tiszatáj | 2016. május 12.

Malter és pürédombok: novellák az élet áttekinthetetlen nyersanyagából

BERTA ÁDÁM KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA
A szegedi születésű szerzővel 2016. május 3-án a szegedi Grand Caféban Szabó Gábor, az SZTE BTK Magyar Irodalom Tanszékének docense beszélgetett minimalizmusról, a regényírás közben/mellett lepottyanó (novella)darabkákról, a maradékokról, a hézagokat feltöltő értelemről, kirajzolva interpretáció és szerzői intenció sokat elemzett, időnként provokatív viszonyát […]

BERTA ÁDÁM
BALESET AZ ÉPÍTKEZÉSEN CÍMŰ KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA

A 2011-es Egon nem fáradt c. novelláskötet és a 2015-ös Miki nem finnyás c. regény után Berta Ádám ismét a kisprózai műfajhoz fordult: Baleset az építkezésen c. kötete az idei Könyvfesztiválra jelent meg a Kalligram Kiadónál. A szegedi születésű szerzővel – akinek nevéhez több műfordításkötet is kapcsolódik – 2016. május 3-án a szegedi Grand Caféban Szabó Gábor, az SZTE BTK Magyar Irodalom Tanszékének docense beszélgetett minimalizmusról, a regényírás közben/mellett lepottyanó (novella)darabkákról, a maradékokról, a hézagokat feltöltő értelemről, kirajzolva interpretáció és szerzői intenció sokat elemzett, időnként provokatív viszonyát.

A könyvbemutató felvezetéseként Szabó a novellákat a szerző fordításai felől közelítette meg, pontosabban felvázolta a Colum McCann-regény, a Hadd forogjon a nagyvilág (2013-ban jelent meg a Magvetőnél) és a novellák poétikája közötti párhuzamokat. A regény centrális motívuma (a kötéltánc, melyet az ikertornyok között kifeszített kelléken végez az artista 1974-ben) a szabadság, a függetlenség metaforája (amit negligál 9/11, az ikertornyok lerombolása), mely köré a különböző sorsok (a regény szereplői, a kötéltánc sokféle tanúja), életdimenziók és narratív szekvenciák szerveződnek, és egymással laza kapcsolatban összeérnek. Szabó szerint a dimenziók, pólusok közötti mozgás, a Berta-novellákban történő kötéltánc, egyensúlyozás egyszerre több szinten is megvalósul: egyrészt abban, hogy hogyan lehet nem unalmasan írni úgy, hogy közben a novellákban nem történik semmi, másrészt hogy van egy tárgyiasságuk, de ettől a tárgyiasságtól, a referenciálisan behelyettesíthető helyektől (pl. Kazinczy utca) folyamatosan eloldódnak a szövegek, és egyfajta lebegő-abszurd szövegtartományba mennek át. Harmadrészt az elsődleges narratíva mögött működik egy másodlagos is, a novellák a kettőt olvastatják egybe, miközben a ballanszírozás tematikailag is megvalósul: a szövegek egyik tétje az autentikus lét, az egzisztenciális függetlenség megteremtése lenne, miközben ezt folyamatosan kioltja a jelenlevő determinizmus és esetlegesség.

