Még a kutyák is
Mi a fenének akarod megírni? Megérdemli?
És hány szót akarsz hozzá használni? Egyet?
Mert fél. Fél. Fél és kész. Egyre soványodik, és egyre jobban bűzlik a hónalja. Pedig telne rá, hogyne telne. Még mindig telne a testi higiénére.
De ez, biz’ isten kérkedik vele. Hogy nem bűnös. Hisz’ soványka, dehogy eszi el ő mások elől a kenyeret. Pedig dehogynem, évtizedek óta ezt teszi. És dolgozik ő, izzad, pedig dehogy. Csak csicsázza az újabb és újabb ingatlanokat. Az övéit.
Hát mi megírni való van rajta? Fél és bűzlik a félelemtől. És ha esze van, már rég eladta a luxuskocsiját. Minek is neki sportautó. Nem is megy nagyon sehová. Fél, fél, hogy ujjal mutogatnak rá a faluban.
És lenne is miért. Érdekházasságot kötött, ezt mindenki tudja, odaadta fiatal férfiéveit. Jókora korkülönbséget egy jókora kocsiért. Ugyan kit érdekel ez?
S most itt soványodik enyhén parkinsonos asszonya mellett. Aki még mindig kicsinyeskedik, spórol mindenen. Hiszi, hogy sok kicsi sokra megy. Ment is, de őt meg meglopatási félelmek gyötrik. És felejti az ingatlanokat.
Jól kiegészítik egymást. Az egyik, a félős azzal kel és fekszik, hogy számba veszi, miket fog veszíteni, ha egyszer eljön az ideje a számadásnak. Mert tudja, hiszi, hogy egyszer eljön. S ezért már egy jóízűt se tud enni, s egy igazán megkönnyítőt hugyozni. A szexre meg gondolni se szabad, társtalan életet él a család minden tagja. Eddig azért, hogy ki ne csússzon a szájukon, miből lett a mennyi. Ezután meg még inkább hallgatniuk kell. Nem felkelteni az irigységet, nem provokláni az itt-ott, de mindenütt megbúvó szegényt.
Az asszony meg a korai Parkinson segítségével bájos-elvakultan halad a megszokott lopizgatások megszokott ösvényén. És bizonyára halálra gyötri a férfit a semmire nem gondolásával. Hogy neki eszébe se jut soha semmiféle jövőbeni számadás. A Parkinson segítségével. AZ ő keze tiszta, mint a hó.
Szemben a férfi fittyedő kanócával.
De minek kellett ezt megírni? Még a vak is látja.
Még a kutyák is. Altatják is el őket sorban.
Nehogy elárulják őket azok is. Vagy a fejükre nőjenek.
Mert ebben megegyeznek. A férfi és a nő.
Az elaltatáasban.
Pampafű
Kanadai vagy amerikai? Hogy is mondtad? Hogy akkor elégelted meg a kutyát, mikor a pampa kezdett már szépen állni. Állni neked, mint a cövek, ha már annyit locsoltad és aranyárban vetted alája a spéci trágyát, hogy álljon végre.
Álljon, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. És mikor már állt, a kutya egy mámoros hajnalon meghempergett benne, végül is csak fű volt neki, fű. Semmi egyéb, de a pampád elfeküdt újra és a kutyának menni kellett. Bár szerintem ez, ez az utolsó jelenet csak fedősztori volt, kamuflázs, női fifika vagy újgazdag hókuszpókusz, hogy azt a szegény kutyát elpateroltad a szülőudvarából.
Mert részletesebben arról beszéltél, hogy ásott. Folyton elásta a maradékot. Ha kizártad a kertből, akkor az ágytakaróba ásta, ha a házból zártad ki, akkor a rendkívül ritka és kényes bokrok alá. És mindig a legfrissebb telepítés alá.
Mert szeretett téged az a kutya, a rengeteg dorgálás, szidás és ide-oda zárás ellenére is. Csak te nem tudtad elviselni a szenvedélyes gyűjtését, azt, hogy bármilyen sokja vagy kevese volt neki kajából, egy falatnyit mindig megtakarított. És hordozta izgatottan egy darabig, míg nem szívesen ugyan, de elásta. És bizonyára volt, hogy kiásta mégis és új helyet keresett neki, de azt te már nem láttad. És nem azért csinálta, mert nem bízott benned, és mert félt, hogy kiásod előle, bár olykor ez is megesett, hanem mert egyszerűen jól esett neki újra elásni a cupákot. Ösztönösen, csak úgy, mindenféle magyarázat nélkül. De te ezt csak úgy fogadnád el, ha azt mondanám, gyakorolt, gyakorolta az önuralmat. Amiből neked egyre kevesebb van. Neked nem elég sose a pénz, neked nem elég nagy a forgalom. Neked nem nő elég gyorsan a gyerek és neked nem elég ravasz a párod. Te akarsz nagyon gyorsan piszokgazdag lenni, te akarsz álomórabért azért, hogy vagy, hogy cégvezető vagy. Te szeretnéd, hogy a lábaidat, kezedet csókolgassák, amiért munkát adsz néhány embernek. A kutyától pedig tanulhattál volna. Egy kis önmérsékletet legalább, egy kis félrerakást. Mert jön még kutyára dér.
És ő még a fagyott földből is kiásta volna, és megosztotta volna veled a falatját. De neked nem kellett, csak a pampafű kellett, az egzotikus kivagyiság, ami azóta se állt föl. Ráadásul a kutya villámhárítónak is jó volt, mert azóta, hogy nincs, egyre többet foglalkozol a pároddal. Őt szidod már, hogy milyen ostoba, hogy milyen könnyen át lehet vágni, s hogy túlságosan jó.
A jósága egyszer még földönfutóvá, nincstelen hajléktalanná teszi őt majd. Hozzá is kezdtél a vagyonmegosztáshoz és a párkereséshez.
De a pampafűnek, azt hiszem, jobb, ha te már nem csinálsz vele semmit. Fel fog állni, magától, jót tett neki, löketet adott neki a nyüstölés. A kutyád hempergőzése, túlcsorduló életkedve, amiből juttatott volna neked is, ha hagyod.
Ring
Miért törődjek én a hüvelyeddel, méheddel vagy méhszájaddal, ami holnap vagy vérzik vagy nem?
Ugyan minek, ha te se törődsz vele. Szinte babonásan, gyermeki módra nem. Mintha amiről nem beszélnénk, amire nem gondolnánk, az nem is lenne.
Pedig van, és azt mondtad, nem jók az eredményei. Annak, ami holnap vagy vérzik vagy nem. És nem úgy mondtad, hogy rosszak, hanem hogy nem jók, mintha ettől nem nagyon, csak kicsit lennének rosszak az eredményei annak, ami vagy vérzik vagy nem. Mintha lehetnének fokozatai a rossznak ott, tebenned. Pedig holnap vagy vérzik vagy nem, az aminek nevet sem adtál, vagyis amit nem neveztél meg. Mintha attól nem is lenne.
Pedig hát van, és holnap ringbe lököd, holnap, az új munkahelyeden. A raktárban, ahol majd emelned is kell, de kell a több pénz, hogy végre összeköltözhess a pároddal. Különben is, ismerős szerezte, családbarát munkahely lesz az, ahova viszed azt, ami megy veled kéretlenül.
És vérzik vagy nem vérzik, ha emelsz.
