Tényleg nem nagy ügy

Mind a tizenhét novella látszólag valamilyen közönséges apróságot mutat be. Olvashatunk rosszul sikerült első randevúról, egy éttermi összejövetel nyakatekert lebonyolításáról, az ajándékozás íratlan szabályairól, váratlan és mindegyik fél számára kényelmetlen találkozásról, állásinterjúról, túlóráról és hajvágásról. Ezekben az élethelyzetekben valami mindig félresiklik, bizonyítva, hogy még a legelemibb társas érintkezések is számtalan hibázási lehetőségek hordozói. Az illem, a társadalmi konvenciók szabják meg a viselkedési mintáinkat, ugyanakkor a részletek kidolgozatlanok. A legtöbben tudják, hogy nem szabad későn felhívni a másikat, de mikortól késő? Vagy hiába tudjuk jól, hogy ildomos borravalót adni a pincérnek, ám pontosan mennyit?

A hétköznapjaink tehát tele vannak útvesztőkkel – a narrátor ezeknek a helyzeteknek a külső szemlélője. Az elbeszélői perspektíva így gyakran távolságtartó, és az eseményektől való distancia lehetővé teszi a tapasztaltak objektív leírását. Több történetben precíz, természettudományos megfigyelésekre jellemző tudósítást olvashatunk. Ilyen novella rögtön az első, a Harmadik típusú találkozások. A nemkívánatos összefutásról közölt beszámoló a tudományos megfigyelés alátámasztásául szolgál: „Ahhoz elég jól ismertük egymást, hogy beszélgetésbe elegyedjünk, de ahhoz nem elég jól, hogy legyen is miről beszélni”. (7.) Később pedig a megfigyelő szintén a résztvevők szavait idézi: „A tanúk leírásai szerint a beszélgetések leggyakrabban olyan témákról szólnak, mint az aktuális időjárás, ki hogyan érzi magát, és hova megy éppen”. (8.) Nem ez az egyetlen történet, ahol a tudományos megfigyelés adja az elbeszélés gerincét. Ugyanilyen távolságtartó szemszögből bontakozik ki az éttermi összejövetelről szóló történet (Az én éttermi kalauzom). Ebből következik, hogy a tartalom számos novella esetében mellőzi a művészi igényeket, mégsem száraz az elbeszélői hang, mert az irónia segítségével gúnyos közeget teremt, sőt az eseménysor akár abszurddá is válhat.

Az abszurd novellák csalogatják elő a szépirodalmárt. Gondoljunk itt arra történetre, amelyben a születésnapi zsúron a vendégek helyett váratlanul a halál jelenik meg (A parti) vagy éppen a túl rövidre vágott haj miatt lázadó kliens esetére, akit a fodrászok gyakorlatilag meglincselnek (A vágás). A szerelemben is előkerül az abszurd: Barbara egy lyukas zokni miatt szakít a társával, és amikor a barátai erről faggatják, képtelen racionális magyarázatot adni a döntésére: „Nem tudom elmagyarázni, mert én sem értem”. (64.) Kinek ne jutna eszébe A zokni című történetről Szív Ernő Összegyűjtött szerelmeim kötete, amelyben hemzsegnek a hasonlóan groteszk helyzetkomikumra épülő történetek.

Ha pedig már Szív Ernőt említjük, érdemes megjegyezni, hogy Fehér Boldizsár és Darvasi László egymástól függetlenül ugyanazt a csattanót építik be az egyik történetükbe. Fehér kötetében a főszereplő volt osztálytársa haldoklik, és mindenképpen találkozni szeretne rég elfeledett ismerősével. Ugyanakkor kiderül, hogy valójában csak krémeket szeretne eladni (A hívás). Darvasi Az év légiutas-kísérője című kötetében szerepel egy ugyanerre a végkifejletre kifutó novella (Az úr operaénekes lesz), amelyben Zsuzsa azt hiszi, hogy régi ismerőse érzései miatt közeledik felé. Várakozásaival ellentétben potenciális szerető helyett porszívóügynökként lép elé a férfi. Természetesen sem Fehér, sem Darvasi nem találta fel a spanyolviaszt, mindkét esetben a televíziós szituációskomédiát utánzó, egyediséget mellőző, százszor lecsapott poénról van szó.

Mindazonáltal Darvasi László novelláskötetével szemben Fehér Boldizsár történeteiben a konfliktusok rendkívül egyszerűek; általában az elv és a gyakorlat csap össze. Példának említhetjük az anyósa kedvéért ízléstelen pulóvert viselő férfi esetét, aki csak azért kénytelen az előnytelen ruhadarabot hordani, mert a lazacszínű felsőt ajándékba kapta (Az ajándék). Szabad-e tehát ajándékozni, ha kifejezetten az ellenkezőjét kérik? Tettesünk-e csalódottságunkat, ha nem tetszik az ajándék?  Vagy éppen gondolhatunk Elmár és Keszler konfliktusára, hiszen a kapcsolatukat egy apró adósság éveken át beárnyékolja (A tartozás). Magába foglalja-e vajon egy vacsorameghívás, hogy a meghívott ingyen eszik?

A kérdések általában megválaszolatlanul maradnak. Másrészt a helyzetek elemzése vagy hiányzik, vagy zavaróan didaktikusak, de nem is feltétlen szabad Fehér Boldizsár történeteiben azt a valóságot atomjaira bontó elbeszélői magatartást keresni, mint amit Knausgård tesz az Évszakok ciklusban. A Nem nagy ügyben megragadunk a rádiókabaré színvonalú párbeszédeknél, és a valósnak tűnő, de tulajdonképpen irreális csattanókra kifutó történeteknél (például Szeresd felebarátodat, mint magadat).

A Nem nagy ügy tehát szellemes, ugyanakkor felszínes alkotás. A világ azon szeletét tárja az olvasó elé, amelyet mindenki jól ismer, de a triviálisnak vélt élethelyzetek valójában nem is annyira átláthatók, mint hisszük. Éppen ezért a hétköznapokból való kiemelésük és kontextusuktól való megfosztásuk felejthetővé teszi nem pusztán az egyes novellákat, hanem az egész kötetet is.

Paták Balázs

Magvető Kiadó
Budapest, 2022
224 oldal, 3499 Ft