Ferencz Mónika versei
A gyermekkort a legnehezebb elcserélni,
pláne most, amikor minden cseppfolyóssá válik
ezen zsúfolt kontinensen. És azoknak,
akikhez gyerekként engedély nélkül nyúltak
vagy akiknek egy dühös,
bortól remegő férfi kéz adott pofont?
Áll a nő a téren és vihart kavar,
a fröccsöntött műanyag játékokat
leveri az út menti bódékról.
[…]
Az új nő
Az új nő az elhanyagoltság sziklakertjében született.
Az új nőről mindenki beszél, de személyesen senki sem ismeri.
Smink nélkül száll a villamosra és rőtvadként járja
az éjszakai várost. Télre bundát növeszt,
így védi magát a hidegtől és a felhevült tekintetektől.
Az új nő nem sír. Betonnal vannak kiöntve a könnycsatornái.
Nem hord melltartót, nem menstruál és nem eszik húst.
Önmagán végzi el a nőiesség abortuszát.
Az új nő egy platánfa ágán ül,
és az égbolt pointilista változásait nézi.
Képes társ nélkül leélni egész életét,
ha mégis magányos, szívesebben választ azonos nemű társat
de nászútját már gyerekkorától kezdve égitestekkel tervezi.
Az új nő minden éjszaka a ragyogó havazásban fürdik meg
és utána elalszik a könnyelműség katedrálisában.
Aki vihart kavar
A gyermekkort a legnehezebb elcserélni,
pláne most, amikor minden cseppfolyóssá válik
ezen zsúfolt kontinensen. És azoknak,
akikhez gyerekként engedély nélkül nyúltak
vagy akiknek egy dühös,
bortól remegő férfi kéz adott pofont?
Áll a nő a téren és vihart kavar,
a fröccsöntött műanyag játékokat
leveri az út menti bódékról.
harminckétszer megrágja a dörgést
kasztanyetta-nyelvével csettint,
míg a gyermek, akiről oly gyakran álmodik:
szalvétát terít arcára, mert nem akar
többé villámokat látni.