„Ugy kellesz, mint a növénynek a zöld”

öREÖK szerelmek – ÍGY SZERETTEK ŐK

Nem divat a hangjáték, versmondó estek szökő évente születnek, három üldögélve beszélő emberért csak a MÜPÁ-t lehet megtölteni, szóval kész életveszély hasonló produkciót kitalálni vidéken. Pláne sorozatban.

Nyáry Krisztián valamibe nagyon beletalált, amikor megírta az Így szerettek ők című, írók, költők szerelmi életéről szóló kötetet (aztán a másodikat, legutóbb pedig a festőkét is), melyek elsöprő sikert arattak. Hogy mi végre jött tűzbe az olvasóközönség, csak találgatni lehet. Nagy művészek magánéletéről eddig is lehetett tudni ezt-azt, hiszen levelezésgyűjteményeket – akár szerelmeseket is – régóta adnak ki, nem is keveset. Egy tíz éve megjelent kötetben például József Attilától és Vágó Mártától összesen 745 darab levél található, ez a fajta személyesség azonban – a teljesség ellenére – más, mint amikor a kívülálló tekint rá elfogulatlanul egy kapcsolatra, netán kapcsolati hálóra.

Ezt a labdát csapta le jó érzékkel Réczei Tamás rendező, amikor elhatározta, hogy a témát felolvasó színházi estek keretében dolgozza fel. A kiindulási pont Nyáry Krisztián könyve volt, a történeteket azonban dramatizálni kellett. Ebben vált partnerré a szegedi egyetem magyar irodalmi tanszéke, miszerint a hallgatók számos olyan, az érintettektől származó dokumentumot ástak elő, amelyek a sztorikat dialogizálhatóvá tették, s amelyek nem csak a mindent elsöprő szerelem hevébe avatnak be, de – ha van, már pedig gyakran van –, a megbántott harmadik vergődésébe is. Mert a férfi-nő viszonyban a legnagyobb költő is esendő, sérülékeny és sebezhető, bántó és megbántható, egyenes vagy görbe, mint minden más mezei szerető.

Ül tehát három ember a pódiumon (legalább is az eddig lezajlott három esten), és levelekkel, naplóbejegyzésekkel, továbbá az idevágó versekkel végigvisznek egy-egy kapcsolat szépségein és viszontagságain. Az első (így utólag visszanézve, bemelegítőnek tűnő) est, vagyis Szabó Lőrinc magánélete inkább érdekes volt, mint megrázó. Aki nem olvas életrajzokat, azt meglephette, hogy a példás családapás versek (Lóci óriás lesz) csapzott hajú, szolid kinézetű szerzője nyíltan kettős életet élt. Ráadásul felesége legjobb barátnőjéhez fűződött intim viszonya, ami 25 évig tartott. Ez eddig sem volt titok, maga a tény az interneten is megtalálható, a valós érvek és fordulatok hallatán azonban szinte tapinthatóvá váltak e háromszög kínjai.

A debüt Nyáry Krisztián gesztusértékű közreműködésével történt (ő személyesítette meg Szabó Lőrincet), feleségét a mindig remek, Szegeden többedszer fellépő Kerekes Viktória, a barátnő-szeretőt pedig Kurta Niké keltette életre. Volt még két narrátor is – valószínűleg egyetemisták –, amitől kissé diákszínpados jelleget kapott az egész.

A következő két alkalommal aztán kiderült, mit tesz az, ha minden stimmel: ha súlyos és jelentékeny karakter a szerelmes költő, ha átütő erejű színészek bújnak a bőrükbe, s ha feszes a dramaturgia. Akkor beszippantanak a sorok és sorsok, megszakad a szívünk József Attiláért, s elbűvölten isszuk Kosztolányi szellemes, majd betegségében egyre fáradtabb szavait. Kovács Krisztián József Attilaként fel sem állt a székéből, tolmácsolásában a Kozmutza Flórához (Szilágyi Csenge) írt levelekből mégis áradt a naiv eltökéltség és az önemésztő végletesség. Nem mindig a levelek beszéltek, a korszak verseiből is néhány, Kovács Krisztián úgy mondta el őket, hogy közben megsűrűsödött a levegő. Hajduk Károly Illyés Gyulaként – aki egyiknek barátja, másiknak vőlegénye volt – keveset szólt, de hitellel, empátiával.

A léc egykettőre magasra lett téve, mert a József Attila-est katarzissal végződött. Igaz, az ő zsenije nem kérdéses a köztudatban, valahogy mindenki hasonlót gondol róla, ellentétben Kosztolányival, akit egyszerre (vagy felváltva) tart játékosnak, elegánsnak, műveltnek, polgárinak a nagyérdemű. Ezekre a hangulatokra mind lehetett számítani a Kosztolányi szerelmi háromszögét feltáró decemberi est előtt, viharos drámára annál kevésbé, pedig az lett a vége.

Réczei Tamás kifejezetten nagyágyúkat vetett be erre az alkalomra, Kosztolányi alakját Gyabronka Józsefre bízta, felesége, Ilona szerepét pedig Takács Katalinra. Mindketten akkora színészek, hogy még a telefonkönyvbe is életet lehelnének, így nem csoda, hogy civilben, pamlagon ülve, pillanatok alatt a Kosztolányi házaspár perlekedett előttünk egymással, s a szeretőt tolmácsoló Borbély Alexandrával. Gyabronka József szinte szerepet formált a prózát versekkel váltogató szövegből (nem is bírta ülve), egy teljes életutat járt be a házasságtól kezdve az egyre reménytelenebb végig, s a költő élete végén felbukkanó új szerelemig.

S közben látjuk is a viszonyok szereplőit, ismert, és alig látott fotók váltják egymást a kivetítőn. Most talán a nők az érdekesebbek, akikért e nagy szívek dobogtak, arcukat rátehetjük a szövegekre, mert csupán az archív fekete-fehérből nem tudnánk kifürkészni a varázsukat.

És igen, a nézőtér tömve volt mindhárom alkalommal, az egyszerinek szánt előadásokat mindannyiszor duplázni kellett, pedig nincs más, csak egy alacsony pódium fotelekkel, vetítővászon és három ember – és lám, ez történik, ha a „beszélő fejek” jót, jól mondanak.

(A címbe foglalt idézet József Attila: Már két milliárd című verséből való.)

Ibos Éva