság népviselete sem: mindegyik alig párszáz éves konstrukció, mégis úgy gondolunk rájuk, mintha ősidőktől fogva meghatároznák viselőik hovatartozását. Tiszta science-fiction!

Kiváló este volt! Remélem, egyre több ilyen jellegű esemény kerül megrendezésre a jövőben, mert a hallgatóság aktív figyelméből, és a hozzászólásaikból arra következtetek, hogy nagy az igény hozzáférhető, közvetlen, de tudományos alapokon nyugvó diskurzusokra.

(Szeged, 2016. május 17. – Maláta kézműves sör- és grillkert)

Balogh Ádám