tiszatáj | 2020. február 8.

Tandori Ágnes ravatalánál

Írófeleség búcsúztatására gyűltünk össze, megadni a végtisztességet; egy olyan személyiségnek, aki a saját jogán is számot tarthat, hogy megőrizze nevét és tetteit az irodalmi emlékezet. Nem könnyű pályát tudhat maga mögött a Nagy Ágnesnek anyakönyvezett Tandori Ágnes. Aki könyvek címlapján ekként jelent meg. Ígéretes fordulatok vártak rá, mikor – nyilván közös megegyezéssel, de sürgető kívánságra is – feladta a maga külön útját, hogy egy bonyolultabb, szövevényesebb, látványosnak aligha minősíthető ösvényre lépjen… – FRIED ISTVÁN NEKROLÓGJA

Írófeleség búcsúztatására gyűltünk össze, megadni a végtisztességet; egy olyan személyiségnek, aki a saját jogán is számot tarthat, hogy megőrizze nevét és tetteit az irodalmi emlékezet. Nem könnyű pályát tudhat maga mögött a Nagy Ágnesnek anyakönyvezett Tandori Ágnes. Aki könyvek címlapján ekként jelent meg. Ígéretes fordulatok vártak rá, mikor – nyilván közös megegyezéssel, de sürgető kívánságra is – feladta a maga külön útját, hogy egy bonyolultabb, szövevényesebb, látványosnak aligha minősíthető ösvényre lépjen. Mely kitaposatlan ösvénynek nemcsak hiteles szemtanúja lett, hanem a XX–XXI. század ma már tudhatóan egyik legjelentékenyebb, összetettségében egyedülálló, rendhagyó költészete, önszervező és feltétlenül öntörvényű életműve alakulástörténetének mellőzhetetlen résztvevője is. Mindenképpen, a maga módján járult hozzá a Tandori-pálya kiteljesedéséhez. Belépett ebbe az életműbe. Messze nem jelentéktelen nyomok árulkodnak arról, mi származtatható Tandori Ágnestől, mi nem kerülhetett volna ki a közös műhelyből nélküle. A hétköznap másoktól esetleg furcsának minősített prózája és a független alkotói nyugtalanság közöttes terében munkálkodott, több ízben a szó szoros értelmében társszerzőként. Nem egyszer a háttérbe húzódva. Minden esetben a maga újragondolt személyiségével alakította ki helyét ebben az életrenddé formálódó, költészetközpontú létezésben. Ez a többrétegű, élet, játék, irodalom, képzőművészet együttesében létre hívott, versként, regényként, színműként is érvényesnek bizonyuló élet- és költészetrend igényelte a távlatos-merész poétikát és az azzal szembesített, abba torkolló, mindennapivá váló ünnepi foglalatosságokat. Tandori Dezső egy szabálytalan bűnügyi regényébe rejtette el, jellemző módon Mrs. Tanrodi szájába adva, életrendjük evilágiságát és költőiségét:

„És ha valaki (…) egy verébbel, csak egy verébbel nem képes úgy foglalkozni, mint ha a veréb teljes világ lenne, a maga reménytelenségével és reményeivel, veszendőségével és pontos tökéletességével és szépségével és furcsaságával, igen, ha a világ egy verébbel nem képes úgy foglalkozni, mint önmagával, akkor a világ sosem fog tudni – igazi világgá válni.”

Ennek az igazi világnak volt fáradhatatlan, ötletekkel teli, művész-felügyelőnéje Tandori Ágnes, aki naponta reszelte a madaraknak a sajtot, csempészett vitaminokat a madáreledelbe, és nem utolsósorban tisztította és feldíszítette, tette otthonossá a kalitkákat, mintegy esztétikus környezetet teremtvén a madárlakóhelyek köré.

Képzeletét nem pusztán rövidtörténetei, figyelmességét nem kizárólag fordításai dicsérik, összpontosító képességét nem egyedül a két Koala-Kártyabajnokság évtizedeken át húzódó játszmáiban tanúsította. Hanem valamennyiben együtt – ama bizonyos, poézissé átváltódó életrendet szolgálta és formálta. Ebben az együtt-játszásban, együtt-munkálkodásban (mint amilyen az éltető füvek gyűjtése is volt) szabadultak föl, Ágnes is, Dezső is, a német klasszikából üzenő Friedrich Schillert megidézvén: a játék szabaddá tesz, és csak a szabad ember tud úgy játszani, mint ők. Lemondásból lett vállalás, hivatali előlépés helyett társszerzőség, elkülönözött életből részvétel egy merész, olykor áldozatot követelő, nagyszabású irodalomban.

Úgy érzem, itt és most, ki kell mondanom, amit Tandori Ágnes bizonyára kevésszer hallott, legalábbis nem annyiszor, ahányszor megérdemelte volna.

Köszönöm.

Köszönöm, hogy volt. Hogy így volt. Hogy évtizedei Tandoriék, egyikünk és másikunk közös évtizedei voltak.

Ágnes, kedves!

Emlékezete: nem múlik el. Nemcsak a szűkebb család, a nem túlságosan tág baráti kör, hanem a Tandori-életmű számos és bizonnyal egyre gyarapodó hívei, olvasói, kutatói megőrzik, amit tett, azt is, amit papírra vetett. Ebben a bizonyosságban búcsúzom, Ágnes, kedves. Eföldi élete a végére ért, kezdődik a másik, az emlékezeté. Ennek tartósságához nem férhet kétség. Nyugodjék békében…

Fried István