Láthatatlan terep

HA FÖLDRENGÉST IDÉZNÉL ELŐ, RÁZD MEG A KAMERÁT

Tényleg elmondtál már mindent, ami a szívedet nyomta? Ennek az ágnak
például mi a története? A közismert stúdiót felújítják,
jövőre tervezik az átadását. Addig könnyedén ellébecolunk valahogy, 
egész estésre növünk, bár a védőmaszkok egy-két napig azért
velünk maradnak. De mint minden, ez is leginkább 
megszokás kérdése. Kicsit reménykedünk, hogy a jegyzeteinkből 
idővel majd csak körvonalazódik valami, egy lenyűgöző epilógus. 
Egyéb nüanszok szintén foglalkoztattak bennünket, a vázlatos elképzelések 
megvoltak, még azt a romantikus ábrándképet is dédelgettük, hogy később 
ezzel egy banketten vagy esküvői fogadáson nagyot villanthatunk.

Mikor a víz befagyott, rosszabb idők jöttek. Lehet, hogy minden második 
csavargó megpróbált visszatéríteni a régi, kitaposott ösvényekre, 
de biztosan nem ez volt a lényege a kísérletnek. Ezektől a szabályoktól 
egy átlagember is szédelegni kezdene. Többeknek arra is jutott ideje, 
hogy mindenféle sületlenségeket hordjanak össze, 
csak úgy forrt a levegő az idegességtől és a frusztráltságtól.

Ahhoz túl ridegnek tűntek az ilyen hangok, hogy ezeket a mechanizmusokat 
teljes szépségükben visszaadhassuk általuk. Hamar elkoptak 
a meglehetősen kiszámítható, ritualizált tettek is, és a tavasz első napjainak 
beköszöntével egyetlen foltot sem hagytak. Így búcsút inthetnénk 
valamiféle egyetemesen érvényes, stabil szigetnek, amelyet 
az összes érintett állam elismer. A halál kísértete elől nem voltak 
pozitív karakterek vagy megfelelő menekülési lehetőségek, 
még a megbékélés is erőltetettnek és erőszakosnak hatott. 
Semmi nyoma az őszinteségnek. 
Mintha maradt volna még elég idő a boncolásig.



VISSZAFORDÍTÁSI KÍSÉRLET

Ne lógasd a fejed, még mindig fennáll az esélye, hogy bármi is történt 
veled akkoriban, az a hideg felhőkben magasan áramló adatok
véletlenszerű kombinációjának eredménye. 
Emlékeid már a sci-fi birodalmába tartoznak, legfeljebb porszemek maradnak
a digitális hálózat birtokában. Még fiatalkorunk eseményeit 
is a kor kontextusában kell elemeznünk, mert a törvények 
visszamenőleges alkalmazása gyakran a visszájára fordult. Az eredmény? 
Egy titokzatos rosszindulatú malware, amelyet a múltban hibásan 
egy gondtalan gyermekkor emlékeként értelmeztek, 
frissítő vihar alakját öltve még mindig ott lebeg az éjszakában.
A régi idők utolsó fuvallata, az egyetlen élő nosztalgia.

Már csak egy megfelelő nyelvet kell választani a komplexebb megértés 
érdekében, amelyben a játék teljesen más algoritmusok szerint zajlik.
Tény, hogy a helyzet valóban kritikus.
Az egykor festői külvárosok tűzfala, a firewall egyre gyorsabban omlik össze, 
a bizonyítékokat a mellékelt PDF dokumentumban foglaltam össze,
és az emberi szem számára kellemes színekkel emeltem ki.

Biztos, hogy nem jöttél vissza? Tényleg közeleg a vég? 
Még mindig kipróbálhatok néhány dolgot, például a paragrafusok 
és a törvények összekeverését, hogy kicsit közelebb hozzam őket
az átlagember valóságához. 
És ha nem jön össze, akkor továbbállok. Valahová, ahol az égitestek
meghódításának folyamata az élet rutinszerű részét képezi.



SZOLASZTALGIA

Néhányszor elképzeltem, hogyan néznének ki a leggyakrabban használt 
kifogások megfilmesítve, egy egyszerű, háromfelvonásos darabba zsúfolva. 
Egy kamera ott, egy mögötted, felkészülni és felvétel.
Nos, ez nem szórakoztató, és nem szeretnék ebből élni.

Az igazság azonban az, hogy a mindennapi megszokott életünket biztosan 
nem rengette meg úgy, ahogy azt egy rakás katasztrófafilm lefestette. 
Még emlékszem azokra a víziókra, 
amelyek szerint soha nem látott változások és relativizálások 
lesznek abban, ahogyan egymásra tekintünk.
Gyarapítottam ismereteimet az idegen országokban működő 
sötétítőrendszereket illetően, és megpróbáltam beleképzelni magam 
azok helyzetébe, akiknek nem jut úrvacsora.

Amikor megpróbáltam részletesebben megosztani az aggodalmaimat, 
az emberek többnyire nem figyeltek. A bizonytalan monológok 
a pillanat tört része alatt szertefoszlottak, de anélkül, hogy a végén 
összeolvadtak volna egy kívánt egésszé, megborzongtam, 
amikor rájöttem, hogy a naplemente után itt semmi sem marad.

Ez az év a legunalmasabb a mérések történetében, 
mondta egy hang az ajtón túl.
Azt hittem, ütemes lépteket hallok, talán egy gondolat befejezését.
Tudom, hogy végül eljutok az eredmények összefoglalójáig, 
vagy legalább a betekintés látszatát keltem. Biztos pillantásától kísérve 
kibontakozik a teremtmények sorsa, nyelvjárásban elhangzó 
megjegyzésekkel az egykori havas szorosokról, 
ahol már rég nincs semmiféle harmónia.

Vályi Horváth Erika fordításai

(Megjelent a Tiszatáj 2022. szeptemberi számában)