Michel és Christine

Michel és Christine

Hát ennyi, elhagyja a nap e partot!
Fuss, fényes ár! Íme, az utak árnya.
A közelgő vihar cseppjei hullnak
az öreg díszudvarra és fűzfákra.

Száz bárány, ti, az Idill szőke katonái,
vízvezetéktől, aszott legelőkről,
futni! Sík, sivatag, a láthatár is
vörösen áttisztulnak a viharban!

Fekete kutya, kabátba bújt barna pásztor
fut a legfelsőbb villámlás óráján;
a szőke nyáj az árny és kén gomolygásából
alászállni jobb menedékbe próbál.

De én, Uram! A lelkem, íme, röppen,
s míg vörösbe fagynak egek, mennyei felhők
alatt húz el; szaladnak és röpülnek
vasútként végignyúlva száz Sologne-on.

Ezer farkast és vad magvat ezernyit
hoz a vihar vallásos délutánja,
nem mintha ne szeretné a szulákot
fönnen; ős Európánkat száz horda járja.

Aztán a holdfény! Mindenütt a pusztaságban
vörös homlokuk tartva vaksötét egeknek
harcosok fakó lovakon lassan ügetnek!
Csengnek a kavicsok e büszke társasággal!

Meglátom-e a tiszta völgyet, lombja sárgáll,
menyasszonyt kék szemmel, pirult férfit, te gall föld,
hű lábuk előtt a fehér Húsvéti Bárányt,
– Michelt, Christine-t – Krisztust!, a bevégzett Idillt.

A Michel és Christine kézirata dátumozás nélküli. Annyi bizonyos, hogy 1873 nyara előtt született. A vers először a La Vogue című szimbolista lap 1886 május-júniusi számában jelent meg. Kötetben ugyanebben az évben Illuminations (Illuminációk) címmel publikálja Louis Fénéon.

Az enigmatikus vers számos kritikusnak sok fejtörést okozott. Elsőként 1936-ban René Etiemble jelezte, hogy a vers címét Rimbaud Eugène Scribe és Henri Dupin Michel és Christine című bohózatából vette, amit először 1821. december 3-án mutattak be Párizsban. Steve Murphy „zutique”, azaz parodisztikus ihletésűnek tartja a verset. A „zutique” „zut” (az ördögbe is! a fene egye meg!) szóból ered, aminek Murphy Baudelaire-nél talál említést: „Ah! zut! alors! si Nadar est malade!” (Az ördögbe is, ha Nadar beteg!) Mindennek azért van jelentősége Lanczkor Rimbaud-fordításának szempontjából, mert nem mindegy, hogy a vers indítása visszaadja-e a rimbaud-i szándékot. Zut alors, si le soleil quitte ces bords! – szól az eredeti sor. Az utalást nem lehet magyarul visszaadni. Lanczkor Gábor a Hát ennyi, elhagyja a nap e partot! fordítással érzékelteti a francia ’fenébe is’ kifejezésben rejlő lemondást. 

1990-ben Yves Reboul rámutat arra, hogy a verset nem szabad leegyszerűsíteni egy parodisztikus értelmezésre, mivel politikai horderőt is rejt magában. Ezt látszik alátámasztani Rimbaud testvérének, Isabelle Rimbaud-nak egyik levele is: „Szerettem volna, ha kihagyják a három művet: Le Forgeron, Michel et Christine, Paris se repeuple, amelyek forradalmi eszméket tartalmaznak.” Ezeknek a megjegyzéseknek is lesz jelentősége a vers fordításainak elemzésekor.

A költő egy vihar közeledtét idézi fel, ami megbolygatja az idilli tájat. Az előbb csak néhány esőcseppel jelentkező szélvihar egy természetfeletti, szürnaturális vízióba megy át, amelyben a narrátor hallucinációi egy barbár invázióvá változtatják a vihart.

Az első strófa második sorában a ’Fuis, clair déluge’ értelmezésénél a kritikák megoszlanak. Claude Jeancolas szerint „az özönvíz a fényre vonatkozik, ami a horizont felé áramlik, amikor a sötét felhők megjelennek.” Pierre Brunel ezzel szemben azt gondolja, hogy a folyóról van szó, ami a menekülő után fut. Lanczkor Brunel értelmezése szerint fordítja ezeket a szavakat: Fuss, fényes ár! A második versszakban a vihar közeledtével a költő menekülésre szólítja fel a bárányokat:   

Ô cent agneaux, de l’idylle soldats blonds,
Des aqueducs, des bruyères amaigries,
Fuyez! plaine, déserts, prairie, horizons
Sont à la toilette rouge de l’orage!

