Nem hagylak el, életem, élet, míg nyílik a szám, dicsérem a Földet, a Földet és annak ostoba és bölcs lakóit, ostobák és bölcsek között is jó itt. Szép a virradat és szép az alkony, jó, ha szélben pirul az arcom, akár a gyümölcsök, célt sem tudva, s ha lehetne, megszületnék újra. Pedig a gazság s az igazság libikókája igencsak billeg, ma jót eszünk és bízunk, holnap gyász eszi szívünket, szúrnak a percek tűlevelei, de hálát adok minden napért, s ha jön az az óra, sajnálkozni fogok bizony, hogy létem burkába csak ennyi fért. (Megjelent a Tiszatáj 2010. októberi számában)
Kép forrása: mmakademia.hu
