Lakógyűlés „Tandor”-ban

MEGJELENT TANDORI DEZSŐ RAJZOS IRODALMI ARCKÉPCSARNOKA

Újabb posztumusz kötettel gazdagodott Tandori Dezső különben is példátlanul gazdag életműve. A 2019-ben elhunyt Prima Primissima-, Kossuth- és József Attila-díjas, valamint a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett költő, író, műfordító és intermediális grafikus impozáns, több mint 100 kötetet számláló munkássága igen változatos műfajú műveket tartalmaz: legendás verseskötetek, a XX. századi világ- és magyar irodalom alapvető jelenségeit tárgyaló esszékötetek, önelemző-önéletrajzi próza, valamint a Nat Roid (ál)néven írt bűnügyi regénysorozat mellett gyermekverseinek gyűjteményei, gombfoci-trilógiája és képverseinek „tárlatát” nyújtó kötetek – és még számos, összetett művészi szándékait és sokirányú tehetségét megörökítő munka – várja az érdeklődőket. Tandori az alkotói kiteljesedését hozó 1970-es évektől fogva több művészi jelrendszer párhuzamos és kitartó használatával hívta létre csak rá jellemző mikrovilágait, melyek a veszteségeket soroló, mégis állandóan gyarapodó élet/halál-írás keretéül szolgáltak. A rajz is ekkoriban válik Tandorinál a választékos költői szót felváltó-kiváltó gesztussá, egyben a megalapított művészi univerzumon belüli jelcsere lehetséges eszközévé. Tandori működése folyamán nemcsak elméletileg képviselte a különféle műnemek, műfajok és médiumok közötti egyenlőség minden avantgárd irányzat számára kötelező gondolatát, de állandóan új utakat kereső művészete választásaival valóra is váltotta, igazolta a társművészetek iránti elhivatottságát. Elmondható, hogy Tandori pályájának zárlata, az utolsó évtized minden tekintetben radikális művészete folyamatos megtérést jelent a szó nélküli irodalomhoz, hiszen az alkotó mind bátrabban mond le az irodalmi nyelv lehetőségeiről egy olvasható, de nem betűkkel írt műeszmény nevében.

A Tiszatáj Könyvek által frissen megjelentetett „…most már csak néz beszédem…” című – Tóth Ákos által szerkesztett – munka Tandori 2015-ben készített rajzciklusait mutatja be, melyek már egyértelműen jelzik a „fejrajz”-okban megfogalmazott nagyregény irodalmi és képzőművészeti elképzeléseket egyaránt magába foglaló szándékát. A kötet szerkezetének kialakítása, a rajzok három egységben – egy központi tömbben és bevezető-levezető részekben – való közreadása Tandori (ön)szerkesztői munkáját, ritka művészi tudatosságát dicséri. A könyvben felismerhető nagy élménykörök – az orosz irodalom XIX. századi nagyjainak, valamint a nyugati irodalom Tandori számára fontos XX. századi szerzőinek ihletése – egyenletesen elosztva jelennek meg a lapokon, és arcképsorozat-szerű teljességet alkotva állítják elénk a pályája végéhez közelítő alkotó nélkülözhetetlen, művek sokaságában emlegetett és éltetett szellemi hátországát. Ez a Tandori működésének mindvégig jelentőséget és jelentést nyújtó, rendkívül vegyes társaságot felvonultató művészeti panoptikum elevenedik meg a kötet több mint 200 rajzán. Tandori kvázi-arcképei nem követik az európai portréművészet hagyományait, lemondanak a modellel való hasonlatosság virtuóz visszaadásáról, hogy egy személyesebb és belsőbb arc megragadására, az olvasó-rajongó Tandori tapasztalatára koncentrálhassanak. Tandori rajzai valódi párbeszédkísérletek, melyek külső és belső, látható és láthatatlan, sőt, kimondható és kimondhatatlan, vagyis a szavak által fémjelzett közös világ és az örök-nagy kihívást jelző wittgensteini néma tartomány között közvetítenek, és így a már csak „legfontosabbját” író-rajzoló Tandori művészi testamentumát rögzítik. Tandori ismerősséget és ismétlést is vállaló rajzai a ráhangolódás spontaneitásával, de jelentős formakultúrával, a vizuális olvasást segítő módon körvonalazzák a megszólítottakat és magát a megszólítás mindenkori eseményét.

Tandori határátlépéseket is vállaló kötetének függelékeként a kontextualizálást segítő utószavak olvashatók. A közreadott három írás – Tóth Ákosnak a keletkezési körülményekről szóló beszámolója, Fried István világirodalmi párhuzamokat felvillantó dolgozata, valamint Zámbó Bianka és Buday Bálint közösen jegyzett, intermediális megfigyeléseket előtérbe helyező tanulmánya – a kötet anyagához való kapcsolódás számtalan módjából idéz meg néhány értelmezési útvonalat. A könyv méltó zárását kínálja Tandori 2015-ből, a rajzsorozat készítésének évéből származó rövid, vallomás-értékű Szellem-rajzolás-írás című kézírásos-rajzos munkája. A könyvet, mely küllemében is tudatosan emlékeztet, mintegy sorozatot alkotva, a szerzőnek a Tiszatáj Könyveknél megjelent előző két kötetére (Nincs beszédülés, 2018; Felplusztulás leplusztulás, 2021), Annus Gábor tervezte.

Tóth Ákos
(A kötet szerkesztője)