Farkas Wellmann Éva: Dávid Ferenc utolsó éjszakája

Édes Úr, szólj! Messzire vagy te innét?

Déva vár hegycsúcs-magasán milyen túl?

Rám találsz-e itt? Ugye látod: én is

várom a végét.

Vágytam Istent érteni lent a földön –

és ne félni. Próba, ha volt: az ember.

Mégis mindig van, kire bízni lelkem,

jó fejedelmem.

Hirdetek vallást. A miénk. S türelmet:

állni harcot; érteni mást, ha hagyja.

Fegyver-érvek – nyomjon a szó a latban!

Régi a mérce.

Messze, messzebb! Forrjon az elv, a szellem!

Higgye mind, mit hinni a lélek enged,

mert hisz’ elhisz bármit a dőre elme,

hogyha elalszik.

Véremet vették, akikért maradtam.

Én, ki Jézusunk ügyiért kiálltam,

mondd, hogy érthetnék egyet álvitákban

Blandrata Györggyel?

Fárad testem. Hunynak a kurta árnyak.

Semmi kérdés. Semmi a válasz is rá.

Mintha máshol lenne a fény, a dallam,

s bennük a vár is.