Préselt vadvirágok Szlovéniából
1. Ük-ükapám nyomára évekkel ezelőtt te akadtál a maribori érseki könyvtárban: Werdnik Maria, hajadon leány, szolgáló a felső-stájerországi Judenburgban, mikor betelének az ő szülésének napjai, hazatére az alsó-stájerországi Pamečébe, az ő szülőfalujába, mely másképp Pametschnek neveztetik, és szülé az ő elsőszülött fiát, a törvénytelen Jakobot, die decimaquinte mensis Julii anno Domini ezernyolcszázhatvanhárom. Mindaddig csak a halálában voltam bizonyos, – és kicsit abban, hogy élt is –, de te kezdetet adtál a mesének. 2. Maribortól követtük vissza a folyót, amíg lehet: északra, párás völgyön át, nyugatra, Dravogradig. A duzzasztógáttól délre értünk el a vidékre, ahol utoljára legalább vagy másfél száz éve, de veled együtt még soha: Župnijska cerkev Svetega Jakoba, épült születése után két évvel; az első templomból csak a kapu maradt, a régi sírokat is felszámolták már, és széjjelszórták a hegyen a csontokat – rohantam, mielőtt végképp késő, hogy begyűjtsem a belőlük sarjadt virágokat. Szótlanul néztél – nem untad, bár különösképpen nem is izgatott, csak büszke voltál rá, hogy ük-ükapám nyomára két évvel korábban te akadtál a maribori érseki könyvtárban. Bámultuk egymást: te megtagadott hun ősödet láttad bennem, rám Werdnik Jakob nézett vissza a szemedben – egyenlők voltunk, egyszerre szerettük és gyűlöltük egymásban a szlovént és a magyart. 3. Mostanra viszont egyikőtök sincs. Ugyanannyi maradt utánatok a családi krónikában: idegen hangzású nevek és préselt vadvirágok.
Neowise
Három éjszakába telt, mire a Nagy Medve alatt megláttam sápadt fényedet. Ott voltál végig Vodice felett, de elvakított a város és más égi tünemények: a Jupiter, a Szaturnusz és a túl lassan fogyó Hold. Most, hogy a primošteni sötétben felismertem végre tiszta lényedet, már messze jársz és tovább távolodsz. Mikor visszatérsz, hatezer-hétszázhatvanhat év múltán én már nem leszek. Velem együtt tűnik el hiányod.
Harmadik hullám
Az első évben még sokszor álmodtam kettőnkről: nyár van, és a tengerhez tartunk újra. Te vezetsz. Én egy versen agyalok, de végül nem írom meg soha. A Zlatna kolekciját hallgatjuk – romantikus horvát sanzonok némi turbófolk-beütéssel. Nosztalgia ébred bennünk, dicsőnek vágyott múltjaink iránt. Ösztönös rivalizálás: Az én birodalmam különb volt bármely birodalomnál, eszményi, szép és igaz, – gondoljuk ugyanazt mindketten – főleg a tiédnél volt különb. Amíg Jugoszlávián át vezeted a kocsit, a Monarchiát látom az anyósülésről. Erre mondják, hogy párhuzamos világok. A második évben már azt álmodom, hogy egyedül ülök a tengerparton: megint nyár van, próbálom elképzelni a karantént a kollégiumi szobádban, és a maribori utcákat a boltzár idején. Vajon elvitelre is élvezhető a reggeli a Lesnina áruházban? Látom, ahogy visszahúzódik a tenger, és a helyén hamis megnyugvás önti el a primošteni partokat. A kempingben, a kabócás fák alatt ott pihen egész Közép-Európa, és a betonozott strandon együtt pancsol Tito minden népe. Összesimuló idősíkok. Közös birodalom. Ó, mennyivel szebben hangozna: a pandémia szakított el minket egymástól! Átmeneti korlátozások és lezárt határok, nem pedig a puszta félelem attól, hogy mit hozhat számunkra a jövő. Most már álmomban sem vagy velem. A szemem előtt zajlott le az egész: szép lassan visszahúzódott a hiányod, és előbukkant a fuldokló tengerfenék. De hamarosan visszatér a víz, és fogalmam sincs, mihez kezdjek, ha átcsap felettem a harmadik hullám.
Óraátállítás
Március 29-e éjjeli 1 óra 59 perc. A kerületben ilyentájt lomtalanítás lenne. De a város most színtelen, szagtalan. Tiszta. Március 29-e hajnali 3 óra 00 perc. Most veszítettünk el egy órát. * Az áradó folyón cirkálórajként sodródik délre az uszadékfák köré gyűlt hulladék. A téren vörös és kék falkákba verődve várnak az ételfutárok. Hátukat, mint hüllőpáncél, húzza a hőtartó szállítódoboz. A körúton utasok nélkül futja végtelen menetét az éjszakai járat. * Október 25-e hajnali 2 óra 59 perc. Az utcákon kupacokba hányva elmúló életünk évtizedes tárgyai. Újra van szaga a szemétnek. Október 25-e éjjeli 2 óra 00 perc. Most nyertünk egy kis időt, talán utoljára. * A villamosmegállóban rémülten kattog egy hirdetőtábla. Két felvillanás között, félúton megakadt a rendszer. Az aluljáróban a tavalyi újévi koncertet ajánlják halkuló plakátok. A járda aszfaltja egy kipusztult ősállat bőre. Pocsolyába fagyott maszkok felett rian a jég. * Március 28-a éjjeli 1 óra 59 perc. A templom előtt hamuszürke tollkupac őrzi egy nyest és egy galamb párharcának emlékét. Március 28-a hajnali 3 óra 00 perc. Most veszítettünk el egy évet.