Rimbaud ’Ó száz bárányt’ mond, Lanczkor a hátravetett ’ti’-vel hangsúlyosabbá teszi a felszólítást. A ’Fuyez’ (fussatok) felszólító alakot a ’futni’ infinitivusszal cseréli fel, amivel általánosabb érvényűre emeli a rimbaud-i felszólítást. Az utolsó sor egy gyönyörű költői kép: ’ Sont à la toilette rouge de l’orage!’ Ezt magyarul visszaadni fordítói bravúr szükségeltetik. Lanczkor Gábor ennek birtokában van: vörösen áttisztulnak a viharban – írja.

Az egész versszak így hangzik:

Száz bárány, ti, az Idill szőke katonái,
vízvezetéktől, aszott legelőkről,
futni! Sík, sivatag, a láthatár is
vörösen áttisztulnak a viharban!

A következő versszak:

Chien noir, brun pasteur dont le manteau s’engouffre,
Fuyez l’heure des éclairs supérieurs;
Blond troupeau, quand voici nager ombre et soufre,
Tâchez de descendre à des retraits meilleurs.

Lanczkor veszi magának a fordítói szabadságot és Rimbaud felszólító módjait kijelentő módra változtatja: 

Fekete kutya, kabátba bújt barna pásztor
fut a legfelsőbb villámlás óráján;
a szőke nyáj az árny és kén gomolygásából
alászállni jobb menedékbe próbál.

A negyedik versszak új elemet hoz a versbe: a költő immár egyes szám első személyben beszél, és azonosítja magát a viharral. 

Mais moi, Seigneur! voici que mon esprit vole,
Après les cieux glacés de rouge, sous les
Nuages célestes qui courent et volent
Sur cent Solognes longues comme un railway.

Fordítói lelemények a ’vole’ (repül) ’röppen’-nel történő fordítása, a ’vörösbe fagynak egek’, a ’vasútként végignyúlva’.

A versszak így hangzik:

De én, Uram! A lelkem, íme, röppen,
s míg vörösbe fagynak egek, mennyei felhők
alatt húz el; szaladnak és röpülnek
vasútként végignyúlva száz Sologne-on.

Az ötödik versszakban a vihar helyébe a barbár invázió lép, egy apokaliptikus, forradalmi prófécia formájában. Pierre Brunel nem zárja ki, hogy a Michel és Chiristine Rimbaud részéről egy utalás a francia seregek 1870-es vereségére a francia-porosz háborúban. Ez azt jelentené, hogy a vers ennek a háborúnak az allegóriája. 

Voilà mille loups, mille graines sauvages
Qu’emporte, non sans aimer les liserons,
Cette religieuse après-midi d’orage
Sur l’Europe ancienne où cent hordes iront!

A rimbaud-i látomást Lanczkor szuggesztív módon tolmácsolja: 

Ezer farkast és vad magvat ezernyit
hoz a vihar vallásos délutánja,
nem mintha ne szeretné a szulákot
fönnen; ős Európánkat száz horda járja.

Az utolsó strófában Rimbaud-nál visszatér az idilli kép, nyugalmas táj, világos színek, a Szent család megidézése formájában. A kék szem, a fehér bárány és a piros homlok a francia lobogó színeire utalnak:

Et verrai-je le bois jaune et le val clair,
L’Epouse aux yeux bleus, l’homme au front rouge, ô Gaule,
Et le blanc Agneau Pascal, à leurs pieds chers,
– Michel et Christine, – et Christ! – fin de l’Idylle.

Az ’Et verrai-je le bois jaune et le val clair’ sorban két jelzős szó áll: sárga liget és világos völgy. Lanczkor egy újabb fordítói leleménnyel így adja vissza a képet: Meglátom-e a tiszta völgyet, lombja sárgáll,
Az egész versszak: 

Meglátom-e a tiszta völgyet, lombja sárgáll,
menyasszonyt kék szemmel, pirult férfit, te gall föld,
hű lábuk előtt a fehér Húsvéti Bárányt,
– Michelt, Christine-t – Krisztust!, a bevégzett Idillt.

Lanczkor Gábornak nem ez az első Rimbaud-fordítása. Korábban már írtam a Kastélyok, évszakok címmel megjelent műfordításáról: 

Magyar Miklós