tiszatáj | 2022. július 29.

Vincent van Gogh (1853. március 30 – 1890. július 29.)

Van Gogh utolsó szavai

LAJTOS NÓRA

 
Vérző alkonyban napraforgó vagyok,
sárga és kék csend a Auvers-sur-Oise-i
búzamezőn, néma hollók a gabonaföld felett.
Hullámzó arany a búzatenger, elrejti revolverem,
szétlőtt agyamban méhraj duruzsol, most már
legalább nem hallom zúgásukat, csak a szellő
simogatta mezőt, a napraforgótáblát, melyet
festeni, de szerettem. Levágott fül vagyok,
tárggyá így válik az ember, melankóliám nyara
fájdalmasan szép és forró, mint maga a szerelem.
Halálos ágyamon lekaszált pipacs vagyok, piroslik
arcomon a sebláz, Theo mellettem térdel, 
rózsát terem a testvéri szeretet. Nem fáj már 
semmi, csak zuhanok zilált álmaim közzé,
a távolban halk muzsikát hallok, napraforgó-
angyalok lejtenek táncot bennem. A vázából
is kifordulok, lehullok a terítőre, az tengerré
változik. Istenem, merre a túlpart? Ugye tudjátok, 
ti is, barátaim, hogy A SZOMORÚSÁG ÖRÖKKÉ TART.
 

A szomorúság örökké tart.


Fotó: Chesnot/Getty Images