Az uszoda és a busz álmomban összeszövődött: vízből voltak az ülések, damasztterítők, abroszok úszkáltak a feszített víztükör tetején. Ültem a kék levesben, mint egy májgombóc és az arcomra terítettem az egész hetedik kerületet, ami bele volt kötve, horgolva mintaként a finom szemcsés térképbe, ami a medence felszíne volt. Az aznapi újság címoldalán az a nő volt lefényképezve fürdőruhában, akivel az operabálon táncoltam tizennyolc évesen. De előre tudtam, ma találkozom vele a trolin, amikor az Aréna Plázánál meggyúrok egy friss hógolyót, őt fogom megörvendeztetni azzal, hogy megeszem. Ez egy dezintegrált váltás, mondja majd és átölel Folpack téli kabátban, amin átlátszik a melle. Nem fázik, Lady Enter Akt. Nem, válaszolja és egy jégcsapot kóstoltat velem. Mangó vagy papaya? Vagy-vagy. Gránátalma. Akkor lubickoljunk tovább a buszmegálló medencéjében. A szövegképző játékba persze bevontuk a nézőket is, akik elképedve várták a trolit. Proli nép, jegyezte meg Akt Intermezzo, aki vetkőzni kezdett a gombafelhő fátyla alatt, ami leereszkedett a buszmegálló-burokra, mint egy űrhajó. Bulgakov-kabin.
Megjelent a Tiszatáj 2011. szeptemberi számában