Berta – elmondása szerint – írás közben kevésbé teoretikus, a következő mondatra vagy éppen a sztori végére koncentrál, mesterember tehát és nem interpretátor, miközben a maradékosság, a novellák kevésbé jólformáltsága (vagy akár a kötetbe rendezés) feltételez egy külső, kívülről jövő, koncepciót kialakító értelmet, de ez már inkább Szabó, mint az ő pozíciója lenne. A szerző a kötéltáncot nemcsak textuálisan megteremtő, hanem vizuálisan is leképező McCann-regény kapcsán az amerikai irodalom azon periódusát hangsúlyozta, mely elsődlegesen az előzményekkel, a következményekkel, a hasonlatokkal, a szimbólumokkal és az érintkezésekkel foglalkozik. A Hadd forogjon a nagyvilág az érintkezések szövevényének a segítségével áttételes helyzetek létrehozása, így tétje a szövegek kivágásán keresztül a kívülre kerülés. Berta szerint saját novelláinak ambíciója is az, hogy az olvasó ne dönthesse el előre, hogy mik a kulcsjelölők, de elfogadta Szabó azon megállapítását, hogy a narratív szekvenciák laza, mellérendeléses kapcsolódása és az egység megképződésének vagy meg nem képződésének a módja a Baleset az építkezésen c. kötet egyik szembetűnő tulajdonsága, vagy hogy A túlsó part c. novella egyik szöveghelye a kötet poétikai (igaz, Berta számára giccses) önjellemzése. Ez a metafikcionális jelzés pedig a kötet 89. oldalán olvasható: „A malterba nézve gyermekkori homokvárak, lassan oldódó pürédombok, kásahegyek és az élet többi áttekinthetetlen nyersanyaga jutott eszébe, amelyben végül mégis minden ellenőrizhető formát kapott.” Berta mindehhez még azt fűzte hozzá, hogy vannak olyan történetek, amikor a szöveg egy bizonyos pont után elkezd a szerző helyett beszélni, így annak nincs is más dolga, mint a hallgatás: hiszen olyan robotpilótává válik a szöveg, amely segít, irányít, önmagát formázza, betölti vagy épp megteremti a hézagokat.

Szabó olvasatában a novellák fontos tematikai mozzanata tehát a szabadság-determináció, autenticitás-esetlegesség problémája. Például a Mary Poppinst és Casares Morel talámányát egyaránt megidéző Horror c. novellában, ahol a kerékpározó nő nem a szöveg dimenziójában mozog, de a főszereplő belép ebbe a másik térbe, létmódba. Vagy a Gumicserében, vagy akár a banális történetű, laza szövésű, püréhegyekből és malterdombokból felépített Xerxészben, ahol a két nő között választani próbáló Tamás nem szereti a feliratos filmeket (autentikus életet szeretne élni, és nem olyant, ami csak egy felirat, szuplemeter lerakata lenne). Berta az értelmezések sokféleségéről beszélt, a film, a vetítés és a kamera működésén keresztül a kapcsolatok megtalálásáról, így került szóba a Horror esetében a Monty Python-film, Az élet értelme és benne a pincért alakító John Cleese, vagy a Gumicsere angolóráján levetített Hitchcock-film. Az allúziók sorába Krusovszky Mielőtt apát kettéfűrészelték c. novellája is bekerült, hiszen a Titi és a violinkulcs c. novella ennek laza átirata, jóllehet Szabó számára egy másik szöveg, Berta A címlap és előzéklap c. prózája hívta elő Krusovszkyt. Szabó ennek kapcsán a két szerző prózapoétikai hasonlóságaira kérdezett rá. Berta szerint a 80-as években született magyar novellisták egy részét az érdekli, hogy lehet egy történetet elmesélni, hogy a nyelv teljesen eszközszerű, ez történik A fiúk országában is: „kinézünk egy ablakon, miközben az ablakon levő szennyeződéseket, koszokat nagyon ritkán vesszük észre”. Bertát sem a szövegirodalom, a nyelvezés foglalkoztatja, de puszta történetet se akar elbeszélni – a beszélgetés elején Szabó által felvetett ballanszírozás ez alapján a nyelv és történet viszonyában is megvalósul nála. Mivel Krusovszky novelláskötete – mint ahogy Szabó megállapította – a magyar irodalomba mint minimalista próza vonult be, és Bertát is a recepció gyakran minimalistaként kezeli, így a két beszélgetőtárs a továbbiakban ennek az interpretációnak a problémás voltáról értekezett.

