– Na, most tele a poci, szépen megmossuk a praclikat, aztán irány hajcsikálni, csak így lesz erős Pucuska (no meg anyuka is dögfáradt). – Széthajtotta a cseresznyemintás takarót és megigazította a párnácskát. Pucus állt az ágy mellett, és erősen szorította magához a maciját.
– Anyúúú, de még szomjas vadóók és pisilni kell, és kakiilni iis – és macit ölelő kezével dörzsölgetni kezdte a szemét, a másikkal pedig a gatyáját markolászta (Nem fogsz ki rajtam büdös kölyök, hiába találsz ki bármit, alvás lesz és kész.).
– Na jó, de ha nem igyekszel, elmarad a mese! – És nyomatékként felmutatta a mesekönyvet, de aztán megadóan az ágyra dobta és kiterelgette az ifjút. Visszafelé Pucus jött előre, jól begyakorolt koreográfiával az ágyhoz slattyogott, majd ügyes mozdulattal föltornázta magát és bebújt a cseresznyés takaró alá.
– Anyúúúúúú, a tööpééés meséééét akajom, jó?, a tööpéset! Aszt meséjjed léccí! – és a takaró alatt bal kezével a mellére szorította plüssmackóját, jobb keze hüvelyujját pedig ellentmondást nem tűrően a szájába dugta. (A törpéket, a törpéket, már egy hete törpézünk, már a könyökömön jön ki, inkább a róka meg a hollót mesélném, de amilyen álmos vagyok, egyben nyeletném le az egész guriga sajtot, nem apróznám el.)
– Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy… Ne fészkelődj, Pucus!… ébenfekete haja volt, fekete szeme (uramisten vettem hajszínezőt, vagy elfelejtettem? Na kipróbálom a Bella Colort, hátha jobb lesz… A múltkori festék úgy kiszárította a hajam)… a gonosz mostoha…mondom, hogy ne fészkelődj!… és napjában ezerszer is elővette csodatükrét és megkérdezte: tükröm, tükröm… (Pucus, Pucus aludjunk már… afenébe, elzártam a gázt?, a francba hányszor keljek még föl?) – Szinte kirepült a már bemelegített takaró alól. Pucus már harmadszorra fordult meg. A hírtelen mozdulattól elhessent az álommanó, kicsi szeme kikerekedett.
– Anyúúúú, ha főkelek átmehetek Zolikához jáccaniiii? Lemehetünk a jáccótérre jáccaniii és nyalókát is veszünk?
– Igen, de most aludj! (átmegyünk, lemegyünk, elmegyünk… Na és velem mi lesz, mikor tudok már végre egyszuszra elolvasni egy nyavalyás újságot, az első oldaltól az utolsóig, mikor tudnék végignézni egy filmet, mikor tudnék végighallgatni egy Beethoven szimfóniát, mikor tudnék reggel nyolcig aludni, és mikor és mikor és mikor?)… Óvatos mozdulattal visszabújt az ágyba Pucus mellé és folytatta…
– …és akkor Hófehérkét megsajnálta, és az erdőbe érve megölelte, azt mondta, hogy menj minél messzebb, nehogy a gonosz…Menj isten hírével.
…ahogy éhesen, fáradtan kóborolt a sötét erdőben, észrevett egy pici házikót (én már két éve csak panelt látok körös-körül, szürke dobozházakat)… és odabenn az asztalon 7 tányér, 7 villa, 7 kés, 7 ágy… (és az ágy alatt 7 pár piszkos zokni… 7 Pucus, 7 kis anyapisilnemkell.)
…az öregasszonynak öltözött gonosz boszorkány odaadta a kifényesített mérgezett almát…
Pucus a falnak fordulva, most már másik kezének hüvelykujját szopta, a balt, jobb kezének mutató ujjával meg a falvédő szarvasának kontúrját rajzolgatta egyre nagyobb lendülettel.
Először a szarvast,
aztán a vadászt, egyre izgatottabb mozdulatokkal,
a vadász után a fenyőket,
a bokrokat,
a nyuszikákat,
ujja egyre fürgébben siklott a falvédőn.
Pucus már régesrég átköltözött egy másik mesébe, közben pedig dúdolgatott volna, de csak tompa bugás bugyogott elő hüvelykujjával teli szájából.
– …és a herceg meglátta az üvegkoporsóban fekvő Hófehérkét…hmm, hmm Hófehérkét…hmm…Hófehérkét…hmm…Hóf…hmmszhh – és az elernyedt ujjak közül a könyv egyensúlyát veszítve hátraesett.
– És akkoj a vadász bejépett a házba, és játta, hod a Pijoskát is bekapó jonda farkas a nagymama ágyikójában hojkolt.
