tiszatáj | 2014. november 21.

Fenyvesi Orsolya versei

A fennsíkon nem mozdul
a járókelő,
fára kent anyag.
Kapuaratás van.

Infravörös szűrő kerül a tájra,
tenyerek az állatokra.
[…]

A fennsíkon

A fennsíkon nem mozdul

a járókelő,

fára kent anyag.

Kapuaratás van.

Infravörös szűrő kerül a tájra,

tenyerek az állatokra.

A fennsíkon nem mozdulnak

a járókelők,

mert azt hiszik, kulcsot formáznak,

pedig ahhoz előtte

meg kéne pillantaniuk egy várost.

A vas rajzolatát.

Kalendárium

Amikor beszélek,

egy vízcsepp

kioldja belőlem a tavat,

amibe derékig hatoltunk.

Amikor a te nyelveden beszélünk,

és te alámerülsz, majd felbukkansz újra,

én vagyok a hát zuhataga.

Tengernyi hal úszkál a tóban.

Mikor láttad utoljára a Holdat?

Egy fénysugár felé mozdulok,

és mint a csigolyák tánca, a víz addig fodrozza

a fényt, míg testedből semmi sem marad

megvilágítva. Minden halban egy-egy hold van.

Milyen nevet adjunk ilyen kevés időnek?

Megjelent a Tiszatáj 2014/9. számában