2008-at írunk. 10 éves a FISZ (Fiatal Írók Szövetsége). A jubileumot megünnepelendő egy vajdasági túrára indulunk: Csepregi, Kollár, Mészáros, Neszlár. Bemelegítésnek Szeged, aztán Szabadka, Zenta és végül Újvidék. Négy nap, négy város, több mint 600 kilométer. Én már mint rendes író vagyok bemutatva, pedig még a könyvem sehol. Mindenhol tömegek fogadnak, kivéve, ahol nem.
2008-at írunk. 10 éves a FISZ (Fiatal Írók Szövetsége). A jubileumot megünnepelendő egy vajdasági túrára indulunk: Csepregi, Kollár, Mészáros, Neszlár. Bemelegítésnek Szeged, aztán Szabadka, Zenta és végül Újvidék. Négy nap, négy város, több mint 600 kilométer. Én már mint rendes író vagyok bemutatva, pedig még a könyvem sehol. Mindenhol tömegek fogadnak, kivéve, ahol nem. Marci vezet, Árpi mutatja az utat, mi pedig Jánossal hátulról zsibbasztjuk őket. A kocsiban lassan bővülni kezd a tiltott témák köre, egyelőre a Legónál és Lindánál tartunk (angol nyelvkönyv: Ha-ha-ha, hi-hi-hi, hömpörö apor ündürüxi!). Ahol lehet megállunk és turistáskodunk, reggelente pedig kötelező a burek. (A messziről jött ember akkor jár el a leghelyesebben, ha nem próbálja meg ragozni ezt a nemes ételt, egyszerűen csak megeszi, mindenféle nyelvészkedés nélkül!) Mindenhol komolyan vagyunk véve: újság, rádió, tévé, plusz nyitott közönség. Újvidéken kérnek szöveget a HÍD-ba, este pedig még van erőnk elmenni bulizni is. Rémlik, hogy vissza a szállás felé még autókon ugrálás is van (részemről csak!). A nagy ünneplésbe aztán belebetegszem, már hazafelé hidegrázásom van a kocsiban, aztán egy hétig fekszem lázasan, mire összekaparom magam.
