Liliomfelhő takarja testét, a Gyermek ül karján, mosolyog, barna, ferences csuhája alól kilóg a lába. Szegények szentje ő, perselyébe hulló aprók mutatják az utat, nem kell túl sok minden az üdvözölésig. S aki hozzá intézi közbenjáró szavait végső kétségbe- esésében, meghallgattatik. Így hull kezemre liliomának szirma, mely fehér, mint az arcom, mely elsápad a csoda láttán, amint az oltárnál egy öszvér ereszkedik mellső lábaira, miközben a szentséget hirdetik. Gyermekek táncolnak körbe-körbe, mezítlábasan, ahogyan születtek, két kezükben egymás kezét fogják, erős láncot így alkotnak együtt. S a halaknak prédikáló szent szavai hullámveréseken át terjednek, csíkos angyalhalak viszik hírül az evangéliumot, hogy az Úr jó, az Úr tiszta. Szeletelt kenyér az életünk, morzsalétünk lepereg az idő asztaláról. Páduai Szent Antal, ne késlekedj, fogj fel liliom- kendődbe, és sokáig el ne eressz!
