Írók, költők vs pékek

PETHŐ ANITA BESZÁMOLÓJA A VAGÁNY HISTÓRIÁK BEMUTATÓJÁRÓL

Kukorelly Endre Fradi mezben a Fradi pályán, Szöllősy Mátyás egy gyerekbiciklin, László Noémi kezében egy bajszos harcsa, Schein Gábor a távolodó 75-ös buszon. Pillanatok. Történetek. Vagány históriák.

2012. április 11-én változatos programegyüttesnek adott helyet a Petőfi Irodalmi Múzeum. A legfontosabb esemény természetesen Bach Máté költőportréinak, a Vagány históriák bemutatója volt, amelyről egyúttal az egész estés rendezvény is a nevét kapta.

Addig azonban, míg végre megjelent a Károlyi-palota dísztermének kivetítőjén az első fotó, felcsendült az első zeneszám, több más említésre méltó dolog is történt.

Volt például JAK All Stars felolvasás, sorrendben Jász Attila, Schein Gábor, Solymosi Bálint, Erdős Virág és Zalán Tibor részvételével. Ahogy az a személyes felvezetőkből illetve közbevetésekből kiderült, a szervezők arra kérték a költőket, hogy egy JAK által kiadott kötetükből (is) olvassanak fel.

A következő műsorszám egy az irodalom és a fotográfia viszonyáról szóló beszélgetés volt. Amint az a moderátor, Benedek Anna felvezetőjéből kiderült, ez egyben a Prae.hu szeptemberben megrendezésre kerülő Jövőnéző Fesztiváljának beharangozója is volt.  A beszélgetés résztvevői Kiss Noémi, Bartis Attila és Szüts Miklós voltak (az előzetesen meghirdetettel ellentétben E. Csorba Csilla nem tudott részt venni az eseményen). Bár sok minden elhangzott a fotókönyvekkel vagy magával a fotózással kapcsolatban, mintha az író- költőportrék témáját, amiért ez a beszélgetés valószínűleg bekerült a programba, hárítani akarták volna a szereplők. Pedig Benedek Anna érdekes kérdéseket tett fel, akár azzal kapcsolatban, hogy mennyiben más egy írót (költőt) fotózni, mint más hivatású embereket, akár pedig arról, hogy mennyire befolyásolhatják az íróportrék – és itt most elsősorban a tankönyvekben szereplő képek – a viszonyulásunkat egy-egy alkotóhoz.

Írót nehezebb fényképezni, mint péket, mert előbbi affektál, mondta először Szüts Miklós, később azonban arról beszélt, hogy végül is egy pék is affektálhat a fényképezőgép előtt. Arra a moderátori kérdésre, hogy de mégis miért írókat fényképez inkább és miért nem pékeket, Szüts azt válaszolta, mert neki író barátai vannak.

Bartis is említést tett a nagyjából két évtizede készített portréiról, többek között Kornisról, Mészölyről, ugyanakkor reményét fejezete ki, hogy az emberek nem az írókról, költőkről készült fotók alapján kötődnek az irodalmi alkotásokhoz. Ő egyébként inkább a saját fotós mivoltáról beszélt többet, míg Kiss Noémi a legutóbbi könyvéhez, a Fekete-fehérhez tért vissza mondandójával újra és újra.

A beszélgetés után Béki István és kabai lóránt performanszát nézhettük végig a Károlyi-palota lépcsőin. Egy majdnem teljesen meztelen, fekete festékkel bekent férfi húzott fel egy lánc segítségével a lépcsőkön egy majdnem teljesen meztelen, fehér festékkel bekent férfit, utóbbi közben verset szavalt.  Nem sok idő volt azonban gondolkozni a látottakon, hiszen szinte azonnal kezdődött is az est legfontosabb programja, Bach Máté képeinek bemutatása.

A Vagány históriák ötven költő portréja, melyben elsősorban a portréalanyok önképe játssza a hangsúlyosabb szerepet, egy számukra kedves helyen, valamilyen fontos vagy csak érdekes tárggyal készültek a képekről van tehát szó. Így került Szálinger Balázs a Szabadság hídra, Kukorelly Endre a Fradi pályára, Miklya Anna egy kocsmapultra, stb A tárgyak is sokat mondóak voltak, László Noémi például egy harcsával, Nemes Z. Márió egy porszívóval, míg Krusovszky Dénes egy kerékpárral volt látható.

Nem ritkán meglepően sokat tudott hozzáadni a képhez a háttérzene, ami a koncepció szerint a portréalanyok kedvenc zenéje volt. Így vált szerintem igazán érdekessé Turi Tímea vagy Fehér Renátó portréja, de az utolsó képen látható Juhász Ferenc és a Cantata Profana összhangja is nagyszerű volt.

Az egymás után levetítésre kerül képek előtt előbb mindig a név jelent meg, majd eltelt néhány másodperc, míg előtűnt maga a fotó is. Ez a kis idő egyfajta jól eső várakozást jelentett, hiszen bennünk nézőkben egészen biztosan élt már a költők többségéről egy kép, ehhez igazodott aztán, amit a kivetítőn láttunk. A legtöbb esetben úgy éreztem, valami ilyesmire számítottam, igen, ilyennek ismertem vagy ilyennek képzeltem a képen látható költőt. De egy-két kép esetében kellemes meglepetés, más portrék tekintetében (de ilyen csak alig egy-kettő akadt) kis csalódás ért.

Alapjában véve azonban izgalmas képet mutattak magukról Bach Máté közvetítésével kortárs költőink, s ha a cél az volt, hogy ilyen módon is közelebb hozzák az alkotók (itt kell megemlíteni még Nagy Márta, Bajtai András és Sirokai Mátyás, mint a Vagány históriák létrejöttében közreműködők nevét is) egymáshoz költőket és olvasóikat, akkor úgy gondolom, ez egy sikeres vállalkozás volt.  S ellentétben Bartis Attilával, hiszem, hogy egyáltalán nem gond, ha valaki e képek láttán kezd érdeklődni bármelyik kortárs alkotó művei iránt.

Összességében egy nagyszerű költészet napi programról volt szó, s ha akadtak is néha kisebb mélypontok, vagy kevésbé izgalmas pillanatok, a fő attrakcióért mindenképp megérte várni.

A Vagány históriákat április 30-ig naponta vetítik a Tranzit Art Caféban.

[nggallery id=20]