ELSŐ JEGYZETVERS (2021. DECEMBER) októberben be akartam fejezni ezt a járványnaplót, lezárni a könyvet, de csúszik a megjelenés. még a nyomdai papírhiány is beütött. aztán meg az omikron-variáns, amit ez a tökéletes, zárt formájú betű jelképez, mintha csak azt szimbolizálná, bezárul a kör, nincsen mód kitörnünk, csak a vágy harcol egyre erőtlenebbül az ésszel, de tudjuk, sejtése csalfa, s innentől nincs mit tenni. ahogy a sors akarja, hullám hullám hátán, egyik a másik után, oltásra oltás. már azt beszélik, hogy még évek múlva is maszkot kell hordanunk a közösségi terekben. különben annyi mindent mondanak! túl nagy a zajszennyezés a lelkekben. vagy inkább az agyakban. de mindegy is, hol. egyik a másikból következik, egyik a másikat mossa át. nem akarom továbbírni ezt a naplót! na jó, ha úgy kapnám el a vírust, hogy megszenvedném, de valahogy mégis kikecmeregnék belőle, azt még lehet, hogy hozzátoldanám. kerek legyen a járványtörténet, teljes, mint egy kör! de inkább nem toldozgatnék semmit. csak fejezzem be már ezt a könyvet: legyen végre vége! MÁSODIK JEGYZETVERS (2021. DECEMBER) három oltással is megbetegedett egy ismerős, de állítólag könnyebben vészelte át. van három oltásom. mást mit tehetek? HARMADIK JEGYZETVERS (2021. DECEMBER) gondoltam, kiírom az üzenőfalra: a negyedik védőoltást vettem fel az idén. és várom majd a csodálkozó, értetlenkedő kommenteket. lesznek irigyeim bőven. és olyanok is, akik szellemileg örökre leselejteznek. később azért jelzem majd: három covid és egy influenza elleni. NEGYEDIK JEGYZETVERS (2021. DECEMBER) tavalyi kötetem, a légszomj, olyan, akár a rendszer káromolása valamikor a nyolcvanas években: olyan népfrontos. közmegegyezéses. az újabb szövegekkel viszont színt vallottam, besoroltam magam az oltakozók táborába. okos író ilyet nem tesz. nem politizál, nem foglal állást társadalmat megosztó kérdésekben, mert azzal vásárlókat veszít az úgyis kicsi könyvpiacon. lehetséges olvasóim nagy százaléka bizonyára teljesen mást gondol járványról, oltakozásról, mint én, s őket most elveszíthetem. elveszíthetném a lájkolókat is, ha nemcsak szociálisan kattintanának a legtöbben, hanem olvasnák is, amiket írok. szóval lassan attól félhetek, ha valaki tényleg olvas. az írás egyébként a pandémiától függetlenül is egyre veszélyesebb foglalatosság manapság. egy kolléga mondta a minap, hogy regényt már nem mer írni, mert szinte elképzelhetetlen, hogy ne kössenek majd bele a politikai, nőmozgalmi, állatvédő-, lmbtq-aktivizmusban is utazó kritikusok (egyre szaporodnak az ilyenek). ő meg hiába kérleli szépen a szereplőit, hogy legyenek píszík, viselkedjenek illedelmesen. a jó regényhősök öntörvényűek.
(Részlet a költő Szabadulószoba címmel – február közepén megjelenő – kötetéből.)
