tiszatáj | 2021. október 26.

Petőcz András: Úton, útközben, örökké

Valaki elindul valahova, valamikor, valamiféle úton, kezdődik az új nekiszaladás,
nem kérdezi senki, hova is igyekszel, csak gyalogol előre, mert így tartja helyesnek,
nem kérdezi senki, miért is lépeget olyan nyugodtan, végtelen nyugalommal.

Itt van valaki, közöttünk, aki szereti a mindennapokat, szereti nézni, mi is van körülötte,
itt van valaki, közöttünk, aki szereti mindazt, amit nevezhetünk akár nagybetűs Életnek is,
itt van valaki, aki egy mi közülünk, a mosolya örökké öröm, mert szépség a mosolya.
[…]

 

Szakonyi Károlynak, 90. születésnapjára

Valaki elindul valahova, valamikor, valamiféle úton, kezdődik az új nekiszaladás,

nem kérdezi senki, hova is igyekszel, csak gyalogol előre, mert így tartja helyesnek,

nem kérdezi senki, miért is lépeget olyan nyugodtan, végtelen nyugalommal.

Itt van valaki, közöttünk, aki szereti a mindennapokat, szereti nézni, mi is van körülötte,

itt van valaki, közöttünk, aki szereti mindazt, amit nevezhetünk akár nagybetűs Életnek is,

itt van valaki, aki egy mi közülünk, a mosolya örökké öröm, mert szépség a mosolya.

Kilencven éve elindult valaki, hogy találkozzon velünk, szomorú földlakókkal,

kilencven éve gyalogol egy úton, örökké útközben van, és nem lehet tudni, hova tart éppen,

kilencven éve mondja azt, hogy szépek a nők, különösen nyáron, és szépek a férfiak is.

Mindannyian szépek vagyunk, de van valami, ami szebb, mint maga a szépség,

mindannyian szépek vagyunk, amikor megöregszünk, akkor is, ez egyértelmű,

mindannyian szépek vagyunk, ha van bennünk vágyakozás arra, ami szép.

Valakivel találkozol, aki elindult kilencven éve, és megérted mindazt, amit meg lehet érteni,

nem kérdezi, hova igyekszel, csak gyalogol veled, előre, mindig csak előre valami úton,

nem kérdezi tőled, ki vagy, csak lépeget melletted nyugodtan, végtelen nyugalommal.

Fotó: MTI / Kollányi Péter