VIRÁGZÁS Nagyapa sugárzik az örömtől. Ahogy szeptember végén elkezdődött a vénasszonyok nyara, kivirágzott a fiatal almafája. El is újságolta nagyanyának, hogy ha termést hoz a fa, ő enni fog belőle, s attól biztosan megfiatalodik, a többiből meg nagyanya finom almás pitét készíthet az unokáknak. Nagyi így felelt nagyapának: – A virágzás azt jelenti, hogy hosszú lesz az ősz, de hamarabb nő ki a kopasz fejeden a haj, minthogy a virágból az idén édes termés legyen. Ahhoz neked újra meg kellene születned. Nagyapa csak morgott magában. Bátyám szerint – ő tud szájról olvasni, legalábbis ezzel dicsekszik fűnek-fának – a mennyországba költözött dédinkre gondolt nagyapa, az anyósára, aki rajta köszörülte a nyelvét. Azt morogta, sajnos, nem esett messze az alma a fájától. Nem értem az egészet. Ez a fiatal, egyszem almafánk még sose hozott termést, hogy eshetett le róla az alma. Azt hiszem, tényleg nehéz kiigazodni a fiúkon, legyenek azok fiatalok vagy öregek. BOR Nagyapa az asztalon felejtette a borospoharát, aminek az alján maradt egy kevés itóka. Hát azt nem felhajtotta a hároméves kistesóm! Mikor nagyapa bejött az udvarról, meglátta, de csak ennyit mondott: – Nem gyereknek való a bor, nem tudja megrágni. Nagyon elcsodálkoztam, mivel ő naponta vagy fél liter bort megiszik, s a kisöcsémmel ellentétben, egy foga sincs. SOPPINGOLÁS Anyu cipőmániás. Minden hónapban vesz magának egy újat, egyiket-másikat fel sem veszi soha. A legrosszabb az egészben az, hogy mindig engem visz magával soppingolni. A múltkor vagy egy tucat cipőt felpróbált, de egyikben sem érezte jól magát, mindegyik szorította a lábát. Aztán szerencsére talált egyet, s kivirult az örömtől. Amikor fizetni szeretett volna, majd leesett az álla, mert az elárusítónő a tudomására hozta, ezt nem tudja eladni neki, tiszta lehetetlenség, mivel ez az övé, ebben lépte át aznap a cipőbolt küszöbét. Mit mondjak, nem bírtam ki kuncogás nélkül. Így nem csoda, hogy anyu első dolga otthon az lett, hogy elkérte az ellenőrzőmet. Ekkor már az én lábam is szorítani kezdte a cipő, ami rajtam volt. IDŐ Szegény anyu mindig siránkozik, hogy csak lót-fut, amióta meghalt a nagyi, semmire sincs ideje, még a sírjához sem tud elmenni a közeli temetőbe. Én meg azt mondom neki, nem értelek, anyu, ha kimennél hozzá, meggyújtani egy mécsest, bármit kérhetnél tőle, hisz neked sohasem tudott ellenállni. Én időt kérnék a helyedben, mert ő életében azt hajtogatta, amikor megkérdeztem, miért dolgozik annyit, miért nem pihen le, hogy a sírban majd lesz elég ideje megpihenni, hiszen abból a halottaknak van a legtöbb a világon. Biztosan adna belőle. Azért kár, hogy anyu nem egy igazi mesehős, s mi sem a mesében élünk. Valamikor még a nagyi mesélte nekem lefekvés előtt, hogy a mesehősök azért örökmozgók, azért nem pihenhetnek meg soha, mert a mesében három napból áll az esztendő, nem úgy, mint a földön.
