Szendi Nóra: Huzat

(RÉSZLET EGY KÉSZÜLŐ REGÉNYBŐL)

Emeljed már jobban, bazmeg!

Emelte.

Micsinálsz, bazmeg! Ne a nyakamba borítsad!

Mit csinál. Éppen azt. Emelte.

Ne segítsek, mondta bizonytalanul dr. Pethő Árpád.

Nem ártana, dünnyögte.

Hagyja, eszébe ne jusson, fújtatott Drong Lajos vörös fejjel. Elboldogulunk.

A pontosság kedvéért: nem bazmeget mondott. Dr. Pethő Árpád miatt szisszenve lenyisszantotta a végét. Semmi értelme sem volt, mert dr. Pethő Árpád biztosan így is megértette.

Vigyázzanak, lépcső, mondta dr. Pethő Árpád.

Mintha élnél, préselte magából szuszogva Drong Lajos.

Próbált úgy tenni, mintha élne. Nem nagyon tudta, hogyan kell.

Mondom, mozogj már, préselte magából szuszogva Drong Lajos.

Nekilódult.

Fellöksz, bazmeg! Szerinted látok hátrafelé?

Nézte Drong Lajos apró, mélyen ülő szemeit a vörös, szakállfoltokkal tarkított arctésztázatban. Kiguvadtak az erőlködéstől. Nem gondolta, hogy látna velük hátrafelé, de inkább hallgatott.

Nyitom az ajtót, mondta dr. Pethő Árpád.

Bevigyük a konyhába, fújtatott Drong Lajos sípoló tüdővel.

Nem kell, csak tegyék le ide.

Hülye vagy, bazmeg, mit csinálsz, hörögte Drong Lajos, ezt persze nem dr. Pethő Árpádnak.

Leteszem. Most mondta, hogy tegyük le ide, dünnyögte.

Szerinted azt mondta, hogy basszuk rá a lábamra? Vagy a csempére? Lassan. Hó! Így. Elnézését, a kollégám még újonc. Ezt már ismét dr. Pethő Árpádnak mondta, pedig nem is volt igaz.

Semmi gond, nem történt semmi, mondta dr. Pethő Árpád.

Nem adott jattot, jegyezte meg már a furgonban.

Egyszer agyvérzést fogok kapni, mondta Drong Lajos az utat fixírozva, mint aki meg se hallotta.

Nem kéne annyit zabálnod.

Drong Lajos végigmérte disznószemeivel. Nem szerette, ha vezetés közben őt bámulja az út helyett. Semmilyen körülmények között sem szerette, de ha választani lehetett volna, inkább szilárd talajon.

Tőled, bazmeg!

Arra gondolt, hogy legalább lenne valami értelme az életének, de inkább hallgatott.

Hallgattak. Drong Lajos zörögve, félkézzel kotorászott a szotyiszacskó után. Kezdi. Mióta leszokott a bagóról, állandóan rág. Utálta. Jobb volt, amikor telefüstölte a furgont. A szél így is, úgy is bevágott rá.

Mire adott volna jattot, bazmeg, pökdözte a héjakat Drong Lajos a letekert ablakon.

Amire szoktak. Csak úgy.

Örüljél, töki, hogy ekkora úriember volt. Maj szétbasztad a kurvadrága csempéjét a előszobában.

De nem basztam szét.

Há nem rajtad múlott, istenfasza állna beléd! Még egy ilyen, és sérvet kapok.

Agyvérzést, dünnyögte.

Azt, azt, hagyta rá Drong Lajos. Minden szavára egy szotyolahéj jutott. A héjak röpködtek ki az ablakon. Azt csináld, amit mondok! Mostantól vedd úgy, hogy az a kibaszott szentírás.

Jó, hagyta rá Drong Lajosra.

Drong Lajos a fejét csóválta. Kutyámat nem bíznám rád.

Nincs is kutyád.

Perszogynincs, bazmeg, ezt csak úgy mondják.

Drong Lajos pökdözte az érthetetlen faszságait. Egész nap rágott, pökött, be nem állt a szája. Utálta. Torokkaparó hagymaszagát is utálta. Zsírfoltos kantáros nadrágját is utálta. Utálta a bőrredőket vörös nyakán. Bár egy másik dronglajost minden valószínűség szerint pont ugyanennyire utált volna.

Valószínű volt továbbá, hogy Drong Lajos is utálja őt, ám ennek vele ellentétben és a józan logikával is teljesen szembemenve úgy adott hangot, hogy rendületlenül szövegelt hozzá. Többnyire arról, hogy vele nem lehet értelmesen beszélni. Vagy nem ezt, hanem például azt, amit az imént a csakúgymondásról, a lényeg a legyintés meg egy nyomatékosabb kiköpés volt. Innen lehetetett tudni, hogy egy ideig elpökdöz magában. Nem hallatszott más, csak a héjak nyálas suttyogása.

Ilyenkor próbált mégis valami másra figyelni, de nem nagyon látott maga körül semmit, amire érdemes lett volna. Időnként felmerült benne, hogy ki kéne tépni Drong Lajos nyelvét, és ripityára zúzni az állkapcsát. Nem lenne szép látvány, de sehogy sem az.

Drong Lajos pökdözte a héjakat.

Fütyülni kezdett. Nem volt dallama. Annyira fütyülés sem volt. Kánonban sziszergett a huzattal. Nem sokat segített, de némiképp lefoglalta.

Tudta, hogy egy napon ki fogja venni Drong Lajos kezéből a szotyiszacskót, és ki fogja baszni az ablakon. És akkor Drong Lajos megtudja. Hogy pontosan mit, az egy ideje fogalmazgattatott, de még nem voltak szavakba önthető eredményei. Különben se bírt gondolkodni, ha fütyült. De mivel egy kicsit és egészen takarékon mégis gondolkodott, fütyülni se bírt rendesen.

Rákoshovafaszomba megyünk, ott is minek élnek emberek, morogta Drong Lajos, összegyűrte az üres szotyiszacskót, és újabb után kotorászott.

A letekert ablakon harangszót vert be a huzat. Délután egy volt.