tiszatáj | 2016. szeptember 24.

Semmi ornamentika

SIRBIK ATTILA INTERJÚJA TÓTH KRISZTINÁVAL VILÁGADAPTER C. KÖTETE KAPCSÁN
Tóth Krisztina, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb és legolvasottabb alkotója a Pixel, az Akvárium és a Pillanatragasztó történetei után adja közre az utóbbi években született verseit. A Világadapter hol játékosan, hol megrázó komolysággal az idő múlásáról, a távolodásról, a fájdalmakról és veszteségekről mesél […]

INTERJÚ TÓTH KRISZTINÁVAL VILÁGADAPTER C. KÖTETE KAPCSÁN

Tóth Krisztina, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb és legolvasottabb alkotója a Pixel, az Akvárium és a Pillanatragasztó történetei után adja közre az utóbbi években született verseit. Városok, tárgyak, emberek, bosszantó vagy épp mulatságos történetek indítják el a verseket, hogy aztán a költőt követve járhassuk végig az utat a hétköznapi, mégis alapvetően fontos dolgok megértéséig. A Világadapter hol játékosan, hol megrázó komolysággal az idő múlásáról, a távolodásról, a fájdalmakról és veszteségekről mesél.

– A mindennapiságba ágyazott realitás mögött van valamilyen metafizikai dimenzió? Vagy csak álom meg nyelv van, esetleg annak hiánya?

A versnek éppen az a feladata, hogy a nyelv által nehezen megragadható tartalmakat közvetítsen, méghozzá a nyelv eszközeivel. Az álom lehet a vers kiindulópontja, alapanyaga, de maga a vers tudatos munka eredménye. Közben persze – szerencsés esetben – felsejlik valami szavakon túli titok is.

– Van megértés, vagy azért találtuk ki, hogy élvezzük azt az időt, amíg a keresés tart?

Maga az írás szüntelen keresés, az ember megpróbál adekvát formát találni a gondolatainak, és gyakran ugyanazt írja meg számtalan változatban.

– És mit jelent Önnek az elfogadás?

Azt, hogy próbálok nyitott maradni, fenntartani azt a képességemet, hogy egy adott helyzetet több nézőpontból legyek képes látni.

– Turista az, aki mindig továbbáll, vagy aki mindig valamilyen ismeretlen tér felé tart? Állapot vagy átmenet?

A kötetben szereplő vers természetesen a létállapotra utal, és tágabb értelemben arra is, hogy mindnyájan átmenetileg tartózkodunk itt, a világban. A továbbállás valamiféle könnyedséget és szándékot sugall, itt az átmenetiség nem szándékos, hanem a világ külső ritmusa által meghatározott.

– Turistaként lenni. Abban mindig van egyfajta idegenség?

Igen, turista az, aki külső szemmel nézi a dolgokat, szemlélő, és mindenütt kicsit kívülálló marad.

– A látvány mélyén mindig ott a vers?

Ha figyelmesen nézzük, igen. Türelem, képesség és szerencse dolga megpillantani.

– Az idő szorításából kipillantva ott van valahol az időtlenség, amit a Világadapter borítója is bizonyos tekintetben kifejez?

Talán. A versben néha ott van.

– Élesen válik el Önben költő és prózaíró, vagy vannak átmenetek?

Nem, mert ugyanaz vagyok, amikor írok, és szerintem nincs akkora jelentősége annak, hogy verset vagy prózát. A „költői próza”, legalábbis amit annak hívunk, viszont kifejezetten idegesít. Szerintem költői nyelv az, ami takarékos, sűrű. Semmi ornamentika.

Sirbik Attila

 

b1449549Tóth Krisztina: Világadapter

Magvető Könyvkiadó

Budapest, 2016

80 oldal, 2990 Ft