tiszatáj | 2014. június 21.

Superman/Batman/Wonder Woman: Trinity

A 2003-as Trinity a DC egyik legismertebb és legkedveltebb Elseworlds (vagyis párhuzamos világban játszódó, a kontinuitásba nem számító) története, ami a kiadó három legnagyobb hőse, Superman, Batman és Wonder Woman első találkozását meséli el. Az egyszerű, de roppant hatásos, kellemesen régimódi képregényt a Grendel című noiros szériájával befutott Matt Wagner írta és rajzolta, és a tipikus szuperhőstoposzok és akciók helyett elsősorban a három karakter egymáshoz fűződő viszonyára koncentrál […]

A 2003-as Trinity a DC egyik legismertebb és legkedveltebb Elseworlds (vagyis párhuzamos világban játszódó, a kontinuitásba nem számító) története, ami a kiadó három legnagyobb hőse, Superman, Batman és Wonder Woman első találkozását meséli el. Az egyszerű, de roppant hatásos, kellemesen régimódi képregényt a Grendel című noiros szériájával befutott Matt Wagner írta és rajzolta, és a tipikus szuperhőstoposzok és akciók helyett elsősorban a három karakter egymáshoz fűződő viszonyára koncentrál.

Batman Metropolisba érkezik, és figyelmezteti Supermant, hogy egy Purge nevű, fegyverekkel kereskedő szervezet Lex Luthortól készül lopni valamit, márpedig egy ilyesminek aligha lesz jó vége. Mint hamarosan kiderül, a dolog mögött Ra’s Al Ghul áll, aki feltámasztja az Acélember egyik ellenségét, Bizarrót, hogy a segítségével egy egész arzenálnyi nukleáris robbanófejet szerezzen, és „megtisztítsa” velük az anyatermészetet ostoba és mocskos módon kizsákmányoló emberi civilizációt. A bonyodalomba belekeveredik Wonder Woman is, ugyanis az ő szomszédságában robban az első rakéta, és rájön, hogy egy amazon társának is része lehet a világ ellen szőtt összeesküvésben. A nagy erejű, de nem valami olajozottan működő trió feladata, hogy a katasztrófát megakadályozza.

trinity01A történet önmagában nem különösebben érdekes, hisz csupán a szokásos, „hősök összefognak, hogy megmentség a világot” klisére épül. A teljes happy end nyilván sosem kétséges, ahogy az sem, hogy a főszereplők az összefogás zászlaja alatt leküzdik majd az egymás iránti ellenérzéseiket – de Wagner számára nem is a végpont fontos, hanem az odáig vezető út.

Mivel Wonder Woman először találkozik Batmannel és Supermannel, az író a karaktereket is úgy kezeli, hogy az is megértse a Trinityt, aki még sosem olvasott korábban semmit a főszereplőiről (a többiek pedig örülhetnek pár cameónak, többek között Robinnal, Loisszal és Aquamannel), többek közt az akciójeleneteket is látható tudatossággal úgy írja, hogy markánsan és kreatívan demonstrálni tudja velük a szereplők képességeit. A cselekmény alakulásával fokozatosan tudunk meg egyre többet az elveikről, a világnézetükről, a hasonlóságaikról és a különbségeikről, és megismerjük őket emberként és szuperhősként egyaránt. Sőt, Wagner itt-ott még hozzá is tesz a mítoszhoz egy-két apró, de remek ötletet: például azt, hogy álcája részeként Clark Kent minden héten szándékosan lekési párszor a vonatot (azt is megtudhatjuk, hogy 2001. szeptember 11.-e nem lenne fontos dátum egy olyan világban, amit egy Superman védelmez).

trinity03De mint említettem, a Trinity igazi ereje a karakterek vi­szo­nyá­nak elegáns, kifinomult ábrázolásában rejlik. Wagner a csa­pa­tot teljessé tevő „újonc”, Wonder Woman figuráján ke­resz­tül érzékelteti, hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző világokban felnőtt, különböző eszközökkel harcoló hősök. Főleg Superman és Batman kapcsolata figyelemreméltó: barátsá­gu­kat sokszor kimondatlan, pusztán narrációkban érzékeltetett súrlódások, és egymástól való csendes idegenkedés jellemzi – Clark még magyarázkodásra is kényszerül Wonder Woman előtt, hogy miért tűri el a Sötét Lovag nem egyszer piszkos módszereit, a fő konfliktus ugyanis a kemény, de tiszta szívű amazon, és a roppant pragmatikus Batman közt húzódik meg. De azt, hogy utóbbi lóg ki a leginkább a trióból, az is nagy­sze­rű­en érzékelteti, hogy a másik két hős maga meséli el tör­té­ne­tét, míg Batman szemszögét egy külső narrációból követjük.

trinity04Wagner rajzai (köszönhetően részben Dave Stewart kelle­me­sen világos színeinek) szemet kényeztetők. Nem azért, mert olyan realisztikusak, és részletekben gazdagok, épp ellen­ke­ző­leg. Pusztán néhány nyers, már-már szögletes, erőteljes vonással, rajzfilmszerűen elnagyolt, ám rendkívül szim­pa­ti­kus arcokkal dolgozik, hátterei pedig egyszerűek, simák, sokszor mégis a kidolgozottság illúzióját keltik. Az akciójelenetekben panelezésének kreativitása is nyilvánvaló; jól megdobja a dinamikát pl. az egész oldalas totálképekre helyezett pici, az eposzi eseményeket egy-egy közelivel kontrasztba helyező húzása.

A Trinity egy szép kivitelezésű, okosan megírt, a karaktereit remekül használó, szórakoztató képregény, amiben többek közt az a jó, hogy bárki nyugodtan a kezébe veheti (nem kell hozzá semmilyen előismeret), még az is, aki egyébként ódzkodik a szuperhős-történetektől.

Rusznyák Csaba