Berta nem tartotta magát minimalistának, Krusovszkyt sem, aki jóval hosszabb prózát ír, mint ő, és egyszerre több történetet mesél, mintha egy szövegét többre is szét lehetne szedni, habár nála a karakterábrázoláson van az erős hangsúly. Nagy Ildikó Noémi magyar nyelvű novelláit és Hazai Attila néhány (de nem az összes) prózáját említette meg, mint ékes példáját ennek a stílusirányzatnak. Szabó történeti áttekintője alapján Krusovszky a minimalizmus első, Carver nevével fémjelzett korszakához mégiscsak kapcsolódik, hiszen A fiúk országának minden szövege (kivéve az utolsót) ugyanarra a zsanérra (a következményességre) forog – ti. hogy van egy történet, aminek egyik elhelyezett időbeli-térbeli szekvenciájából felsejlik homályosan egy múltbéli trauma vagy probléma, ami magyarázatot ad a jelen borzasztóságára. Ennek a carveri technikának krusovszkyi lemásolása nem jellemző Szabó szerint Bertára, jóllehet van egy-két olyan Berta-novella, ahol befigyelne ez a következményesség. Például a Titi és a violinkulcs mellett a Maja és Márk címűben, így mintha a szerző épp Krusovszkyn keresztül kapcsolódna áttételesen a minimalizmus első hullámához. Míg Krusovszky csattanóra élezi ki a szövegeit, addig Berta elmosódott szövegvégeket alkalmaz, elfoszlik a textus, jegyezte meg Szabó, amire a szerző azt válaszolta, hogy valóban erre is törekedett, hiszen „egy pici, vékony könyvbe, tizenhét novella végére csak csattanót rakni, az olyan lenne, mintha egy étteremben csak csípős kaját lehetne kapni”.

Az erőszak két novellának (Horror, A címlap és az előzéklap) explicit témája, de Szabó szerint a többi szövegben is ott érződik, beszüremkedik annak baljós jelenléte, és akárcsak Krusovszkynál és Carvernél, Bertánál is a traumatizáltságnak egyfajta lefojott, fátyolosan sejtetett jelenléte működik a karakterek életében. Az erőszak-kérdést a szerző azzal hárította, hogy a regényhez képest a novellában formailag sokkal erősebb, szorosabb kötöttségek vannak, hiszen utóbbi olyan, mint egy cizellált társastánc, aminek során, épp a kis tánctér miatt, gyakrabban és erősebben szorul a falhoz a táncos. A traumatizált szereplőkkel kapcsolatban pedig azt állította, hogy Szabó kijelentése az ő szerzői intenciójával ellentétes, mert hogy szeret belebújni a szereplői bőrébe, akiket olyan tulajdonságokkal lát el, amikkel ő is szeretne rendelkezni (például egész nyáron örömmel pac-manezne, délelőttönkét Hichcock-filmeket nézne munka helyett), és úgy véli, ezeknek a karaktereknek alapvetően jó dolguk van, nagyon jól jártak (mégha ehhez némi traumatizáltság is kapcsolódik).

Az interpretációkat kijátszani akaró szerző végül a Mosquitoes On The Beach c. szöveg traumafelvezetése és következményessége kapcsán, a toklász (a szabói bogáncs és a bertai bújjbejancsi) etimológiája után, végül megadta magát, beszélt a novella írása közben őt foglalkoztató témáról – ti., hogy a szexnek a gyerekkorban mennyire máshol van a helye, például a hajban vagy a toklászban, de hogy idővel kérdés még, hogy hova kerülhet, a beachre, a szúnyogokra, vagy ha elköltözik a barátnő, a szobanövényekbe. Szabó hozzátette, ez nem egy burjánzó, örömmel teli (szövegen belüli) szétszóródás.

A könyvbemutató lezárásaként a kötet, akárcsak az előző könyv novellamennyiségéről, a bűvös 17-ről, szám és betű, irodalom és matematika viszonyáról beszélgetett még a moderátor és a szerző. Végezetül pedig a minimalizmus első hullámát jellemző nem társadalmi lény ábrázolásához kapcsolódó novellák szabói felvetését (ami nagyon különbözik az ellisi, a Denis Johnson-i vagy palahniuki szociális, politikai identitással rendelkező lénytől) azzal bővítette ki Berta, hogy akárcsak az irodalomkritikus vagy irodalomértelmező számára túlságosan stigmatizálttá vált szocreál horizont, úgy a szerző számára is nem kívánatosként jelenhet ez meg. Így ilyen értelemben ő nem szándékosan követi Carvert, amikor a társadalmi-szociális kontextusból kiragadja és mikroklímába helyezi a szereplőit, de ettől függetlenül érvényesnek tartotta Szabó olvasatát. A Nyugtalanság c. novella felolvasása után a közönség azzal az ígérettel távozott, hogy a következő Berta-könyvbemutató már egy regényé lesz.

Bencsik Orsolya